"Hiperkegyelem",  Evangélium,  Hitéleti írások

Betűimádás, vagy igazságkeresés?

                                                             

Kegyelem kell a kegyelem evangéliumának elfogadásához is.
Ahogy egy feleséget nem tenne boldoggá az, hogy az esküvő előtt a vőlegény leírta: „szeretlek és mindent megteszek, hogy boldog légy”.
Aztán közölte, hogy ez nem változik, de nincsenek együtt töltött órák, intimitás. Hasonlóan, ha nincs találkozás, randevúk, együtt töltött idő a Krisztussal, az Írás egyedül nem elégíti meg a hívőt.
Ha igaz is, nem tesz boldoggá önmagában csak az, hogy hisszük: „A mi Istenünk beszéde ez.”
Az újszövetségi írások is egy-egy fénykép-darab Jézusról, hogy összerakva a darabokat, az igazit ne tévesszük el. Ne keverjük össze másvalakivel se a szavát, se a mozdulatát se az arcát. Hogy ismerjük a személyiségét, a felénk való viszonyulását, vágyait, céljait, elvárásait.
Emberek se tudjanak félrevezetni Őt illetően.
De a fényképpel önmagában az ember nem tud boldog lenni.
Az még nem a személyes közösség.
Az evangélium megértéséhez, teljesebb befogadásához és az abban való megmaradáshoz nem elég a meggyőző igei bizonyítás, a Biblia rendszeres, akár magas szintű tanulmányozása sem.
Találkozni kell az „eredetivel”.
Azzal az Igével, aki már kezdetben volt, aki által lett minden, aki emberré, testté lett értünk és ember immár örökre. Újra, meg újra.
Közel menni Hozzá, közel engedni Őt.
Így marad eleven, élő az egész és így ébredünk rá, értjük meg, hogy az evangélium sokkal jobb hír annál, mint azt tanultuk, hogy az evangélium a kegyelem evangéliuma.
Ebben a felismerésben és örömben megmaradni is, így tudunk.

A Biblia igéi, kijelentései a Messiásról (személyisége, terve, akarata, gondolkodása, viszonyulása) olyanok, mint egy emberről, sokféle kameraállásból és távolságból készült részlet-fotók.
Az egyiken a feje teteje, a másikon a bal profilja, aztán az orra, szeme, gyűrűsujja, sarka, füle, külön-külön puzzle-darabokon.
Mivel az Írás embereken keresztül jött, ezért csak darabokban jöhetett a kép.
Arról a részletről írt a szerző, amit Isten élesebben mutatott meg neki.
Rész szerinti ismeret.
De a teljes képet „HD”-ben, ember nem tudja átadni, és magában megőrizni sem. A puzzle-darabok mindegyike hiteles, Istentől való, de nem tartalmazzák a Krisztus személyének teljességét.
A helyes kép összerakására sem képes az ember, a hívő intellektusa, szorgalma, odaszántsága, még ha magas szintű nyelvismerettel, teológiai képzettséggel rendelkezik, akkor sem. Csak az tudja hitelesen összeállítani a fénykép részleteit egész alakos képpé, aki közelről ismeri és látta/látja a „modellt”, a Krisztust. Ő a Szent Szellem.
De ha valakiben élesen összeállítja is, és az a hívő prédikál, vagy ír a szívében élő és a valósághoz hű Isten-képről, a hallgató/olvasó számára az is csak kép marad. Az élő kapcsolathoz és megismeréshez szüksége van új és új találkozásokra azzal, aki ismeri és közvetíti az eredetit, a valóságos személyt, Jézus Krisztust.
A hitelesebb kép elevenségét megőrizni se tudjuk másképp.

Ha kizárólag a puzzle-darabokkal (írott igehelyek) foglalkozik valaki, azokon „agyal” illesztgeti, forgatja, de nem kéri a Szellem segítségét, vagy mert így tanulta, kéri ugyan („Jelentsd ki nekem Szent Szellem a Bibliából Krisztust!”), de nem ad időt Neki, nem várakozik, nem sétál, nem beszélget Vele, csak igei érveket gyűjt, egy program segítségével, akkor nem tisztul a fotó, a szívben élő félig-kész, torzó Istenkép rögzül, megszilárdul.
Mert a Szent Szellem az, aki a Biblia és a hirdetett ige segítségével rajzolja,
élesíti szívünkben a képet Jézusról.
De csak Ő látja folyamatosan a modellt, a Krisztust.
Ő tudja, hogy az a részlet, amit hallottunk egy prédikációban hiteles-e, hogy helyesek-e azok az ige-értelmezések, amiket tanultunk, és sokszor nem csak a gondolkodásunkban, de érzelmeinkben, sőt önérzetünkben is rögzültek már.
Hogy rajzolni, élesíteni tudja a képet a szívünkben, időzni kell vele.
Mi lenne, ha a festővászon nem maradna nyugton a festő előtt, vagy ha a digitális memória, amelyiken a fotót rögzítenénk, ki-be ugrálna a gépből, vagy ő döntené el, hogy miről akar képet tárolni?

Az is következménye lehet az igehelyek, kvázi Szent Szellem nélküli értelmezésének, azaz a kép-darabkákra való fókuszálásnak, hogy azok a hívők, akik látják jobban a teljes képet Jézusról, Istenről, (talán mert sokat vannak Vele, vagy legalábbis időnként „tényleg vannak Vele”, azaz őszintén), és nem csak az „imamunkát” végzik el, gyanúsak lesznek a fénykép-nézegetők szemében.
Ekkor mutogatják a profilképet, a hátulról készült fotót, a sarkáról, vagy az orráról készült kinagyított részletet, mondván, hogy amiről a másik beszél, az nem lehet Jézus, mert például ez a puzzle darab, ez az igehely, nem illik a benne élő Isten-képbe.
Tehát dobjuk ki az egészet, amiről a másik beszél, ami gyanús, mert félrevezető, mert eretnek.
Mert ilyen puzzle-darabok az egyes igehelyek, szakaszok.
Egy részlet Jézusról, amelyet a Szellem tud beilleszteni az egészbe, ha hagyjuk.
Amit tanultunk róla, amit a félig kirakott kép alapján látunk, sokszor ellentmondani látszik annak, amit a Szellem akart mutatni.
Érvelni kezdünk az új látásmód ellen:
„Látod ez egy részlet Jézus nyakkendőjéből, ez valahová az ingére való. Látod fekete. Tehát az a vidám színes puzzle-darab nem lehet része az igazi Jézus-képnek, nem lehet ilyen a nyakkendője!”
Hiába erősítgeti a másik, hogy az a fekete részlet nem a nyakkendő, hanem a cipő egy darabja, a másik szemében veszélyes hamisítónak tűnhet.
Mert a félig és néhol hibásan kirakott puzzle-kép már szilárd a fejében.
Egy másik képdarab soha nem képes ezt korrigálni.
Nem hisz neki, mert ellentétes azzal, amihez ragaszkodik.
Csak a Szent Szellem képes meggyőzni, hogy a nyakkendő színes és a cipő fekete.
Ha őszintén keresi az igazságot, és figyel az Úrra, időzik Vele.
Kérdez és várja is a választ. Ehhez viszont szomjúság kell, a szomjúsághoz pedig gyakran puszta, és sokszor fájó bizonytalanság.
Sok estben ez az oka a kegyelem evangéliumát és a kegyelem üzenetét övező gyanakvásnak is.

Tiszta lappal előítélet-mentesen keresni, késznek lenni minden tanult értelmezést feladni, ha az Úr akarja: Így tud meggyőzni a Szellem a kegyelem evangéliumáról, de minket is arról, ha netán mi „kegyelmesek” estünk túlzásba.
Amennyiben nem csak igéket előrántva vitatkoznánk, bizonygatva a mi Isten-képünk hitelességét, hanem ezek mellet őszintén keresnénk az Urat, az igazság dolgában, nem csak az írott igében.
(Az apostoli egyháznak nem volt írott Újszövetsége!)


Azért nőhet bálvánnyá az Írás, a betű, mert nincs szomjúságból fakadó rendszeres együttlét a Szent Szellemmel, így a szívben lévő Istenkép nem az élő, hanem az írott, a tanított, a kétdimenziós Jézus. 
Ha elhisszük, hogy ez a valóságos, akkor az megöli az élő képet a szívben.
A betű ezért öl.
Azok, akik megismertük és elhittük a kegyelem evangéliumát, mert a pokoltól való félelemből, saját hibáink miatti kétségbeesésből, vagy más motívumból nagyon kerestük Őt, az igazság ügyében, és vannak érintéseink az igazi Jézustól, nekünk sem szabad visszamenni csak a fényképhez, a betűhöz és csak azt bogarászni, abból érvelni.
Tudomásul kell vennünk szerintem, hogy akik nem hajlandók az intim, őszinte közelségre Ővele, bár igazak és testvéreink, de soha nem fogják, nem tudják elfogadni a kegyelem evangéliumát.
Erről ugyanis csak igei érveléssel nem győzhető meg senki.
Arról sem persze, hogy ez tévedés.
Mindig lehet fotó-, puzzle-darabokat, igéket felhozni pro és kontra.
Mert a fénykép-darab éles és jó lehet, sőt meggyőző az azokból összerakott nagyobb kép is, de az nem a teljes, nem az élő valóság.


Például abból, hogy az írás Isten beszéde, az a következtetés vonható le, hiszen vannak ilyen igék, hogy csak azt szereti Jézust, aki megtartja a parancsolatokat vagy, hogy aki gonosz vággyal néz rá más feleségére, stb. akkor az már nem lehet igaz.
A bűneiket elhagyni nem tudó hívők tehát kizárt, hogy Mennybe juthatnak. De a megoldás nem ez nem a provokatív szembeállítása az igéknek, hanem, hogy felülről, szintézisben, a Szellem szemüvegén át lássunk. 
Mert a „TELJES Írás” Istentől inspirált és nem az érvként kiragadott, külön használt igehely.
Bizonyos témákban erre a szintézisben látásra ember valószínűleg nem, legfeljebb kegyelmi pillanatokban képes.
Fontos érvelni, igékkel cáfolni, vagy igazolni elméleteket.
De ez soha senkit nem fog önmagában meggyőzni.
Csak ha a Szellem pecsétje kerül az érvekre, pro, vagy kontra.


A Bibliai hit egyedisége a személyesség. Mert személyesen győz meg, szól hozzánk az Isten.
Hiszen élő személy, külön-külön ismer minket és személyesen kezdeményezte a kapcsolatfelvételt mindegyikünkkel. Személyesen vezet bele az igazság megismerésébe, nem egy parancsuralmi rendszeren keresztül.
Mert személyesen, szubjektumként szeret és vágyik Ő maga is együtt lenni velünk.
A Szent Szellem bizonysága meg csak akkor működik stabilan, ha az ember időt szakít, figyel rá „l’art pour l’art”, érdek nélkül, az együttlétért magáért, és nem csak az igét böngészi érvekre vadászva.
Mert Ő az, aki látja az ellentmondó állításokat összefüggéseikben, megértve, szintetizálva.
A teljes képet látja. De az már nem fénykép, nem egy könyv, egy írás valakiről, hanem maga a Valaki.
Vannak, akik ezt nem hajlandók tudomásul venni.
Számukra bálvánnyá lett az írott ige.
Akik beszélnek és érvelnek a kegyelem mellett, de nem Jézus lesz egyre nagyobb az életükben, hanem a szabadosság és a bűn, azok ugyanolyan bálványt és fügefa-levelet csináltak a kegyelem mozgalom által sokat használt igehelyekből. Torz az Isten-képük.

Újjászületésem után cca. 3 évig ittam, elég rendszeresen.
Alkoholista voltam. Ugyanakkor nagy érintést kaptam mindig az Úrtól, ha keresni kezdtem Őt. Jártam az alkalmakra, házi csoportba  is.
Olvastam a Bibliát. Mindig megrémítettek azok az igék, amelyek arról szólnak, hogy részegesek nem öröklik Isten országát, hogy szentség nélkül senki nem láthatja Jézust, és nagyon elkeserített, hogy bár úgy éreztem, szeretem Jézust és ragaszkodtam is hozzá nagyon, az ige szerint hazudok magamnak is, hiszen csak az szereti Őt, aki megtartja a parancsolatait. Nekem ez nem megy , akkor biztos nem is szeretem Őt.
Bár szerettem volna, de nem ment a vágyott, teljes engedelmesség. (A teljes most se megy.) Néha nagyon féltem is.
Ananiásék esete is ijesztett. (Apcs. 5) Mi van, ha egyszer az istentiszteleten sújt le rám az ítélet?
De a dicséret alatt, az otthoni énekléskor, nyelveken imádkozáskor néha elementáris erővel töltött be Isten szeretete. Megölelt, elfogadásáról biztosított.
Az elmém viszont mást mondott. Évek teltek el ebben a belső feszültségben, fel nem oldott ellentétben. Mást mondott az agyam, és az Ő jelenlétében mást a szívem.
„Elutasított és bűnös vagy!” illetve hogy „Elfogadott és szeretett”.
Melyik igaz? Hiszen az ige (az igehely is – gondoltam akkor) abszolút igazság. De a Szellem bizonyságtétele is. Most akkor mi van? Mi lesz velem? Mondták nekem, hogy akiben megvan a reménység, hogy meglátja Jézust, az megtisztítja magát.
(1. Ján. 3.3.) Tudtam, hogy meg fogom látni Őt, de féltem ettől.
Nem reménységem volt, hanem reménytelenséget szülő ismeretem.
Azóta rájöttem, hogy a reménységet kell erősíteni az emberekben a tisztuláshoz, nem rájuk ijeszteni kitekerve akár a legpozitívabb, legörömtelibb kijelentéseket is, mint Jánosé esetében.
Végül a kegyelem megszabadított a szesztől, de csak 24 évvel később, amikor megismertem mélyebben az evangéliumot, akkor oldódott fel ez a dilemma és értettem meg, hogy a teljes igazságból kiragadott részlet-darabkával félemlített meg és terrorizált a gonosz

.
Mert az, hogy a teljes Írás Istentől származik, nem azt jelenti, hogy minden kiragadott igehely mindig, mindenkinek Isten üzenete és abszolút igazság.
A teljességében átlátott, szemlélt Írás csak az abszolút és hiteles.
De így most csak a Szent Szellem látja a Bibliát. Amikor mi is így fogjuk látni, akkor az már nem az írott ige lesz, hanem személyesen a Megváltónk, Jézus, „face to face” maga.

Azért is írok annyit a kegyelem evangéliumáról, mert erős a reménységem, hogy ez „az az evangélium”, (Mt 24.) ami az Úr visszajövetele előtt hitelesen hallható lesz mindenhol a lakott földön.
Egyszerű hívők szájából. Jelek követik majd.
Isten tisztességes. Nem engedi rá az antikrisztust a világra, amíg nem ad lehetőséget, hogy a valódi Krisztust válassza, aki akarja.
Ez csak az eredeti evangélium hirdetése által történhet szerintem.
Mert az a legitim, éles kép Jézusról.
Utána jön a 7 év nyomorúság, amikor alig lesz mennyei kenyér, kijelentés.
Ám ahogy József idejében a 7 szűk esztendőt megelőzte a 7 bőséges, úgy, (hitem szerint) ez a mostani kijelentés a kegyelemről, ebbe a bőségbe és „ébredésbe” fog elvezetni.

Egy hozzászólás

  • Karácson Zoltán

    Szia!
    “Kérdez és várja is a választ. Ehhez viszont szomjúság kell…” mintha ez hiányozna most. Olyan sok dologgal szeretne jóllakni és megitatni magát az ember! Annyi mindennel el van foglalva. Ez miatt nem tudja szerintem az ember megérteni, felfogni, hogy mit is jelent a kegyelem, mert annyi mindennel el van foglalva. Azt pedig, amit megszokott, nehezen dobja ki és szinte megbotránkoztató, amikor az ember olyan új látást hall , ami felforgatja eddigi elképzeléseit. Én csak most kapizsgálom, de ez is fantasztikus és megújító.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.