Evangélium,  Hitéleti írások

Miért engeded ezt Uram?



Egy életen át következetesen nem beleegyezni abba, ami az emberek hazugsága, nem megalkudni, nagyobb hősiesség, mint alkalmilag, időnként, hangosan, mellveregetve tiltakozni ellene.” (Márai)

Jel. 7. 11-12
11 Az angyalok, akik körülállták a trónt, a mennyei vezetőket és a négy mennyei élőlényt, arcra borultak a trón előtt. 
12 Ezekkel a szavakkal imádták Istent:
„Ámen! Istenünk, tiéd az áldás, a dicsőség, a bölcsesség,
a hála, a tisztelet, a hatalom és az erő örökké. Ámen!”

A hívők nehéz élethelyzeteiben mindig előlépnek olyan testvérek, akik egyéni ambícióikból, anyagi és hatalmi érdekeikből kisarjadó igemagyarázataik, látásaik mellé a másik szenvedéséből, bajaiból kívánnak karót verni. Mert a Biblia fényében gyenge növény az, amit erősnek látnak és hirdetnek.
Kell is a karó mellé, hogy el ne törje a Szél.
Azokra mutatnak, akik hisznek a kegyelem evangéliumában, egy valódibb evangéliumban, de épp nehézségeken szenvedésen mennek át. Mutogatnak rájuk, hogy: „Lám csak, hová vezetett a hiperkegyelmes eretnekség!”
Ez így volt, így van, ma is és így is lesz. Nem különb a tanítvány a Mesterénél.
Pál, akinek az evangéliumban megjelent kegyelem megértését köszönhetjük nemzedékek óta, börtönben ült élete végén, nem luxus-palotában.
Majd bűnözőként végezték ki.
Nem kevesen mutogattak akkor rá: „Mi megmondtuk előre. Isten átka szállt rá!”
Isten igazsága messze felülhaladja az ember gondolatait, megértését. Mint az ég a földtől, gyakran olyan távol esik a kétféle igazság. Az Isten igazsága és az ember igazságérzete.
Ennek az az eredménye, hogy a mi igazságérzetünk morog, tiltakozik, háborog néha:
„Miért engeded ezt meg Istenem? Hogy történhet ez a rossz jó emberekkel és ennyi jó a rosszakkal?” De ez, ahogyan a szóban is benne van, érzet, érzés, emberi érzékelés, nem a valóság.


Isten Úr és Király. Merő „szerencse”, hogy jó és nem gonosz, kegyelmes és nem kegyetlen.
Mert mit tehetne bárki, ha fordítva lenne? Még ha egész életünk merő szenvedés lenne, Jézus áldozata miatt akkor sem tiltakozhatnánk.
Isten igazságos marad akkor is, ha mi szenvedünk és nem értjük hogyan kerültünk és miért vagyunk tüzes kemencében?
Mert ő Úr és Király. 
A szenvedés a földön, azonban nem Isten büntetése, hanem az egyetemes bűn következménye.
Eléri a cselekedeteiben bízó vallásos embert és a valódi hívőt is.
Gyakran az egyházi elvárások, a rendszer szigorú kontrollja tart vissza embereket attól, hogy azt, ami a szívükben érik, a bűnt, vagy szabadságvágyukat megvalósítsák.
Ám, ami féken tart, nem egyéb, mint az egyiptomi hajcsárok korbácsa.
A félelem kétség nélkül rendet teremt. Az ember alkalmazkodik, és a rendszer működik.
Közben a családokban, lelkekben, nő az elfojtások miatti feszültség és a titkolt indulat.
Aztán Egyiptom után, elszabadul az öröm. Miriam éneke, eufória.
Az első nagyobb nehézségeknél pedig kitör az elfojtott keserűség.
Mára forrása következik az egykori foglyok számára.
A mérgezett víz, a keserűség vidéke, ahol szenvedés van. (2. Móz. 15)
Ezen a földön a rendszerek elhagyásának talán szükségszerű következménye is ez az állomás.
Így van kitalálva berendezve az egész világi rendszer beleértve a vallási szervezeteket is.
A Királynak azonban, mert Király, mert Úr, joga van ezt megengedni.
Semmit nem von le az Ő jóságából, kegyelméből az, ha sorsunk egy szakaszában a szenvedés vidéken kell átmennünk.
Legyen előttünk Jézus, aki, ahogy mi is kérjük ilyenkor, kérte, hogy ne kelljen kiinnia a keserű méregpoharat, a Mára forrásából származó vizet, de azt is kérte, hogy végül is legyen úgy, ahogy az Apa akarja.
Az emberi szenvedés nem kérdőjelezi meg Isten szeretetét, a kegyelem evangéliumát.
Okozója nem a Király, hanem a bűn.
Legyen előttünk továbbá a három zsidó fiatal példája, akik azt mondták:
„A mi Istenünk meg tud szabadítani a szenvedés tüzes kemencéjéből! De ha nem tenné is, nem lesz más Istenünk, nem megyünk vissza a bűnökbe!
A csalódottságot, a stresszt nem fogjuk ürügyül használni, hogy testi vágyainkat kielégítsük, és nem fogjuk az evangéliumot, a kegyelem evangéliumát semmi másra felcserélni!” (Dán.3.17-18)
Ehhez a helytálláshoz kérjünk kegyelmet és meg is fogjuk kapni. Az Isten pedig, a kegyelem Istene és szabadító Isten!
De emellett fenséges Úr, és Uralkodó, Király is.
Mi pedig „tokkal-vonóval” az Övéi vagyunk, annak ellenére, hogy szabadságot adott jóságából, szeretetéből. Még a következményekkel járó bűnre is. Övé a testünk, a lelkünk, a szellemünk.
Övé a teremtés jogán és a megváltás jogán, amikor is megvásárolt minket, és elkötelezte magát, hogy Jézus vére miatt, Vele fogjuk tölteni az örökkévalóságot.
Mert így akarta, mert szeretett, öröktől.
Az Ő örök szeretetében fogunk élni, melyben semmivé törpül minden földi siker, de a szenvedés is.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.