Szag és illat az egyházban.

Az újszövetség szerint a hívők Krisztus jó illata a világban.
Légfrissítő szerepet szánt nekünk Isten.
A légfrissítő nem szünteti meg a rossz szagok forrását, csak elviselhetővé teszi az adott helyet. Ugyanez a mi szerepünk is ebben a világban.
Feladatunk nem az, hogy a kutyagumit ibolyává, vagy az enyvgyárat parfüm-üzemmé változtassuk.
Csak közvetítsük az embereknek Krisztus jó illatát.

Az evangélium súlyos félreértése, amikor azt erkölcsi üzenetnek látjuk és nem Isten ingyen ajándékának az erkölcsösök és az erkölcsteleneknek számára.
Az olyan „ajándék, amelyért valamikor dolgozni, teljesíteni kell, nem ajándék.
Az olyan jó hír, örömhír, amely miatt egy idő után görcsbe rándul a hívő gyomra és szorongani kezd nem igazán jó hír.
A „teljesítményünktől függő evangélium” oximoron, mint a „békehadtest”, az „objektív vélemény”, vagy a „savanyú cukor”. Mert vagy béke, vagy harci alakulat, mert a vélemény azért az, mert szubjektív, mert vagy savanyú valami, vagy cukor.
Ugyanígy: Vagy ajándék, vagy munkabér, vagy ingyen kegyelemből, örömből adott és felhőtlen örömbe emelő az evangélium, vagy nem evangélium, nem Jézus evangéliuma.
Ő ezt az ingyen ajándékot jó szívvel, örömmel, vidáman akarja osztogatni minden embernek és ennek a szándékának vagyunk mi, hívők, a csatornái.

A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy erkölcsi türelmetlenség, képmutatás és a világ megváltoztatására, erkölcsi jobbá tételére irányuló indulat vezet sok gyülekezetet, felekezetet, szolgálatot.
Ebben az igyekezetben mi keresztények sokszor önigazultakká válunk, már nem is látjuk saját képmutatásunkat és egy sodró, áradó harag, türelmetlenség darál be, ragad magával minket.
A másképp gondolkodó testvérek és erkölcstelen világi mozgalmak és képviselőik felé irányul ez az intolerancia.
Mert ki is fejezzük. Már nem az evangéliumot képviseljük, hanem (akár bibliai) erkölcsi elveinket. Ez pedig létrehozza bennünk a türelmetlenséget, bosszúvágyat, sőt a kárörömöt is.

Hát csoda, hogy a világnak nem a kegyelem jut eszébe rólunk és a gyülekezeteinkről!?
Mert a kegyelem jó illata helyett, a Krisztus illata helyett, a könyörtelenség ártalmas kigőzölgései törnek fel gyakran belőlünk
Ehhez társul, hogy gyakran nagyon mélyen megy bele az intézményesült egyház és gyülekezetek a pénzügyi-hatalmi, politikai kérdésekbe, valamint a társadalom erkölcsi állapotának ítélgetésébe, korrigálásába.
A politikát és a gazdaságot pedig nem a jó szándék irányítja, hanem konkrét hatalmi és pénzügyi érdekeket követ, ahol a cél gyakran szentesíti a szentségtelen eszközöket is.
Személyi, intézményi, szervezeti érdekei pedig szintén nem törődnek az egyénnel, az egyes emberrel.
Az evangéliumnak a célja azonban az egyes ember megmentése, mindegy hogy gazdag, vagy szegény, befolyásos, vagy névtelen, nem ismert és hogy durva bűnökben él, vagy viszonylag erkölcsösen.
A politika és a gazdaság eszközei tehát kemények, gyakran irgalmatlanok.

Ellentétesek az isteni kegyelem (kharisz = öröm, jóindulat, jókedv, kivételezés, az ajándékozás öröme) fundamentális elvével.
Természetesen joga van az egyháznak, a hívőnek, politikai és társadalmi mozgalmak, erkölcsi megítélését, minősítését célzó vitákban részt venni, beleszólni, erkölcsi véleményt nyilvánítani.
A baj az, hogy ezek az erkölcsi vélemények, amelyek gyakran már érdekek által manipuláltak, sőt megalkuvásokkal kevertek, nem az evangélium elveit követik.
Türelmetlen, gyűlölködő, inkvizíciós indulattal támadnak neki sok esetben hívők, gyülekezetek, a véleményüktől, vagy akár a biblia véleményétől eltérő csoportoknak, mozgalmaknak.
(Meleg és gender-mozgalom, abortusz, kegyelem-mozgalom, stb.)
Mindezt úgy, hogy a másik kezükkel közben erkölcstelen kompromisszumokat kötnek morális, vagy bibliai elveket puffogtató, ám nyilvánvalóan képmutató politikai pártokkal, politikai vezetőkkel, néha pusztán pőre hatalmi és anyagi érdekeik szolgálatában.

Mindezzel pedig hiteltelenné tesszük az egyházat és annak legfőbb üzenetét az evangéliumot.
Ezért a szánkból sokan már nem fogadják el a szeretet szavait, mert látják a viselkedésünket:
A türelmetlenséget, a haragot, érzik rajtunk az ítélkezés, a megvetés, a felsőbbrendűség-tudat és az erkölcsi elitizmus taszító szagát.

Abban a meggyőződésben teszi mindezeket a törvénykező, erkölcs-centrikus felfogású közösség és keresztény, hogy életet ment, Isten akaratát és az életet szolgálja.
Valójában azonban, csak Jézustól és az ingyen kegyelemtől taszítja el felebarátait.
A türelmetlenség és önigazultság, a szabályok, elvárások követelése és az irgalom-nélküliség taszít.
Kellemetlen szagot áraszt.
A Krisztus illata vonz.
A Krisztus illata pedig az Ő kegyelmének és szeretetének az illata.

Az evangéliumban azt látjuk, hogy Jézus a bűnösökkel, (Mária Magdolna, Zákeus, stb.) soha nem volt türelmetlen. Együtt evett velük, közösséget vállalt velük.
Indulat Őt pont a fent említett képmutatók felé kapta el néha.
Azok felé, akik elidegenítették az embereket Istentől és tőle.
Azok felé volt haragos, akik a maguk, Bibliával is alátámasztott igazságuk biztos tudatában és az alázat teljes hiányában, nem mentek be Isten országába és azokat, akik be akartak menni kegyelem által, visszariasztották.
Napjainkban is óriási akadálya az evangélium terjedésének, hogy a nyugati ember egyre inkább vaskalaposnak, az élet minden területét szabályozni akaró erkölcscsősznek látja a kereszténységet.
Erre a történelem és napjaink tapasztalatai alapján meg is van az alapos oka.
Isten-ismeret híján pedig, Jézust is ezzel a torzképpel azonosítja.
Azzal a torzóval, néha karikatúrával, amit mi mutatunk Róla.
Hát persze, hogy nem kell neki.

Sőt, meg kell mondani bizony időnként sokkal szimpatikusabb emberileg egy „zord bűnös”, egy meleg, egy abortusz-párti, egy liberális világi ember, mint a dühösen bűnvadász és önigazult testvérem.
Annak ellenére mondom ezt, hogy erkölcsileg a mérges testvéremmel értek egyet: Nem kéne propagálni durva bűnöket, perverziókat, hiszen felszabadítva a lelkiismeret óvó szavától, szabadságot ígérve, végeredményben szenvedést okoznak sokaknak.
Még azoknak is, akik aktivistái ezeknek az erkölcsromboló mozgalmaknak.
Mégis valahogy szívesebben vacsoráznék együtt az őszinte bűnössel, mint morcos, állandóan ítélkező és képmutató, nem őszinte atyámfiával.
Ez nem jól van így.
Az evangéliumot tekintve és a kegyelem fényében nem az ördögtől való ez meghökkentő fenti gondolat.
Pedig de nem kéne ennek így lennie!

Mert a bűn ellenszere nem az erkölcsi parancs és szigor, hanem a Krisztusban adott kegyelem.
A bűn elleni harc leghatékonyabb eszköze, fegyvere nem politikai, jogalkotási, törvényi, nem is intellektuális, vagy hatalmi eszköz, hanem az evangélium hirdetése.
Csatornája pedig nem szervezeti, jogi, vagy intézményi csatorna, hanem az őszinte hívő és Isten általa közvetített szeretete.

Úgy változik pozitívan a társadalom erkölcse, ha nem ez a célunk, hanem a konkrét ember, a genderes, a meleg, a „zord bűnös” Jézushoz vezetése.
Ő szereti és vonzza minden embertársunkat, függetlenül attól, hogy kicsi, vagy „Fúúú, de nagy a bűn!” amiben él.