Mi a bűn?

Azt látom, hogy az egyház a pünkösdi élmény és a karizmatikus mozgalom ellenére gondolkodásában századok óta az erkölcs területén táborozik.

Az evangéliumot a „jó emberré válás” kapujának, a gyülekezetet, az igehirdetést pedig a bűnöket leesztergáló, „erkölcsös és jó ember-faragó szerszámnak, illetve műhelyként” látja sok hívő. Jelenleg erősen bűn-centrikus a hívők gondolkodása. Az evangéliumnak van ugyan erkölcsi vetülete, de sokkal több annál. Ez a most vizsgált fogalomra, a bűnre is igaz. Van morális dimenziója, de sokkal több annál, és más természetű is. Elsősorban nem erkölcsi gonoszság, ahogyan a legtöbb hívő gondolja. A bűnös cselekedetek, engedetlenségek erkölcsi jellegűek ugyan; az erkölcsi törvény és a lelkiismeret sérelmét okozzák. Ám a gyökere, a lényege ennél sokkal mélyebb és a Biblia arról tesz bizonyságot, hogy Isten sem erkölcsi gonoszságként tekint elsősorban a bűnre.

Az ember nem tudatosan kezd el gyermekkorában bűnöket elkövetni, hanem a bűnös cselekedetek magától értetődően, a természetéből lépnek elő. Az iskolákban nincsenek „rosszasági órák”, a jó szülők nem tanítják csibészkedésre, bűnök elkövetésére gyermekeiket. A nevelés célja pont olyan jellem kialakítása, amely vissza tudja szorítani és pozitív vágyakkal helyettesíteni a bűnre irányuló kívánságot. A bűn ugyan cselekedet is, engedetlenség, de annál sokkal mélyebb. Ahogyan a Róma. 5. 19. írja:

Mert amint egy ember engedetlensége által sokan bűnösökké lettek, úgy egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

Egy ember, Ádám engedetlensége minden ember természetébe behozta a bűnt és a bűnös cselekedetek csak az ember bűnös természetének a megnyilvánulásai. A bűnös természetű ember azonban nem tartozik a gonosz birodalmába, hanem Isten megsebzett, megrontott képmása maradt. Kiűzte ugyan az Édenből Isten az embert, de a bűn miatt nem szakította meg vele a kapcsolatát. Ádámhoz Évához Káinhoz az Édenen kívül is szólt, kegyelmével körülvette őket. Annyira hétköznapi volt Isten szava a bűnös emberhez is, hogy Káin szinte flegmán felelt: 1. Móz. 4. 9.

Akkor az ÚR megkérdezte Kaint: Hol van Ábel, a testvéred? Ő pedig ezt felelte: Nem tudom. Avagy őrizője vagyok én a testvéremnek?

Nem rázta meg különösebben Isten hangja, mert megszokta.

Az ember természetében megjelent bűnt Isten nem erkölcsi gonoszságként, undorító, érinthetetlen, utálatos dologként („Fúj bűnös világ, fúj bűnös világiak!”) látja, hanem egy szellemi fertőzésként. Jézus nem maszkban, vegyvédelmi ruhában forgolódott bűnös kortársai között. Az ember halálos betegséget, fertőzést kapott és bele is hal. Isten segíteni akart és küldött is ellenszérumot, gyógyszert. A probléma azonban az, hogy az ember nincs tisztában azzal, hogy ő halálosan beteg, meg van fertőzve. Tapasztalja, látja ugyan a halált, a romlást, de megmagyarázza, megszelídíti, vallásokat, eszmerendszereket hoz létre, amelyekbe beilleszti, magyarázza, megoldani véli a nyomorúságot, a halált, és nem tudatosul benne hogy beteg.

A tudatosítás eszközeként küldte el Isten a törvényt

Képzeljünk el egy beteg embert! Fájdalmai vannak, gyenge, de nem tudja, mi baja van? Ekkor vizsgálatokat végeznek rajta. Vérkép, röntgen, stb. A vizsgálat lezárultával az orvos, páciense elé teszi a leleteket, amelyek bizonyítják, feltárják betegségét és megállapodnak a gyógymódban. Ilyen detektáló-bizonyító-feltáró, röntgen-eszköz a törvény. Nem hoz megoldást, nem gyógyít semmit, sőt még növeli is a bajt a kívánság felkeltésével. Hatalmas áldása mégis az, hogy kimutatja az ember, az emberiség fertőzött voltát. Azt, hogy bűnös, hogy a természetünk bűnös, és képtelenek vagyunk betartani, teljesíteni Isten szent, jó, igaz törvényeit, elvárásait. Nem gyógyít meg, de bebizonyítja, hogy halálosan betegek vagyunk. Azt is megtudjuk belőle, hogy „röntgen készülékünk” nem hoz gyógyulást, sőt mértéktelen használata, gyógyszernek gondolása meg is ölhet. A törvény, bár önmagában „szent és jó és igaz” (Róm. 7. 12.) képtelen bennünket jóvá, szentté, igazzá tenni, ezért futnunk kell az orvoshoz a mindenható Istenhez, mert az ő jóindulata, szeretete, gondviselése hozhatja el minden ember gyógyulását az eredendő bűn fertőzéséből.

Az ember bűnös állapota és az ebből fakadó bűnös tettei Isten részéről nem farizeusi indulatot, dühöt, bosszúállást váltanak ki, hanem részvétet. A törvény ideje alatt ítélet sújtotta a bűnt elkövetőt, azért mert a törvény hatályba lépése a törvény alkotóját is kötelezi annak betartására, ill. betartatására, az ítélet gyakorlására. Az ítélet pedig arra oktatta az emberiséget, hogy nézzen szembe halálos fertőzöttségével. Aki nem követte ugyan el a megbüntetett bűnt az is tudta, hogy a hajlam megvan benne. Baj van a természetével. Az, hogy belül van a bűn, az, hogy halálos kórral fertőzött: Róm.7.

21. Magamban tehát azt a törvényt találom, hogy jóllehet a jót akarom cselekedni, mégis a gonosz van hozzám közel.
22. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,
23. de látok egy másik törvényt a tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem a tagjaimban levő bűn törvényének a rabságába hajt.
24. Ó, én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem e halálnak testéből?

A bűn gyógymódja a kegyelem, a bűnök bocsánata és a hit általi igazzá válás. Ez Isten válasza a bűnre.

Nem az evangélium. A választ a bűnre tartalmazza ugyan az evangélium, de túlhaladja azt.  Mert jóllehet a kegyelemből bizalom általi igazzá válás része az evangéliumnak, de az evangélium sokkal több ennél. Az evangélium Isten örök terve, nem csak a bűnbeesés miatti „B-terv”.