Az áldás

A minap olvastam egy pár soros Facebook posztot az áldásról egy sokak által követett gyülekezeti oldalon. Azt állította az írója, hogy bár meg vagyunk áldva minden szellemi áldással a mennyekben, a Krisztusban, azokat valahogyan le kell hozni a mennyből a földre, ezt pedig cselekedetekkel tudjuk megtenni. Vannak cselekedetek – például a Tízparancsolatban foglaltak megtevése -, amik áldást hoznak az emberre, és vannak olyan tettek, amik átkot. Mi a probléma ezekkel az állításokkal?

Először vizsgáljuk meg az első állítást. Valóban kell tennünk valamit, hogy lehozzuk a mennyben levő szellemi áldásokat a földre? Egyáltalán olyan áldásokról van itt szó, amik földi javak? Pénzről van szó, házról, autóról, szép ruhákról?

Efezus 1:3-8 (RÚF 2014)

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneinknek bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.”

Ismét az a gond, hogy a prédikátorok kiragadnak egy verset egy levélből, és azt, mint különálló mondatot értelmezik úgy, ahogyan nekik tetszik. Az első mondatból világos, hogy minden szellemi (és nem lelki) áldással megáldott minket az Atya Krisztusban, a mennyekben. Hogy mik ezek, az világossá válik a következő mondatokból. Ezt különösen jól kifejezi a folytatás kötőszava: kathos, ami azt jelenti, mivel, minthogy, mert. Mik ezek a szellemi áldások? Ki lettünk választva a teremtés előtt, hogy feddhetetlenek, szentek legyünk; a teremtő Isten fiai legyünk, hogy magasztaljuk a ránk árasztott dicsőséges kegyelmét, ami a megváltásunkban, a bűneink bocsánatában nyilvánult meg, és így tovább. A fenti idézetet lehetett volna tovább is folytatni, mert Pál egészen a 14-ik versig folytatja az áldások sorolását, és végül a Szent Szellem pecsétjével fejezi be. Tehát nem pénzről van itt szó, nem fizikai áldásokról, hanem szellemi áldásokról. Ezeket nem kell lehozni a földre. Sőt, szerencsére nem itt vannak, hanem fenn a mennyekben, a Krisztusban, akinek minden hatalmat odaadott az Atya. Olyan helyen van a fiúságunk, a megváltásunk, a bűneink bocsánata, ahol az ördög nem tud hozzáférni. Ebben van az örök biztonságunk. Hála Istennek, hogy ezek a szellemi áldások úgy a mieink, hogy nem a farzsebünkben hordjuk őket, ahonnan ellophatnák, hanem tökéletes biztonságban vannak a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, a mennyekben.

Senki ne értsen félre, nem akarom azt mondani, hogy nincs szükség pénzre, autóra, lakásra, szép ruhákra. Szükség van ezekre, és áldás, ha rendelkezünk velük. De a fenti Ige nem ezekről szól, és nem szabad, hogy ezek legyen egy keresztény ember gondolkodásának a középpontjában. Ezekkel kapcsolatban azt mondja Jézus:

Máté 6:31-34 (RÚF 2014)
„Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten Országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Tehát, tudja Isten, hogy szükségünk van fizikai dolgokra, amiket a mai világban pénzen lehet megvenni, ezért szükségünk van pénzre. Ezeket a dolgokat ráadásként adja meg. Arra bíztat, hogy ne ezekért törjük magunkat – ezzel nem a munka ellen beszélek, mert valamilyen értékteremtő tevékenyég, azaz munka által jön a pénz –, ne ez álljon a gondolkodásunk középpontjában, hanem az Isten Országa és annak igazságossága (eredetiben itt dikaioszüné áll, ami igazságosságot, megigazulást jelent). Vagyis azzal foglalkozzunk, hogy miért, és hogyan lettünk igaz emberek; ebben erősödjünk; efelé forduljon a gondolkodásmódunk. Sajnos sok keresztényt félrevezettek olyan felekezeti vezetők, akik figyelmének a középpontjában földi javak és a földi hatalom áll. Vissza kell térni az igaz-valósághoz, Jézus Krisztushoz.

Most nézzük a cselekedetek kérdését: miért gond az, ha a hívők figyelme a törvény – akár csupán a tízparancsolat – megcselekvésére fordul? Miért gond ehhez kapcsolni a szükséges földi javak megszerzését? Hiszen ez Isten törvénye, jó dolgokat parancsol meg általa Isten. Ezzel kapcsolatban legszívesebben az egész galata levelet idézném, de terjedelmi okokból csak a következőkre szorítkozok:

Galata 3:1-10 (RÚF 2014)
„Ó, esztelen galaták, ki igézett meg titeket, akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg? Csak azt szeretném megtudni tőletek: a törvény cselekvése alapján kaptátok-e a Lelket, vagy a hit igéjének hallása alapján? Ennyire esztelenek vagytok? Amit Lélekben kezdtetek el, most testben akarjátok befejezni? Hiába tapasztaltatok ilyen nagy dolgokat? Ha így volna valóban hiába. Tehát az, aki a Lelket adja nektek, és hatalmas erőkkel munkálkodik közöttetek, vajon a törvény cselekedetei vagy a hit igéjének a hallása által teszi-e ezt? Így van megírva: Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig előre látta az írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.”

Amikor arra bíztatunk valakit, hogy tartsa meg a törvény egy részét azért, hogy áldott legyen, valójában becsapjuk és átok alá visszük. Nem értem, hogy az az ember, aki azt tanítja, hogy hit által vagyunk igaz emberek – amint az idézett versek ezt világosan hirdetik -, hogyan mondhatja azt, hogy az áldás a törvény cselekedeteiből jön az emberre. Meg van írva, hogy a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Sajnos a szabályok, és a szabályoknak való engedelmesség igéző erővel bír. Aki szabályok megtartását hirdeti, megigézi a hallgatóságot. Aki szabályok betartásában bízik soha nem lesz áldott, hisz soha nem lesz képes minden szabályt maradéktalanul betartani. Sőt átok alá kerül. Jézus Krisztus megváltott bennünket a törvény átkától, hogy az Ábrahám áldása legyen rajtunk. Vagyis mi már áldottak vagyunk.

Azt jelenti ez, hogy akkor semmit sem kell tenni, csak üljünk és várjuk, hogy a szükséges földi javak az ölünkbe hulljanak? Dehogyis! Tudva, hogy igaz, áldott emberek vagyunk, kezdjünk el tevékenykedni. Az Istent szeretőknek minden összedolgozik a javára. A Szent Szellem – akit szintén a hit igéjének a hallgatása által kaptunk – vezetni fog. Meg fogja mutatni, hogy hol kell a hálónkat a vízbe meríteni.

Akkor mi a helyzet a jó cselekedetekkel? Azok nem fognak áldást hozni nekünk? Nem, azok nem fognak áldást hozni. A jó cselekedetek ugyanis, igaz és áldott mivoltunk gyümölcsei, amiket már jó előre elkészített számunkra az Atya (Efez 2:10.).

Meg kell értenünk, hogy az újszövetségben élünk. Ez Isten aktuális szövetsége, nincsenek más lehetőségek. Végre teljes testsúlyunkkal rá kell nehezedni a vízre és járni rajta. A test fél ettől, mert ismeri saját súlyát, ezért fogódzókat keres a Törvényben és más szabályokban. Azonban az újszövetségben nincsenek fogódzók a test számára, csak a teljes bizalom Istenben, az Atyában és a mi Urunkban Jézus Krisztusban. Ámen.