Beleölelni az életbe.

Isten nekünk embereknek a nagymértékű önállóság és a tág határok közti szabad döntés lehetőségét adta.
Hihetünk benne, szerethetjük, le, és meg is tagadhatjuk Őt és a Megváltást.
Bárhogy is döntünk is, Ő folyamatosan vágyik az emberre.
Akarja az embert. Arra vágyik hogy az ember szabad döntéséből, szeretetéből akarjon hozzá menni, vele élni.
Arra sóvárog, hogy az ember is akarja átölelni Őt, miután felismerte elfogadta hogy Ő, az Isten, ölelni vágyik az embert.

Ez az ölelés az ő részéről megindult és megvalósult az emberiség felé.
A kereszt titka ez.
Jézus Krisztus széttárt karjai a Menny üzenete az emberiség felé.
A szeretet az ember utáni vágyakozás tárta szét e karokat és a szenvedés ellenére ez a szeretet tartotta kitárva őket három fájdalmas órán át itt a földön.
Ez a szenvedélyes szeretet tartja kitárva e karokat kétezer éve folyamatosan. Ma is.

A Mindenható, akit Atyának hívunk, olyan dimenzióban létállapotban él, amely nem a teremtés része, hanem önmagának, lényének, személyének a kiterjesztése.
Jézus megváltása, kitárt karjai az emberi szívet kiemelik a teremtett világból, és beemelik ebbe a dimenzióba létállapotba.
Az hogy “Isten mibennünk van, mi pedig őbenne vagyunk” azt jelenti hogy Isten lényének, személyének ebben a kiterjesztésében élünk.
Benne az Ő ölelésében.

A megsérült pici gyermeket a mama magához öleli. Ebben a helyzetben a gyermek számára átmenetileg megszűnik a külső világ, a fájdalmak forrása, az anya vígasztaló szerető lényének a kiterjesztésében megbújik és gyógyul.
Ez a “bibigyógyító anyai puszi” misztériuma.
Az Úr az Ő lénye, szenvedélyes szeretete kitágulásában akart tartani bennünket.
Részévé tett személyisége bővülésének, hogy az ő kiterjedéseként vigyük a szeretetét, a gyógyulást, az igazságot, a vígasztalást oda ahová csak küld, vezet.
“Mi őbenne és Ő mibennünk.”

Az emberi ölelésnek is ez a metafizikai titka.
Ha őszinte és szeretetből fakad akkor nem csak egy szép cselekedet.
Nem egy felemelő gesztus csak.
Az ölelés a lényünk a személyiségünk kiterjesztése arra, akit megölelünk, úgy hogy közben mi az Isten ölelésében vagyunk.
Mindent ami Istenből bennünk van, ami igazság, ami gyógyító, vigasztaló, bizalomépítő bennünk, azt beleöleljük abba, akit megöleltünk.

Az ölelés tulajdonképpen Isten és a szeretett ember kapcsolatának a modellje.
Az úgynevezett lelkigondozás is csak akkor eredményes, ha nem információt, nem
“tuti megoldást”, nem ismeretet közlünk pusztán, hanem ezt az ölelést adjuk tovább.
Valakit végighallgatni, – ha őszinte szeretetből van, akkor az tökéletes lelkigondozás.