Kiút a gödörből.

Ésa 38. 17 Íme, áldásul volt nekem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!

18 Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak!

19 Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet

Ezékiás, Júda királya, sok hibája ellenére jó király volt, kedves az Úr előtt.
Ennek ellenére halálos betegségbe, erőtlenségbe, gyengeségbe zuhant életének egy szakaszában és maga az Úr is úgy szólt hozzá, hogy vége a földi pályafutásának.
A király azonban könyörgött az ítéletét kimondó Istenhez.
És sírt is, szégyen nélkül, nagyon, és érvelt. Ő maga írja: „csipogott mint egy tőrbe ejtett madár, morgott, nyögött, mint a galamb, olyan fájdalmat érzett, mintha egyszerre törték volna össze testét, lelkét, és törték meg a szívét.
Szóval nem pökhendien, nem „királykodva” viselkedett, nem akarta megvallásokkal, szellemi harccal, böjttel, szentséggel kiérdemelni, kierőszakolni a dolgot, bizonyítani hitét.
Teljesen az Úrra bízta magát, mint egy gyermek.
Az Isten pedig megváltoztatta döntését, mert Ő tele van részvéttel, empátiával.
Annak ellenére tette, hogy tudta: Ezékiás ráadásul kapott éveiben maga fogja felébreszteni dicsekvésével Babilon étvágyát Júda és a Templom kincsei iránt.
A szenvedés láthatóan nem tette tökéletessé a királyt de őszintévé, és realistábbá önmagát illetően, bizonyosan.
Tehát újra szólt Isten a gyötrődő emberéhez. Valóság-formáló igét, szót, a rhémát.
Erről a szóról mondja a 12-es zsoltár, hogy olyan tiszta, mint a földből való kohóban megolvasztott ezüst hétszeres tisztítás után. Annyira valóságosan az Úrtól van. És annyira neked a helyzetednek célzott. És át is rendezi a valóságot
Sok baj és szenvedés van hívők életében is: testi és lelki fájdalmak.
A pszichológia szerint a legerősebbek a lelkiek közül, a szeretett ember halála, vagy halálos betegsége, elveszítése, a válás, az elhagyás is, és az érzéketlen, önző, de mégis szeretett emberrel való együttélés is ilyen szenvedést okoz a másik félnek.
Ezekben a helyzetekben Ezékiás életérzése, gondolatai, kínlódása elevenedik meg.
De a megoldás is ott van. A Megváltó,, kegyelmes Isten empátiája mindenhatósága, aki az ember szabadságának abszolút tiszteletben tartásával képes megoldás felé terelni az ilyen helyzeteket.
A bűneink miatt létrejött, szenvedést okozó helyzeteket is.
Végül a király azt állapította meg hogy végső soron áldás volt számára a „mára” a keserűség a szenvedés, mert megismerte önmagát, ráébredt teljes függőségére a Megváltó Istentől és az Ő szavától, Szellemétől, mert megtapasztalta az Isten ragaszkodását, hűségét, amellyel kivonta őt a gyötrelem gödréből, mert megbocsátotta minden bűnét már.
A helyreállítás, a szabadulás pedig a gyermekek, a fiak előtt mutatja be Isten hűségét és kegyelmét.
A „mára” szó kétszer szerepel a fejezetben. Keserűséget, szenvedést, mérget, mérgezést jelent.
Az Exodusnál (2.Móz. 15.) Súr sivatagában jutottak ilyen mérgezett forráshoz Izrael fiai.
Nem tudtak inni. Ha ittak, magukat mérgezték. Pedig nagyon szomjasak voltak.
A mérgezett vízbe, a keserűség vizébe dobott fa, a kereszt darabja, a Megváltás változtatta ihatóvá a vizet, élhetővé, széppé újra a megmérgezett kapcsolatokat, és a lelket, testet, szellemet is.
Ezek után következett a nyugalom helye: Élim 70 pálmafával, 12 forrással.
Ugyanazok örvendeztek Élimben, akik előtte Máránál haragudtak egymásra kibírhatatlannak látták a másikat.
A fa, a kereszt hozta a változást.
Ezékiás számára a fa gyümölcse, a füge közvetítette a gyógyulást, egy valóságos, mély, személyiségbeli változás után. Mert a kegyelem jobbá tesz ugyan, ám a mi jóságunk nem feltétele a kegyelemnek.
Mert tudjuk: jó az Úr és örökkévaló az ő kegyelme