Hitéleti írások

Úúúgy szeretlek, Uram Jézus!!! – Tényleg?


Fenti mondatot énekeljük, mondjuk imádkozva, néha tök spontán is előtör belőlünk. Nem is kétséges, hogy érzelmi, akarati területen igazat is mondunk. Az Úr is értékeli ha mondjuk. De emlékezzünk meg Péter szeretetére (fileó) és arra, ahova Jézus akarta őt eljuttatni, az agapé-szeretetre.
Mert utóbbinak van bibliai mérőeszköze.

János 14.15. Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak.
21. Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán!
23. Aki igazán szeret engem, az megfogadja szavaimat, és engedelmeskedik nekem, ezért Atyám is szeretni fogja őt.

És a Megváltás megtörténte, a Szellem eljövetele után ugyanez:

1 János 5.
1
Aki valóban hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született. Aki az Atya-Istent szereti, az természetesen szereti mindazokat is, akik Isten gyermekei. 2 Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak! 3 Mert Istent szeretni annyi, mint engedelmeskedni neki — ez pedig egyáltalán nem nehéz! 4.Ami Istentől született, az legyőzi a világot, ami pedig a világot legyőzte, az a hitünk. 5 Mert ugyan ki más győzhetné le a világot, mint az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? (EFO)

Hiszem, hogy az evangélium a kegyelem evangéliuma.
Hiszem, hogy Jézus Krisztus miatt üdvözül az ember, nem teljesítménye, kiváló jelleme, magas szentségfoka, szívjósága, és tiszta, nemes cselekedetei miatt. Jézus szerezte meg a mennyei polgárjogot számunkra, és adta ajándékba függetlenül az erkölcsi állapotunktól. Bizalmunk miatt igaznak nyilváníttattunk.

De azt is hiszem, amit János mond, hogy azzal mutatjuk meg, hitelesítjük, hogy valóban szeretjük (agapaó) az Istent, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Mert már nem nehezek. Akkor nem, ha hagyjuk hogy, szeressen az Isten, mert elhittük, hogy már előbb szeretett. Mikor mi Őt, még nem.


Hogy miről beszélek?
Arról hogy téves az a nézőpont, amely az evangéliumot, a hit általi üdvösséget, illetve Jézus áldozatát Mózes törvényének betartásával, Isten más utasításainak tanácsainak való engedelmességgel, illetve az ember erőlködésével folyamatosan szembeállítja.
Ugyanis ez csak a kezdeti nagy öröm ujjongó felismerése az evangéliumban. (Persze öröm ez később is.) Ahogy telnek az évek, miközben engedjük, hogy szeressen az Isten, ez a szembenállás és vele a kezdeti indulat elsimul.
Szabadságra érik a hívő. Azt kezdi tenni, amit Isten akar. És aki azt csinál, amit akar, az szabad.
A hívő akarata és Istené kezd eggyé válni. Nem a törvénytől, és Isten személyétől való félelem vezeti már, hanem egy belső vágy, magától értetődőség.
Miért tenne mást? Miért követne el bűnöket? Nincs kedve hozzá. Gyakran nem tudatos ez, mégis kívülről úgy látszik, mintha kínosan-precízen ügyelne a bibliai törvények, rendelkezések megtartására. De ő csak él. Jön-megy, tesz-vesz. Azt akarja amit Isten, azt teszi ami jó, még ha nem is mindig sikerül. Mert szabad.
Nem egy helyes teológia tette szabaddá. Azért szabad, mert engedi, hogy szeresse az Isten.
Kívülről is látszik: „ Na végre egy őszinte tesó. Ez tényleg szereti Istent.”

Mert nem arról van szó, a kegyelemben, hogy:
Jaj, de jó, most már nem kell megtartanom a törvényt! Jaj, de jó, most már az Újszövetség rendeléseinek sem kell engedelmeskednem, mégis megyek a mennybe!”
Ez még teljesen emberi-kisgyermeki, egoista, sőt önző nézőpont akkor is, ha tételesen igaz.
Az is igaz, például, hogy a jelenlegi társadalomban az ember káromkodhat, ihat, szexelhet fűvel-fával,
és nincsen hatósági felelősségre vonás.
Kérdezem akkor: Normális életet akaró emberként, polgárként éljünk-e így?
Megtesszük?
Nem, mert érezzük, hogy nem jó ez, és nem akarjuk.

És ez az evangélium, a kegyelem evangéliumának a hatása és a lényege. Szabadságot hoz az Isten szeretetének a fénye miatt.
Nem az a jó hír, hogy már nem szorulunk a törvény miatt, hanem az a jó hír, hogy Isten ennyire szeretett és szeret, a Fiát is odaadta értünk.
Az evangélium hatása az emberre pedig nem egy igaz, de részlet jellegű állítás, tétel hirdetésének, védelmezésének („Mindent lehet, mégse büntet az Isten. Hipp-hipp hurrá!”) a gyümölcse, következménye. Ez felelőtlenséggé is válhat.
Az evangélium hatása az emberre az, hogy az a szeretet, amit Ő adott, besugároz, megváltoztat.
Ahogyan a napsugár lebarnítja a fehér bőrt és vitaminokat hoz létre, úgy változtatja meg az embert az evangélium.
Az sem igaz, hogy nem kell érte semmit tenni. Csak nem sokat.
A napra is ki kell menni. Ki a dogmatizmus sötét szobájából, ki az önzés, a vulgáris, fogyasztói evangélium szobáiból. Kimenni a napra. Odamenni Isten szeretetéhez. Folyamatosan.
Süssön csak ránk. Ez a mi „élet-csakránk”. (Nem bírtam ki. Sorry.)


Az ember ugyanis lélek.
A személyiség az a lélek. Nincs automatizmus: „Bármit döntök, majd úgyis kimunkálja az Úr!”
Kimunkálja, ha engedjük, hogy szeressen az Isten. Ha kimegyünk a napra rendszeresen. Mert az tényleg süt. Jókra is és gonoszokra is.
Ha nem akarjuk, ha nem változtatjuk a gondolkodásunkat, felfogásunkat Isten beszéde alapján, ha nem érezzük, ízleljük, kóstoljuk újra és újra az Isten szeretetét, nem fogunk megváltozni.
Ugyanolyan dogma, papír-ízű, vitatkozásra, haragra ingerlő üres frázis lesz csak a kegyelem evangéliuma a szánkban és az agyunkban, mint bármely más, unalomig csépelt, bevett, tanítás-közhely.
Végül csak a lelkiismeretünk elhallgattatására használjuk így, ezért is leszünk dühösek arra, aki nem úgy gondolkodik az evangéliumról mint mi. Hiszen a személyes biztonságunkat, belső komfortunkat veszélyeztetik a hívő felelősségéről szóló mondatok.


De ha újra meg újra kimegyek a napra, ha engedem, hogy szeressen az Isten, akkor más lesz a helyzet.
Őróla akarunk beszélni, nem helyesnek vélt értelmezésekről. Türelmet, alázatot sugároz az emberbe a szeretet napsütése.
Igen, amikor napsütésről beszélek arra gondolok, hogy tanulmányozzuk az igét, hogy beszélgetünk, énekelünk az Istennel, hogy elmegyünk a testvérekkel találkozni, és mindezt akarjuk, vágyjuk is megtenni. Kimegyünk a napsütésbe.
Akkor elindul egy változás, ami folyamatossá is válik. A vége pedig az lesz, hogy ugyanazt akarjuk belül, a szívünkből, amit az Isten is akar, és ugyanazt nem akarjuk belül a szívünkből, lelkünkből, amit az Isten sem akar.
Itt jön a szabadság pillanata. Ezért, és az ilyen hívőnek nem nehezek már az ő parancsolatai. (Elsősorban nem az erkölcsi jellegű rendelésekre gondolok, de azokra is.)
Az az ember, aki belülről ugyanazt akarja, amit az Isten, az szabad ember. Akkor is, ha néha vétkezik még.
Nem külső parancsnak, elvárásnak engedelmeskedik, hanem belülről hajtja őt egy erő, amelynek vezetésével a lelke is egyetért.
A szabadság ugyanis az, hogy az ember azt teszi, amit akar. Ahogyan az uralkodók.
Krisztus leendő uralkodói krisztusi dolgokat akarnak és tesznek. Ez az Isten célja. Nem azért, mert megparancsolták nekik, hanem mert így akarják. Tehát szabadok.
Mert engedik, hogy szeresse őket az Isten, így ők is tudják szeretni Istent. Még a tesókat is.
Azért szabadok mert szeretnek.
Besugározza őket folyamatosan Isten szeretete, az agapé.
Nem tuti tökéletes, de egyre tisztább, egyszerűbb, szinte átlátszó, őszinte emberekké válunk, akiknek gondolatai, érzései, akarata mindinkább közeledik, végül összesimul Isten gondolataival, érzéseivel, akaratával.
Nem erőlködik, nem izzad az új ember.


Mégis ha egy erkölcsi szűrőn, szemüvegen át nézem az ilyen ember életét, úgy tűnik mintha az Isten törvényeinek tudatosan és precízen engedelmeskedne.
Mintha nagyon szent, vagy nagyon erős lenne. Nagyon erkölcsös.
Pedig talán nem is gondol rá. Csak él, beszél, cselekszik.
Ő a szabad ember.
Engedi, hogy szeresse őt az Isten. Nem elméletben. Valóságosan, gyakorlati módon, térben és időben.


Ő a Jézus Krisztus evangéliuma által a törvénytől is és a bűntől is felszabadított ember.


Nincs belső konfliktusa. Nem erőlködik, hogy megtegye, amit Isten mond és ne tegye, amit Isten tilt.
Szabad ember. Mert szereti Istent
És ez valóban onnan derül ki számára is, és a külső szemlélők számára is, hogy erőlködés nélkül él sokkal tisztábban, mint eddig és tisztábban, mint az őt körülvevő nem hívő emberek. Vonzó, mert átlátható, egyszerű. Nem hordoz titkos sötétséget, nem érezni belőle fenyegetést, hátsó szándékot. Lehet bízni benne.
Maga is csodálkozik: „Jé, hogy megtartom Isten parancsait!”
Beszél Jézusról, imádkozik, nem dühöng, gyülibe jár, Bibliát olvas, és erkölcsös, jószívű.
Nem ő tette ilyenné magát. Hagyta, hogy szeresse az Isten.
Nem azért, mert szigorú, kegyetlen, törvénykező, hanem azért, mert tényleg szereti az Istent. Lebarnult az Isten szeretetében és az akarata Istenéhez simult. Így a parancsolatok már nem nehezek számára. Nem kényszerítő eszközt, hanem a biciklizés tanulásához használt seprűnyelet lát bennük. „Apa fogja, vigyáz rám, hogy el ne essek, össze ne törjem magam.” De a szemei előtt Isten szeretete ragyog, nem a parancsolat villámának fenyegető fénye.


Erről beszél János.
Ez egy magasabb szint. Nem csak a törvényénél, hanem annál a megközelítésnél is, amely a keresztény életben is megreked a törvény és a kegyelem szembeállításánál.
Magasabb annál, amely örül annak, hogy ha vétkezünk sem büntet az Úr és nem kárhozunk el.
Mert nem a bűn és a törvény felől közelíti meg az evangéliumot, hanem az Isten szeretetében él.
Azt látja és éli. Benne él az evangéliumban és az evangélium meg őbenne él. Az evangélium meg az Istennek a szeretete. Az Isten meg a szeretet.
Szabad az ilyen ember.


Persze ebben sem jutunk a földön tökéletességre, de így kezdődik el már a földön a krisztusi ember átalakulása, kialakulása.
Nem a törvénnyel, nem a verejtékes, teljesítéses hívő élettel, de nem is azzal a gyermeki szinttel, hogy „kegyelem van, Isten szeret, nem von felelősségre.” A megtérésben ez persze kulcsszerepet játszott.
Ebben a gondolkodásban rögzülni viszont szerintem olyan, mintha valaki a sötét szobában írna a napsütés hatásairól és védelmezné a fejében élő helyes meggyőződést, de úgy, hogy ő maga soha nem barnul le és nem engedi a szervezetének, hogy a napsütés hatására vitamint termeljen.
Pedig a nap süt.
Isten szeretete folyamatosan árad ránk. A kérdés az: Odaállunk-e, ahol süt a nap?

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük