Meztelen félholtak, félszívűek, félelem és a felebarátok.

A mesterteológus azért emelkedett szólásral, hogy próbára tegye Jézust.
Jól képzett volt. A Törvény lényegét ragadta meg. A szeretetet.
“De ki hordozza a földön a cselekvő szeretet? Ki a felebarát, az embertárs?”
Erre kapja válaszul a példázatot.

Lk. 10. 25-37. Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel; és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”„Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.” Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!”

A rablók az embert meztelenre vetkőztették, ütéseket mértek rá, és otthagyták félholtan.
Nem csak a fájdalom, a zúzott, törött végtagok, hanem a szégyen is béklyózta ezt az áldozatot.
Az arra igyekvő lelkész, pap, “fontos főkeresztény szolgáló” kikerülte.
Elfojtotta magában – ha volt – az empátiát, érvekkel elhallgattatta a lelkiismeretét.
Ugyanígy tett az egyházi “félvezető, segédlelkész segédpap, házicsoport vezető” a lévita is.
Félelem, félszívűség, keménység vezette őket.

Egy megvetett ember, egy bűneiben botladozó, utolsó sorba száműzött, a gyülekezet büszkeségei által jól kibeszélt keresztény, vagy esetleg nem is hívő személy segített rajta. ( A szamaritánusokat akkoriban megvetés övezte.)
Sebeit megtisztította. A fájdalmasan száradó, sérült szöveteket meglágyító olajat, fertőtlenítő hatású bort használt és bekötözte.

Olaj és bor.: A Szent Szellem jelképei.
Meglágyítja a megsebzett és keményre száradt lelket, szívet. A bor, az Úr öröme megöli a szégyen, a megalázottság és szeretetlenség baktériumait.
Akárhogy megsebeztek, levetkőztettek, megaláztak, otthagytak, az Isten örül neked.
Fontos vagy, kellesz neki és ez az elfogadás örömöt, az öröm pedig gyógyulást hoz identitásod számára!

Majd az irgalmas szamaritánus bekötözte és felöltöztette. Elvitte egy vendégfogadóba.
Kifizette az ápolási díjat és megígérte, hogy a további költségeket is állni fogja.
Ő volt a bajba jutott embertársa, felebarátja.

Ez az irgalmas szamaritánus maga Jézus.
A kirabolt, megvert ember maga az emberiség.
Mindenki, akit az erősebb, az ördög, a gazdasági-politikai hatalomban levők, vagy az uralkodni vágyó keresztény vezetők megaláztak, megsebeztek.
Persze maguk a hatalmaskodók is áldozatok egyben.
A vallási előljárók, akik érdekeik vagy kemény szívük miatt nem törődtek az út mentén
fekvő áldozattal, akár képmutató keresztény vezetők is lehetnek.
(Akik például asszisztáltak Iványi Gáborék kriminalizálásához, érdekeik miatt hallgattak a gyermekbántalmazás, a lelki, egzisztenciális, anyagi megnyomorítás botrányainak láttán az elmúlt években.
Azonban az igazi botrány számomra az, hogy nem rablók, hanem hogy “papok és léviták” ütöttek és fosztogattak a hatalom szövetségeseiként embereket, sőt az irgalmas szamaritánust is.)

A vendégfogadó házak olyan közösségek, olyan társaságok, ahol a traumatizált emberek gyógyulást vagy enyhülést nyerhetnek.
Ma nagyon nagy szükség van ilyen közösségekre.
Akik felvállalják ezt a nehéz és nem túl produktív szolgálatot.
Ha megteszik, nem kell aggódniuk. Az Úr maga fedezi a szükségeiket, költségeiket.
A szamaritánus állta a fogadós minden költségét. Nem az állam, nem a kormány.
Jézus Krisztus maga.
Az állami pénz, támogatás többnyire azokhoz a szervezetekhez, projektekhez, intézményekhez kell, amik mögött, (szintén sebzett lélekből fakadó) emberi becsvágy áll.
Nem mennyei küldetés. Az Ismáelekhez és a palántákhoz, amelyet nem a mennyei Atya ültetett.
„Mi kitaláljuk mi lenne jó, mi kellene, persze valami nagy, látványos és dicsőséges…
Te meg Urunk, áldd meg a terveinket… Indítsd fel a politikusokat, hogy pénzt, védelmet biztosítsanak a te nagy munkádhoz… Mi is igyekszünk a kedvükben járni..”

Emberi ambició, nem Isten vezetése az, amihez a Jézabel és a Heródes pénze kell.

Nagyon nagy szükség van ma vendégfogadókra, ahová a szamaritánus vinni tudja a sebesülteket. “Traumatológiákra” a valláskárosultak és sérült felebarátaink számára.

Nemrég jártam Tornanádaskán, Borsod megye határszéli peremén. Olyan ez a település mintha kidobták volna az ország úton lévő vonatából… Mintha nem is Európában járnánk.

Nagyon nagy szükség van vendégfogadóra, olajra, borra.
A legnagyobb szükség pedig a mi irgalmas Szamaritánusunkra, Jézus Krisztusunkra van ma is minden lélekben.