Igaz történet.

Nagyon erős szél szaggatta egész nap a kertet.
Repültek kiteregetett ruhák, a kint hagyott dobozok, meghajoltak a füvek és a virágok szárai is eltörtek, vagy úgy földhöz lapultak úgy, hogy a virág feje a porban feküdt.
Estefelé csendesült csak a viharos szél.
Kimentem összeszedni a széthordott dolgokat.
Meglepődve láttam, hogy egy rönk mögül valami kék kukucskál.
Odamentem.
Hát egy  hosszabb szárú kék virág!
Csodálkozva néztem.
Olyan közel volt a méretes tuskóhoz, mintha annak tövéből nőtt volna ki.
Arra gondoltam:
Ez a tuskó talán soha nem ölelte meg a virágszálat, nem beszélt hozzá szép szavakkal, mert hát, csak egy görcsös kemény tuskó és nem egy amorózó.
Mégis megvédte szélvihar idején.
A virág nem tört el, nem hajlott meg, mert ott volt mellette a tuskó.
Azért csak beszéltem vele és megígérte nekem, hogy gyengédebb és lágyabb lesz a jövőben, különösen a virághoz, őtuskósága.