Ilyen a béke.
Ilyen a béke:
Meg van terítve az asztal,
tedd a kabátod a székre!
Tudtam mindíg, hogy Jézus közösségre hívott el. Hogy vele legyek. Sokáig azonban úgy éreztem, hogy nem lehet elégedett velem. Sok a hibám, bűnöm. Az Isten-keresésemben is a kötelesség, az elvárás vezetett. “Imádkozni kell!” Imamunka lett belőle. Melóztam az elfogadásáért. Órákat töltöttem közbenjárással, megvallással, hálaadással. Nem őszintén, nem szeretetből.
Aztán megismertem a kegyelem evangéliumát. Tudom, hogy Isten velem van ha dolgozom, ha sportolok, ha filmezek, stb. Nem az imától függ. De ez így sem elég.
Érezni akarom, lelkemben, testemben, hogy velem van. Hogy átölel, megérint.
A szülők lehetnek egy légtérben a gyerekekkel. Óvják, figyelik, gondoskodnak. Ahogy a mennyei Apa is gyerekeivel, velünk.
A szerető szülő szinte mindig vágyik személyes kapcsolatot, intimitást kezdeményezni.
Ha erre reagál a gyerek az nagy öröm a szülőnek.
Ha pedig maga a gyerek kezdeményezi: a kicsi felmászik az ölébe, a kamasz odaül mellé, megnyílik, elpanaszolja, elsírja, akár ki is akad, de mégis megosztja a szülővel, a felnőtt gyermek beavatja a szülőt, kéri a véleményét, tanácsát, hát akkor elolvad egy szerető szülő szíve.
Ezt hívőként meg tudjuk tenni Apával.
Isten őszinte, őszinte, őszinte, természetes, mesterkéletlen kapcsolatot akar velünk. Személyesen.
Kiöntöd a szíved. Jönni fog az ölelés, a tanács, a vígasz, a megoldás.
Az ima, a közösség tartalma ez. Ezért váltott meg Jézus. Ez megmarad örökre.
Sokat fogok még Isten megtartó kegyelméből erről írni és beszélni.
Egy drága testvérem, Firnigel Tibor gyönyörű dala indított el újra ebbe az irányba.
Közzéteszem. Az ŐSZINTE, Őszinte, mesterkéletlen együttlétről szól Jézussal.
Az otthon melegéről. Amit Ő képes egész életünkben biztosítani. Együtt vele.
Íme Firnigel Tibor dalszövege:
“Nem elég jól gyorsul a kocsi,
és nem elég hosszú az élet.
Minden egy kicsit távolabb van,
mint amit egy egyhelyből elérek.
Melyik után nyúljak? Egy másik tűnik el,
és nincsen akkora zsebem, amibe minden belefér.
Dobálom a pénzemet a boldogság-gépbe,
ma mégsem adott ki semmit érte.
Azon a résen száll el az élet melege
amit az ablaknál hagytunk és ott fúj be a szél.
Fújj el egy felhőt, és hunyd le a szemed egy kicsit.
És a láthatatlant láthatod,
ahogy most önmagadat átadod.
mint egy cseppet a tengerben.
Ilyen a béke.
Meg van terítve az asztal,
tedd a kabátod a székre!
A láthatatlant láthatod,
ahogy most önmagadat átadod.
Jó hogy itt vagy velem most kedvesem!
Éppen a végtelent lesem meg.
Dőlj hátra a székben,
én is leülök veled szemben és nézem,
ahogy kisímulnak a ráncok,
és már nem rángatnak a láncok.
Tudom hogy féltél te is titokban,
Hogy jól jön majd reggel az ébredés.
Az egyetlen ablak a szobádban a TV,
de onnan meg lőnek és
Talált és süllyedt!
És még egyszer.
Ki kéne szállni mert érezted,
hogy a lelked olyan, mint a rabszolgák,
aki haldoklik attól, mert hajszolják.
Engedd hogy szóljon, hogy nevessen,
Ha otthon vagy este felkeresen!
Hívd meg egy kávéra:
Keblemre régi kedvesem!
Éppen a végtelent lesem meg.
És a láthatatlant láthatod,
ahogy most önmagadat átadod.
Jó hogy itt vagy velem most kedvesem,
Éppen a végtelent lesem meg
Nézek az égre egy távcsővel,
És csak a csillagokig látok el.
Hideg szél fúj a bolygók között
és a szobámba is beszökött.
Egy tűz kéne ide be,
amitől az élet melege
nem szállna el és nem kéne mástól
kölcsönkérnem, ha megint fázom.”