Parancsra új parancs, szabályra új szabály. 3.

Az előző rész végkövetkeztetése az volt, hogy a maga szemeiben jó, szent és törvénykező ember elveszettsége mélyebb, mint azé, akik bűnökben él, de vétkeivel, hibáival tisztában van.
Azért mélyebb a törvénykező ember elveszettsége, mert távolabb van a kegyelemtől, mint az, aki tudatában van bűnösségének. Önmaga távolodott el az evangéliumban adott kegyelemtől, mert Istenhez nem a jó viselkedésen, nem a szentségen, a tökéletességen át vezet az út, hanem a felismert bűnösségünkön, a bűnbánaton, és a kegyelem elfogadásán keresztül.

Sokat beszélnek erről az Újszövetség könyvei. Mindehhez Pál apostol még hozzáteszi azt, hogy a törvénykező magatartás éppen abban szenved szánalmasan vereséget, ami a legfőbb célja. Nevezetesen, hogy engedelmességre ösztönözze az embert.
Azért szenved vereséget, mert a szabályrendszerek, a szabályok, szabályszegésre ösztönzik az embert.

Róma 7.7 Ezzel vajon azt állítjuk, hogy a Törvény és a bűn azonos? Semmi esetre sem! Az viszont igaz, hogy a Törvény nélkül nem tudtam volna, mi a bűn. Például nem tudnám, mit jelent a bűnre csábító kívánság, ha a Törvény nem mondaná: „Ne kívánd!”[a]8 Ez a parancs tehát lehetőséget teremtett a bűnnek, hogy különféle, bűnre csábító kívánságokat ébresszen bennem. A Törvény nélkül ugyanis a bűnnek nincs ereje.9 Korábban úgy éltem, hogy nem ismertem a Törvényt. Később azonban, amikor megismertem a parancsokat, megelevenedett bennem a bűn,10 én pedig meghaltam. Így az a parancs okozta a halálomat, amelynek életet kellett volna adnia.

Talán pont azért sarkall a szabály arra, hogy megszegjük, mert azt olvassuk az ember teremtésénél, hogy uralkodásra lettünk formálva és a bűn ellenére ez az irányultság minden emberben ott él.
Na, és egy uralkodónak ne mondja meg senki hogy mit csináljon, meg mit ne csináljon!
Egy csomó bűnt nem követtünk volna el, öröklött, bűnös természetünk ellenére, ha nem lenne szabály ami megtiltja. (Írjuk pl. ki a kocsink ablakára egy parkolóban, hogy „Bekukucskálni tilos!” és figyeljünk. Látni fogjuk a tiltás következményét…)

Az egész téma mottója az volt, hogy minél sűrűbbre szőnek egy hálót, annál több lesz rajta a lyuk is.

Ez azt jelenti, hogy minél több szabály közé szorítják az embereket, annál több a kísértés és a vágy, hogy megszegjék azokat. Aki nagyon erőlködik betartani egy felekezet, gyülekezet törvényeit vagy, akár a 613-at a Bibliából, annak az eredménye kudarc és frusztráció lesz.
Szégyen, alkalmatlanság-érzés, vagy képmutatás.
Az előbbi esetben közeledik az ember a kegyelemhez.
Olvashatjuk, hogy a törvény ideje alatt Izrael sem volt boldog, de maga Isten is nagyon ritkán volt velük elégedett.
Egy kapcsolat mindkét oldalát negatívan befolyásolja a törvénykezés, mert a törvény nem engedelmességet szül, hanem felnagyítja és nyilvánvalóvá teszi a bűnt.
Az Úr célja ez is volt a törvény adásával.
Az emberi törvényekre ugyan szükség van a bűn miatt, de az élet aprólékos szabályozásának többnyire csak a többieken való uralkodás a célja.

A gyógyszert, a gyógyulást a kegyelem hozta el az evangélium által.

Van egy olyan következménye is mindezeken felül a törvénykezésnek, ami miatt elutasítanak hívők áldásokat, örömöket és gyakran magát a hitet is.
A nem hívő embereket pedig távol tartja ez az aspektus az evangéliumtól.
Talán úgy nevezhetjük ezt a magatartást, hogy „a bennfentesek szakértése”.
Ez az aspektus a törvénykező közösségekben jó tanácsok formájában működik:
„Vele ne barátkozz, mert testi, nem elég szellemi! Ne vedd feleségül, ne menj hozzá, mert ez, meg az a baja, ezt, meg azt a törvényt, szabályt mindig megszegi. Ott ne vásárolj, olyat ne viselj! Stb.”

Ez a szakértés az, amely még a házaspárok szexuális életét is szabályok közé szorítja. Mit szabad, mit nem szabad, hányszor szabad, hányszor kell…

Ezekkel a szelleminek látszó szabályokkal távol tartanak embereket az egyháztól és gyakran a hívők gyerekei sem akarnak már a tiltások és szabályok azon erdejében bolyongani ahol szüleik élnek.
Emiatt sajnos nem ritka jelenség az egyházban, gyülekezetekben, hogy a hívők gyermekei közül néhányan a hit elhagyása, a világi életvezetés és prioritások felé mozdulnak el.
A törvénykezés kilöki az fiatalokat az egyházból.
A fiatalok ugyanis még nem hoztak annyi kompromisszumot mint szüleik.

A tinédzserkor természetes velejárója a lázadás.
Másképp, jobban akarják csinálni, mint a szüleik, őszintébben akarnak élni. Persze vannak fiatalok, akik csak az előző generáció által létrehozott anyagi javakat akarják birtokolni. Ez a fogyasztói, reklám-manipulált prioritásrend velejárója.
Én azt gondolom, hogy amelyik tinédzserben nyomokban sincs benne az élet változtatásának vágya, késztetése és nem is kerül konfliktusba soha szülei generációjával, ott valami baj van.
Isten úgy viszi előre a gondolkodást, az egyház által képviselt és hirdetett evangélium hitelesebbé válását, hogy az új nemzedékben sokan nem akarnak szüleik megalkuvásaiban élni.
Minőségileg jobbat, többet akarnak, szebben akarják, talán nemesebben is, nem csak vezetők lenni, pozícióba kerülni „apáék gyülekezetében”.
Persze ebben sokszor tévednek, néha sebeket okoznak, vagy falnak mennek, de nagyon jó, hogy ez az irányultság, ez a vágy benne van a fiatalok közül sokakban. Bennük feszültséget kelt és fáj nekik az a fajta képmutatás, amit gyakran látnak az idősebb generációban, a gyülekezetekben. Nem kérnek belőle.

Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy az egyházban létrejött és masszívan jelen is van a törvénykezés szubkultúrája.
Nem az egyes szabályok állandóak, hanem magának a törvénykezésnek a tradíciója folytonos.

De kérdezem, Istent miért szabályozná, hogy milyen színű egy gyereke haja, miért kopasz, hogy milyen ruhát visel, vagy hogy egy házaspár hogyan szereti egymást az ágyban?
Ha mély kijelentést kapnának tőlünk a gyerekek az evangéliumról, ezekben az apróságokban is tudná vezetni őket az Úr. De ha nem adunk valóságos megismerést nekik az Úrról, csak szabályokat, meg elvárt viselkedésmintákat, akkor ebből nem kérnek.

Ahhoz, hogy hitelesek legyünk a gyerekeink, fiataljaink előtt, nem
kell megjátszanunk előttük a tökéletest. Csak őszintének lenni.
Csak hadd lássák, hogy apa, hogy a nagy pásztor is esendő ember.
Tud tévedni, tud hibázni, sőt vétkezni is. De tud bocsánatot is kérni. Istentől és a saját gyerekétől is. Ez minta. Így hiteles.
A törvénykezés azonban Istenről, Jézusról, az evangéliumról hazug és torz képet fest.
Jézus arca helyett a karikatúráját tartja az emberek elé és ez nem kell a világnak, sem a szomjas hívőknek.

Az igaz, hogy első pillantásra a törvények a szabályok betartása tűnik „nehezebb, komolyabb, keményebb” útnak.
Valójában azonban a Krisztusban megélt szabadság az igazi kihívás.
Hiszen nem ölni könnyebb, mint szeretni, és sokkal könnyebb mint az ellenséget szeretni, ahogy Jézus tette!
Nem törni meg a házasságot könnyű, de folyamatosan szeretni a másikat és szeretetben örömben, harmóniában élni, ezeket helyreállítani, küzdeni értük, sokkal nehezebb!
Adományt, tizedet fizetni könnyű, de a szegényekről, akik mindig ott vannak, vagy olyan emberről, emberekről, akiket az Úr mutat, folyamatosan gondoskodni, az sokkal nehezebb!

Mindezek miatt azt mondom, hogy a törvénykezés az Istennek a lebecsülése, alulértékelése!
Látszatra a szigorú szabályokat kínosan követő felekezetek és hívők jobbnak, szentebbnek, odaszántabbnak látszanak, mint a kegyelemben bízók.
De emlékezzünk mit mondott Jézus, aztán Pál: Isten szabályai, az Isten Törvénye tökéletes és abszolút, ezért senki nem lehet igaz előtte a törvény és a szabályok által!
De hát testvéreim, meg se kell ezt próbálni, mert ezért adott Isten olyan túláradó bőséges „hiper” kegyelmet a Megváltásban!
Ha ebben elmélyülünk, belülről lesz igényünk megtartani a törvénynek nem a betűjét, hanem a szellemét. Néha nem is tudatosan.
Így növekszünk a szabadságban.
Akik a törvény megtartásáért erőlködve bizonygatják, hogy mennyire méltók Isten szeretetére azok épp az evangélium lényegét tévesztik szem elől!
Hiszen az evangélium az Isten ajándéka azoknak, akik nem érdemlik meg! Ef. 2. 8-9
Soha nem lesz az evangélium senki számára járandóság, vagy munkabér, amiért megdolgozott, amiért kifizette az árat!
Ajándék az evangélium. Kegyelemből. Mert jó és jóindulatú a mi Istenünk!

Mindezek után ki kell mondanom, amit hiszek, hogy a bűnre, az egyház rendbetételére, megújítására, új korszak nyitására nem a szabályok szigorítása, hanem az Isten és az ő kegyelmének a mélyebb megismerése a megoldás.