Parancsra új parancs, szabályra új szabály. 1.

(Mottó: Minél sűrűbbre szövik a hálót, a lyuk is annál több lesz benne.)

Ésa. 28 12-13.Mert ezt mondta nekik régen: „Itt az igazi nyugalom és megpihenés! Nálam a felüdülés a megfáradtaknak!”
De nem akarták meghallani,s az Örökkévaló beszédét így értették:
„Parancsra új parancs,szabályra új szabály,parancsra új parancs,szabályra új szabály,még egy kicsi, még egy kicsi…”.

Bethánia felől, népes kíséretével egy rabbi közeledik Jeruzsálem felé.
Ránézésre nem különbözik a többi vallási vezetőtől. Egyvalaki, a sok farizeus közül.
Szakálla leér jó minőségű díszes köntösére, fején egy kék mintás kendő, kék öv fogja össze ruháját, melynek alján kék szegély látszik, és erről hosszú rojtok lógnak, ahogyan Mózes rendelte. (4 Mózes 15 38.)
Követői is ugyanúgy szólítják, mint a többi farizeust: „Rabbi!” Vagy nagyobb tisztelettel: ”Rabbúni!”
Tudjuk róla, hogy megtartja a törvényt, tiszteli a szombatot, jár a Templomba, stb.
Derék, tiszteletreméltó farizeus bizonyára. Vannak is sokan akik követik.
Ez a rabbi azonban pár óra múlva dörgedelmes prédikációt mond a farizeusi csoportról, őket „viperáknak, meszelt síroknak, bolondoknak, vakoknak” nevezve. Pedig ő maga is betartja a Tórát, ismeri és idézi a legnevesebb tanítókat, sőt a vitákban is gyakran a farizeusi párt oldalára áll.
Ráadásul, első pillantásra egy közülük. Mégis, valahogy kihozták őt a sodrából!
Ilyen keményen soha senkivel nem beszélt, mint azokkal, akik közé első ránézésre tartozik. Meg ugye, a farizeusok az akkori zsidó társadalom mintapolgárai, elitje voltak. Hát miért van, hogy mégis nagyon indulatosan beszélt róluk, sőt sokszor velük is?
Valamint az is világos, hogy a szellemi vezetésnek is elege van ebből a „lázadó” názáreti rabbiból.
Vajon mi ennek az oka?
Mi verhette ki a biztosítékot az irgalmas Jézus Krisztus lelkében? Mi okozta ezt az indulatot benne?

Azt gondolom, hogy a farizeusi törvénykezés volt ennek a kiváltója.
Nem az, hogy szabályra új szabályt alkottak, még csak nem is az, hogy rettenetes képmutatásban éltek, hanem az, hogy rákényszerítették koruk társadalmára is az embertelen szabályrendszert és hálóba kötötték az istenfélő zsidóságot megfosztva őket a választás szabadságától, ami a Messiás felismerésére és valódi szabadságba, a kegyelembe vezethette volna őket.
Szabályok határozták meg, nemcsak a mindennapi életet, hanem az Istennel való kapcsolatot is. Egy zsarnoki szabályrendszer, amely jóval több volt, részletesebb és türelmetlenebb, mint a Mózes törvényei, szabályrendszere.

A világban nagyon sok zsarnoki szabályrendszer működik, a Biblia szelleméhez, értékrendjéhez képest szubkultúrákat hozva létre.
Börtönökben, kolostorokban, az iszlámban, intézetekben, bűnözői csoportokban, bandákban, militáns csoportokban, a judaizmus egyes részeiben, a gender-mozgalomban, a türelmetlen, dühösen polkorrekt liberalizmusban és az intoleráns konzervativizmusban, stb.
Ezek, bármilyen sokan vannak is követőik, az Isten gondolkodásához és akárcsak a normális emberi együttéléshez képest is  totalitárius rendszerekre emlékeztető szubkultúrák.
A farizeusi, majd századokkal később és napjainkban is, a keresztény törvénykezés által létrehozott szubkultúra azért irritál jobban sokakat, mert itt a szabályokat az egyéniség a személyiség gyengítését, megnyomorítását, kényszerített uniformizációját, magának Istennek a törvényeivel, és a Bibliával próbálják meg igazolni. A Biblia azonban az emberi szabadság és a kegyelem megismerésére és átélésére adatott elsődlegesen.
A Biblia, az Írás veszélyes fegyver. Mert a betű megöl.
A Krisztussal, Istennel való személyes közösség nélkül, vagy annak elhagyása után az Írásból teljesítendő feladatok lesznek, amellyel önmagából és környezetéből is kiszívja a hívő az életet.
Kínlódik, szenved, vagy a képmutatásba menekül, esetleg végleg abbahagyja az ige hallgatását, olvasását.
Saulnál jobban talán senki nem akarta, próbálta betartani a törvényt és nála jobban talán senki nem is ismerte azt. Ezt a tudást, ezt az igyekezetet, ezt az ismeretet ítélte szemétnek és károsnak, miután megismerte a Krisztust, és Pál apostollá vált. Tanulság ez nekünk: Az Istennel való élet, kommunikáció nélkül az ige úgy tűnik többet árt, mint használ.

A törvénykezés, a szabálygyártás legrosszabb gyümölcse az, hogy beépíti a hívők tudatába, hogy Isten szeretetét, csak a gyakran nem is bibliai szabályok betartásával nyerheti el az ember és biztosíthatja magának.
Az egyház ezzel a kicsinyes gondolkodásával nagyon sok Istenkereső ember útját állja el Jézus felé, mert a törvénykezés, szabályszaporítás lényege ellépés, kitérés az evangéliumban felkínált kegyelem elől.
A kegyelem evangéliumának az elutasítását alapozza meg, ezért a törvénykezésnél nincsen nagyobb veszély a kegyelem evangéliumára nézve.
Hát ezért dühítette fel Jézust a legjobban a farizeusi magatartás.

Ma, a 21. században ugyanolyan veszélyes a törvénykezés, bár a formái megváltoztak. Lukács 11-ben és Máté 23-ban beszél Jézus a farizeusi életvitelről és elvárásokról:
A külsőségekre helyezik a hangsúlyt. A pohárnak, a tálnak a külseje, köntösök, főhelyek, emberek figyelmének felkeltése üres formákkal, „sztárkodással”, miközben belül ott van a pusztító hatalmi és birtoklási vágy, a pénz iránti mohóság, a vallásos sznobkodás és vetekedés.
A törvénykező gondolkodás számára a lényeg az, amit látnak az emberek. Lenézi a „nem szellemi” hívőket, szelleminek meg azokat tartja akik látásaikhoz, sőt tekintélyükhöz szolgaian idomulnak.
(Ennek megfogalmazása az elmúlt években véletlenül kibukott, híressé vált, politikusi mondat, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Tehát semmi értéke annak az embernek, akinek nincs vagyona, befolyása, ismertsége, értelmetlen az élete, vagyis egy nulla. Ez a gondolkodás sajnos egyáltalán nincs távol sok egyházi embertől és hívőtől sem.)
Ugye a farizeusok, komor, szenvedő, éhes tekintetet meresztettek böjt idején, hosszú vallásos cirkalmas mondatokban imádkoztak nyilvánosan.
Ma is a külsőségek dominánsak a vallásos gyülekezetekben: Impozáns épületek, befolyásos barátok, drága ruhák, autók, mint az áldás és Istenfélelem bizonyítékai, a karitatív munkához állandó kísérők a TV stábok, kamerákkal, holott Jézus azt mondta, hogy titokban csináljuk. Aztán az elit, a befolyásos, neves, gazdag emberek, és látványosan adakozók megkülönböztetése, privilégiumai a közösségekben, a vezetők gyakori önreklámja, mitikus kultusz generálása saját személyük körül.
A farizeusság lényege nem változik.

Jézus maga nem nevezett meg olyan konkrét szabályokat, amelyek betartásával a tanítványok önelégültté válhattak volna.
A lényeget mondta: „Szeresd az Urat teljes szívedből, lelkedből, elmédből, erődből, szeresd embertársadat, még az ellenségedet is, meg hogy legyetek tökéletesek, amilyen a ti mennyei Édesapátok!”
Nos, ezeket soha nem pipálhatjuk ki, hogy megvan, betöltöttük.
De a külsődleges szabályok, a vallás kreálta emberi törvények ellenőrizhetők.
Ha megvannak, büszkék lehetünk! Ha nem tudjuk teljesíteni, szégyenkezünk és menekülünk. Vagy Isten elől, vagy a képmutatásba.

Krisztus tanítása mindig arra a felismerésre vezet, hogy messze vagyunk a tökéletes, ideális állapottól. Tehát kegyelemre, érdemeinktől független isteni ajándékokra van szükségünk.
Ez nem olyan szabályrendszer, amely megmutatná, mennyire kerültünk közel a tökéletességhez, hanem csak azt láttatja velünk, hogy mennyire vagyunk távol tőle.
Tehát kegyelem kell még, de azt pedig gazdagon adja a mi Édesapánk.
A vallásos törvénykezés az embert állítja reflektorfénybe. A „jó, normakövető, tiszta, szellemi” hívő áll a fénykörben. Látjuk is, hogy nagyon jó hívő, de a reflektor csak fénykört mutat. Nem tudnak tovább lépni akik nézik és ő maga sem.
Jézus Krisztus követése azonban olyan, mint egy kézbe adott elemlámpa fénye.
Nem ránk irányul a fény, nem is nagyon látványos, de a következő lépést látni lehet vele!
Hát így haladunk Jézus Krisztus felé.
Mert a szellemi érettség jele nem a tisztaság, hanem éppen az hogy egyre inkább tudatában vagyunk tisztátalan voltunknak és ez a felismerés pedig széles ajtót nyit a szívünkben a kegyelem evangéliuma, Jézus személye előtt. Nagyobb szükségünk van rá mint a levegőre.

A Megváltó a törvénykezőkben legirritálóbbnak nem azt látta, hogy elhordozhatatlan szabályrendszert és törvényeket állítanak össze, hanem hogy ezt a terhet rárakják az emberekre, de ők maguk sem töltik be ezeket.
Nem is lehet ugyanis.
A törvénykező szív, a farizeusi szív idővel merevvé válik, szélsőséges lesz és ráadásul egyre szélesebb körre kívánja kiterjeszteni saját intoleráns gondolkodását és szabályrendszerét.
A Tórában 613 parancsolat van. A farizeusok ehhez még ragasztottak, eleinte merő jó szándékból, a törvény védelmében, saját szabályokat.
A törvény utal rá hogy a házastársak éljenek szexuális életet. A farizeusok szabályozták ezt is: Hányszor lehet, hányszor kell hetente, sőt különbséget tettek hajósok, tevehajcsárok, munkások között is.
A Tóra azt mondja, hogy ne mondjuk feleslegesen Isten nevét. Erre a farizeusok a judaizmusban is megőrzötten betiltották az Isten nevének a kimondását és leírását is.
A Tóra meg mondja, hogy ne főzd meg a kis bárányt, gidát az anyja tejében. A vallásos törvénykezés külön konyhát csinált a zsidó háztartásokban a húsos és tejes eszközöknek, nehogy húst bármilyen tejtermékkel keverjenek. Úgyhogy egy hívő zsidó kisgyerek nem nagyon ehet vajas-párizsis kenyeret.
A Törvény azt mondja ne törj házasságot! A farizeusok ezt megfejelték: ne beszélj, ne is nézz idegen nőre, aki nem a feleséged! Ezért gyakran nekimentek a falnak az utcákon, vagy elestek és ezeket a sebeket, mint a szentségük bizonyítékát mutogatták.
Vajon ez volt a Törvényt adó Isten szándéka?

Jézus nem is tartott be ezekből sokat. Beszélt még rossz hírű nőkkel is, a szombatot az ember értéke alá helyezte.
De a keresztények még a farizeusokon is túltettek, létrehozva szerzetesrendeket, kolostorokat, az öngyötrés és mások gyötrésének számtalan formáját.
Félrevezető is a törvénykezés: egyetlen törvénykező gondolkodású hívő, vagy közösség nem gondolja magáról, hogy ő az, hogy törvénykező.
Azt gondolja, hogy az én szabályaim igeiek, fontosak, a többi közösség felekezet szabályai meg nevetségesek.
Innen jövünk mindannyian, de valami más felé kéne már haladni.
Erről is szeretnék írni a következő részekben