Emberáldozat, nevetés és a gondoskodás

A közel–keleti hajnalon egy erős, fiatalos mozgású, de évei számát tekintve meglett férfi és szeme fénye, kiskamasz fia kettesben elindultak, hogy a családi istennek áldozzanak. Törzsi istenükről nemzedékek múltán bebizonyosodik, hogy Ő a Teremtő, fedőnevén Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója. Ő, az akkor még törzsi-családi isten, akit egyetlen ilyenként, örömmel fogadunk familiáris Szellemünkké ma is.

Mennek. Fa is van, tűzgyújtó eszköz is. Valami azonban hiányzik. A fiú, Izsák szóvá is teszi:

1 Móz. 2. 7  Majd megszólította Izsák az atyját, Ábrahámot: Atyám! Az pedig mondta: Íme, itt vagyok, fiam. Izsák pedig megkérdezte: Itt van a tűz és a fa, de hol van az égőáldozatra való bárány?

8.  Ábrahám azt felelte: Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam. És mentek ketten együtt.

Apja válasza századokon át visszhangzik majd a reménykedő és reményvesztett szívekben, az egész romlás alá vetett teremtett világban, áttörve az időn és a reménytelenségen és bizalmat, hitet, így életet fakasztva sok emberben.
      „Az Isten majd gondoskodik áldozati bárányról”
És gondoskodott is. Jézus Krisztus lett azzá.
Az apa viszont összekötözte fiát, feltette az oltárra, ráemelte a kést.
A hit elképesztő, korszakos cselekedete! Ábrahám szellemi óriás!
Na de mi történt Izsákban? Gügye, kripta- és papírteológia–szagú történetekben teljes engedelmességgel, belenyugvással, egy vallásos rajzfilmben mosolyogva veszi tudomásul.
A bibliai történetekből az egész sokkal életszagúbbá válik. Izsák kétszeres csalódáson esik át: Szeretett és szerető apja áldozza, öli meg, annak az Istennek, akiről annyi jót hallott és áldásait látta.
A továbbiakban kiderül, hogy ez a fontos és szükséges szellemi csúcsteljesítmény a pszichikai és anyagi világban súlyos töréseket is okozott. Izsák traumatizált ember lett.
A biblia diszkréten kezeli Isten kedvenceinek, választottainak a gyengeségeit, bajait, különösen, ha azok összefüggenek a hit követésével, Istennek való engedelmességükkel. De tudósít.
Megalapozott feltételezés, hogy a Mórija hegyen történtek után Izsák anyjával Hebronba költözött, Ábrahám azonban továbbra is Beér-Sebában lakott, Sára halála után gyorsan újra nősült.

1 Móz. 22. 19.  Megtére azért Ábrahám az ő szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.

A következő fejezetben pedig:

1 Móz. 23. 2  És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.

Beérseba és Hebron távolsága 30-35 km. A Mórija hegyen végzett áldozat után Ábrahám nem Sárához ment Hebronba, hanem Beérsebába, ahol megismerkedik Keturával, akit Sára halála után rögtön el is vesz.

Izsák valószínűleg visszatért anyjához, aki ezután hamarosan meghalt, talán a fiától hallott történtek miatti sokk is szerepet játszott ebben. Erről értesülve ment le, utazott le Ábrahám Hebronba gondoskodni Sára temetéséről. A „beméne” eredetije odamegy, odajárul, odautazik jelentéssel is rendelkezik.

Feltehetően Sárában, Izsákban is olyan mély seb keletkezett, hogy nem tudtak együtt élni Ábrahámmal. Izsák személyiségének eredetiségét is csaknem elvesztette. Sorsa szinte másolja Ábrahámét./ kutak, vándorlás, feleségem-testvérem, stb/
Majdnem 40 éves, amikor nősül, azt is teljesen az apja intézi. Persze az Úr vezetésében. Rebekát Sára sátrába viszi, jelezve, hogy nem tudta feldolgozni anyja halálát, és az ifjú asszonyka egyben anya-pótlék is lesz. A hit azért Izsákon keresztül is nagy dolgokat tett, és bekerült a hit hősei közé.
Idősebb korára azonban elveszíti a szellemi érdeklődésének frissességének javát. Simán megáldaná Ézsaut, holott Rebeka tudta Istentől, hogy nem Ő az örökös.

1 Móz. 25.  23  És ezt mondta neki az ÚR: Két nemzetség van méhedben. Két nép válik ki bensődből; az egyik erősebb lesz a másiknál, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.

Ha elmondta ezt férjének és az semmibe vette, az baj. Ha nem mondta el, mert nem volt kommunikáció kettejük közt, az is baj. Rebekának annyira megvan a véleménye vadhús–fan férjének szellemi életéről, hogy a csalást is megengedhetőnek látja, csak teljesülhessen a prófécia…

A patriarcha vaksága szellemi jelentéssel is bír. Itt ez a hatalmas választottja Istennek, nevét az Úr magára is vette: „Ábrahám, Izsák, Jákób Istene”. Mit látunk, ha félrehúzzuk vallásos-teológiai színpadunk függönyét? A szent ember, Isten szeretettje lúzer, balek, szánni való áldozat az elfogulatlan szemlélő előtt a megáldás felemelő, s egyben szánalmas eseményeiben. A család fele átveri. Felesége, kisebbik fia konspirálnak, szövetkeznek a becsapására. Nesze neked patriarchális családi idill! Mégis ott a kegyelem:

Zsid. 2. 16.  Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.

Az ilyeneket. /Számomra megnyugtató ez a tény./

Az Írás részletezi Izsák fiaira mondott áldásait, Jákóbéit is, de nem beszél arról, hogy Ábrahám ceremoniálisan valaha is megáldotta Izsákot. Vajon miért nem került sor erre?
Izsák tehát egész földi sorsára sérült ember lett apja hite, engedelmessége, odaszánása miatt.

Manapság boldogabb országokban könyveket írnak, konferenciákat tartanak, prédikálnak a lelkész-gyerekek defektjeinek elkerülése érdekében. Észlelik a problémát, beszélnek róla.
Sok hívő teszi ugyanis azt, mint Ábrahám: feláldozza a gyerekeit, a családját a szolgálat, Isten szeretésének oltárán. Készülnek, utaznak, tárgyalnak, szolgálnak, prédikálnak, szüntelen, mellőzve, elhanyagolva családjaikat, sokszor tetszelegve a mártír-dúlosz szerepében. E gyakorlat mögött tapasztalataim szerint jobbik esetben a szenvedésnek, általában katolikus gyökerű becsülése, néha szeretete van, rosszabb esetben pedig álarca csak a hatalmas egónak, becsvágynak és nettó önzés.  Éppen ezzel kötözik meg Izsákjaikat, rakják őket a fára, emelik a kést, sérüléseket-traumákat okozva, kondicionálva őket későbbi fájdalmakra, sebekre. Ábrahámtól Isten kérte. De tőlünk, keresztény szolgálóktól ki a csoda kért ilyet? Isten biztos nem.
Hitetlenség munkál az önkéntes Ábrahámokban, úgy, ahogy az igaziban a hit munkálkodott.
Isten gondoskodott már áldozati bárányról. Meg is történt az áldozat. Érvényes ma is. Mindent elvégzett a kereszten.
Nem kell, hogy a sérülésig elvonjuk magunkat a családtól a „szolgálat mártíriuma” miatt.
Nem kell, hogy hitetlen, fanatikus apák, anyák miatt a gyerekekből sérültek, drogosok, a gyülekezetesdit, vagy a gyülekezetet megutálók legyenek.

Nem kell soha a munka, a szépség, a pénz, a karrier, de még az Úr oltárán sem kell soha többé senkinek áldozatnak lennie. Se szülőknek, se gyerekeknek. Eljött az Isten ama Báránya és elhozta az örök szabbatot!
Nem kell, hogy áldozatok legyenek. Isten gondoskodott már áldozati bárányról.
Miként Ábrahám, mi is felkelhetünk hajnalban és indulhatunk szemünk fényével a hegyekbe.
„Kettesben apuval.” Kés, tűz, hátsó gondolatok, rettegés nélkül.
Mert, hogy ne mi legyünk és ne a gyerekeink legyenek azok:

„Az Isten gondoskodott áldozati bárányról.”

(Bolyki László gondolatai alapján)