Az az idegesítő kegyelem.

                                                 

Galata. 5. 11.
Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.

(botrány =szkandalon-skandalum) Az ige a „kereszt botrányáról” beszél, abban az összefüggésben, hogy amennyiben a régi, teljesítményalapú vallást hirdetné Pál, akkor nem lenne szó a kereszt botrányáról. Botránynak fordítva a „szkandalon” szó szerepel, amely azt jelenti, hogy kihívás, bűnre csábítás, felháborítás, botrányokozás, idegesítés, nyugtalanítás, zaklatás, dühítés, és meghökkentés. Haragot, ellenkezést kiváltó dolog ez. Botrány és csapda. Megütközés, megbotránkozás kiváltója. Mi a kereszt botránya? Meggyőződésem hogy az a gyümölcs, amit az a két durva fagerenda termett meg az emberiség számára, melyen Jézus meghalt értünk.
A gyümölcs pedig, az evangéliumban megjelent ingyenes kegyelem, melyben nem számít az érdem. Az a kegyelem, amely ellenkezik a világ jelenlegi berendezkedésével és minden vallás, így a teljesítményen alapuló, keresztény gyökerű vallások jutalmazó és büntető rendszerével is.
Sok-sok évvel a Golgota előtt beszélt már erről az idegesítő botrányról Isten az övéinek:

Ésa. 8. 14.-15.
Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izrael két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak

Sokáig azt gondoltam, hogy a kereszt botránya az, hogy a világiak, a hitetlenek megharagszanak amikor – nem kis fanatizmussal – elmondom nekik, hogy meg kell térniük most azonnal, különben szálkás deszkán csúsznak le a kénköves pokolba! Ha viszont megtérnek, elindulhatnak egy úton, amelynek a vége a Menny lehet számukra. Ugye, hát akkor, ha szentek és erkölcsösek lesznek.
Ez utóbbit általában a gyülekezetekben tudták meg rémületükre.
De akkor már elkaptuk őket!
Az elmúlt években viszont azt látom, nincs harag, ha az evangélium valódi tartalmát mondjuk el az embereknek és ráadásul olyan módon, hogy nem egy fanatikus programot követünk, hanem a szomjúságot keressük az emberekben és azokkal beszélünk, akikben felfedezzük az igazság iránti vágyat. Ekkor elmondjuk nekik, hogy Isten szereti őket. A bűneik meg vannak bocsájtva és csak ki kell nyitni a tenyerüket, hogy átvegyék, de azt is csak azért, mert ökölbe szorított kézzel nem lehet ajándékot elfogadni.
Így nem vált ki ezekből az emberekből indulatot és haragot az evangélium hirdetése. Más történik.
A valódibb evangéliumot hirdetve, és a szomjas szíveknek, ahogy Jézus tette
– így nem botrány az evangélium.
Idegessé a „jóllakott, eltelt” emberek válnak tőle.  Dacos ateisták és egyéb vallások követői. Akik tudják a „tutit”, és azt is, milyen „felháborító és veszélyes szamárságot” beszélünk mi, amikor a kegyelem evangéliumát hirdetjük.
Önmagában a kereszt történetében, az evangéliumban, kegyelemben nincs semmi botrányos.
Sokkal inkább a mi világunk az. Mert valamelyik a kettő közül gázos.
Vagy Istené, vagy a miénk.
A kegyelem evangéliuma olyan jó hír, amitől örömében ugrálnia kéne mindenkinek, aki hallja.
Még sincs így. Vannak, akiket felháborít, idegesít, haragot, ellenkezést, sőt üldözést vált ki belőlük. Olyan emberek ők, akiknek az elméjében erődítményt épített ki a kiérdemlés és büntetés sokféle tana, olyanok, akik úgy érzik „letettem már valamit az asztalra, és ha elfogadom, hogy Isten ingyen, bizalom miatt adja a megváltás áldásait, önbecsülésem, büszkeségem sérül”. Persze ez nem tudatos. A vallás világa ösztönösen fordul szembe a kegyelem üzenetével, és zsigeri ellenkezéséhez keres magyarázatul, és fegyverként igei érveket. Ahogy Jézus idejében. Mert egy, az emberénél nagyobb intelligencia áll az idegesség, a botránkozás, az ellenkezés és üldözés mögött.
Ha a Bibliát a tradíció, a nagy emberek „szent” tanítása és a vallás szemüvege nélkül olvassuk, rájövünk, hogy ez a botrány, az ingyenes kegyelem idegesítő botránya ott húzódik, végig a Biblia lapjain.
Látjuk a pátriárkák életében, személyiségében az erkölcsüktől, cselekedeteiktől független ingyenes ajándékokat. Ha merjük lerántani vallásos leplet és úgy látni őket, amint a Biblia láttatja.
Ha belegondolunk Dávid életébe, a hit hősei között szereplő, de bálványimádásban elköltözött Gedeon, a szex-függő Sámson törvényhez, erkölcshöz való viszonyába, volna ok mérgelődni, idegeskedni. Mert ránézésre nem igazságos az a szeretet, tisztesség, amit Istentől kaptak.
Miként lehet Dávid Isten szíve szerint való férfi? Hogy is lehet az emberiség Megváltója annak a Dávidnak a fia, aki elvette „házasságtörés céljából” harcostársa, szövetségese feleségét, őt magát pedig ördögi cinizmussal és aljassággal megölette?
Szóval, ha előítéletek nélkül olvassuk a Bibliát, a bennünk is néha felébredő, felekezeti, „mini-farizeusnak” volna oka idegeskedni és felháborodni. A kegyelem valódi ismerete nélkül az ószövetségi történeteket olvasva is csak a gondolkodás kikapcsolása óvja meg az embert a botránytól, a méltatlankodástól, az idegességtől.
Szeretnék néhány dolgot felsorolni, alátámasztva azt a gyanút, hogy Isten kegyelmével, mintha szándékosan provokálni akarná vallásos világot. Elsősorban az Újszövetségben.

Ilyen már Jézus Krisztus születése is . Szűz és nagyon fiatal lánytól született. Egész életében rajta volt a fattyúság gyanúja. Mert ugye, az esküvőtől kilencig akkoriban is el tudtak számolni.

Jn. 8. 41. 
Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért neki: Mi nem paráznaságból születtünk;

Szegényes körülmények között, titokban született, nem királyi palotában, nem vörös szőnyegen, nem a világ nyilvánossága előtt jött be ebbe a világba. Ez egy másik botrány, másik ok az idegességre.
A szabályokon, érdemeken edződött vallásos és vallástalan világ nem így csinálja, nem így csinálta volna. Mert ma is nagy, híres, gazdag, hatalmas és elfogadott akar lenni. „Mert megérdemlem.” A legnagyobb, leggazdagabb, leghatalmasabb nem így jött. Bosszantó.
Az első csodája. (Jn.2.) Az ittas esküvői társaságot, jó erkölcs-tanító módjára nem összeszidta, hanem adott nekik még rengeteg bort, így berúghattak, ha akartak, mint a kismalac, akarom mondani, egy kóser boci. (Sokszor olyanok is vagyunk, mi hívők, mint az említett kis, fiatal marha: Nézünk a kegyelem új, szövetségi kapujára és nem akarjuk elhinni hogy ez vezet a gazda udvarába, ahol védelem, ellátás, most készült új bor, öröm, és a gazda törődése vár minket. A régin akarunk bemenni, amit nem is nekünk csináltak, mert megszoktuk, hogy a felvigyázók sokáig azon keresztül akartak betuszkolni. Meg azt is mondták, hogy az az új, az az ingyenes, belépődíj-mentes, az nagyon veszélyes, mert azon a kapun túl nem a gazda vár, hanem a mészáros.) Persze Jézus Kánában csak örömet akart, de az ember szabad. Vétkezni is.
Továbbá, a Templomban ahelyett, hogy gyönyörűen prédikált, imádkozott volna, verekedni kezdett, kárt okozott.
12 tanítványa nem teológiai-diplomás Szanhedrin-tag volt, hanem egyszerű durva bűnös zsidó férfiak.
Aztán a vendégségek ahova elment étkezni!
Nem a gyülekezet, az egyház krémje volt ott. Nem a légkondis VIP-szobák süppedő foteleiben heverészett a szellemi elittel, hanem prostikkal, bűnös emberekkel, vámszedőkkel evett és volt baráti közösségben. Idegesítette is nagyon az erkölcs bajnokait! Meg is bélyegezték. „Bűnösök barátja, iszákos és falánk!” – mondták ki ítéletüket a Megváltóra.

Lk. 7. 34. 
Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Íme a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.  

Ő nem tartott sehol bűnvallást, soha nem tört meg imában átkot, nem tartott nyilvános gyűjtéseket, nem alapított, és nem üzemeltetett intézményeket, szervezeteket. A teljesítmény alapú vallásoknak ezek büszkeségei, és szerintük Istentől való eredetük „bizonyítékai”, „gyümölcsei” is egyben.
Zakeus a bűnbocsánatát és az új szívet úgy nyerte el, hogy Jézus semmit nem mondott neki elvárásokról. Nem hányta szemére bűneit, viselt dolgait, viszont vele volt, és ahogy vele volt, az apró gengszterfőnök szíve megváltozott. Megtérő ima, bűnvallás, démonűzés, átoktörés nélkül is.
Csak a jelenlététől.
Az idegesítő kegyelem értékrendje érvényesült abban is, hogy Jézus megtiltotta a csodáinak a kürtölését, hirdetését.
Ha akart, napok alatt tízezer fős gyülekezetet hozott létre. Erre mit kezdett vele? Elmondott egy prédikációt a kegyelem alapjáról, véréről és testéről, mire a gyülekezet nagy része lelépett. (Jn. 6.) Jézus azonban nem kezdte el kimagyarázni, hogy nem úgy gondolta, nem kannibalizmusról van szó, nem közölt nyilvános helyreigazítást, nem kért bocsánatot. Szolgálatának hitelességét soha nem a létszámmal, anyagi kondíciókkal, befolyással, vagy intézményekkel igazolta, hanem csak hitt abban, hogy ő Isten szolgája, sőt sokkal több annál Isten Fia, a Messiás.
Amikor házi csoportnyira zsugorodott a gigagyülekezete, még azt a 12 maradékot is megkérdezte: „El akartok menni ti is?” Biztos nem került volna identitásválságba, ha ők is veszik a kalapjukat.
Amikor elment, nem hagyott a következő nemzedéknek intézményeket, szervezetet.
Az áthagyományozást nem ebben látta. Itt hagyta az igét, győztes hitét, és a Szent szellemet küldte el. Ők azóta is itt vannak, hogy a hit nemzedékei Jézusban bízzanak és ne az egyház-szervezetben, ne intézményekben. Az ébredés folytonosságát, megőrzését illetően, a még oly sikeres, és virágzó intézményekben való bízás is a test okoskodása, bár Isten ígéretei érdekében.
Pont, mint Ábrahám. Izmaelt hoz létre, majd rá akarja venni Istent, hogy rajta keresztül folytassa a munkát. Sok esetben az Izmael-szervezetek, Izmael-intézmények létrehozói, a műveiken keresztüli stabilizálást, áthagyományozást Isten tökéletes akaratának látják. Megingathatatlanul.  Ám Isten az evangéliumot, a hitet, a Bibliát és Szellemét adta a stabilitás eszközeiként.
A szervezet azonban Izmael! A hit az Izsák!
A rendszer az még Izmael, az evangélium az Izsák.
Az intézmény is Izmael, de a kegyelem már az Izsák. Hát ez is botrányos és idegesítő.
Mert a hitbe, a kegyelembe nem tehetek pulpitust és székeket, nem vehetem körül falakkal és járhatok oda, nincsenek havi fixes állások stb. Illetve mindez, és ezeknél több is benne van, de láthatatlanul. A társadalom, és az elit sem látja. Az ember teljesítményét sem. Úgyhogy botrány. Idegesítő. Semmi nem rólunk, semmi nem a mi munkánkról szól. Minden, ami szilárd, ami maradandó, Jézus Krisztusról szól a hit, a kegyelem dimenziójában.
Aztán a kegyelem ihlette, idegesítő prédikációk, és példázatok!
Hogy egy nyomorult, kallódó juhocska miatt képes otthagyni 99 jól tejelő, egészséges birkát!
Botrány ez az üzletben gondolkodó vallás, és botrány a világ számára.
Aztán a furcsa állításai, hogy aki nagy akar lenni a gyülekezetben, legyen olyan, mint egy kisgyerek, aki első akar lenni, az legyen utolsó, és mindenkinek a szolgája! Micsoda arculcsapása ez az emberiség jelenlegi világi és vallási berendezkedésének! Hogy a miniszterelnökök, hogy a cégvezetők, hogy a gazdag, „nagy kenetű”, befolyásos pásztorok, evangélisták elérhetőek legyenek, hogy lábakat mossanak! Mivel sok felekezet, gyülekezet network, illetve franchise alapú cégként működik, szinte nem is értjük már Jézus mondatait. Hogy a cégtulaj, a vezetőség, a részvényesek, emberek apró dolgaival, nyomorúságával foglalkozzanak, beszélgessenek velük?! Na, ne már!
Úgy eltorzult évszázadok során a gondolkodásunk a kereszténységben, hogy emberi módon már lehetetlen visszatalálni az evangélium egyszerűségéhez. Mert nem is értjük, nem is látjuk a sok okos igemagyarázattól, hogy miért így, és nem úgy, ahogy Jézus csinálta.
Aztán a teljesen érthetetlen provokáció a Máté 20-ban! Egy órai munkát végző emberek ugyanannyit kapnak, mint akik 12 órája keményen dolgoznak! Minimum munkaügyi per!
Aztán a kereszt, amit a teológia és a prédikátori hagyomány a Biblia naturalisztikus közlésének brutalitásából felékesített, puhára érzelmeskedett és ezerjelentésű szimbólummá magyarázott!  
Már borzasztó nehéz annak látni, ami a maga durva hétköznapiságában volt!
A megszégyenülés, a megaláztatás, a kudarc, a vereség helyének, ahol a tekintet számára nem volt semmi heroizmus, semmi magasztosság! Csak vér, fájdalom, csak az agónia kiáltásai, az emberi sors legmélyebb tája, pöcegödre, ahol folyt a vér, a vizelet, a nyál, a bélsár. De ahol rejtetten, okaként a borzalomnak, ott volt valami érthetetlen, és legyőzhetetlen szeretet.
Hogy a kegyelem mégis ezt tette a fordulópontnak, hogy a hit itt aratta azt a győzelmet, amely az egész emberiséget egy új világba vezeti, na, ez a botrányok botránya a világ vallásos része számára! Mert ha törekedne megérteni, szembesülnie kéne azzal is, hogy ami ebből következik, az homlok egyenesen szemben áll törekvéseivel, értékeivel és céljaival.
Aztán látjuk, hogy a legnagyobb legmegátalkodottabb keresztényüldözőre nem az „Úr igazságos ítélete sújt le”, hanem elhívja, megmenti, szolgájává teszi. Nem büntetés jött a „gyülekezet- és Péter-ellenes” Saulra, hanem Isten az ő szeretetébe ölelte. Az igaz, hogy az ölelés első pillanataiban ropogtak Saul csontjai, sőt időnként később is, de benne élt Krisztus szeretetében.
Idegesítő és botrányos, amit a korinthusi gyülekezetről olvasunk. A természetfeletti úgy vette körül őket, mint testüket a ruha, de ezzel párhuzamosan berúgtak, zabáltak úrvacsora helyett, míg más testvéreik ugyanott éheztek. Az Aphrodité-templom prostituáltjaihoz is eljártak, mert a hátterük tradíciója szerint, a templom papnőivel való szex nem minősült házasságtörésnek, vagy paráznaságnak. Valószínűleg nem bizonyságot tenni mentek. Pártoskodtak, veszekedtek is. Hát nem idegesítő? Plusz értelmezhetetlen a törvény, a teljesítmény szemszögéből.
A legnagyobb szellemi teljesítményt Pál az efézusi szolgálatában tette le az asztalra. Mégis, pár év múlva egész Kis-Ázsia megtagadta őt és tanítását. Idegesítő és felháborító a büntetés-jutalmazás vallási rendszerében!
„Meg is ítéli őket Isten!” De nem ítélet jött. Timóteus jött, majd János apostol jött Efézusba.
Végül Pál levelei a börtönből szintén arcul csapják a teljesítmény vallásos rendszerét. A legsikeresebb, legnagyobb, legáldottabb keresztény szolgálati ajándék idős korára nem mérhetetlen gazdagságba jutott, nem a társadalom krémjével, VIP-ekkel, politikusokkal, vállalkozókkal, művészekkel töltötte idejét. Nem ment külföldi luxus utakra nem diszponált ingatlan és cég-birodalom felett, nem szólt róla a média. Elmaradt az ilyen jellegű „aratás” Pál számára, annak ellenére, hogy a legtöbbet vetette a legfontosabb dologba. „Méltó munkás volt.”  Miért nem kapott méltó bért? Isten nem tudta volna őt Caesar barátjává, gazdag befolyásos emberré tenni? Dehogynem! De nem akarta.
Akkor talán, nem is az a munkabér, amit a korunk kereszténysége annak tart?
Számunkra mégis nyilvánvaló, hogy egy börtöntöltelék, egy elítélt, vizsgálati fogságban lévő fogoly nagyobb hatással volt az egész emberiségre, mint királyok, birodalmi császárok, politikusok, tudósok együttvéve. Minimum idegesítő és botrányos.
A kegyelem, az ilyen. Mert Pál nem a világ értékrendjét, hanem Jézust követte sorsában is. Ha csak nem kapcsoljuk ki a gondolkodásunkat és nem öltöztetjük az értelmünket egy vallásos szkafanderbe, amikor a Bibliát olvassuk, amikor a kegyelem bolygójára lépünk, akkor bizony súlyos, idegesítő botrányokra bukkanunk. A kegyelem földje ilyen.
Ebbe a világba repít az evangélium.
A kérdés csak az, akarunk-e menni?
Hosszan, nagyon hosszan lehetne még folytatni.