Széjjelgurult szavak.
A napsütés is csikorog:
Vasborona jégen.
Szétgurult kedves szavak:
Napfény-befőtt télen.
Felhőhöz tűzött emberek
betűznék a sorsom.
Glóriámat eldobtam,
szárnyam rejtve hordom.
Ellopták az árnyékomat,
vízgyűrű ujjamon.
Száz jó lovam fúj, prüszköl,
vágtázik nyakamon.
Ülök veled itt a van-ban,
tolatunk a lesz-be.
Hatezer volt csípett vállon:
Terelnek a mennybe.
Jégmezőkön szedtünk szőlőt,
néha fáj követni:
Darabolt kősziklával
lehet csak kövezni.
Szemekben síró múlt szorít,
nincsen ép sors egy sem,
szólni, írni bátorít,
úgy, ahogy e versben.
Tűz a cseppben, könny a lángban,
nincs közel, nincs messze:
kard hegye szembogáron.
Bebújt e kis versbe.
Bársony szavak szétgurultak
sorsok csúszós egén,
elnyelték kék viharok,
látom a múlt jegén.
Jön a jó szó. Minden kedves,
élet és szép, igaz,
felénk tart sebes lábán.
Egy ember. A vigasz.
Minden mi szép reánk talált,
merült élő vízbe,
mozdul a régen fagyott,
szó simul a szívhez.
Kisgyermek az anyaölbe,
apák fiak mellett:
Mézzé vált a gyilkos szó.
Élni szép. Embernek.