Jézus Krisztus és a nők. 1. rész.

János evangéliumának negyedik részében van egy történet egy nőről és Jézusról.
Jézus a júdeaiak által megvetett Szamárián megy keresztül. Leül éhesen, elfáradva egy kútnál.
A tanítványok elmennek ennivalót venni.
Dél körül jár. Nagy a hőség.
Ekkor jelenik meg egy asszony a kútnál, vízért.
Pontosan rá várt Jézus.
Beszédbe elegyednek.
Jézus elmondja, hogy ő olyan vizet tud adni, amiből, ha iszik valaki, többé nem lesz szomjas, sőt örök élet forrásává válik annak a belsejében.
A hölgynek nem sok érzéke van a szimbolizmushoz, így megjegyzi: Jézusnak se vödre, se más eszköze. Hogyan tudna neki vizet adni?
Szóba kerül a férj.
Jézus elmondja a nőnek:
Tudja, hogy öt férje volt, és a mostani pasi, akivel él, nem is a férje.
Nincs vádlás, csak az objektív tényállás közlése.
Itt értjük meg miért déli hőségben ment vízért, miért nem a többi asszonnyal hűvösebb hajnaltájt.
A szégyen és elutasítás miatt.

Az asszony rádöbben, hogy egy különleges emberrel találkozott. Prófétával.
Ekkor kérdez rá: Hol tudom imádni az Istent? Hol lehet Őt megtalálni? Ezen a hegyen, vagy Jeruzsálemben? Esetleg máshol?
Jézus válasza: Szellemben és igazságban lehet Őt imádni. Ez az imádás helye, ahol megtalálható az Isten.
Az asszony szóba hozza a Messiást.
Jézus neki egyenesen megmondja, hogy Ő, Jézus az.

Erre az asszony feledve minden dolgát, otthagyva a vödröt, a vizet, visszarobog a városba, hogy elújságolja azoknak, akik előtt szégyelli magát, akiktől fél, hogy ő, a bűnös asszony, megtalálta a Messiást.
Találkoztak.
Időközben megérkeznek a tanítványok az ennivalóval, de Jézus már nem éhes.
Talányosan annyit mond a tanítványoknak: Ő már jóllakott, mert van neki olyan ennivalója, amiről nem tudnak.
Azért elmondja az aratásról szóló példázatot.
Ebből az olvasók, mi, megérthetjük, hogy az Úr érett gabonát talált, learatta, lisztté őrölte, tésztává gyúrta, megsütötte, mind megette. Jóllakott.
Ugyan ez szellemi táplálék volt, de hát a szellem az, ami életet ad. A testnek is.
Jézus két napig ott marad és nagyon sokan hisznek benne, nyernek örök életet.

Első nagyon fontos tanulsága a történetnek: Jézus várt a nőre.
Jézus ma is vár randevúra minden embert. Gyakran titokban, olyan helyeken, ahol nem számítanánk rá.
A szamáriai nő hat férfiban is kereste a boldogságot, a biztonságot, a támaszt.
Nem találta. Nem is csoda. Mi emberek, sem a biztonság nyújtásában, sem a szeretetben nem vagyunk kősziklák, folytonosan stabilak.
Ilyen csak az Isten.
Kegyetlen dolog is egy másik embertől várni, hogy „tegyen boldoggá”.
Ember képtelen e kihívásnak megfelelni.
Csak Isten tehet boldoggá és ennek, a többnyire nem tapasztalati, irracionális boldogságnak a kiáradása a szeretet. Pontosan úgy, ahogyan a körülményektől független, nem racionális boldogtalanság elburjánzása és felfakadása a gonoszság.
Isten adhat boldogságot és ezért tudnunk kell, hogy minden embertársunk Őt keresi, Őrá szomjazik mélyen a szívében, bármit is gondol, bárhova is nyúl a vélt boldogságáért a látható világban.
De, hogy mi emberek meg is találjuk az Istent, ahhoz Neki kell odalépnie, szólnia hozzánk, felfednie önmagát.
Ez a pillanat az emberi élet célja a földön.
Erre születtünk. Találkozni azzal, Aki olyan régen vár ránk, és hogy utána vele éljünk és elmondjuk a többieknek.
Nem azért jöttünk e világra, hogy megegyünk életünk során három vagonnyi burgonyát, két vagonnyi csirkét, malacot. Nem is a szép nők, nem a jó pasik, nem a gyönyörök, nem a pénz, nem a hatalom, nem a hírnév miatt születtünk.
Ezek, ha vannak is, belül éhesen hagynak.

A randevú miatt élünk a földön. Vele találkozni.
Ha pedig létrejön a randevú, nem csak mi lakunk jól, hanem az Isten is elégedett lesz. Jóllakik.

Egy másik fontos dolog, hogy az asszony kérdése nem a sok férfi, az erkölcstelenség témájáról akarta elterelni a párbeszédet.
Teljesen őszintén kérdezte: Hol imádhatjuk az Istent?
Túl hat férfin, tisztában volt vele, hogy ez számára a legfontosabb kérdés.
Hol találom meg Őt, a Teremtőmet?
Ez volt akkor élete, sorsa legfőbb kérdése, ezzel kelt, ezzel feküdt, ez volt az irányultsága, hajtóereje a létezésének.
Tudta, hogy meg kell találnia ahhoz, hogy a szégyenből kiszabaduljon és megtalálja azt, amit a férfiakban nem talált meg. (Mi férfiak sem találjuk ezt a szeretett nőkben.)
Abból a gyermeki lángolásból tűzből is látszik ez, ahogy a nő csapot-papot, mindent ott felejt, és rohan elmondani, hogy megtalálta az Istent.
Megtalálta a helyet, ahol imádhatják a szamariaik is az Urat.
Természetes feladatainál szükségeinél annyival fontosabbnak látta azt, ami történt vele, a Jézussal való találkozást, hogy átmenetileg el is feledkezett természetes szükségeiről, feladatairól!
Ahogyan vele szinkronban, Jézus is jóllakott földi kenyér nélkül.
Az Istennel való találkozás pillanata nemcsak az ember számára felemelő és megelégedést hozó élmény hanem a Teremtőnek is az!

Jézus gyengéden, empátiával bánt a nőkkel. Értékelte őket.
A házasságtörő nővel, (Jn.8.), a paráznával, aki megkente a lábait. (Lk.7.)
Női követőiről említi meg a Biblia, hogy anyagilag támogatták Jézust és bizony el is fogadta tőlük a támogatást. (lLk. 8.)
Ezzel felemelte őket.
Talán az asszonyokhoz intézett, legkeményebb szavai a kánaánita nőhöz és saját anyjához Máriához voltak. (Mt. 15; Mk. 3; Jn.19.)
De az előbbi kérését mégis megadta, Máriáról pedig, már fenn a kereszten függve is gondoskodott.
Az első ember, akinek feltámadása után megmutatta magát szintén egy nő volt.
Tapasztalatom szerint a mai keresztény gyülekezetek sem működnének Jézust szerető nők nélkül.
Természetesen ők sem tökéletesek, a Biblia említ rossz példákat, gonosz asszonyokat is. De hűségük, buzgalmuk, szolgálatuk, megbízhatóságuk, felelősségérzetük, kitartásuk, alázatuk nagyon fontos az egyházban.
Jézus ma is gyengéd hozzájuk, megbecsüli és értékeli őket.