Krisztus illata, vagy Chemotox?

Ma a légfrissítő helyett, a rovarirtó-aeroszol jut az eszébe az embereknek, rólunk, keresztényekről. Kell-e a kegyelem forradalma?

Péter tisztátalan állatokról szóló látomásán gondolkodom mostanában, (Apcs. 10.) és azon a hatalmas forradalmi változáson, amit az Apostolok Csel. könyve mutat be a Mózes 3. könyvéhez és különösen a Jézus korabeli júdeai társadalom rengeteg tisztasági és erkölcsi szabályához képest.
Miért volt tilos megenni a látomásban szereplő állatokat és miért akarta rávenni Jézus Pétert, hogy mégis egyen belőlük?
Miért csak annyi a magyarázat a 3. Mózes 11-ben a tiszta és tisztátalan állatok megkülönböztetésénél, hogy azért ne egyetek bizonyos állatokat, mert „legyetek szentek, mert én, az Úr szent vagyok”? (ld. a lábjgyzetet)

Sok magyarázat született már: Az egészségüket óvta Isten bizonyos fajok eltiltásával. Dögöt is ehettek a tisztátalan fajok. Aztán, hogy a legfőbb cél a pogányoktól való elválasztás volt.
De hát, mi az a nagy baj a nyúllal, a szamárral? Olyan önkényesnek tűnik az egész. Philip Yancey magyarázata áll legközelebb hozzám, aki szerint tilos volt, ami különc, ami nem szabványos, ami csodabogár, nonkonform.
A megértést az akadályozhatja, hogy az isteni tekintélyű törvényt angyalok rendelték. (Apcs.7.53 és Gal. 3.19), angyalok hirdették (Zsid.2.2.) vagyis általuk volt folyamatosan szólva, hirdetve, talán felügyelve is. Valamilyen angyali testület hatásköre lehetett.
Azonban az ő gondolkodásuk, úgy látom, az emberénél jóval szabály- és etalon-centrikusabb, „kockább”, merevebb. Istenénél is.
A szabályosság, perfekcionista elvárása jelenik meg áldozatok esetében is. Csak hibátlanok lehettek. De még az embereket is rangsorolta az ószövetség.
Ki, meddig mehetett az Úr jelenléte felé a Sátor, majd a Templom esetében?
A nemzetekbeliek csak távolról. Zsidó nők közelebb, zsidó férfiak még közelebb. Aztán a lévita papok. Plusz a tisztasági előírások betartásával. Aztán a frigyládához csak az áronita főpap, de ő is csak évente egyszer, sok tisztasági szabálynak való megfelelés után. Fogyatékosok, vakok, deformálódott testűek, sánták, még ha léviták voltak is, nem szolgálhattak rokonaikkal. (3. Móz. 21.). Nagyon szigorú protokoll volt melyet be is tartottak.
Van szigorú protokoll ma is a világban. Miniszterelnökkel, királyokkal, elnökökkel, cég-mogulokkal, főtisztekkel nem lehet bármikor, bárhol találkozni, hacsak nem az édes gyermekének, vagy házastársának.

Jézus Krisztus szolgálata idején Júdeában egy tisztasági-vallási megszentelési mozgalom zajlott. Motorja a szigorú farizeusság, de náluk is voltak szigorúbb közösségek. (Pl. az esszénusok, akik viszont kivonultak a társadalomból, nem akarták másokra kényszeríteni szabályaikat.)
Rengeteg új rendelet, szabály keletkezett a tisztátalanság kiszorítására.
Ezek a mózesi rendeletek áthágását akarták a törvények köré épített biztonsági falakkal megakadályozni. Például a többszörös kézmosás evés előtt, hogy ne egyenek a bűnösökkel, ne érintkezzenek egyáltalán pogányokkal, és a szombatot is körül bástyázták hozzáadott szabályokkal. (Ma is van ilyen igyekezet: Nehogy valami tisztátalanságot lásson, nézzen a hívő: ne nézzen filmeket, ne internetezzen, ne „fészbukozzon”, de az a legtutibb, ha nincs TV, PC, okosteló. Ja hogy az utcán is szembejöhet? Akkor csak a szemkivájás marad, amire a Hegyi beszéd utal.)

Ezzel szemben Jézus megfogja a tisztátalanokat, együtt eszik a bűnösökkel, vámszedőkkel, egy rosszéletű nő csókolgatja a lábait, és ő hagyja. Megdicsér egy vér-pogány római századost a hitéért, szamariai ember gyógyít meg, az első komoly misszionáriusa is egy szamariai nő. Aztán a nagy küldetésben a zsidó etnikumon túlra is elküldi tanítványait.

Azt látjuk Jézus szolgálatában, hogy érvénytelenítette az ószövetségi elvet, a csodabogarak a nonkonform különcök, a nem szabványosak kizárását.
Olyasmi elv szerint működött, szolgált, hogy „mindnyájan eltérünk a szabványtól, csodabogarak vagyunk, de így is szeret Isten.”
Jó példa erre a Templom-udvar megtisztítása. Mind a négy evangéliumban szerepel a történet. A szinoptikusokban a végén, a kereszt előzményeként, Jánosnál az elején, a Kánai esküvőt követően.
A pogányok udvarában folytatott adás-vételt engedélyhez kötötték akkoriban és ebből a főpapi családnak és más vezetőknek is nagyon nagy haszna származott.
A népek udvara, pogányok udvara teljesen megtelt árusokkal, gyakorlatilag piactérré változott.
Izrael vezetői az imádság házát rablóbarlanggá változtatták.
Nem a régit reformálta itt Jézus, a Messiás. Egy jel volt az ostoros-balhés jelenet, hogy a nemzetek az etnikumok számára is, sőt az istentiszteleti kultuszból addig kirekesztett fogyatékos emberek számára is meg fog nyílni az Istennel való kapcsolat lehetősége.
Ésaiás 56. fej. alapján történt mindez. Azt írja 4. vsz. hogy a heréltek is bemehetnek, az etnikumok is bemehetnek, felviszi őket a szent hegyre, imádság házának nevezik majd, nem áldozat házának. Mindez pedig Isten szombatjához, a megnyugvás napjához kötődik, amely a kegyelem ideje, az elvégzett, befejezett áldozat, befejezett munka utáni idő.
Amikor nem a cselekedet, a kiválóság, a teljesítmény számít, hanem a megtörtént áldozathoz való viszony. Külön érdekesség, hogy a Jézus által idézett ésaiási fejezet, az 56-os, az imádság háza után a rossz pásztorokat, nyerészkedő vezetőket figyelmezteti.
Máténál olvassuk, hogy rögtön a jelenet után vakok és sánták mentek oda Jézushoz, a Templom területén. Ők valószínűleg nem mehettek be Sámuel igéje (2 Sám. 5.8.) alapján a Templom területére.

A Templom megtisztításához hasonló botrány lehetett az amikor beszél a tékozló fiú példázatában az ünnepi lakomáról, mellyel érdemtelenül megünnepelték a vagyont elherdáló, erkölcstelenségből visszatért fiút, és az irgalmas szamaritánus példázata is.
Ez úgy hangozhat ott a korabeli „szent füleknek” mintha ma egy LMBTQ-aktivistát, vagy egy fanatikus muszlimot dicsérne meg valamilyen tettéért, jócselekedetért egy prédikátor a pulpitusról.
A kegyelem forradalma azt is jelenti, hogy a feje tetejére állította a korabeli fogalmakat a tisztaságról és tisztátalanságról. Nem eltörölte a szabályt, a törvényt, hanem betöltötte.
De mit is jelent ez?
Hát azt, hogy a szabályok ellenére Jézus elmegy a pogányok földjére és meggyógyít egy őrültet, hogy a vérfolyásos nő megérinti és ő megáldja érte, onnan meg egyenesen egy halotthoz megy, Jairus lányához, és tudatosan megérinti, hogy leprást is megfog, stb.
A tények pedig azt mutatják, hogy nem ő vált tisztátalanná, hanem az általa megérintett tisztátalan lett tiszta.
Így tölti be ma is Jézus a törvényt bennünk a hit által, így érint meg bennünket folyamatosan és az érintései folyamatosan megtisztítanak lepráinkból, bűneinkből, tisztátalanságainkból.

Olyan vérfolyásosok vagyunk, akik folyamatosan fogjuk Jézus ruhájának szegélyét, olyan ex-halottak, akiken folyamatosan rajta tartja Jézus a kezét, olyan őrültek, akiktől Jézus szava folyamatosan távol tartja a légiót, olyan leprások, akiknek mindig fogja Jézus a kezét, ezért tiszták maradunk.
Őmiatta, Általa. Az érintésétől, a velünk, bennünk lakásától, és a mi Őbenne lakásunktól. Nem a szabály betűjének akkurátus követése miatt.
Nincs eltörölve a Törvény, de be van töltve az életünkben, a mindig velünk maradó Jézus által.
Így, miatta, szabadok vagyunk. Nemcsak a bűntől, de a Törvénytől is.
Tehát nem érvényteleníti Jézus a profán és szent, a tiszta és tisztátalan bibliai megkülönböztetését, hanem a forrását változtatta meg. A szentség és a tisztaság forrása már nem az akkurátus és elitista elkülönülés, a: „Ne fogd meg! Meg se illesd! Oda se menj! El ne olvasd! Meg ne nézd!”, hanem a tisztaság és a szentség forrása Ő maga.
Ő szentel meg minket és bennünk is lakik. Folyamatosan érintve vagyunk. Ezért nekünk se kell félni. Elmehetünk bármilyen aljas bűnben élő emberekhez az Ő vezetésében, nem fogunk tisztátalanná válni.
Ha az Úr vezetett oda, akkor ők tisztulnak meg. 

Az Apcs. 10.-ben azt látjuk, hogy Péter elmegy Kornéliuszhoz és ezzel a tanítványi praxisban is megkezdődik a kegyelem forradalma.
A kegyelem forradalma egy felfogásbeli különbséget akar létrehozni.
Azt nevezetesen, hogy a bűnösök, a megvetett emberek, mindenféle etnikumok, betegek, nyomorékok, szegények, szexuális perverziókban, és rasszista, akár fasiszta, vagy kirekesztő vallásos gondolkodásban élők, nem veszélyt jelentenek a mi tisztaságunkra és szentségünkre.
Nemcsak, mert szentségünk magunktól nem volt, nincs, és nem is lesz.
E „csodabogár, nonkomform” embertársaink Isten irgalmának a lehetséges forrásai a számunkra.

Az apostolok idejében is hosszú időt vett igénybe, míg megértették, felfogták ezt.
Miken ment keresztül Saul hogy Pállá legyen! Hiszen Saulként naponta hálát adott azért, hogy nem pogánynak, nem rabszolgának, nem is fizikai, vagy lelki csonka-bonkának, és nem is nőnek született.
Pálként meg azt mondja: Jézus Krisztusban nincs többé zsidó és pogány, szolga és szabad, férfi vagy nő, hanem csak a Krisztus, akiben egyek vagyunk. (Kol. 3. 11: Gal. 3. 28.)
A kegyelem forradalma azt jelenti, hogy mindenki közvetlenül mehet Istenhez. Ő elindult az emberiség felé Jézus Krisztusban és le is fog telepedni az emberiség között.
Az ószövetségben, évente egyszer, egyetlen ember, egy zsidó, egy áronita, a főpap, csomó akkurátus feltétel teljesítése után mehetett be Isten jelenlétébe, de még így is rizikós volt a találkozás.

A szigorú, akkurátus, és elitista protokoll az Apcsel.-ben már nem létezik. Ez a kegyelem forradalma. Aki hisz, bízik Jézusban, bárki, bárhol, bármikor, „Abba!” „Apa! Apu!”- megszólítással, beléphet Isten jelenlétébe.

Ezért jött Jézus, ezt akarta bemutatni. Hogy Isten szívesen meghallgatja a szamariai leprást, a római századost, vagy a szegény özvegyasszonyt, akinek csak két fillérje volt és azt is elvették tőle, a nyilvánvalóan erkölcstelen életet élőt is, ha bízik Benne.
A kegyelem forradalma a fejekben, a mi fejünkben akar változást létrehozni. Hogyan tekintünk azokra, akik mások, mint mi? Akik nálunk is szabálytalanabbak, ellenszenvesebbek, „csodabogarabbak”?

A mai kereszténység egyik legfőbb üzenete: Vigyázzatok a világban nő az erkölcstelenség!!! (Ez teljesen igaz is.)
Ezért – folytatják – „Nem kell annyi tolerancia, irgalom és kegyelem! Több erkölcs, több szigorúság, több törvény kell!”
Ennek az lett/lesz a következménye, hogy az egyházról, a gyülekezetekről, a hívőkről már nem a Krisztus illata árad, nem az jut az eszébe az embereknek, hanem más.
Nem tudunk csodát tenni a társadalom erkölcseivel, de a légfrissítőt is azért használjuk, mert ugyan nem változtatja meg a helyiség berendezését, nem takarít ki, a szagot se tudjuk kitiltani, de az atmoszférát felfrissíti.
Ilyen egy keresztény jelenléte. Ilyennek kellene lennie a gyülekezetek társadalomban betöltött szerepének.

Ma azonban a légfrissítő helyett a rovarirtó-aeroszol jut az eszébe az embereknek rólunk, keresztényekről. Szúrós tekintettel járkálunk, ha meglátunk egy bűnt, gyorsan lefújjuk, meglátunk egy felháborító ideológiát, vesszük is a Chemotoxot. Felbukkan egy erkölcstelen mozgalom, azonnal ütlegelni kezdjük.
Eltaszítjuk az embereket az evangéliumtól. A világ romlásának egyik oka, hogy a hívők viselkedéséből kap képet Istenről. Amilyen képet közvetítünk, az taszító a világ számára.
Nem kérnek Jézusból, mert hamis képet mutatunk fel Róla.
Valójában nem Istent utasítják el, hanem az egyházat. Nem az Úrral van baja a legtöbb embernek, hanem a gyülekezetekkel, Isten szolgáival, a hívőkkel.
Mert Istent is olyannak látják, ahogyan a Hozzá tartozók viselkednek.
Ennek forrása az egyházban egy hamis identitás. Hiszen nem tett minket Jézus a társadalom éjjeliőreivé, rovarirtóivá sem.
Nem dolgunk az erkölcstelenség irtása. Az evangélium jó illatát kéne hirdetnünk, így állni ellen a gonosznak, szeretni a bűnöst is, mert ez hoz változást, nem a szellemi-erkölcsi Chemotox-programok.
A kegyelem forradalma hozhat változást, amit Jézus indított el.
Mert a kegyelem forradalma valósította meg azt az óriási átalakulást, amit a 3. Mózes és az Apcsel. között látunk.
Ezt akarja kimunkálni ma Jézus a hívők gondolkodásában.

( Lábjegyzet: A 3. Móz. 11. fejezetben egyetlen állatot sem nevez tisztának az ige, csak annyit mond, hogy megehetik, de a tisztátalan szó ellenben 31-szer, az utálatos kifejezés is 10-nél többször szerepel a fejezetben, többnyire állatokkal kapcsolatban. Ez egyértelműen jelez egy kritikai szemléletmódot.
Tisztának azonban csak az élő vizet, a vetőmagot és a szabálytartó embert nevezi.
Az 5. Móz.-ben, aztán már beszél tiszta állatokról. Noénál is, de az özönvízzel kapcsolatosan nem biztos, hogy ugyanebben a rituális értelemben, bár lehet, hogy Noé kapott egy előzetes kijelentést, de kérdés, hogy a fenti, ehető-nem ehető értelemben-e?)