Lehet, hogy fura hír, de az Úr bízik benned.

                                 

A Bárány a világ fogantatása óta áldozati bárány. (Megöletett bárány.) Jelenések 13. 8.
Bennünket, az eklézsia tagjait pedig a teremtés előtt már kiválasztott Isten. Efézus 1.4.
A Teremtő tudta, hogy ha megteremti az embert és személyesen téged és engem, gondot vesz a nyakába. Bajokat fogunk csinálni. Vétkezni fogunk.
Mégis belevágott a teremtésbe, mégis beszólított bennünket a létezésbe és az életbe.
Mert bízott. Önmagában és bennünk is. Hogy az a szeretet, amit az evangélium történelmi tényként elhozott erre a világra, a mi szívünkben is bizalmat hoz létre iránta és ez a kifejlődő bizalom pedig szeretetté növekszik bennünk.

Amikor megtörtént a baj, az ember elvesztette a bizalmát Teremtője iránt, így bűn és halál telepedett a kozmoszra.
Nos, akkor emberré vált az Isten. Pedig akkor is tudta, hogy baj lesz.
Nem csak az alacsonyabb rendű létezési forma fogja Őt meggyötörni, hanem mi emberek is, akiket megmenteni érkezik.
Gondokat, bajokat okozunk neki.
(A gyermekvállalás, a család vállalása soha nem profit centrikus, üzleti, matematikai számításon, tervezésen alapul, hanem a bizalom, remény és szeretet magjából nő ki.)
Isten emberré lett, megtette, mert bízott bennünk. Hogy végül csak megértjük, hogy végül csak befogadjuk ezt a szeretetet.
Emberként elkezdett szolgálni, pedig megint csak tudta, hogy ebből is baja, gondja lesz.

Úgy is lett.
De nagyon akarta, hogy meggyógyuljon az emberiség, hogy meggyógyuljon a kozmosz, hogy a leprás megtisztuljon, hogy én meggyógyuljak és te is meggyógyulj.
Bízott és bízik ma is abban, hogy előbb-utóbb az Ő áldozatvállalása és ennek konkrét hatásai bizalmat fognak kiváltani benned és az egész emberiségben iránta, ez pedig a kozmoszt is ki fogja szakítani a romlás kötelékéből.

Bízott a házasságtörő nőben, amikor azt mondta neki „én sem kárhoztatlak, menj és ne vétkezz többet.” Jn. 8.
Bízott Zákeusban, amikor felszólt a faágak közül kukucskáló aprótermetű gengszternek, hogy „ma nálad fogok vacsorázni”. Lk.19.
Bízott a vakon született emberben, hogy miután összekente sárral a szeme helyét, az lebotorkál a Siloám taváig. Jn.9.
Bízott Péterben, amikor nem sokkal annak árulása után rábízta a bárányait.
Még Saulban is bízott, amikor a damaszkuszi úton lovastól, vagy tevéstől fellökte őt.
És bejött neki.

Be fog jönni a bizalma a te esetedben is, és be fog jönni a bizalma az emberiséget illetően is.
Márk 11. 22-ben azt mondja, hogy „birtokoljátok, hogy ragadjátok meg az Isten bizalmát, hitét, legyen meg bennetek az Isten bizalma.”
Az Isten bizalma az Ő szavában van és azokban, akikhez az Ő szava szól.

Mi is bízzunk az Isten szavában, és ne váljunk cinikussá az emberek felé.
Ez nem buta naivitást, lúzerré válást jelent, hanem alkalmasságot arra, hogy közvetítsük az Isten szaván át az Isten bizalmát.
Jézusról azt mondja a János evangéliuma: „Tudta, hogy mi van az emberben, ezért nem bízta magát az emberekre.” Nem a népszerűségben, nem az emberek elfogadásában bízott, de az emberben, mint Isten képmásában, teremtményében bízott.
Hiszen az Ő alkotásai vagyunk.
Ezért elvégezte, végigcsinálta.
Teljes győzelemre vitte a hitet, a bizalmat és ebből a bizalomból, ebből a győztes hitből kaptunk mi is.

Hát beszéljünk Jézusról, hirdessük az evangéliumot, mert minden ember legbelül Őrá szomjas, Jézusra vágyik.