Hitéleti írások

A tanítás akármi szele – a szövetségek összemosása

2020.01.12

Efezus 4:14-15. (Csia)

„Hogy ne legyünk tovább kiskorúak, kiket hullámok sodornak el, s a tanítás akármi szele találomra ide-oda hajt úgy, ahogy az emberi szeszély és ravasz tévelygők fogásai diktálják, ellenkezőleg, igazságban élve, szeretetben járva, nőjünk bele minden ponton abba, aki a fej, a Felkentbe…”

A tanítás szelei sodorják Isten gyermekeit ide-oda, mely tanításokat pedig az emberi szeszély illetve a ravasz tévelygők fogásai diktálják. Ezzel szemben áll az igazságban (alétheia – igaz-valóság) élés és a szeretetben (agapé) járás, a Felkentbe való belenövés. Jézus Krisztus mondja saját magáról, hogy ő az igaz-valóság, sőt ő maga az agapé is, a szeretet. A hívők egész élete a Krisztus, az ő megismerésében, szeretetében növekszünk. Azt is lehetne hinni, hogy nem lehet eltéveszteni a célt. Mégis nagyon sok prédikátor összemossa az ószövetséget (a mózesi szövetséget, amit a Sinain kötött az Úr Izrael fiaival) az újszövetséggel (amit az Úr megkötött az Izrael házával és a Júda házával, de a pogányokkal is). Ezáltal a hívők nem az igaz-valóságban élnek, hanem egy olyan világban, amely tartalmazza az igaz valóságnak is bizonyos részleteit, de tartalmaz olyan részleteket, melyek egy korábbi, más feltételekkel megkötött szerződésből származnak. Nem tudnak a szeretetben sem járni, mert egy olyan világban élnek, ahol nem tapasztalják Isten feltétel nélküli szerelmét, nem szeretett lényként élnek, hanem olyan szolgaként, akinek az ura eléggé szeszélyes, hol megengedő, hol pedig odacsap, hol meggyógyít, hol halálos betegségbe taszít. Továbbá nem azt tapasztalják, hogy belenőnek a Krisztusba, hogy hasonlóvá válnak hozzá, hanem azt, hogy bukdácsolnak, küzdenek a test kívánságaival, minden bokorban démonokat látnak és tele vannak félelmekkel.

Mit értek a két szövetség összemosásán? Azt értem alatta, hogy miközben azt tanítják, hogy újszövetségben vagyunk Istennel, hogy Jézus vére eltörölte a bűneinket, hogy hit által van bűnbocsánatunk és örök életünk, azt is tanítják, hogy az ószövetség egyes elemei is érvényesek ránk. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy törvény alá visznek – vagyis szükség van a törvény egyes parancsolatainak a megtartására is az üdvösség megtartásához –, hanem egy olyan gondolkodásmódot közvetítenek, amely alapján a hívők kiszolgáltatottnak érzik magukat, bizonyos technikákat kell alkalmazniuk, hogy ne legyenek kiszolgáltatva az evilág fejedelmének; azt is tanítják, hogy a hívőknek bizonyos eljárásoknak kell alávetni magukat, hogy az újszövetség áldásai megvalósuljanak az életükben. Mindezt olyan teológiai tanítások alapozzák meg, mint a szövetségek egymásra épülése – vagyis az újszövetség ráépül az ószövetségre, ahogyan egy ház felső emelete az alsóra épül -; az ószövetség érvényben létele mindazok ellenére, hogy objektív okokból nem lehet az ószövetségi előírások szerint élni.

Az ószövetség és az újszövetség viszonyát a zsidókhoz írt levél részletekbe menően taglalja. Egy pillanatra se felejtsük el, hogy ez a levél zsidóknak íródott, ezért az olvasásakor is a tőlünk telhető legjobb „zsidó szemüveget” kell felvennünk, hogy jól értsük. Ezt a levelet a szerzője valószínűleg még a Templom lerombolása előtt, de már az egyház megszületése után írta. Ez az időszak körülbelül 30-40 évet ölelt fel, amikor a zsidók – legalábbis technikailag – választhattak, hogy megmaradnak az ószövetségben, és a szerint gyakorolják az Istennel a közösséget, vagy belépnek az újszövetségbe és Jézus halálába és feltámadásába vetett hit által gyakorolják ezt a közösséget. A levél amellett, hogy feltárja a két szövetség közti különbséget, végig amellett érvel, hogy mennyivel nagyobb Jézus, mint Mózes, mennyivel dicsőségesebb és jobb az újszövetség, mint az ószövetség. De ennél is fontosabb, ha valaki eljutott az igazság megismerésére, akkor ne menjen vissza a régibe.

A 7-ik fejezettől tér rá a két szövetség papsága közti különbségre. Ez a kérdés alapvető fontossággal bír az újszövetség megértéséhez, valamint a két szövetség határozott elkülönítéséhez. Ezt muszáj megértenünk annak érdekében, hogy ne tudjanak megtéveszteni minket ravasz tévelygők, sem azok, akik a saját szeszélyeikre ráfogják, hogy a Szent Szellem vezetése.

Miért van szükség egyáltalán papra? A pap feladata a bűnös ember és az Isten közötti közvetítés. Az embert a bűnei választják el Istentől, ezért nem tud az ember eredeti bűnös állapotában Istennel semmiféle közösségben sem lenni. Az ószövetségben a bűnt ráolvasták az áldozati állatra, amelyet utána levágtak és a vérét az oltár oldalára öntötték. Ez az állat halt meg az ember helyett, és így vált az ember elfogadhatóvá az Isten előtt. A pap azonban, maga is bűnös ember lévén önmagáért is kénytelen volt áldozni.

Két papi rend van, a Melkicedek, illetve az Áron szerinti papság. Az egész rész lényege, hogy Jézus a Melkicedek rendje szerinti főpap, nagyobb, mint az Áron rendje szerinti főpap, aki halandó ember lévén, mindig egy másik személy volt. Először azzal bizonyítja Jézus nagyobb voltát, hogy Ábrahám, aki az ígéretek örököse Melkicedeknek adott tizedet, és ilyen módon az ágyékában levő Lévi is tizedet fizetett neki. De minek van ez a két-féle papi rend, és mi közünk ehhez egyáltalán?

Zsidó 7:11-19 (RÚF 2014)
„Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által – mert a nép ezalatt kapta a törvényt – mi szükség még azt mondani, hogy Melkicedek rendje szerint más pap jöjjön el, aki nem Áron rendje szerint való? Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is. Ugyanis akiről ez elhangzik, más törzshöz tartozik, amelyből senki sem szolgált az oltárnál. Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából származott, de ebből a törzsből származó papokról semmit sem mondott Mózes. És ez még inkább nyilvánvaló ha Melkicedekhez hasonlóan eljön egy másik pap, aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökkévaló élet ereje szerint. Mert róla szól a bizonyságtétel: „Pap vagy te örökké, Melkicedek rendje szerint.” A korábbi parancsolatot Isten eltörli ugyan, mivel az erőtlen és haszontalan, mert a törvény semmit sem tett tökéletessé, de ugyanakkor jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Őhozzá.”

A fentiek lényege, hogy az ároni papság által nem volt elérhető a tökéletesség, az ember és Isten viszonya nem tudott olyan lenni, amit Isten szeretett volna, és amire nekünk embereknek is égető szükségünk volt(van). Ezért alkotta Isten a Melkicedek rendje szerinti papságot, mely rendnek Jézus a főpapja. A papság megváltozása magával hozta a törvény megváltozását is. Ezért téves az a tanítás, hogy a mózesi törvény még érvényben van és a keresztényekre is vonatkozik. Ha érvényben lenne, és vonatkozna ránk, akkor Jézus nem lehetne a főpapunk. Viszont az sem lehetséges, hogy a rituális törvények és az állami törvények kivételével a törvény többi része érvényes a keresztényekre, ugyanis a törvény egységes egész, amiből nem lehet kiragadni.

A levél írója ennél is tovább megy, amikor azt írja, hogy a korábbi parancsolatot Isten eltörli. A korábbi parancsolat erőtlen volt, sőt haszontalan, mégpedig azért, mert nem tudott semmit sem tökéletessé tenni. Magyarul csak arra volt elég, hogy Isten haragját elvegye a népről, de a nép fiai nem tudtak Istennel közelebbi kapcsolatba lépni. Isten tehát nemcsak eltörölte a régit, de adott egy jobb reménységet is, amely által közel mehetünk hozzá.

Zsidó 7:20-25 (RÚF 2014)
„Ezenkívül: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá – azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká -, hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; pap vagy te örökké.” Ezért Jézus jobb szövetségnek lett a kezesévé. És azok többen voltak papok, mivel a halál nem engedte, hogy megmaradjanak szolgálatukban; az ő papsága viszont örökkévaló, mivel ő megmarad örökké. Ezért üdvözíteni is tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értünk.”

Jézus papságának a feljebbvalóságát bizonyítja, hogy egyrészt esküvéssel lett pap, másrészt pedig örökkévaló pap. Az örökkévaló papsága miatt tudja üdvözíteni, vagy megmenteni, kiszabadítani azokat, akik általa mennek oda Istenhez. Azokat menti meg, akik nem a látható bikáknak és tulkoknak a vérében bíznak, hanem az ő láthatatlan vérében. Vagyis a bikák és bakok vére által Istenhez járuló zsidókat az ároni főpap nem tudta üdvözíteni, megmenteni, meggyógyítani, megszabadítani, de akik Jézus által járulnak Istenhez, azokat Jézus megmenti, mert örökké él, és folyamatosan esedezik is értünk.

A 8-ik fejezet elején kiderül, hogy míg Jézus a mennyei szentély, az igazi sátor szolgája, a földi papok csak annak az árnyékának szolgálnak. Ezután pedig elmondja, hogy mi is az újszövetség.

Zsidó 8:6-13 (RÚF 2014)
„Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség másodikra. Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával; nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük – így szól az Úr. De ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával ama napok múltán kötök – így szól az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és a nagyok egyaránt. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben és bűneikről nem emlékezem meg többé.” Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.”

Figyeljük meg, hogy az első szövetség nem volt hibátlan, nem volt tökéletes, mégpedig a bűnös ember miatt nem volt az, ezért lett szükség a másodikra. Ez a második pedig jobb szövetség, mint az első. Tehát a második szövetség, nem kiegészíti az elsőt, nem ráépül arra, hogy tökéletesen működjön a kettő együtt, hanem két teljesen elkülönült szövetségről van szó. A második szövetség nem olyan, mint az első volt, amit Izrael fiaival akkor kötött Isten, amikor kivezette őket Egyiptomból. A második szövetség annyival jobb az elsőnél, amennyivel Jézus főpapsága jobb Áronénál; élet és halál, megszabadulás és fogságban maradás a kettő közti különbség.

Az új szövetségben Isten az emberek elméjébe írja a törvényeit. Az eredeti görög szövegben itt a dianoia kifejezés szerepel, amit inkább gondolkodásnak kellene fordítani. Vagyis a törvény szerint fognak gondolkodni az emberek. Nem az egyes törvények fognak forogni az elméjükben – hiszen a tételes törvényt eltörölte Isten (Efezus 2:15) –, hanem a szeretet alapján fognak gondolkodni. A szívükbe is beírja azt Isten, vagyis arra fognak vágyakozni az ilyen emberek, hogy a jót tegyék meg. Az Úr Istenükké lesz, vagyis az egyének is meg fogják tapasztalni a saját kis életükben, hogy Isten mindenható, és mellettük áll. Ezzel kapcsolatos az is, hogy nincs többé szükség egymás tanítására – inkább csak emlékeztetésre –, mert mindnyájan megismerik Istent, éppen az által, hogy cselekszik az életükben. Az eredeti görög szöveg is két külön szót használ ennek érzékeltetésére: a tanítás elméleti ismeretet (gnószisz-t) adhat csak át, de ezzel szemben mindenki megismeri (eidó – meglátja), tapasztalatot szerez róla.

Végül pedig egy megdöbbentő vers következik. Isten nemcsak irgalmas a gonoszságaikhoz, de többet nem emlékezik a bűneikre. Ma azt mondják erre, hogy hiperkegyelem. Pedig nem az, hanem az igazi evangélium. Isten egyszerűen komolyan gondolja, hogy megbocsájtott. Nem gondol a hívők bűneire. De nem fognak ettől elszállni a hívők? Nem, mert akikre ez vonatkozik, azok már új teremtések, a régiek elmúltak és minden újjá lett. Isten bele helyezte a szívükbe a szeretetet, hogy a vágyaik is megváltozzanak, és többé ne az önzés irányítsa őket, hanem a szeretet.

Végül pedig azt mondja, hogy az ószövetség már elavult, hiszen új szövetség lett bejelentve, ami pedig elavult az közel van az elmúláshoz. Mikor avult el az ószövetség, és ha közel került az elmúláshoz, akkor mikor fog elmúlni? A fenti próféciát Jeremiás mondta (Jer 31:31-34.) i.e. VI sz-ban. Ekkor jelentette be Isten az újszövetséget és ezzel tette a régit elavulttá. Ekkor került közel az elmúláshoz. Az elmúlás pedig körülbelül 600 évvel később, a második Templom lerombolásakor következett be. Ettől kezdve az ószövetség nem működhet, mert nincs többé istentiszteleti hely, sem ároni papság, amely közvetíthetne az emberek és Isten között. A bűnöket többé nem lehet elfedezni az állatok vérével, így azok elválasztanák az ószövetségbe beállni próbálkozót Istentől.

Mi ennek a tanulsága ránk pogány háttérből megtért hívőkre vonatkozóan? Először is az, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni olyan vallási rendszer által, amely az ószövetséget és az újszövetséget megpróbálja egybegyúrni, mindkettőből vesz elemeket, és azokat egy új rendszerbe építi. Ez az új rendszer meg fogja akadályozni, hogy az igaz-valóságban éljünk. Nem fogjuk megtapasztalni Isten minden ismeretet felülmúló szerelmét, nem lesz stabilitás az életünkben. Emiatt ki fognak bennünket használni a vallás lélek kufárjai.

– Pacsay Zsolt

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük