A repedt kőszikla a tökéletes kőszikla
Izrael fiait, miután a szent szerető Isten kihozta Egyiptom földjéről, egészen a Mórija hegyéig az Ábrahámmal kötött szövetség részeként látta a Mindenható. E szövetség alapja feltétel nélküli ígéretek és a kegyelem voltak. Amikor Mózes felment a Sínai hegyre és a hegy lábánál várakozó nép kötelezte magát, hogy „bármit parancsoljon az Isten, mi megtartjuk” – változás történt a szövetségben, Isten bánásmódjában, és a nép Istenhez való viszonyában is.
2 Móz. 19. 8
És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét.
Fent a hegyen szóltak, íródtak és jöttek be világunkba a parancsolatok. Talán pont akkor, amikor Isten hangja a bálványimádás és az idegen istenek tiszteletének tilalmát parancsba öntötte, talán pont akkor olvasztották meg az első arany ékszereket, hogy egy egyiptomi istent, egy aranyborjút öntsenek.
Ahogy Pál apostol mondja: (Róm 7.7-9) A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. 8 De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn. 9 Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn
A visszatérő Mózest a bálványimádás jelenetei fogadták. Összetörte a kőtáblákat és ítélet kezdődött a nép között. 2 Móz 32-33 fejezet.
Ezt követően Isten úgy szólt, hogy ő nem akar együtt menni a néppel Kánaánba és azért nem, (ahogy Ő maga fogalmazza) hogy „el ne pusztítsalak benneteket”.
2 Móz. 33. 2
És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a kananeusokat, emoreusokat, khitteusokat, perizeusokat, khivveusokat és jebuzeusokat:
3. A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton
A hatályba lépett törvény ugyanis magát a törvényadót is kötelezte, ám hogy ez a törvény szerinti bánásmód nem tetszett Istennek az világos a történetből. Ő nem akart a törvény szerint járni Izraellel. Úgy gondolkodott Isten, hogy inkább nem megy velük, mert így nem kell bántani őket.
Jer. sir. 3. 31
Mert nem zár ki örökre az Úr.32. Sőt, ha megszomorít, meg is vigasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.
33. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. (Isten szíve soha nem volt benne a törvényben.)
Ha ott van az Úr a néppel, akkor viszont kötelezi a törvény Őt is az ítélet gyakorlására. A sátort ezek után messze a táboron kívül állította fel Isten utasítására Mózes és ott beszélgetett Istennel.
2 Móz. 33. 7
Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind aki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.
Mózes megfogalmazta a nép, a törvény alatt élő nép dilemmáját, melynek lényege: „a mi identitásunk alapja Isten és a vele való szövetség. Ha nincs ott velünk Isten, ha nem jár velünk, nem lesznek azonnali következményei bűneinknek, tévedéseinknek, lázadásainknak, de Isten népe sem vagyunk többé, hiszen Izrael azért és addig Izrael, mert/amíg vele jár, vele van Isten. ( 15-16. vsz)
Ez a törvény örök dilemmája: ha bemegyünk a törvény alá és ott van velünk Isten jelenléte, akkor baj fog érni, minket. Az ítélet félelmében élünk, mert ugyan a törvény szent, igaz és jó, azaz tökéletes, de mi emberek, Isten népe, mi nem vagyunk tökéletesek. Azaz, vagy a törvény jogi hatályának kell megszűnnie az ember felett, vagy ha érvényben van, akkor a végrehajtó szervet, a rendőrt kell eltávolítani, hogy bennünket, embereket ne érjen ítélet az által, hogy a rendőr az igaz bíró elé visz a törvény áthágásáért. Örök dilemmája ez annak az erkölcsös embernek is, aki bűnös, embertársában nem csak az immorális viselkedését, bűnös cselekedeteit látja, hanem az embert, Isten képmását is.
Isten és az irgalmasság problémája ez. Isten szemszögéből:
„Ha marad a törvény, ami engem rendőri szerepre kötelez, akkor inkább félrenézek, vagy ott sem akarok lenni, hogy ne kelljen pusztítanom, büntetnem. Szeretni őket, közelről együtt lenni velük, gyermekeimmel, viszont csak a törvényt félretéve, betöltve, lezárva, kielégítve lesz számomra lehetséges. Pedig ezt akarom visszakapni. Az édenkert randevúit.”
Mózes a dilemmát így válaszolta meg: „inkább maradjon Isten és ítéljen, ha kell, mint hogy identitás vesztett embertömeg legyünk. Mózes ezt azért mondta, mert tisztában volt, hogy a törvény szövetsége kötelezi az Urat is.
2 Móz. 33. 15
Monda neki [Mózes]: Ha a te orcád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen.16. Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-e, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, amely e földnek színén van.
A törvénykező kereszténység válasza ugyanez: őszintén félünk, vádlás, kárhoztatás alatt élünk, és ezt megindokoljuk azzal, hogy hát a törvény, az örök törvény Istene van köztünk, a törvényadó Isten. Az Ő népe vagyunk, és inkább maradjon a (rosszul értelmezett) szövetség, bántson minket a tökéletlenségeink miatt, minthogy abszolút ne legyen reménységünk, és tőről metszett pogányok legyünk. Talán, csak valahogy elkerüljük a poklot, tekintélytiszteletünk, buzgóságunk, szolgálatunk, hőstetteink, vezekléseink, áldozathozatalunk által, mert hát a törvényt betartani genetikusan képtelenek vagyunk, s erre néhány év gyülekezetbe járás után rá is jöttünk. Ez a dilemma, ez a gondolkodás melyben századok óta kínlódnak a hívők, a gyülekezetek.
A Golgota után tragikus, elszomorító, fájdalmas tévedés így gondolkodni. Be van csapva a kereszténység. Jézus keresztje ugyanis feloldotta a fenti dilemmát. Isten a tökéletlen hívők, gyermekei között, bennünk lakik, és már nem kell bántania, ítélnie minket, hiszen ezt sohasem szíve szerint tette. Már szerethet minket, mert a kereszt félretolta a törvényt, azt a törvényt, ami őt, Istent is kötelezte. (Azt is állítom tehát, hogy nem csak rajtunk könyörült meg a Megváltás által, hanem Önmagán is, hisz felszabadulva a Rendőr szerepéből Apánkká válhatott.)
Új rend, új korszak köszöntött be a Golgota után, a kegyelem korszaka Isten és választottai, tökéletlen gyermekei számára egyaránt. A kegyelem nem a törvény perfekt betöltéséra adatott, hanem életünkre, személyünkre. Nem eltörölte a törvényt, hanem a Jézusban hívők számára más vált az Istennel való viszony alapjává. A kegyelem a hit miatt. Ez a gondolkodás képes jó erkölcsöt is létrehozni és felszabadítani a hívőt a bűn alól. A kegyelem elfogadásából nő ki a tisztább életmód, és nem a szent életvezetés a kegyelembe vétel feltétele. Ezt nem tudomásul venni, nem csak emberi érdeket sért, hanem Isten magát is.
2 Móz. 33. 17
Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.18. És mondá [Mózes]: Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet.
19. És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek.
20. Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
21. És monda az Úr: Íme van hely én nálam; állj a kősziklára.
22. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
Mózes kegyelmet talált. 17 vsz, ahogy mi is.
A 19 es versszak pedig azt mondja, hogy az ő dicsősége ott van köztünk és ő kegyelmez, akinek kegyelmez és könyörül, aki könyörül. A 21 versszakban azt látjuk, hogy Mózes, a kegyelembe fogadott ember, aki ebben a történetben az újszövetségi hívő prototípusa, ott állhat Istennel a kősziklán.
A tökéletes a tökéletlennel, és együtt, és ugyanott. A karakterében, életvitelében tökéletlen ember a Szenttel, anélkül, hogy a Szentet a büntetés kényszere, az embert pedig a félelem, a vádlás fojtogatná.
Ez a kegyelem, ez a kőszikla maga Jézus Krisztus. Amíg a kősziklán nem volt repedés, remény sem volt az ember számára. De megrepedt a kőszikla!
Zsid. 2. 10
Mert illendő vala, hogy akiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
Az ember és az Apa Isten számára a tökéletes kőszikla az a megrepedt kőszikla, amelyik tud együtt érezni, mert maga is megsebzetté lett, és ebbe a sebbe, repedésbe fér bele a tökéletlen ember. Ez a repedés direkt a szentségtelen, istentelen számára készült, az életmódjukban botladozó, vétkeket is elkövető gyermekeit feltétel nélkül szeretni vágyó Szent Isten akaratából. A meghasított, megreped kőszikla, a tökéletes kőszikla. A kő, a kőszikla eredeti, Istentől való célja nem a sebek adása, (halálbüntetés) volt, hanem hogy megsebződjön és megsebezve, meghasadva váljon tökéletessé az Apa számára, és menedékké az embernek, beteljesítve egyben az Isten embermentő tervét is.
Ez a megrepedt, hasadt, sebzett kőszikla maga Jézus Krisztus. Nála van védelem a törvény ítélete ellen, ebből a megrepedt kőszikláról tör elő az élő víz, és itt van árnyék, itt van nyugalom, itt van a sabbath, amikor az ember az ő Istenével dicsőségében, nyugalomban, félelem nélkül, örök biztonságban együtt lehet, most már mindörökre. Az Evangéliumnak ez az üzenete.