Örülni a jónak.

Mi hívők, gyakran sötét szemüvegen át nézünk dolgokat. A lencse a hibákat óriásivá nagyítja, a jókat, szépeket pedig elhomályosítja.
A keresztény minták az okai ennek a torz látásnak. Sok közösségben körüludvarolják, a még nem hívőt, szeretik, kedvesek vele, de amikor megtér, gyorsan elé teszik az ijesztően nehéz feltételeket.
Michael Phelps 50 másodpercen belül tud úszni 100 méteren.
Bejön, beugrik a vízbe, úszik, kiugrik a medencéből, mindenki tapsol. Fantasztikus.
Bemész az uszodába, odalép hozzád egy edző és közli, hogy kapsz egy is időt, de neked is hoznod kell ezt a szintet, akkor lehet szó csak áldásról, vagy ha nem, akkor súlyos büntetést kapsz. Az edzőkről el is hittük, hogy ők is képesek 50-en belül úszni. Próbáltuk mi is. Páran a vízben jöttek rá, hogy még úszni se tudnak, mások erőlködtek, voltak, akik az órát bütykölték, hogy megfelelő időt mutasson, néhányan a parton sétálva ordibáltak a medencébe és magyarázták, hogy bizony ők is úsznak, lám milyen sebesen… Előbb-utóbb mindenki rájött, hogy senki nem tudja hibátlanul utánozni a Mestert.
Pedig kéne. Maradt a csalódottság.

Jézus tökéletes volt, hibátlan. Ő a hit, az erkölcs, a jellem, a szentség világcsúcstartója. Velünk elhitették az edzőink, hogy nekik már majdnem sikerült és hogy nekünk is el kell érni a Mester szintjét.
Ami jót, szépet, nemeset tettünk az általában említésre sem méltó volt. Természetesnek vették, („erőlködnek a srácok, na, még jó, hogy…”) a hibáinkról viszont feljegyzések készültek, elmondták újra és újra, hogy „ez rossz változz meg, gyerünk, odaszánás, egy-két! Megfeszítés, há-négy!”
Végül mi is így kezdtünk el nézni magunkra, a világra és másokra.
A hibák kontúrosan, az értékek homályban.Sokan közülünk most is így néznek a világra.
„Az oltás ürügyén megcsippeltek bennünket az Antikrisztus bélyegével! Vonulnak az utcákon a mindenféle „mások”, az államok egy része támogatja a szivárványos házasságot, most már biztos jön az Antikrisztus! Szorulunk mi is! De leginkább azok, akik nem úgy gondolkodnak, mint mi! (Itt egy kis elégedett kézdörzsölés…) Válságok! Háborúk! Járványok! Világvége!”
Pedig Jézus Mt. 24.-ben lejegyzett szavai épp arról szólnak, hogy„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket!”- a korszak lezárásával kapcsolatosan, a járványok, katasztrófák, háborúk, erkölcstelenségek burjánzásának stb. híreivel. „ Ez még nem a vég.”
A vajúdás kezdete legfeljebb és a bűnös emberiség történelmének állandó kísérői.
A küszöbön álló fordulatot az eredeti evangélium gyors és világméretű terjedése fogja jelezni, amely felforgatja a társadalmakat, tradíciókat, vallási megoszlást, erkölcsöket, annyira, hogy a Jézust elutasító emberekben egy óriási vágy, indulat jön létre hatalmi eszközökkel korlátozni, szétzúzni a hívők mozgalmát. Majd ezt a szerepet is az antikrisztus vállalja.
Az igazán durva idő pedig akkor kezdődik, amikor a Templomba bekerül a Nagy Vezér képmása. Ezt teljesen világosan elmondta Jézus. A világ nem a gonosz szinonimája, hanem az a valóság, amelyet Isten úgy szeretett, hogy a Fiát adta érte.”
Nem kell még szerintem minden ijesztő hír hallatán az Isten ítéletéről beszélnünk és azzal bombázni az embereket.
De gyakran nem látjuk a szépet, a jót a világban, sem magunkban, sem a másikban. Mintha nem is volna az ember Isten képmása, sem a hívők részesei az Isten természetének. Pedi ezek a tények ugyanabban a könyvben vannak, mint a bűnről, ítéletről szóló igazságok! Bizony ám! Mégsem látjuk időnként a jót, a szépet. A szemüveg miatt. Igen van rossz bennünk, és a másikban, de jó is van. Tudjuk, hogy lesz ítélet, de még van a városokban 10-10 igaz.

Nem vesszük észre, hogy ugyanaz a világ, amelyben ezek a rossz, bűnös dolgok is ott vannak, tele van még szép és jó dolgokkal.
Gyerek-kacagás és gyerekek a játszótereken, anyukák és picik, családok sétálnak, sütiznek, hősies orvosok egészségügyiek, pedagógusok nem adják fel. Emberek mentenek embereket, gyakran az életük árán, egy csomó rendőr, tűzoltó, katona életét kockáztatja másokért.
Izraeliek, gázaiak, ukránok, közt vannak akik nevetnek, énekelnek, teszik a dolgukat a rettegés napjaiban, meg más hétköznapi hősiességek, amelyekről nem is tudunk.
Tiszta, áldozatra kész szerelmek, szövetségek születnek nők és férfiak között, szülők gyermekeikért dolgoznak, nem bakancsok csattognak, nem lánctalpak csikorognak az utak legnagyobb részén.
Folytathatnám hosszan.
Az emberből és a természetből kiirthatatlan az Isten jóságának, szeretetének az érintése. 6000 év a bűn, a romlás befolyása alatt sem volt képes ezt kitörölni. Nekünk hívőknek, a vallás az elvárás merevségeiből, látás- és gondolkodásmódjából vissza kéne találni az örömhöz, a szabadsághoz a természetes életben is.
Jézus így élt a földön. Szerette a földi, a fizikai életet is.
A kegyelem, a „kharisz” azt jelenti jókedv, öröm, boldogság. A mi Istenünk „boldog Isten” (1 Tim 1. 11), aki nemcsak a keresztényekért halt meg, hanem az egész világért is, mert boldogságában még ezt a világot is tudja szeretni.
A vallásos fanatizmus eltakarja az ember elől a szépet, a jót az értékest. Különösen a másikban.
A fanatikus muszlim nem látja a zsidóban, keresztényben, hinduban, a fanatikus keresztény nem lát jót más vallások képviselőiben.
De a Bibliából építkező fanatizmus falat állít a világgal kapcsolatban is. Vakságot hoz, mivel a világot az erkölcs-centrikus tanítások miatt csak sötétnek látjuk.
Mert ugyan a világban ott a bűn, ahogy az emberben is, de ez nem jelenti, hogy a világ és az ember maga a bűn, maga a gonosz.
Nem látjuk azt, hogy mennyi jó is van még a bűn által megmérgezett, a rothadás igája alatt lévő világban, pusztán csak azért, mert a szeretet Istene indította el az útján, így kitörölhetetlenül őrzi az ő kezének a lenyomatát, így betegen is.
Az emberekben, a természetben, a gyermekekben, a kapcsolatokban, magában a nyelvben, ott van a Krisztus ujjlenyomata: a szépség, a jó, az öröm. Annyi szépség, annyi jó található hogy vehet belőle az is, aki nem tudja a teremtett világ és az ember által létrehozott jó dolgok nagy részét belegyömöszölni a sorsába.
Nincs pénze utazni, soha nem fog déltengeri szigeteken „hawaiiozni”.
Isten érintése a szépség, jóság, ami örömmel elégedettséggel tölti el a lelket, ugyanúgy ott van neki is karnyújtásnyira. Isten szereti a világot, a teremtett világot és a bűnös embert.
Mi se finnyáskodjunk elitista gőggel.
Élni jó.
Vegyük észre, ami szép, és ami jó, mert az többnyire igaz is.
Mindezek koronája, hogy mi már itt a földön is együtt lehetünk, találkozhatunk újra meg újra Vele, aki mindezt alkotta.
Ő teljesen jó, és szép és igaz.