A megkarmolt lélek.

126. Zsoltár.
Mikor az Örökkévaló visszahoztaa foglyokat a száműzetésből Sionba,azt hittük, álmodunk!2 Lelkünk megtelt vidámsággal,nyelvünk öröménekkel.Azt mondták a népek:„Hatalmas dolgokat tett Izráellel az Örökkévaló!”3 Bizony, hatalmas dolgokat tett velünk az Örökkévaló,ezért örvendezünk!4 Örökkévaló, fordítsd jóra sorsunkat,ahogy zápor után a kiszáradt medrekismét megáradnak!5 Akik sírva vetik a magot,örvendezve arassanak!6 Aki sírva viszi vetőmagját a földjére,ujjongással hozza be kévéit[a] a mezőről!

Valamennyien voltunk foglyok.
A bűn foglyai, vagy a követelőző vallások és szervezetek foglyai.
A fogságban nem volt víz. Szomjaztunk.
Olyanok voltunk, mint a negyedik versszak említette kiszáradt medrek, vádik. Ilyenné vált a lelkünk.
Ezekben a száraz folyómedrekben állatok csontjai, hulladék, mindenféle csúfság és a terméketlenség hevertek. Lehet, hogy most így érzed magad.
A lélek száraz vádijaiban a láthatatlan depresszió áradt víz helyett.
Sóvárgás egy pontosan nem is tudott, nem ismert változás, felüdülés után. Olyan nagy is lehet az aszály, hogy már reménységünk sincs/sem volt.Ha ezekre a száraz medrekre tekintünk a száraz évszakban, nem mondanánk meg, hogy valaha víz áradt és öntözte a partokat. Olyanoknak tűnnek, mint egy gonosz óriás karmának sebhelyei a föld arcán.
Így karmolja meg, így karmolta meg a lelkünket a teljesíthetetlen elvárások dömpingje, az örök elégedetlen szervezetek intézmények mohósága és a bűn.Volt/van valaki, azonban aki látta/látja ezeket a vájatokat, akkor is, ha mi elhagyatottságot és magányt élünk meg és fojtogat a depresszió.
Ő tudta/tudja, hogy ezek a karmolások az Ő számára folyómedrek.
Ő nem utált/utál meg a terméketlenségünkben, amikor a szolgálat az ima is nyűgnek tűnik.
Nem vetett/vet meg depressziónkban.
Nem finnyáskodik akkor sem, amikor félünk.Mert eljött a pillanat, eljön a pillanat, amikor az élet vize ráárad a lélekre és az ember megérti az evangéliumot. Újra és újra.
A szabadságot.
Mert az Ő szeretete feltartóztathatatlanul áttör minden rosszon, félresöpörve a tetemeket, a hulladékokat, bűnt és depressziót. Mert akar téged.
És ahogyan a kietlen vádik megtelnek éltető vízzel, úgy telik meg a lelkünk vidámsággal, örömmel.Az egész úgy történik, mintha álmodnánk. Pedig ilyen elfogadást álmodni sem mertünk.Alvajáróként megyünk utána, sodródunk az életadó folyóban.
Közben minden megváltozik és ébredés után még nagyobb örömmel és ámulattal látjuk:
A lelkünk, amely egykor megkarmolt sivatag volt olyanná vált, mint a megöntözött kertek. A folyó a kegyelem forrásából fakadt.
Úgy hívják ezt a forrást Jézus Krisztus evangéliuma.
Ha figyelsz, hallod is már a feléd száguldó víz robaját.