Együtt élni Istennel. 2.

A régi gyanúmat egyre inkább beigazolódni látom.
Azt tudniillik, hogy az üdvtörténelem nem más, mint egy szenvedélyes, romantikus szerelmi történet. A hűséges Isten és a hűtlen emberiség, Izrael és az Egyház között.
Isten szeretete akkor sem ingott meg, amikor nem szerették viszont, elárulták, elhagyták, megcsalták. Haragot is kiváltott belőle a hűtlenségünk, de a szeretete nem rendült meg.
A gyakran elfeledett, mellőzött Énekek éneke ezért a Biblia egyik leglényegesebb, legmélyebb könyve.

Úgy látni az ember és Isten viszonyát, mint egy romantikus, megrázó, fájdalmas, szenvedésekkel teli, ugyanakkor felemelő, és végül teljes „happy end”-del, egymásra találással és örök hűséggel, boldogsággal végződő történetet, nem egyszerű.
Más párhuzamokat találóbbaknak látunk: „A meghódolásra ultimátumot adó győztes hadvezér és a visszafoglalt város lakói”. „Elbitangolt, elidegenedett gyermekeit visszaváró Apa”. „Pásztor és a juhok”.
Mindben van igazság, de a legjobban az árulásról, hűségről, önfeláldozásról, megbocsájtásról és esküvőben végződő kibékülésről szóló szerelmi történet írja le Isten és ember kapcsolatát.  Azonban így, csak az újból és újból átélt együttlétek eredményeképpen vagyunk képesek látni ezt a közösséget.
A vallásos kereszténység parancsolatokon, szabályokon, emberi teljesítményen izmosított, „megdolgozom érte, ezért meg is érdemlem”- féle macsó felét megbotránkoztatja, felháborítja ez a szerelmi allegória.
Élvetegen, szentimentálisan szenvelgő, “darling-feminin”, „nem gond Isten szeret, megérti, ha vétkezel”- részét pedig becsapja és elaltatja.
Az üdvtörténetnek ezt a lényegi vonulatát csak a bizalmon alapuló személyes közösségben lehet megérteni, ugyanis az intim együttlétekben átél e szerelemből valamit az ember A vallásos, az emberi teljesítmény-centrikus gondolkodás és az „Isten úgyis szeret, megbocsájt, mert az a dolga”-féle álmodozás nem értheti.

Az Apcsel 2:42-től olvasunk a frissen alakult jeruzsálemi gyülekezet működéséről:

Apcs. 2. 42.-47. 
És foglalatosok valának az apostolok tudományában (tanítás) és a közösségben (érintkezés, egymásból való részesedés), a kenyérnek megtörésében (Úrvacsora) és a könyörgésekben (imádkozás). 
Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csodát és jelt tesznek vala. 
Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;  
És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala. 
És minden nap egy akarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. 
Dicsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Az összejöveteleik a Templom oszlopcsarnokában, illetve házanként zajlottak. A Templom egy részében naponta voltak összejöveteleik.
Lehet, hogy itt állandóan tartózkodtak hívők és házakban is összegyűltek csoportok.
Utóbbiaknak fő tevékenysége és célja úgy tűnik, az úrvacsora vétele volt.
Ez volt a házi alkalmak központi eleme, de nem kizárt, hogy a templomi alkalmaké is.
A nagyobb közösségben, a Templomnál pedig az összejövetelek négy elemet tartalmaztak:
Az apostolok tanítását, a testvéri érintkezést, az úrvacsora vételét, és az imádkozást.
Mindezek kerete, létrehozója pedig maga a Messiás, Jézus volt.

Mt 18. 20. Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az írásom nyitó gondolata az volt, hogy az egyéni és közös Istentisztelet, Istenkeresés valódi tartalma az Édenben elveszített randevúk, találkozások helyreállítása és ez által az emberi szív legmélyebb szükségének a betöltése.
Innen visszanézve fogalmat alkothatunk arról, hogy mi zajlott az édeni randevúkon.

A Krisztus naponta ellátogatott a két emberhez, mert ketten összegyűltek az Ő nevében, randevúzni Vele. Az alkonyati találkozókon minden bizonnyal hárman voltak tehát.
Az apostoli tanítás, az az inspirált prédikáció, kijelentés vétele volt a hallgatók számára. Bizonnyal az Úr is osztott meg ismereteket, és mutatott új dolgokat, összefüggéseket az első emberpárnak.
A testvéri közösség, érintkezés, az a Szent Szellem gyümölcseinek felkínálása a testvérem felé.
Az Úr szeretete öröme békessége szívessége jósága, stb. áradt a párra, hálájuk, örömük pedig vissza az Úrra.
Az úrvacsorai közösség az az egyesülés az Úrral. Egy fel nem fogható részesedés egymásból. Mélyebb és titokzatosabb, mint a házastársi egyesülés. Ez is része lehetett az édeni randevúknak.

Jn 6.56.
Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én is őbenne.

Az imádkozás pedig a Szent Szellem ajándékainak a működése közösségi és egyéni szinten.
Az édeni találkozókon, az édeni állapotokhoz képest is természetfölötti dolgok történhettek.
Alkotás folyhatott, természetfeletti eszközökkel és az Úrral közösen.