Karriervágy és öröm, békesség és önmegvalósítás.

                

A Filippieknek írt levelet olvastam a napokban, amit börtönlevélnek hívunk, mert Pál fogságban írta. Egy olyan börtönből, ahol minden bizonnyal nem érezte magát jól és ráadásul egy olyan életút, olyan szolgálat közben/végén került börtönbe, amelyben rengeteg nemes, szép, jó dolgot tett az Úrért, az evangéliumért. Az övéhez hasonló volumenű, hiteles és időtálló keresztény szolgálat azóta sem volt.

 
Mégsem a társadalom elismerését kapta, hanem annak a megvetését és kirekesztését.
Az egyház nagy része is elfordult tőle. („Az ázsiabeliek mind.” – 2.Tim. 1.15.)
Bűnözőként, politikai fogolyként, ítéletére várt. Későbbi fogsága kivégzésével is zárult. Lett volna oka megkeseredni a környezetére, meghiúsulni látszó földi karrierje miatt, identitás-válságba zuhanni, esetleg dacos identitás-keresésbe fogni. Mert rengeteg dologról lemondott és hatalmas áldozatokat hozott. Mégis börtönbe jutott. Képzettségét, tehetségét, ajándékát, korszakalkotó munkáját nem méltányolta sem a társadalom, sem az egyház.
Ennek ellenére azt írja: „Mindenben hálát adjunk, örüljünk mindig örüljünk!”  – Fil. 4.4

A modern világ prioritás-rendje, értékrendje az önmegvalósítást, a földi életben megvalósuló karriert immanens értékként, olyan magasra helyezte, hogy annak akadályozása, vagy látszólagos elmaradása esetén szinte elvárja, és jogosnak érzi a környezet is és az adott személy is a depressziót, mások hibáztatását, a frusztráltságot, a megkeseredést, haragot, menekülést, az önjutalmazást.
A közmegegyezéses prioritás-rend alapján. Az emberek tálcán kínált, nagy igazságnak tűnő közhelyekkel, gondolatokkal egymást és önmagukat is ennek az értékrendnek megfelelni bátorítják.
„Na én nem leszek lúzer!” „Kaparj kurta, neked is lesz!” „Mert megérdemlem!”
„Akinek semmije sincs, annyit is ér!”
Az értékek pedig amiért „kaparni kell”, amit „megérdemlek”, amik „valakivé tesznek”
a pénz, a hatalom, a befolyás, a siker, a tudás stb. Nem olyanok, amiket ebből az életből magunkkal tudunk vinni. Ha Isten adja a földön ezeket, akkor lesz hozzá tehetség, lesz akarat, kitartás, lesz szorgalom és lesz bölcsesség is, lesz alázat is. Belátni, hogy ezek nem mennyei kincsek, és úgy élni velük.

Pál látszólag sikertelen volt ekkor, de szívében tudta: Amit kellett, amire született, azt megcsinálta, amikor írja a levelet, akkor is azt csinálja, futását elvégezte.
Ám az elismerés, a jutalom a létrehozott értékek, az áldozatok miatt nem a földön, hanem a Mennyben várja.
A fönti világ értékeli, megbecsüli, elismeri őt. Mert mennyei értékrend alapján élt és döntött a földön. Hívő volt életének ebben a vonatkozásában is. Földi konfliktusa nem a személyes, hanem a mennyei és a földi prioritások kibékíthetetlenségéből ered.

Jézus a kivégzése előtti éjszakán azt mondta tanítványainak, hogy ne nyugtalankodjanak, ne féljenek. (Jn. 14.-16. fej.) Ő megy az Atyához, és bár tanítványainak is lesznek hasonló konfliktusaik a világ és a Menny értékrendjének antagonizmusa miatt, de ő velük marad és segít az Ő követésében megmaradni.
Mert legyőzte a korszak értékrendjét.
Az érzékelhető, látható világban azonban, társadalmilag, karrierjét tekintve, a legtehetségesebb, legnagyszerűbb embernek, aki a földön járt, kudarccal, gyalázattal ért véget földi élete.
Az Isten Fia bűnözőként, nyilvános kivégzéssel és megszégyenítéssel fejezte be sorsát a világban.

Testvérem, ha hívő vagy, honnan van benned az a gondolat, hogy kudarcot vallottál az életedben, azért, mert nem lettél nagy, befolyásos ember, nem lettél gazdag ember, nem lettél sztár a látható világban, a földi sorsodban és az emberek szemei előtt? Nem lettél keresztény sztár-szolgáló?
Nem tökéletes az életed, ezért szégyen kerülget, mérgez.
Lásd meg barátom, nem az Isten helyezte ezt az érzést, gondolatot beléd.
Ez egy más értékrend, más prioritás-rend, aminek az alapja nem az igazság, nem a valóság. Önmagadban is nagy érték vagy. Méltó az Isten szeretetére Jézus áldozata miatt.
Elfogadott téged az Apa-Isten, szeret téged, és ha akarja, ha az a dolgod, Istentől rendelt feladatod, akkor az emberek figyelmének a központjába is kerülhetsz nagy emberré, gazdag, befolyásos, magas pozíciójú emberré válhatsz. De ez az emberiségnek csak a töredéke, és ők sem maradéktalanul boldogok.
A legtöbben azonban nem tudjuk a bennünk lévő tehetséget, képességeket teljesen kibontakoztatni. A világban és az emberben lévő bűn miatt.  
Nem is ez a küldetésünk. Azt kell használnunk, amit a kezünkbe adott az Úr.
Amit ez a világ többnyire nem sokra becsül; gyerekek, család, elesettek iránti empátia, kétkezi szakma, nem méltányolt tehetség, képzettség és képességek.
Ha ezekben helyt igyekszünk állni, akkor az Isten előtt nagy emberek vagyunk.
Az Isten figyelmének a központjában vagyunk, és ez elég nekünk.
Elég az ő kegyelme a boldogsághoz a kiteljesedett élethez. Ez nem az ideál-tökéletességet jelenti. De a harmóniát, a „shalomot”, a szeretettséget igen.
Ezeket jelenti.
Mert az Ő újra és újra átélt, személyesen felénk irányuló szeretetéből táplálkozunk, ez adja az identitásunkat. Nem pedig a bankszámlánk, vagy társadalmi rangunk, befolyásunk. Nem a karrierünk.

Vannak a földön szinte észrevehetetlen emberek, akik hatalmas értéket hoznak létre, és képviselnek. Akik lélegeztető gépek mellett, a covid-osztályokon dolgoztak, idősek gondozói, ellátói, ápolók, sokgyerekes, szerető, biztonságot nyújtó szülők, hívők, akik hirdetik a megmenekülés evangéliumát, anyák és apák, akik gyermekeket nevelnek fel szeretetben. Akiket a másik ember érdekel, nem a pénze, rangja.
Mindez a Mennyben nagyobb érték, mint egy globális cég létrehozása vagy bármilyen földi hatalom képviselete, bármelyik fok a társadalmi ranglétrán.
A legtöbben nem kapunk Istentől arra küldetést, hogy százezrek figyeljenek ránk, de ettől az életünk lehet boldog, kiteljesedett, örömteli.  A küldetésünket, létünket megvalósítottuk.
Ha a világ szerint gondolkodunk a karrierről, az önmegvalósításról, magunk tesszük önmagunkat frusztrálttá, keserűvé és a környezetükre sértett, haragvó kritikus emberré. Ez lehetetlenné teszi az örömöt, a békességet. Akkor is, ha elérjük az álmunkat, merthogy a sír, a bűn, az önzés meg nem elégíthető mohósága dolgozik benne. (Péld. 30. 15-16) A hatalom- a siker- a karrier- a pénzvágyban.

Az a fajta értékrend, amely csak a látványos gazdagságot, hírnevet, hatalmat befolyást ismertséget ismeri el, az alapjaiban a bűnnel fertőzött látható világhoz tartozik, és nem a hit a bizalom isteni birodalmához.
Akkor is, ha vannak emberek, akiket Isten emel mások szemei elé, ám ezt nem lehet a siker normájává tenni. Ha mégis így gondolkodunk, magunkat fertőzzük meg állandó és frusztráltsággal és keserűséggel, meg önsajnálattal. Szégyennel, hogy „bezzeg a másik, de én…méltatlan vagyok…” Vagy fordítva; „a másik, a tesó méltatlan, de bezzeg én…”
Ez maga a hazugság. Egyformán szemét mindkét gondolat. Hát szemétbe velük!

Ne igazodjunk a világ prioritásaihoz, hamis értékrendjéhez!
A világ gyakran a pszichológián keresztül is üzeni azt, hogy ha nem éled át a frusztráltságot, az „identitás-válságot” elég mélyen, akkor tagadod a valóságot, tagadásban, hárításban vagy.
Ez is lehet hazugság. Mert valójában a Menny és nem a világ értékrendjéhez igazodsz.
Mert a valóság a Menny, a valóság maga Krisztus, az örök valóság az Isten szeretete.
A látható, a társadalmi megbecsülés, a gazdagság és minden rang elmúlik, de az Isten szeretete örök.
E szeretetben leltünk otthonra.
Ez pedig soha nem múlik el. Akár nagy ember vagy, akár jelentéktelen a társadalom szemében, csak örülj az Úrban!
Adj hálát neki akkor is, ha lelked mást mond, a környezeted mást mond!
Ez a hit ez a bizalom útja.