A Bibliában Isten az ő népét juhoknak, (mintegy 280 helyen) önmagát pedig pásztornak mondja.

A juh olyan állat, amely nem tud létezni pásztor nélkül, csak elpusztulni képes.

Nincs agyara, nincs éles körme, a természetében nem a harc, nem a küzdelem dominál.

A pásztort, nem más juhokat, az erős kosokat követi. Ha a vezérkos másfelé indulna mint amerre a pásztor, az engedelmes juh a pásztor után megy.

A megsebesített, gyenge, vagy beteg bárány a nyáj közepébe menekül, ott keres védelmet. Nem elbujdosik szégyenében a nyájtól. A nyáj pedig nem ítélgeti, gúnyolja, hanem körülveszi és védelmet ad neki.

Vannak rossz viszonyulások a nyájhoz és a nyájban is.

Ezekről ír Ezékiel próféta 34 fejezetben.

Pásztorokról, vezetőkről beszél, akik önmagukat legeltetik, magukat, tekintélyüket, befolyásukat, hatalmukat, vagyonukat „csinálják meg” vezetőként, pásztorként. „Sztár születik” – keresztény verzió.

A juhokat érdekeik profitjuk eszközeként látják.

Nem hoznak értük valóságos áldozatot, mert nem szívügyük az egyes birka.

A személynél mindig fontosabbak az érdekeik.

Uralkodnak, hatalmat gyakorolnak, rendelkeznek a juhok felett, akik azonban nem az övéik hanem Istenéi. (4.vsz)

Ezért elveszi Isten tőlük a juhait. Azokat, akik merik követni a pásztor, Jézus Krisztus hangját, akiket sem félelem, sem 

érdek nem tart vissza attól, hogy a pásztor hangját kövessék.

Ezek rájönnek hogy egy pásztor van; Jézus Krisztus, aki meggyógyítja őket, felépíti őket, és táplálja őket.

Aztán beszél Ezékiel az erős juhok rivalizálásáról.

(17.vsz.) Beletaposnak a másik ivóvizébe, összerondítják a legelőt a többiek előtt, elöklelnek,

megfúrnak, rossz hírbe hoznak, kiszorítanak másokat, a kimerülteket, a juh természetüket őrzőket, még el is üzik őket. Nyilvánvalóan ők is úgy tekintenek a nyájra mint egy cégre; az érvényesülés, a feljebb jutás közegére.

Ez a fajta természet amiről a próféta beszél, fenti pásztorok és erős juhok esetében láthatóan nem juh-természet, hanem egy ragadozó természete.

Ezért is mondja, hogy eljön az igazi pásztor.

Jn 10. Olyan pásztor aki egyben maga Isten és aki az életét is képes odaadni a juhokért.

A birkáit nemcsak az érdekeinél hanem az életénél is jobban szereti, fontosabbnak tartja. Minap egy kedves ember elmondta, hogy gyermekkorában volt két bárányuk.

Kiballagott velük a rétre, az árokpartra. Ott megtömték a hasukat aztán lefeküdtek, leültek mellé. Játszottak vele és a családdal. Személyes kapcsolatban éltek a két báránnyal.

Jézus nyája bár nagy,

azért is mindenható Ő, a pásztor, mert minden egyes bárányával tud, akar, és szeret személyesen kapcsolatban lenni, személyesen, kettesben sétálgatni, együtt lenni csak vele. Nem haszonállat-tömegtermelés folyik a Mennyben.

Nevükön szólítja a juhait, ismeri mindet külön-külön.

A pásztor tehát megvan.

Hála Istennek, nagyon sok szolgálat így működik, nagyon sok ember engedi hogy Jézus pásztori természete működjön benne, és a gyülekezetek vezetői között is rengeteg jó elöljáró szolgál. Őket onnan lehet megismerni hogy emberek maradtak.

Az identitásuk; apa, férj, anya, feleség, nagyapa, nagymama, „ember”, nem pedig Isten Nagybetűs Szolgája.

Mi legyünk juhok. A testünk vágyai ambíciói viszont sokunknál türelmetlen, egocentrikus, ragadozói, érdek-központú viszonyulás felé tolnak bennünket.

Ezért juhok csak hit, bizalom által tudunk lenni. Isten annak mond, ezért mi elfogadjuk, hogy ilyennek akar látni.

Még a közbeszéd is a „birka a juh” szavaknak és magatartásnak gúnyos, pejoratív értelmet ad.

Ezért nem könnyű hit által juhnak lenni.

Korunk hőse nem ilyen. Nem bárány.

Korunk hőse a ragadozó.

Így csakis hit által, kegyemből tudjuk megtenni, illetve engedni hogy Isten 

juh- természetet alakítson ki bennünk. 

József Attila sorai a juh, (a szelíd) természet

fájdalmat írják le amikor észleli magán, hogy kezd ragadozóvá válni.

BÁNAT 

Futtam, mint a szarvasok,

lágy bánat a szememben.

Famardosó farkasok űznek vala szivemben.

Agancsom rég elhagyám,

törötten ing az ágon.

Szarvas voltam hajdanán,

farkas leszek, azt bánom.

Farkas leszek, takaros.

Varázs-üttön megállok,

ordas társam mind habos;

mosolyogni próbálok.

S ünőszóra fülelek.

Hunyom szemem álomra,

setét eperlevelek

hullanak a vállamra

Váljunk inkább farkasból báránnyá  és  ne fordítva!