„Mi tudjuk, hogy az az ember bűnös…” – a vezetők felelőssége

A János evangéliumában a 3. fejezetben jelenik meg Nikodémus, a júdeaiak egyik szellemi, vallási vezetője.

Jn. 3. 1.-2.
A farizeusok között volt egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezetője.
Eljött Jézushoz éjjel, és azt mondta neki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem tehet ilyen jeleket, amelyeket teszel, csak ha az Isten van vele.

A 7. fejezetből kiderül, hogy farizeus volt, később az is, hogy a Szanhedrin tagja. Egy közösség, hatalmi csoport képviselőjeként mutat rá az ige. Ez azért fontos mert a 2. versszak állítmánya: „TUDJUK, hogy Istentől jöttél tanítóul és Isten van veled,” erre a vezetői csoportra, közösségre utal. Ők „TUDJÁK” hogy Jézust Isten küldte, üzenete és felhatalmazása Istentől ered. Az állítmány befejezett múlt idejű, aktív, többes szám első személyű alakja, pontosabban úgy fordítható; „végérvényesen megtudtuk megismertük”. Tehát ez a réteg, vagy legalábbis e vezetői csoport egy része tudta, hogy Jézus Isten küldötte, megismerte ezt, mégis, e tudás ellenére testületük folyamatosan ellene ment, ellene mondott, ellene tanított, vesztére tört. Amikor a Máté 12-ben jegyzett történetben Jézus démont űz, gyógyít, ennek a tudásnak a birtokában álltak ellene a nyilvánosság előtt. Mások is tudták, de hallgattak. Nikodémus védelmébe vette később Jézust, de „kicikizték” elhallgattatták.

Mt.12. 24 
A farizeusok ennek hallatára így szóltak: Ez csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzheti ki az ördögöket.

Ugyanez a helyzet Jn. 9-ben, a vakon született meggyógyítása utáni vizsgálat során.

Jn. 9. 24.
Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala, és mondának neki: Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.

 Hazudtak, mondván hogy ez a jelenlegi gyakorlat, amit Jézus folytat, nem lehet Istentől, hanem ördögi manipuláció. A hazug állításukkal szemben érvelő meggyógyított embert pedig kidobták a közösségből.
Motívumaik nyilvánvalóan a hatalom, a pénz szeretete, az emberek elismerésének a szeretete, uralkodás vágya, egoizmus, becsvágy, anyagi haszon voltak. A Mt. 12-ben mondja Jézus a Szent Szellem káromlására vonatkozó igéket, vagyis ez a bűn arra vonatkozik, hogy valaki a Biblia ismeretéből tudja, ismeri, hogy egy tanítás, egy gyakorlat igei, mégis nyereségvágyból, uralkodásvágyból kikezdi azt, ellene tanít, rossz hírbe hozza az azt tanító embert.
Az ilyen gyakorlat közel jár a Szent Szellem káromlásához.
Jézus a Márk 3:28.-30.-ban ezt mondja:

Bizony mondom nektek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is, melyeket elkövetnek,
de aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örökkévaló bűn terheli.
Ugyanis azt állították, hogy tisztátalan lélek van benne.

Fontos észrevenni azt is, milyen kifinomult, álnok módszert alkalmaztak: Nem Jézus tetteit, tanítását, a tőle származó információkat próbálták az Írás által hitelteleníteni, érvelni, bebizonyítani, hogy nem állnak meg az ige fényében. Mert nem is lehetett.
Az új információ, a friss kenet, kegyelem forrását, Jézus személyét próbálták hiteltelenné tenni. Ha ugyanis a hallgatóság elhiszi, hogy Belzebub szövetségese, hogy bűnös, hogy házasságtörésből született, hogy Istenkáromló, egyszóval „bűnös”, „gázos” jellemhibás stb, akkor nem kell az állításait cáfolni, hisz azok forrása, a személy, már maga mérgező.

(Egy közösség tagjai feletti uralom megtartásának ezt az eszközét nevezi a szociálpszichológia „visszhangkamra” létrehozásának. Módszere, hogy nem vitatkozik a közösség bevett elveit megkérdőjelező gondolatokkal, nem érvel, nem bizonyít. Helyette a kritikus gondolatok forrását, az embert támadja. Besározza, hitelteleníti, hamisan vádolja, ha kell, óriási veszélynek tüntetve fel a visszhangkamra-közösségben a kritikus szerző olvasását, hallgatását. Létrehozva a „Názáretből támadhat-e valami jó?”-reflexet a tagokban. A közösségben így továbbra is csak bizonyos emberek véleményei, gondolatai, értelmezései visszhangzanak, így tartva fenn ha kell az igazság ellenében is uralmukat.)

Ily módon két dolgot tudtak: egyszer azt, hogy Jézus valamiképp Isten küldötte, Isten ereje van vele, másodszor pedig azt, hogy bűnös. Sérti a szokásaikat, hagyományaikat, érdekeiket, intézményeiket, melyeket Istentől rendelteknek tartottak. Az első tudásukról hallgattak, a másodikat hirdettek.

A hatalmi csoportok,(akár vallásos, akár nem) számára azok a legirritálóbb emberek, akik nem félnek tőlük, és ami még dühítőbb számukra, nem is akarnak közéjük tartozni, de átlátnak rajtuk, ezen felül, amit képviselnek, sérti e hatalmi réteg érdekeit. Nem találnak fogást az ilyen embereken. Csak eltüntetni lehet őket rágalmak és karaktergyilkosság által, vagy szó szerint. Jézus ilyen volt. Meg is ölték.

„Mi tudjuk, hogy az az ember bűnös!” Mantrájává vált a farizeusi módszerrel a megújulást hozó mozgalmakat, és azok vezetőit, szószólóit saját hallgatóságuk előtt lejáratni akaró érdekeiket, intézményeiket védő vallási elöljáróknak is. Ha a vezetettjeik elhiszik, hogy XY bűnös, démonizált, aljas ember, akkor nem fogják meg sem hallgatni állításait, nem kell érdemben vitázni és főleg nem kell szembesülni azzal, hogy az új kijelentés, az új mozgalom közelebb van az evangéliumhoz, mint tanításaik, közösségeik gyakorlata.

Ma ez történik a kegyelem-mozgalomnak nevezett megújulás esetében. Hirdetőinek negatív hírét keltik, kiragadott igéket vagdosnak fejükhőz vita helyett, és tömör mondatokkal igyekszenek elutasító reflexeket kialakítani az emberekben.
„Ezek azt tanítják, nyugodtan vétkezhetsz.” „Ezek a „hiperkegyelmesek” elfogadják a homoszexualitást.” „Ezek hízelegnek az embereknek.”
„A kegyelem dumával saját bűneiket takargatják.” És így tovább. Aki elhiszi ezeket az állításokat elég, ha meghallja a kegyelem szót és egyből sündisznóállásba helyezkedik.
Nos, így jól „megvédték” őt Isten nagyobb kegyelmétől. „El ne olvasd, meg ne hallgasd!” Mert „mi tudjuk, hogy az az ember bűnös!”

Aki ebbe, vagy hasonló bűnbe belekerül, akár tudattalanul is, cselekedete által alá a kárhozatot kezdi szolgálni, mivel Jézusnak a most élő nemzedékben végzett megmentő munkáját tagadja, tanít ellene, hazudik róla.
Nem Jézus tagadásáról, nem az ő káromlásáról van szó, hanem az aktuális üzenete, munkája, ördögi színben való feltüntetéséről, arról, ahogyan Ő ma kijelenti Magát.
Ezek a vezetők is hisznek, ezért nem vesznek el, de károkozásuk, felelősségük a Jézust üldöző vezetőkéhez hasonló.
Jézus ugyanis véglegesen és radikálisan újat hozott golgotai műve és feltámadása által. Az Ószövetséghez képest is, amelyben nem a törvény, a parancsolatok miatt vesztek el emberek, vagy szenvedtek, hanem azért, mert nem volt benne Jézus, mert nem volt nyílt, világos kijelentés a Messiásról és a Megváltásról, csak az Ő árnyéka. Igazakká pedig azok váltak, mint Dávid Mózes, Sámson, Ábrahám, akik (az ugyan még közelről, név szerint ki nem jelentett személybe,) a Messiásba vetették bizalmukat. Kihagyva a Messiás személyét, az elvárásra, a parancsokra, a büntetésre és jutalmazásra fókuszálva ugyanis semmi különbség az ószövetségi törvény, Izrael vallási élete és a többi nép vallásai között.
Mindegyik emberi cselekedet, teljesítmény által akar Istenhez kerülni.
A személyes kapcsolat nélküli ószövetségi zsidó vallás betűje ugyan Istentől származik, de ugyanúgy hiányzik belőle Jézus Krisztus személye, akár a hinduizmusból, az iszlámból, a buddhizmusból, vagy bármelyikből.
Az üdvösség és öröm kulcsa az Ő leleplezett, elénk állított személye, most olyan módon, ahogy a mi nemzedékünk számára kijelenti, elérhetővé teszi magát.
Ez újra a kegyelem evangéliuma lett tömegek számára.
A kegyelmet, a hit általi biztonságot újra felfedező és hirdető mozgalom Őt hozza vissza a közösségek és a hívők életének centrumába.