A vallás születése.
1.Móz 1.26-ban olvassuk, hogy Isten az ő képére, hasonlóságára (celem/dömút) teremtette az embert.
A 3. fej.5-ben pedig azt látjuk, hogy a kígyó félrevezeti az Isten képmására teremtett embert, mondván, hogy abban az esetben lesz hasonló Istenhez, ha eszik a fa gyümölcséből.
Ebben a „ha”-ban csíphetjük fülön a vallás genezisét.
Isten ad egy ingyen ajándékot, a vallás azonban azt mondja, hogy akkor lesz a tiéd az, ami már a tied, ha ezt, meg ezt meg is teszed.
A feltételek nagy erdeje a vallás. Hasonlóan működik a keresztény életben.
Az evangélium hirdetése létrehozza a bizalmat, a hitet.
Az evangélium nem feltételül szabja a bizalmat a hitet, hanem létrehozza azt, megajándékoz vele.
Ezzel a bizalom/hit pedig Jézus Krisztus hite.
Kapunk egy darabot az evangélium hallgatásakor Jézus hitéből következményképpen az Ő igazságából.
Így válik az ember hit által igazzá Isten előtt.
Az evangéliumi történetekben olvassuk, hogy Jézus többször kérdezte; „Hiszel?”
Máskor azt mondta, hogy ha hiszel, „Meg is lesz, amit kérsz.”
Néha kifejezetten elcsodálkozott; „Te ennyire hiszel?” /római százados (Mt.8.10.), kananeus nő (Mt 15.28.)/
Itt valóban egy áldás feltétele, előidézője a hit.
Jézus mégsem arra utalt hogy vajon kiizzadta-e saját erejéből az adott ember a hitet? Pusztán felmérte, hogy szolgálata, beszéde, tanítása, személye által az adott ember elvette-e már a bizalom, a hit ajándékát?
Van-e már benne az Ő hitéből?
Még távolabb állt tőle, hogy erkölcsi, morális elvárásokat állítson az üdvösség, az örök élet, az isteni természet ajándékának feltételeként.
Az apostoli levelekben vannak morális igazodási pontok, erkölcsi elvek, szabályok.
Ezek felsorolását azonban Pál apostolnál rendszeresen megelőzi, körbeveszi az evangélium, Krisztus és az új, krisztusi-emberi identitás ismertetése. (Róma, Galata, Kolossé, Efezusi levelek.)
Krisztusi emberek vagytok. Meghaltatok együtt Krisztussal. Eltemettek együtt Krisztussal. Feltámadtatok együtt Krisztussal. (Róm 6.) Trónra lettetek ültetve együtt Krisztussal. (Ef.2.)
Már isteni természet részesei vagytok. Halott az ádámi természetetek.
Ezért nem is kell már bűnöket elkövetnetek.
Nem a félelem miatt, hogy Isten megharagszik megbüntet.
Azért nem kell, mert szabadok vagytok és a bűn nem is méltó Krisztushoz és hozzátok sem. (1 Kor 6. „ilyenek voltatok, de …szentté, igazzá lettetek az Úr Jézus nevében…”)
Drága és gyönyörű esküvői ruhában vagytok.
Miért feküdnétek most bele ebben a ruhában a sárba?
Bár mindent szabad. Bűnözni is. De minek? Nem kell. Semmi nem kényszeríthet.
Az intések figyelmeztetések olyanokra vonatkoznak, akik hívőnek mondják magukat, de mégis folyamatosan életmód-szerűen, belső konfliktus, lelkiismeretfurdalás nélkül élnek bűnökben.
Ők valószínűleg csak mondják, hogy hisznek, de valójában nem hívők.
Külsőségekben hasonlítanak a hívőkhöz. (Mt. 25.)
Nekik is van lámpásuk és lehet, hogy ékesebb, fényesebb, mint egy hívőé.
De nincs benne olaj. Mert soha nem hitték el, hogy szükség lehet rá.
Ők nem akartak világítani. Csak annyit akartak, hogy lássák az emberek: „Lám ők is a szüzekhez tartoznak”, hiszen kezükben a lámpás.
Van persze olyan hívő is, aki függőségekből jön Jézushoz és rendszeresen elkövet bűnöket. (E sorok írója is évekig bukdácsolt.)
Az ilyen ember azonban kínlódik, szenved, lelkiismerete nem nyugodt és ha nem tették tönkre még a vallással, akkor küzd is a bűnével. Meggyőződésem, hogy ők nem veszítették el az üdvösségüket, támogatja őket az Úr.
A vallás tehát ott születik meg ahol az Isten ingyen jókedvéből szeretetéből jóindulatából származó ajándékait feltételekhez, elvárásokhoz kötik.
A hívők tekintetét ezzel önmagukra és ezekre a szabályokra, feltételekre irányítják, nem pedig a megajándékozó nagylelkű szerető Istenre.
Pedig az ő legnagyobb ajándéka maga Jézus.
Erről szól a Biblia. Az Istenben, Jézus Krisztusban való bizalom/,hit az evangélium hirdetése nyomán születik meg, adatik ajándékba az emberi szívben.