Boldog szerelemtől, a “hányok tőled”-ig.
(Az írást erősen inspirálta Görbicz Tamás: “Az álkeresztények” c. tanítása.)
Sokan vagyunk, akik hívőként hatalmas tűzzel, szenvedéllyel indultunk Jézussal.
Szeretni, szolgálni Őt és az övéit. Azonban később ez a tűz, szenvedély lelohadt, megkopott.
Nem csak a hívők, hanem a gyülekezetek, közösségek életében is végbemehet ez a folyamat. A lázas, szerelmes állapot után megfáradás, kompromisszumok, kiégettség, sőt zavar és hamis értékrend is létrejöhet. Egészen addig, amikor már hallani sem akar egykori szerelmeséről az ember.
A Máté 16.18 azt írja, hogy az egyházat, eklézsiát Jézus építi.
“Erre a sziklára fogom (ÉN!) felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői sem lesznek képesek azt legyőzni.” Nem a vezetők, nem a szervezet, nem az intézmények és nem is az állam.
Az eklézsia kifejezés egyaránt jelenti a Krisztus Testét és a helyi gyülekezetet is.
A Jelenések 1. fejezete pedig egyértelműen jelenti ki, hogy Ő tartja kézben, ő tisztítja, gondozza a gyülekezeteket, és azok fényét, küldetését, működőképességét. (Jel. 1.20.)
(Döntési joga persze van a gyülekezeteknek, nem robotok.)
Azonban nem a hívők, nem is a vezetés felelőssége a célok kitűzése, a gyülekezetek fenntartása, megtartása, hanem Jézusé. A gyülekezetek feladata a mennyei vezetés elvétele, megértése és a hűség ahhoz, amit megértettek.
Ennek ellenére az első helyi gyülekezet amelynek Jézus a Jelenések könyvében üzen, pont ezt az igazságot kezdte elfelejteni. Jel. 2. 1-7.
Az efézusi közösség égett Jézusért. Izzott az első szeretet közöttük.
Dolgozott, fáradozott, tűrt, megvizsgálta az útjába került értékeket, szolgálatokat, üzeneteket. A rosszat rossznak, a hamisat hamisnak mondta.
Növekedhetett, szervezeteket, intézményeket alapított, ámde közben kezdte a lényeget elveszíteni. Viszi a lendület, az akarás, a kényszer az intézményeket, a programokat, de kezd elfogyni a benzin, az Istennel való szeretet-kapcsolat, ami olyan mámorossá tette a kezdeteknél őket.
Elfelejtették hogy miért is csináljuk a programokat, működtetjük az egészet?
A Jézus Krisztus iránti tűz, szerelem, szenvedély megkopott, a szívben lakozó motívációs üzemanyagból érzelmi elvárássá vált. (”Örüljetek! Lelkesedjetek! Tapsoljatok! stb”)
A szervezetek, intézmények, a társadalmi befolyás, a megszerzett vagyon elkezdte homályba borítani az egésznek az értelmét, célját, nevezetesen azt, amiért Jézus létrehozta ezt a közösséget.
Elfelejtették a legfontosabbat.
A látható dolgok, önnön befolyásuk, nagyságuk, szervezeteik, intézményeik, talán gazdagságuk is, önálló értékké váltak. Ezekkel igazolják vezetőik, tagjaik, hogy őket bizonyosan támogatja Isten, velük van.
Igen, velük is ott van Ő, de nem a nagyság, az intézmények, a befolyás bizonyítja, hogy velük az Isten. Ezek nem Isten tetszésének bizonyítékai, maximum következményei lehetnek, mert látjuk a világban, hogy nagyságot, hatalmat, befolyást, pénzt bűnökkel is lehet szerezni.
Az efézusiak egy idő után, már nem a bibliai értékekhez igazodtak, hanem a látható világhoz, és ennek “értékei” identitásuk részeivé váltak:
„Nézd meg, nagyok vagyunk. Nézd, gazdagok vagyunk. Nézd, mit hozott létre a pásztor látása ajándéka…” és így tovább.
Elkezdett a hetedik, a laodiceai gyülekezet színe, mentalitása belefolyni a közösségbe. Elitizmus:
“Nincs semmire szükségünk. Biztos van más jó gyülekezet, de a legjobbak mi vagyunk.” Nem látják már Jézus véleményét. „Koldus vagy, vak, és meztelen.”
Úgy vélik, nincs szükség az eklézsia más részeire, külső szolgálatokra is csak akkor, ha dícsérnek, hízelegnek. Aki figyelmeztetni, korrigálni próbál, az eretnek, zavaros, bűnös, vagy ellenség.
Belterjessé válik a gyülekezet, a vezetők elmagányosodnak elefántcsont-tornyaikban, nincs barátjuk aki “beszólhatna” nekik. De jó is így, gondolják, hisz “meggazdagodtunk, nincs szükségünk senkire, semmire”.
Egy idő után Jézust is kidobják, aztán be sem engedik Laodiceában.
Bár ez a távolságtartás kölcsönös. Jézus azt mondja a laodiceai közösségnek:
“Mivel sem hideg nem vagy, sem forró, kiköplek.”
A görög eredetiben: „Kihánylak, hányok tőled.” Ha valaki hány, az nem az ő szabad döntése legtöbbször, hanem annak a következménye hogy romlottat, vagy mérgezettet vett a szájába, nyelt le.
Egy kifejlett laodiceai gyülekezet már nem tud Jézusban, Krisztus testében benne maradni.
És mégis mekkora az Úr irgalma:
Kizárva is az ajtó előtt zörget és egyenként szólítja azokat, akik közösségként kizárták.
Hátha valaki a szívét személyesen megnyitja előtte. (Jel 3.14-22)
De megjelenik az efézusi úton járó gyülekezetben a világnak való tetszeni akarás is.
Ige helyett kultúra, tudomány, aktuális trendek, igazodás a korszellemhez. (3.pergámumi gyülekezet: Jel 2.12-17).
Sőt a kegyelem evangéliumának a szégyenlése, Krisztus szégyenlése is. (Szárdiszi gyülekezet, Jel.3. 1-6)
Túl ezen, mivel a szervezetek, intézmények alapítása, fenntartása rengeteg erőt, anyagi ráfordítást igényel, jön a negyedik gyülekezet színe, működési modellje, a tiathírai kísértése. (Jel. 2. 18-29):
„Kössünk szövetséget a politikai hatalommal, hogy az állam pénzén tudjuk fenntartani intézményeinket, szervezetünket, programjainkat.”
Mivel a hívőkben is erősödik a megfáradás, kiégés, a belső anyagi források már nem fedezik a felduzzasztott rendszer költségeit és talán a vezetők megszokott életmódját sem.
Így kerül be Jézabel a képbe. A világi hatalom támogatásával megy tovább a szekér, ám cserébe a világi hatalom, azaz Jézabel, bizony prédikál is néha a gyülekezetben.
Sőt ezeket a közönséges politikai manipulációkat próféciának kezdik nevezni.
Mint a hívő, aki elmondta:
“Nagyon régóta imádkoztam már az Úrhoz autóért. De nem kaptam. Akkor rájöttem, hogy nem így működik. Hát loptam magamnak egyet, aztán megkértem az Urat, hogy bocsásson meg.”
Ravaszkodás a kegyelemmel.
Isten szolgái, gyülekezeti vezetők nagyon erős kísértése ez.
Mert emberfeletti teher, ha úgy gondolkodunk, hogy nekünk kell fenntartani az intézményeket, szervezeteket, hogy a mi felelősségünk, hogy “menjen az Isten munkája”. Pedig, amit állami pénz nélkül nem lehet fenntartani, azt nem is kell fenntartani.
Az állam nem ad ingyen semmit. Ha nem is rögzíti szerződésben mit vár el, akkor is világosan utal rá.
Az aktuális ideológiát pl “rentábilis” támogatnia a közösségnek…
Jézabel asztalánál pedig vége a szabadságnak.
Az Úr vezetése is lehet az anyagi nehézségek mögött: Van, ami felesleges. Nem az Úr mondta, hogy hozzuk létre, tartsuk fenn.
Működőképességért, látszatbiztonságért és gazdagodásért, komfortért megalkudni a politikai vezetéssel. Ez a kísértés.
Sem Jézus, sem az apostolok nem tettek ilyet.
Ez csapda. A gyülekezet küldetése mehet rá.
Mivel jelen van az elitizmus, jelen van a „nekünk van igazunk” biztos „tudása’, így válhat ezen az úton az egykor Krisztusért égő közösség kiekesztővé, a szmirnai hívők üldözőjévé. (Jel.2 8-11.) A legkegyetlenebb tetteket mindíg azok követik el, akik Isten igazságát, vagy a bibliai erkölcsöket akarják megvédeni akár jogi és állami eszközökkel, mert a lelkiismeretük hangját elnyomják, hiszen “Isten igazságát védelmezik” úgymond, “Őt szolgálják” az üldözéssel.
Így hoznak először meghasonlást, ellenségeskedést családokban, Istentől adott kapcsolatokban, megbélyegezve embereket: “Eretnek, gonosz, negatív szellemi befolyást hordoz. Ha tartod szülőddel, gyerekeddel, rokonoddal, barátoddal a kapcsolatot, akkor átok, betegség támadja meg a te családodat…stb”.
Azután pedig támogatják hogy értékeiket (érdekeiket) az állam törvényekkel, fegyverrel védelmezze, és biztosítsa privilégiumaikat.
Mindez tőrölmetszett manipuláció, közönséges hatalmi, anyagi érdekek céljából.
Semmi köze nincs az evangéliumhoz. Az uralkodás, elnyomás eszközei.
Ez olyan meghasonlást hozhat létre a gyülekezettel együtt startoló hívőkben, hogy nem csak elhagyják sokan a gyülekezetet, hanem az egész gyülekezeti felépítést, összejövetelek tartását, a gyülekezetek szervezett szolgálatát, igehirdetését babiloni eltévelyedésnek kezdik látni, és visszavonulnak magánszférájukba.
Ha ehhez némi gnoszticizmus is társul, akkor magukat látják az igaz “maradéknak”, az igazi egyháznak. Mert minden gyülekezetben van hiba, rossz. És tényleg.
Értékes emberek így alig juttatnak valamit a többi hívőnek Istentől kapott ajándékaikból, pedig ezért adta őket Krisztus az eklézsiának.
Az egykori szerelmes közösségben pedig erősödik a kontroll, az uralkodás, felhasználva a Biblia erkölcsi útmutatásait, Isten törvényét, parancsait a manipuláció a megfélemlítés, a tábor egybentartása eszközeként, most, a kegyelem idejében is.
Mindennapos tapasztalattá válik egy idő múlva az odaszánt efézusi hívő számára, hogy Krisztus egykor könnyű terhe és gyönyörűséges igája elviselhetetlen felelősséggé nyomasztó tehertétellé válik.
Vezetők esetében is bejönnek a parttalan hobbyk, vagy a kompenzálás bűnös módjai: Vagyohalmozás, sokféle mániákus szórakozás, feszültségoldás, kényszerevés, szexuális és más szenvedélyek. Mert a lélek örülni akar.
Ha Isten iránti szeretete, hűsége és az emberi manipuláció hatására tovább hordozza ezt az iszonyú súlyt, törvényszerűen frusztrálttá, keserűvé, kiégetté válik az ember.
Már újra Egyiptomban van. Távol az Ígéret földjétől. Piramist épít.
Egy rendszer, egy szervezet, emberek, vagy a gyülekezet rabszolgájaként él, nem Isten szeretett gyermekeként.
A gyülekezet amely egykor őt és a többi elhívottat szolgálta, munkahellyé, kaszárnyává válik. Teljesíteni kell! A hívő lett már a gyülekezet szolgája, és nem a gyülekezet szolgálja az egyes embert. Ezt sokan bibliainak is gondolják.
Ilyenkor üt szíven Jézus mondata a Máté 11.28-tól:
„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”
Ma már nem csak ahhoz kell bátorság, hogy engedelmeskedjünk Jézus és a kegyelem hívásának, hanem ezeket a mondatokat hallgatni és meghallani is a botrányok előszelét érzékelteti a szívben.
Igen. Vannak fájdalmas következményei, ha engedünk a hívásnak, mégis érdemes odamenni Jézushoz újra. Engedni, hogy levegye az embertelen, nehéz terheket és odaadja azt, amit Ő szánt nekünk. Az könnyű és jóindulatú, barátságos.
Írásomnak nemcsak ez az üzenete, hanem az is hogy a Jelenések könyvének a hét gyülekezete nem merev gyülekezeti típusokat, vagy egyháztörténeti áttekintés mutat be, amelyben elhelyezhetőek a különféle közösségek.
Olyan vonásokat, színeket állít elénk, amelyek minden közösségben megtalálhatóak erősödve vagy gyengülve.
Ezért érdemes Jézus diagnózisait figyelembe venni a gyülekezetek működésénél és elvenni a gyógyszert, a megoldást, amit javasol minden egyes gyülekezet esetében a saját problémája orvoslásában. Mert minden mai gyülekezetre alkalmazhatóak.
Minden gyülekezetben megtaláljuk a Jelenések hét közösségének vonásait, színeit, látensen vagy erősödőben.
Boldog szerelemtől, a “hányok tőled”-ig. (Az írást erősen inspirálta Görbicz Tamás: “Az álkeresztények” c. tanítása.)
Sokan vagyunk, akik hívőként hatalmas tűzzel, szenvedéllyel indultunk Jézussal. Szeretni, szolgálni Őt és az övéit. Azonban később ez a tűz, szenvedély lelohadt, megkopott. Nem csak a hívők, hanem a gyülekezetek, közösségek életében is végbemehet ez a folyamat. A lázas, szerelmes állapot után megfáradás, kompromisszumok, kiégettség, sőt zavar és hamis értékrend is létrejöhet. Egészen addig, amikor már hallani sem akar egykori szerelmeséről az ember. A Máté 16.18 azt írja, hogy az egyházat, eklézsiát Jézus építi. “Erre a sziklára fogom (ÉN!) felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői sem lesznek képesek azt legyőzni.” Nem a vezetők, nem a szervezet, nem az intézmények és nem is az állam. Az eklézsia kifejezés egyaránt jelenti a Krisztus Testét és a helyi gyülekezetet is. A Jelenések 1. fejezete pedig egyértelműen jelenti ki, hogy Ő tartja kézben, ő tisztítja, gondozza a gyülekezeteket, és azok fényét, küldetését, működőképességét. (Jel. 1.20.) (Döntési joga persze van a gyülekezeteknek, nem robotok.) Azonban nem a hívők, nem is a vezetés felelőssége a célok kitűzése, a gyülekezetek fenntartása, megtartása, hanem Jézusé. A gyülekezetek feladata a mennyei vezetés elvétele, megértése és a hűség ahhoz, amit megértettek.
Ennek ellenére az első helyi gyülekezet amelynek Jézus a Jelenések könyvében üzen, pont ezt az igazságot kezdte elfelejteni. Jel. 2. 1-7. Az efézusi közösség égett Jézusért. Izzott az első szeretet közöttük. Dolgozott, fáradozott, tűrt, megvizsgálta az útjába került értékeket, szolgálatokat, üzeneteket. A rosszat rossznak, a hamisat hamisnak mondta. Növekedhetett, szervezeteket, intézményeket alapított, ámde közben kezdte a lényeget elveszíteni. Viszi a lendület, az akarás, a kényszer az intézményeket, a programokat, de kezd elfogyni a benzin, az Istennel való szeretet-kapcsolat, ami olyan mámorossá tette a kezdeteknél őket. Elfelejtették hogy miért is csináljuk a programokat, működtetjük az egészet? A Jézus Krisztus iránti tűz, szerelem, szenvedély megkopott, a szívben lakozó motívációs üzemanyagból érzelmi elvárássá vált. (”Örüljetek! Lelkesedjetek! Tapsoljatok! stb”) A szervezetek, intézmények, a társadalmi befolyás, a megszerzett vagyon elkezdte homályba borítani az egésznek az értelmét, célját, nevezetesen azt, amiért Jézus létrehozta ezt a közösséget. Elfelejtették a legfontosabbat. A látható dolgok, önnön befolyásuk, nagyságuk, szervezeteik, intézményeik, talán gazdagságuk is, önálló értékké váltak. Ezekkel igazolják vezetőik, tagjaik, hogy őket bizonyosan támogatja Isten, velük van. Igen, velük is ott van Ő, de nem a nagyság, az intézmények, a befolyás bizonyítja, hogy velük az Isten. Ezek nem Isten tetszésének bizonyítékai, maximum következményei lehetnek, mert látjuk a világban, hogy nagyságot, hatalmat, befolyást, pénzt bűnökkel is lehet szerezni. Az efézusiak egy idő után, már nem a bibliai értékekhez igazodtak, hanem a látható világhoz, és ennek “értékei” identitásuk részeivé váltak: „Nézd meg, nagyok vagyunk. Nézd, gazdagok vagyunk. Nézd, mit hozott létre a pásztor látása ajándéka…” és így tovább.
Elkezdett a hetedik, a laodiceai gyülekezet színe, mentalitása belefolyni a közösségbe. Elitizmus: “Nincs semmire szükségünk. Biztos van más jó gyülekezet, de a legjobbak mi vagyunk.” Nem látják már Jézus véleményét. „Koldus vagy, vak, és meztelen.” Úgy vélik, nincs szükség az eklézsia más részeire, külső szolgálatokra is csak akkor, ha dícsérnek, hízelegnek. Aki figyelmeztetni, korrigálni próbál, az eretnek, zavaros, bűnös, vagy ellenség. Belterjessé válik a gyülekezet, a vezetők elmagányosodnak elefántcsont-tornyaikban, nincs barátjuk aki “beszólhatna” nekik. De jó is így, gondolják, hisz “meggazdagodtunk, nincs szükségünk senkire, semmire”. Egy idő után Jézust is kidobják, aztán be sem engedik Laodiceában. Bár ez a távolságtartás kölcsönös. Jézus azt mondja a laodiceai közösségnek: “Mivel sem hideg nem vagy, sem forró, kiköplek.” A görög eredetiben: „Kihánylak, hányok tőled.” Ha valaki hány, az nem az ő szabad döntése legtöbbször, hanem annak a következménye hogy romlottat, vagy mérgezettet vett a szájába, nyelt le. Egy kifejlett laodiceai gyülekezet már nem tud Jézusban, Krisztus testében benne maradni. És mégis mekkora az Úr irgalma: Kizárva is az ajtó előtt zörget és egyenként szólítja azokat, akik közösségként kizárták. Hátha valaki a szívét személyesen megnyitja előtte. (Jel 3.14-22)
De megjelenik az efézusi úton járó gyülekezetben a világnak való tetszeni akarás is. Ige helyett kultúra, tudomány, aktuális trendek, igazodás a korszellemhez. (3.pergámumi gyülekezet: Jel 2.12-17). Sőt a kegyelem evangéliumának a szégyenlése, Krisztus szégyenlése is. (Szárdiszi gyülekezet, Jel.3. 1-6)
Túl ezen, mivel a szervezetek, intézmények alapítása, fenntartása rengeteg erőt, anyagi ráfordítást igényel, jön a negyedik gyülekezet színe, működési modellje, a tiathírai kísértése. (Jel. 2. 18-29): „Kössünk szövetséget a politikai hatalommal, hogy az állam pénzén tudjuk fenntartani intézményeinket, szervezetünket, programjainkat.” Mivel a hívőkben is erősödik a megfáradás, kiégés, a belső anyagi források már nem fedezik a felduzzasztott rendszer költségeit és talán a vezetők megszokott életmódját sem. Így kerül be Jézabel a képbe. A világi hatalom támogatásával megy tovább a szekér, ám cserébe a világi hatalom, azaz Jézabel, bizony prédikál is néha a gyülekezetben. Sőt ezeket a közönséges politikai manipulációkat próféciának kezdik nevezni. Mint a hívő, aki elmondta: “Nagyon régóta imádkoztam már az Úrhoz autóért. De nem kaptam. Akkor rájöttem, hogy nem így működik. Hát loptam magamnak egyet, aztán megkértem az Urat, hogy bocsásson meg.” Ravaszkodás a kegyelemmel. Isten szolgái, gyülekezeti vezetők nagyon erős kísértése ez. Mert emberfeletti teher, ha úgy gondolkodunk, hogy nekünk kell fenntartani az intézményeket, szervezeteket, hogy a mi felelősségünk, hogy “menjen az Isten munkája”. Pedig, amit állami pénz nélkül nem lehet fenntartani, azt nem is kell fenntartani. Az állam nem ad ingyen semmit. Ha nem is rögzíti szerződésben mit vár el, akkor is világosan utal rá. Az aktuális ideológiát pl “rentábilis” támogatnia a közösségnek… Jézabel asztalánál pedig vége a szabadságnak. Az Úr vezetése is lehet az anyagi nehézségek mögött: Van, ami felesleges. Nem az Úr mondta, hogy hozzuk létre, tartsuk fenn. Működőképességért, látszatbiztonságért és gazdagodásért, komfortért megalkudni a politikai vezetéssel. Ez a kísértés. Sem Jézus, sem az apostolok nem tettek ilyet. Ez csapda. A gyülekezet küldetése mehet rá.
Mivel jelen van az elitizmus, jelen van a „nekünk van igazunk” biztos „tudása’, így válhat ezen az úton az egykor Krisztusért égő közösség kiekesztővé, a szmirnai hívők üldözőjévé. (Jel.2 8-11.) A legkegyetlenebb tetteket mindíg azok követik el, akik Isten igazságát, vagy a bibliai erkölcsöket akarják megvédeni akár jogi és állami eszközökkel, mert a lelkiismeretük hangját elnyomják, hiszen “Isten igazságát védelmezik” úgymond, “Őt szolgálják” az üldözéssel. Így hoznak először meghasonlást, ellenségeskedést családokban, Istentől adott kapcsolatokban, megbélyegezve embereket: “Eretnek, gonosz, negatív szellemi befolyást hordoz. Ha tartod szülőddel, gyerekeddel, rokonoddal, barátoddal a kapcsolatot, akkor átok, betegség támadja meg a te családodat…stb”. Azután pedig támogatják hogy értékeiket (érdekeiket) az állam törvényekkel, fegyverrel védelmezze, és biztosítsa privilégiumaikat. Mindez tőrölmetszett manipuláció, közönséges hatalmi, anyagi érdekek céljából. Semmi köze nincs az evangéliumhoz. Az uralkodás, elnyomás eszközei.
Ez olyan meghasonlást hozhat létre a gyülekezettel együtt startoló hívőkben, hogy nem csak elhagyják sokan a gyülekezetet, hanem az egész gyülekezeti felépítést, összejövetelek tartását, a gyülekezetek szervezett szolgálatát, igehirdetését babiloni eltévelyedésnek kezdik látni, és visszavonulnak magánszférájukba. Ha ehhez némi gnoszticizmus is társul, akkor magukat látják az igaz “maradéknak”, az igazi egyháznak. Mert minden gyülekezetben van hiba, rossz. És tényleg. Értékes emberek így alig juttatnak valamit a többi hívőnek Istentől kapott ajándékaikból, pedig ezért adta őket Krisztus az eklézsiának. Az egykori szerelmes közösségben pedig erősödik a kontroll, az uralkodás, felhasználva a Biblia erkölcsi útmutatásait, Isten törvényét, parancsait a manipuláció a megfélemlítés, a tábor egybentartása eszközeként, most, a kegyelem idejében is.
Mindennapos tapasztalattá válik egy idő múlva az odaszánt efézusi hívő számára, hogy Krisztus egykor könnyű terhe és gyönyörűséges igája elviselhetetlen felelősséggé nyomasztó tehertétellé válik. Vezetők esetében is bejönnek a parttalan hobbyk, vagy a kompenzálás bűnös módjai: Vagyohalmozás, sokféle mániákus szórakozás, feszültségoldás, kényszerevés, szexuális és más szenvedélyek. Mert a lélek örülni akar. Ha Isten iránti szeretete, hűsége és az emberi manipuláció hatására tovább hordozza ezt az iszonyú súlyt, törvényszerűen frusztrálttá, keserűvé, kiégetté válik az ember. Már újra Egyiptomban van. Távol az Ígéret földjétől. Piramist épít. Egy rendszer, egy szervezet, emberek, vagy a gyülekezet rabszolgájaként él, nem Isten szeretett gyermekeként. A gyülekezet amely egykor őt és a többi elhívottat szolgálta, munkahellyé, kaszárnyává válik. Teljesíteni kell! A hívő lett már a gyülekezet szolgája, és nem a gyülekezet szolgálja az egyes embert. Ezt sokan bibliainak is gondolják. Ilyenkor üt szíven Jézus mondata a Máté 11.28-tól:
„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.” Ma már nem csak ahhoz kell bátorság, hogy engedelmeskedjünk Jézus és a kegyelem hívásának, hanem ezeket a mondatokat hallgatni és meghallani is a botrányok előszelét érzékelteti a szívben. Igen. Vannak fájdalmas következményei, ha engedünk a hívásnak, mégis érdemes odamenni Jézushoz újra. Engedni, hogy levegye az embertelen, nehéz terheket és odaadja azt, amit Ő szánt nekünk. Az könnyű és jóindulatú, barátságos.
Írásomnak nemcsak ez az üzenete, hanem az is hogy a Jelenések könyvének a hét gyülekezete nem merev gyülekezeti típusokat, vagy egyháztörténeti áttekintés mutat be, amelyben elhelyezhetőek a különféle közösségek. Olyan vonásokat, színeket állít elénk, amelyek minden közösségben megtalálhatóak erősödve vagy gyengülve. Ezért érdemes Jézus diagnózisait figyelembe venni a gyülekezetek működésénél és elvenni a gyógyszert, a megoldást, amit javasol minden egyes gyülekezet esetében a saját problémája orvoslásában. Mert minden mai gyülekezetre alkalmazhatóak. Minden gyülekezetben megtaláljuk a Jelenések hét közösségének vonásait, színeit, látensen vagy erősödőben.
Boldog szerelemtől, a “hányok tőled”-ig.
(Az írást erősen inspirálta Görbicz Tamás: “Az álkeresztények” c. tanítása.)
Sokan vagyunk, akik hívőként hatalmas tűzzel, szenvedéllyel indultunk Jézussal.
Szeretni, szolgálni Őt és az övéit. Azonban később ez a tűz, szenvedély lelohadt, megkopott.
Nem csak a hívők, hanem a gyülekezetek, közösségek életében is végbemehet ez a folyamat. A lázas, szerelmes állapot után megfáradás, kompromisszumok, kiégettség, sőt zavar és hamis értékrend is létrejöhet. Egészen addig, amikor már hallani sem akar egykori szerelmeséről az ember.
A Máté 16.18 azt írja, hogy az egyházat, eklézsiát Jézus építi.
“Erre a sziklára fogom (ÉN!) felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői sem lesznek képesek azt legyőzni.” Nem a vezetők, nem a szervezet, nem az intézmények és nem is az állam.
Az eklézsia kifejezés egyaránt jelenti a Krisztus Testét és a helyi gyülekezetet is.
A Jelenések 1. fejezete pedig egyértelműen jelenti ki, hogy Ő tartja kézben, ő tisztítja, gondozza a gyülekezeteket, és azok fényét, küldetését, működőképességét. (Jel. 1.20.)
(Döntési joga persze van a gyülekezeteknek, nem robotok.)
Azonban nem a hívők, nem is a vezetés felelőssége a célok kitűzése, a gyülekezetek fenntartása, megtartása, hanem Jézusé. A gyülekezetek feladata a mennyei vezetés elvétele, megértése és a hűség ahhoz, amit megértettek.
Ennek ellenére az első helyi gyülekezet amelynek Jézus a Jelenések könyvében üzen, pont ezt az igazságot kezdte elfelejteni. Jel. 2. 1-7.
Az efézusi közösség égett Jézusért. Izzott az első szeretet közöttük.
Dolgozott, fáradozott, tűrt, megvizsgálta az útjába került értékeket, szolgálatokat, üzeneteket. A rosszat rossznak, a hamisat hamisnak mondta.
Növekedhetett, szervezeteket, intézményeket alapított, ámde közben kezdte a lényeget elveszíteni. Viszi a lendület, az akarás, a kényszer az intézményeket, a programokat, de kezd elfogyni a benzin, az Istennel való szeretet-kapcsolat, ami olyan mámorossá tette a kezdeteknél őket.
Elfelejtették hogy miért is csináljuk a programokat, működtetjük az egészet?
A Jézus Krisztus iránti tűz, szerelem, szenvedély megkopott, a szívben lakozó motívációs üzemanyagból érzelmi elvárássá vált. (”Örüljetek! Lelkesedjetek! Tapsoljatok! stb”)
A szervezetek, intézmények, a társadalmi befolyás, a megszerzett vagyon elkezdte homályba borítani az egésznek az értelmét, célját, nevezetesen azt, amiért Jézus létrehozta ezt a közösséget.
Elfelejtették a legfontosabbat.
A látható dolgok, önnön befolyásuk, nagyságuk, szervezeteik, intézményeik, talán gazdagságuk is, önálló értékké váltak. Ezekkel igazolják vezetőik, tagjaik, hogy őket bizonyosan támogatja Isten, velük van.
Igen, velük is ott van Ő, de nem a nagyság, az intézmények, a befolyás bizonyítja, hogy velük az Isten. Ezek nem Isten tetszésének bizonyítékai, maximum következményei lehetnek, mert látjuk a világban, hogy nagyságot, hatalmat, befolyást, pénzt bűnökkel is lehet szerezni.
Az efézusiak egy idő után, már nem a bibliai értékekhez igazodtak, hanem a látható világhoz, és ennek “értékei” identitásuk részeivé váltak:
„Nézd meg, nagyok vagyunk. Nézd, gazdagok vagyunk. Nézd, mit hozott létre a pásztor látása ajándéka…” és így tovább.
Elkezdett a hetedik, a laodiceai gyülekezet színe, mentalitása belefolyni a közösségbe. Elitizmus:
“Nincs semmire szükségünk. Biztos van más jó gyülekezet, de a legjobbak mi vagyunk.” Nem látják már Jézus véleményét. „Koldus vagy, vak, és meztelen.”
Úgy vélik, nincs szükség az eklézsia más részeire, külső szolgálatokra is csak akkor, ha dícsérnek, hízelegnek. Aki figyelmeztetni, korrigálni próbál, az eretnek, zavaros, bűnös, vagy ellenség.
Belterjessé válik a gyülekezet, a vezetők elmagányosodnak elefántcsont-tornyaikban, nincs barátjuk aki “beszólhatna” nekik. De jó is így, gondolják, hisz “meggazdagodtunk, nincs szükségünk senkire, semmire”.
Egy idő után Jézust is kidobják, aztán be sem engedik Laodiceában.
Bár ez a távolságtartás kölcsönös. Jézus azt mondja a laodiceai közösségnek:
“Mivel sem hideg nem vagy, sem forró, kiköplek.”
A görög eredetiben: „Kihánylak, hányok tőled.” Ha valaki hány, az nem az ő szabad döntése legtöbbször, hanem annak a következménye hogy romlottat, vagy mérgezettet vett a szájába, nyelt le.
Egy kifejlett laodiceai gyülekezet már nem tud Jézusban, Krisztus testében benne maradni.
És mégis mekkora az Úr irgalma:
Kizárva is az ajtó előtt zörget és egyenként szólítja azokat, akik közösségként kizárták.
Hátha valaki a szívét személyesen megnyitja előtte. (Jel 3.14-22)
De megjelenik az efézusi úton járó gyülekezetben a világnak való tetszeni akarás is.
Ige helyett kultúra, tudomány, aktuális trendek, igazodás a korszellemhez. (3.pergámumi gyülekezet: Jel 2.12-17).
Sőt a kegyelem evangéliumának a szégyenlése, Krisztus szégyenlése is. (Szárdiszi gyülekezet, Jel.3. 1-6)
Túl ezen, mivel a szervezetek, intézmények alapítása, fenntartása rengeteg erőt, anyagi ráfordítást igényel, jön a negyedik gyülekezet színe, működési modellje, a tiathírai kísértése. (Jel. 2. 18-29):
„Kössünk szövetséget a politikai hatalommal, hogy az állam pénzén tudjuk fenntartani intézményeinket, szervezetünket, programjainkat.”
Mivel a hívőkben is erősödik a megfáradás, kiégés, a belső anyagi források már nem fedezik a felduzzasztott rendszer költségeit és talán a vezetők megszokott életmódját sem.
Így kerül be Jézabel a képbe. A világi hatalom támogatásával megy tovább a szekér, ám cserébe a világi hatalom, azaz Jézabel, bizony prédikál is néha a gyülekezetben.
Sőt ezeket a közönséges politikai manipulációkat próféciának kezdik nevezni.
Mint a hívő, aki elmondta:
“Nagyon régóta imádkoztam már az Úrhoz autóért. De nem kaptam. Akkor rájöttem, hogy nem így működik. Hát loptam magamnak egyet, aztán megkértem az Urat, hogy bocsásson meg.”
Ravaszkodás a kegyelemmel.
Isten szolgái, gyülekezeti vezetők nagyon erős kísértése ez.
Mert emberfeletti teher, ha úgy gondolkodunk, hogy nekünk kell fenntartani az intézményeket, szervezeteket, hogy a mi felelősségünk, hogy “menjen az Isten munkája”. Pedig, amit állami pénz nélkül nem lehet fenntartani, azt nem is kell fenntartani.
Az állam nem ad ingyen semmit. Ha nem is rögzíti szerződésben mit vár el, akkor is világosan utal rá.
Az aktuális ideológiát pl “rentábilis” támogatnia a közösségnek…
Jézabel asztalánál pedig vége a szabadságnak.
Az Úr vezetése is lehet az anyagi nehézségek mögött: Van, ami felesleges. Nem az Úr mondta, hogy hozzuk létre, tartsuk fenn.
Működőképességért, látszatbiztonságért és gazdagodásért, komfortért megalkudni a politikai vezetéssel. Ez a kísértés.
Sem Jézus, sem az apostolok nem tettek ilyet.
Ez csapda. A gyülekezet küldetése mehet rá.
Mivel jelen van az elitizmus, jelen van a „nekünk van igazunk” biztos „tudása’, így válhat ezen az úton az egykor Krisztusért égő közösség kiekesztővé, a szmirnai hívők üldözőjévé. (Jel.2 8-11.) A legkegyetlenebb tetteket mindíg azok követik el, akik Isten igazságát, vagy a bibliai erkölcsöket akarják megvédeni akár jogi és állami eszközökkel, mert a lelkiismeretük hangját elnyomják, hiszen “Isten igazságát védelmezik” úgymond, “Őt szolgálják” az üldözéssel.
Így hoznak először meghasonlást, ellenségeskedést családokban, Istentől adott kapcsolatokban, megbélyegezve embereket: “Eretnek, gonosz, negatív szellemi befolyást hordoz. Ha tartod szülőddel, gyerekeddel, rokonoddal, barátoddal a kapcsolatot, akkor átok, betegség támadja meg a te családodat…stb”.
Azután pedig támogatják hogy értékeiket (érdekeiket) az állam törvényekkel, fegyverrel védelmezze, és biztosítsa privilégiumaikat.
Mindez tőrölmetszett manipuláció, közönséges hatalmi, anyagi érdekek céljából.
Semmi köze nincs az evangéliumhoz. Az uralkodás, elnyomás eszközei.
Ez olyan meghasonlást hozhat létre a gyülekezettel együtt startoló hívőkben, hogy nem csak elhagyják sokan a gyülekezetet, hanem az egész gyülekezeti felépítést, összejövetelek tartását, a gyülekezetek szervezett szolgálatát, igehirdetését babiloni eltévelyedésnek kezdik látni, és visszavonulnak magánszférájukba.
Ha ehhez némi gnoszticizmus is társul, akkor magukat látják az igaz “maradéknak”, az igazi egyháznak. Mert minden gyülekezetben van hiba, rossz. És tényleg.
Értékes emberek így alig juttatnak valamit a többi hívőnek Istentől kapott ajándékaikból, pedig ezért adta őket Krisztus az eklézsiának.
Az egykori szerelmes közösségben pedig erősödik a kontroll, az uralkodás, felhasználva a Biblia erkölcsi útmutatásait, Isten törvényét, parancsait a manipuláció a megfélemlítés, a tábor egybentartása eszközeként, most, a kegyelem idejében is.
Mindennapos tapasztalattá válik egy idő múlva az odaszánt efézusi hívő számára, hogy Krisztus egykor könnyű terhe és gyönyörűséges igája elviselhetetlen felelősséggé nyomasztó tehertétellé válik.
Vezetők esetében is bejönnek a parttalan hobbyk, vagy a kompenzálás bűnös módjai: Vagyohalmozás, sokféle mániákus szórakozás, feszültségoldás, kényszerevés, szexuális és más szenvedélyek. Mert a lélek örülni akar.
Ha Isten iránti szeretete, hűsége és az emberi manipuláció hatására tovább hordozza ezt az iszonyú súlyt, törvényszerűen frusztrálttá, keserűvé, kiégetté válik az ember.
Már újra Egyiptomban van. Távol az Ígéret földjétől. Piramist épít.
Egy rendszer, egy szervezet, emberek, vagy a gyülekezet rabszolgájaként él, nem Isten szeretett gyermekeként.
A gyülekezet amely egykor őt és a többi elhívottat szolgálta, munkahellyé, kaszárnyává válik. Teljesíteni kell! A hívő lett már a gyülekezet szolgája, és nem a gyülekezet szolgálja az egyes embert. Ezt sokan bibliainak is gondolják.
Ilyenkor üt szíven Jézus mondata a Máté 11.28-tól:
„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”
Ma már nem csak ahhoz kell bátorság, hogy engedelmeskedjünk Jézus és a kegyelem hívásának, hanem ezeket a mondatokat hallgatni és meghallani is a botrányok előszelét érzékelteti a szívben.
Igen. Vannak fájdalmas következményei, ha engedünk a hívásnak, mégis érdemes odamenni Jézushoz újra. Engedni, hogy levegye az embertelen, nehéz terheket és odaadja azt, amit Ő szánt nekünk. Az könnyű és jóindulatú, barátságos.
Írásomnak nemcsak ez az üzenete, hanem az is hogy a Jelenések könyvének a hét gyülekezete nem merev gyülekezeti típusokat, vagy egyháztörténeti áttekintés mutat be, amelyben elhelyezhetőek a különféle közösségek.
Olyan vonásokat, színeket állít elénk, amelyek minden közösségben megtalálhatóak erősödve vagy gyengülve.
Ezért érdemes Jézus diagnózisait figyelembe venni a gyülekezetek működésénél és elvenni a gyógyszert, a megoldást, amit javasol minden egyes gyülekezet esetében a saját problémája orvoslásában. Mert minden mai gyülekezetre alkalmazhatóak.
Minden gyülekezetben megtaláljuk a Jelenések hét közösségének vonásait, színeit, látensen vagy erősödőben.v