Versenyfutás a sírhoz vasárnap reggel.
Isten beszéde nem csak a szöveg értelmi rétegével üzen, hanem a stílus is mindig hordoz jelentést. János evangéliuma emelkedett szárnyaló módon, de mégis egyszerűen adja át az evangélumot.
A feltámadás reggelének eseményei János evangéliumában azonban egy sportközvetítés hangján szólnak hozzánk.
Próbálom érzékelhetővé tenni ezt az izgalmat. Kicsit „átírom” a beszámolót, felduzzasztom a leírást és ebben az irányban karikírozom. Nem blaszfémiát akarok elkövetni, hanem a lejátszódott esemény hangulatát kiragadni a hagyományos húsvéti prédikációk hangulatából, vallásos érzületekből és valóságasabbá, természetesebbé szeretném csak tenni. Mert valóságos, tökéletlen emberekkel, hívőkkel történt.
„János 20: Mária Magdolna és egy másik Mária (Mt.28.) kimennek a sírhoz.
Meglátják, hogy a kő nincs a sír száján. Ez a startpisztoly dördülése.
Mária Magdolna, a „női versenyző” futásra kapcsol és rohan Simon Péterhez és Jánoshoz.
Haja csapzott, arca piros. Izgatott, feldúlt egy szájával egyszerre tíz dolgot akarna mondani és kicsit értelmetlenül, hadarva beszél.
„Elvitték a holttestet és nem tudjuk hol van!” – lihegi, miközben Jeruzsálem márkájú futódresszét igazgatva, frissítőt vesz magához.
A „két férfi versenyző” szintén futni kezd a sír felé. A szöveg futást, rohanást említ. Egy ideig fej-fej mellett haladnak. A rutinos Péter láthatóan erejét beosztva versenyez, János a szenvedélyes fiatal atléta meg is előzi.
Ó, de mi történik? A célszalag előtt János leblokkol. Hiába, hiába, kedves hallgatóink!
A rutin hiánya bizony kiütközik.
Péter nagy hajrával beéri az álldogáló Jánost és ő átszakítja a célszalagot. Belép a sírba.
Lát mindent. Hisznek is, de nem értenek semmit. Elindulnak vissza.
Közben Mária immár harmadszor teljesítve aznap a távot, szintén befut.
A verseny izgalmától, vagy valami mástól sírni kezd.
A célnál üldögélő két angyal, a két versenybíró meg is kérdezi: „Miért sírsz?”
Ők már tudják, hogy ez a verseny óriási örömöt tartogat Mária számára.
Ekkor Jézus is megjelenik. Ő a verseny rendezője szervezője.
A női versenyző azonban az izgalomtól, a feszültségtől, a megfoghatatlan belső remegéstől, a lelkében kihajtó öröm-csíráktól fel sem ismeri. Pálya-karbantartónak, kertésznek nézi.
Hiába, kedves hallgatóim a világtörténelem legizgalmasabb futóversenye, itt Jeruzsálemben óriási szenvedélyeket vált ki a nézőkben, a hallgatókban, de leginkább a versenyzőkben!
Aztán Jézus szól hozzá: „Mária!” A magyar fordításokban „szólt neki Jézus: Mária!”
Ha nem volna az írásjel azt gondolnánk egy új szereplő tűnt fel a színen a „Jézusmária” nevű.
Van tehát itt minden! Remény, szenvedély, tűz, bánat, izgalom, Jézusmária! Na de a magdalai Mária csak felismeri, Ő az, akit keresett.
Ezután könnyű levezető tempóban negyedszer is visszamegy a férfi versenyzőkhöz és elmondja nekik, amit látott.
Aznap este a főszervező megjelenik a verseny résztvevői között és átadásra kerülnek a díjak.
Mindenki győzött.
Az abszolút diadalt azonban a távot négyszer teljesítő női versenyző szerezte meg, az izraeli Lányok a Messiásért SC színeiben induló Mária Magdolna.”
A történet leírásának stílusa érzékelteti azt a fajta gyermeki eksztatikus izgalmat, ami nem racionális megértés következménye.
Belül, gyomortájékon feszül valami. Az ember nem tud nyugton lenni. Ideszalad-odaszalad, ezer felé jár az agya, fél is, nem is érti mi történik, de belül, mélyen mégis valami nagyon jóra, fantasztikusra készül.
Ez az érzés ez az izgalom a vasárnap reggel, a feltámadás reggelének az egyik üzenete.
Így készüljünk mi is mindig az Úrral való találkozásra, mert bizony üres a sír, Jézus feltámadt, mi pedig versenyt futunk Őhozzá.
A másik nagy üzenete a történetnek, hogy minden szép, nagy, mámorító dolog, amit kaptunk, ami még vár ránk, vasárnap, Jézus feltámadásával fogant meg. Az élet elkezdte lenyelni a halált.
Megfogant az új föld, az új ég, a mi 2.0-ás „Superman” testünk
Embrionális állapotú még a földön mindez. Mi lebegünk itt a magzatvízben, lógunk a köldökzsinóron, vagy maximum fekszünk a kiságyban, és még ha meg is vette apa nekünk a „fullextrás verdát” meg a nyaralót mi csak a kulcsaikkal csörgőzünk. Használni teljességükben még nem tudjuk Isten ajándékait.
Mégis gyakran annyira komolyan vesszük magunkat! Érzékenyek vagyunk tekintélyünkre, ajándékainkra, elhívásunkra, gyülekezetünkre, szervezeteinkre, intézményeinkre büszkélkedünk ezekkel. Szóval túl komolyan vesszük gyakran magunkat, meg amit csinálunk.
Persze komoly is.
De csak akkor működik, ha a közben nem vagyunk túl komolyak, hanem örömteliek és vidámak, mint a gyerekek, lelkesek, bolondosak, mint vasárnap reggel a keresztény versenyfutók.
Szóval ne legyünk túl komolyak! De komolyan!
Azt gondoljuk, mutatjuk, hogy hatalmas dolgokat teszünk, borzasztóan fontosak vagyunk itt a földön. Ez igaz is.
De ahhoz képest, ami vár ránk, olyanok vagyunk, mint az embrió az anyaméhben.
Az igazi életünk akkor kezdődik amikor velünk együtt az új világ is megszületik.
Az új föld az új ég, a Mennyei Jeruzsálem is. Erre talált ki minket Isten.
És hogy lesz új világ, lesz 2.0-ás dicsőséges testünk, hogy ránk, hívőkre vár a mennyei Jeruzsálem, arra az a garancia, hogy 2000 éve vasárnap megtört a halál uralma.
Jézus Krisztus feltámadott! A halált elkezdte elnyelni az élet, a győztes élet!
Földi, idő és térbeli nézőpontból az, hogy lesz új világ lesz új test meggyógyulunk ez a remény nyelvén átadott üzenet. A lelkünkhöz szól.
Mennyei nézőpontból azonban már van új világ, van teljes gyógyulásod, van új tested!
Ez a hit nyelve. Csak a szív beszéli ezt a nyelvet.
Ezért kell újjászületni!
Az evangélium, a biblia üzenetének legtömörebb összefoglalása: „Jézus él.”
Ha hiszed ezt, akkor már Hozzá tartozol. Mondd ki a száddal is, hiszen már ismered a Menny nyelvét.
Legyenek ezek az első szavaid: „Hiszem, hogy Jézus feltámadt, ma is él.”
„Mert ha megvallod száddal az Úr Jézust és hiszed a szívedben, hogy Isten életre keltette Őt a halottak közül, üdvözülsz.” (Vida)