Ajtót nyit az ördögnek

Igaz-e az, hogy valaki egy bűn elkövetésével, esetleg gyakori elkövetésével, vagy egy egyházi szervezeti vezetőnek való engedetlenséggel (amikor nem ért egyet annak véleményével és nem teszi meg a magánéletében, amit az javasolt) ajtót nyit az ördögnek? Van-e a Bibliában olyan, hogy valaki ajtót nyit az ördögnek? Van-e olyan, hogy egy bűn, vagy egy engedetlenség miatt bejön az ördög a nyitott ajtón és megbetegíti az embert, vagy a gyerekét, vagy anyagi kárt okoz? Létezik az, hogy a komoly anyagi károk mögött a pásztornak való engedetlenség áll?

Ezek nagyon fontos kérdések, mert sok pulpitusról elhangzanak ilyen beszédek, amelyek figyelmeztetések, amennyiben igazak, vagy fenyegetések, amennyiben nem. Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket. Ezt megfordítva, ha megismeritek a hazugságot, a hazugság megkötöz titeket.
Egy keresztény hölgy mondta, hogy megnyugodott, mert megértette, hogy ha mindent jól csinál, akkor nem tud az ördög bejönni az életébe. Megdöbbentő, hogy valaki megnyugszik ettől a gondolattól. Amikor eltelik némi idő és rájön, hogy nem képes mindig mindent jól csinálni, akkor összeomlik, mert azt hiszi, hogy no most bejön az ördög a nyitott ajtón. Aztán, amikor tényleg történik valami rossz az életében, akkor igazolva látja, hogy bejött az ördög a nyitott ajtón. De mi nem a tapasztalatokra nézünk, hanem az Isten Beszédére. Mit mond az Ige ezzel kapcsolatban?

Mindjárt szögezzük le, hogy az a kifejezés, hogy „ajtót nyitni az ördögnek” sehol nem szerepel a Bibliában. Az ajtó első előfordulása viszont tényleg a bűnnel kapcsolatos az

1Mózes 4:7-ben:
„a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta”.

Egyfelől ez a fordítás pontatlan, hisz nem leselkedésről, hanem heverésről van szó, valamint a bűnt jelentő héber háttát szó nemcsak bűnt jelent, hanem bűnös állapotot, bűnért kijáró büntetést és bűnért való áldozatot is. Alternatív fordítás, hogy: „a bűnért való áldozat az ajtó előtt hever, epekedik utánad és te uralkodjál általa”. Ez azért is tűnik helyesebb fordításnak, mert a bűnös Káinnak nem lett volna esélye uralkodni a bűnön, legalábbis teljes mértékben nem tudott volna uralkodni rajta. Másfelől amennyiben az eredeti fordítást elfogadjuk, akkor is itt a bűn akar bejönni az ajtón, hogy elérje, hogy Káin bűnt kövessen el, és nem az ördög, hogy megbetegítse Káin gyerekét.

A következő fontos lépés észrevenni azt, hogy az ajtó védelme a bárány vére által van. Izrael fiainak a pászkabárány vérét fel kellett kenni az ajtófélfákra és a szemöldökfára. Ez a vér tartotta távol a pusztítót. Ma a keresztények életéből nem az tartja vissza a pusztítót, hogy mindent jól csinálnak, hanem az Isten Bárányának a vére, amely a Jézus Krisztusba vetett hit által „fenn van életünk ajtajának az ajtóféfáin és szemöldökfáján”, így tartva távol a pusztítót az életünktől. Amikor prédikátorok azt sugallják, hogy az engedelmesség tartja távol az ördögöt, akkor valójában az emberek szemét erőszakkal leveszik Jézus Krisztus keresztáldozatáról, és a saját cselekedteikre fordítják, amivel azonnal kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Életünk ajtaja mindaddig védelem alatt ál, amíg hiszünk Jézus Krisztusba.

Felmerül a kérdés, hogy mi keresztényként meg tudjuk-e tenni azt, hogy kimegyünk a ház védelméből, ahogyan ezt egy izraelita Egyiptomban megtehette volna, és akkor amennyiben elsőszülött, a pusztító megölte volna. Lehetséges-e, hogy amikor egy hívő keresztény bűnt követ el, akkor „kimegy az ajtón kívülre”? Azt mondja Pál a Kolosse 1.13.-ban, hogy

„Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata.”

Szóval maga az Atya szabadított meg minket a sötétség hatalmából, de nemcsak megszabadított tőle hanem el is vitt minket tőle, még pedig a saját szerelme Fiának a királyságába, tehát egy teljesen másik helyre. Az egész alapja pedig az, hogy bűnbocsánatunk van az ő vére által. Megint a vér a kulcs. Az Izraelitáknak a bárány vére nem adott bűnbocsánatot, csak a pusztítótól védte meg őket. Nekünk viszont minden bűnünket megbocsátotta Isten a Bárány vére által és annak az országában vagyunk, akiben a váltságunk van. Hogyan kerültünk ide? Cselekedetekkel? Hogyan tett alkalmasakká minket az Atya a „szentek örökségében való részvételre a világosságban?” Hogyan szabadultunk meg a sötétség hatalmából? Csakis kizárólag hit által. Ha hit által szabadultunk meg, akkor nem tudunk cselekedetekkel kimenni az ajtón.

Egyébként talán Lót jó előképe lehet a megigazult hívőnek, aki kimegy az ajtó elé. Isten ölbetett kézzel nézi ezt? Dehogyis, az angyalok behúzzák Lótot, bezárják mögötte az ajtót és azokat, akik kívülről keresik az ajtót megvakítják.

Még egy Igét szoktak felhozni annak illusztrálására, hogy beengedhetjük az ördögöt az életünkbe, az Efezus 4:27-et:

„Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.”

Itt nem ajtóról van szó és nem beengedésről, hanem arról, hogy valaki helyet ad az ördögnek. Érdekes, hogy ezt olyan bűnökkel kapcsolatos figyelmeztetések veszik körül, amik pont az ördög alapvető munkái is egyben. Számomra úgy tűnik, hogy emiatt említette Pál az ördögöt. A következő vers a lopással kapcsolatban figyelmezteti a hívőket, hogy lopás helyett inkább dolgozzanak. Az ördögről van megírva, hogy tolvaj és emberölő kezdetektől fogva.

A 4:27-ben szereplő görög méde valóban jelenti azt is, hogy „se”, de úgy is lehet fordítani, hogy „és ne”. Vagyis „és ne adjatok helyet az ördögnek”. Ilyen módon ez egyértelműen a következő lopással kapcsolatos versre vonatkoztatható. Mindenesetre nehéz megmondani, hogy pontosan mire vonatkozik ez a vers. Azt azonban bizonnyal állíthatjuk a környező versek alapján, hogy itt nem arról van szó, hogy amikor helyet adunk az ördögnek, bejönnek a betegségek, az átok és más romlás.

Van még egy a témába vágó történet, Jób története. A sátán elképesztő romlást okozott az életében. Keresztény prédikátorok sokszor ezt annak tulajdonítják, hogy félt Jób. Figyelmeztetnek, hogy ne félj, mert azzal ajtót nyitsz az ördögnek. Milyen érdekes, hogy a mi Urunk Jézus soha nem ezt mondta, hanem olyanokat mondott, hogy „Ne félj, csak higgy, és megtartatik” (Luk 8:50); Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot” (Luk 12:32), és sorolhatnánk. Az angyal is azt mondta Máriának, hogy „Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél” (Luk 1:30). Tehát a félelem nem hozza be az ördögöt. Ha félsz, olvasd az Igét, és a félelem el fog menni tőled.

A Jób történetéből megérthetjük azt, hogy mi a helytelen hozzáállás a bajba került keresztényhez. Isten azt mondja a Jób 42:7-ben a Témánból való Elifáznak, hogy

„haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób”.

Tehát ha megnézzük miket mondott ez a három ember, akkor megtudjuk, hogyan nem szabad viszonyulni a bajba jutott emberhez.

Lássuk Elifázt! Ő az, aki tapasztalatból beszél: Jób 4:5-6,

„Amint én láttam, akik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak. Az Istennek leheletétől elvesznek, az Ő haragjának szelétől elpusztulnak.”

Először is minket nem a tapasztalataink vezetnek, hanem a Szent Szellem és az Isten Igéje. Amit Elifáz itt mond, az egyrészt nem igaz, mert a Zsolt. 37-ben is arra figyelmeztet az Ige, hogy ne bosszankodj arra, akinek szerencsés az útja mert álnok tanácsokat követ. Tehát nem feltétlenül lesz a gonoszoknak rossz sorsuk a földön. Ez itt hazug beszéd volt. Amikor egy keresztény bajba kerül, akkor az nem azért van, mert bűnt követett el, nem azért lesz beteg – főleg a gyereke nem azért lesz beteg – mert ő valami bűnt vagy engedetlenséget követett el. Jób se tett semmi ilyesmit.

Ezután jött Bildád a Jób 8-ban:

„Elforgatja-e Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-e az igazságot? Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket” (Jób 8:3-4.)

Ő ítélet-centrikusan közelített a kérdéshez. Ami történt az Isten ítélete. Hányszor hallottuk már, hogy az engedetlen keresztényekre Isten ítélete jön; ha egy keresztény bűnt követ el, Isten ítélete jön rá. Ez azonban nem igaz. A bűn ugyan nem maradhat büntetés nélkül, a hitetlenek meg lesznek ítélve és elveszik méltó büntetésüket, azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a bűneinket Isten megbüntette Jézus Krisztus testén. Ő vette el a büntetésünket, ezért mi már nem leszünk megbüntetve. Nem fog Isten csapásokkal sújtani a bűneink miatt. Kegyelem alatt vagyunk. Jób igaz ember volt, ahogyan mi is. Nem Isten sújtott le rá, hanem az ellenségünk, az ördög.

A harmadik Cófár a törvénykező keresztény mintapéldánya. Azt mondja a Jób 11:14-15-ben, hogy

„Ha a hamisságot, amely a kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság; akkor a te arcodat is fölemelhetnéd szgyen nélkül, erős lennél és nem félnél”.

Szóval minden csapás mögött az van, hogy vétkeztél. Ezért térj meg a bűneidből és akkor Isten haragja elfordul tőled. Ha nem cselekszel bűnt, ha „mindent jól csinálsz”, akkor nem lesz semmi bajod. De ki tud mindent jól csinálni?

A három hozzáállással a legnagyobb baj az, hogy elfordítja az ember tekintetét a kegyelmes Jézusról és önmagára, vagy az ítélő Istenre fordítja. Emiatt ez ember teljesen reményvesztett lesz, nem tud kikecmeregni a bajából. Nem az ítélő isten szabadít meg, hanem a kegyelmes Isten. Igen, lesz ítélet a fehér trónnál, de most nincs ítélet, mert Isten a haragját poharakba gyűjti. Egyfelől a kegyelem korszakában élünk – ez remény a világ számára. Másfelől mi keresztények olyan helyzetben vagyunk, ahol örökre elfordult rólunk Isten haragja, nem leszünk megbüntetve, mert Jézus lett helyettünk megbüntetve; a bűneink bocsánatot nyertek, Isten szeretett és igaz gyermekei vagyunk. Ezért nagyon károsak azok a prédikációk, amik azt sugallják, hogy egy bizonyos cselekedettel, vagy attitűddel ajtót nyitottál az ördögnek, és azért van rajtad csapás, átok, betegség, stb. A Biblia alapján kizárható, hogy ilyen létezne.

Sőt, maga az élő Isten a pajzsunk és páncélunk. Amikor Jézusba vetjük a hitünket, akkor a Felségesnek a rejtekhelyén lakunk, a Mindenható árnyékában nyugszunk. Ő fed be a tollaival, a szárnyai alatt oltalmaz bennünket. Ha csapdába is esünk, Ő megszabadít minket. Nem kell félnünk a csapásoktól, mert nem közelítenek hozzánk. Maga Isten parancsolt az angyalainak, hogy őrizzenek minket. Előfordul, hogy ennek ellenére történik valami rossz az életünkben. Ilyenkor nem az okokat kell keresni, hanem Istent. A nagy bajokban – ahogyan Jób is – valóban megismerjük az Istent, megismerjük az Ő hatalmas szeretetét.