Mi történik Kamukodonozorral?

(Dán. 4. fej.)

Hatalmas az a fa! Ott áll az ország közepén.
Nagy lombkoronájában rengeteg gyümölcs, madarak tömege az ágakon, a fa árnyékában pedig mindenféle állat heverészik, pihen.
Az egészet mégis baljóslatú sejtelem köde lengi körül.
Kamukodonozor közben izzad, forgolódik ágyában.
Most egy mennydörgő hangot hall;
Tanuljatok elnökök, vezérek, királyok, vezetők!

Egy hatalmas fejsze zuhan le a felhők magasságából a törzsre.. A fa kidől, gyümölcsei szétgurulnak, a madarak riadtan szétterebbennek és az árnyékában ejtőző vadak félelmükben szűkölve futnak szerteszét.
A nagy tuskóra láncok kötelek tekerednek.

Nagyonhazudozol Főkirály és Vezérelnök felébred.
Drága pizsamája csatakosan feszül a tagjain, szíve a torkában dobog.
A megilletődött személyzet már az aranyozott hálószoba ajtaja előtt toporog. Startra készen.
Vajon reggelit, ruhát, telefont? Vajon mit óhajt az ébredő Elnökfőnök, a Nagypénzek Égi Osztója? A Méltóságos Főgazda jelt ad és a belépő szolgára rivallva egy új garnitúrát kér kedvenc sihisuhipihepuha jogging márkájából.
Meg egy kávét és hogy negyedórán belül legyen nála Lebaltazár a legokosabb Birodalomügyi Főtanácsos.
Jön is már, 10 perc sem kell.
Agyonhazudozol Régenstábornoki Vezérherceg a rémülettől még mindig stresszesen elmondja, amit álmodott.

Jelent ez valamit? Kérdezi üvegszilánk-szúrós tekintetetett vetve a tanácsosra.
Az szóra nyitja száját, de főnöke közbevág:
– Ne merj most propagandát vagy hízelgést! Tudni akarom!
A másik a perzsaszőnyeget nézi. Aztán kibuggyan belőle.

– Hát, mint egykori barátod, akkor őszinte leszek.
Magadat láttad. Te vagy az a nagy fa. Annak képzeled magad. A gyümölcseidet te látod szépnek. A madarak az ágakon nem örömükben, kínjukban csipognak. Az állatok a koronád alatt a hízelgőid. Nem barátok. Neked már nincsenek barátaid.
Nem miattad gyűltek köréd hanem csak a zsákmányért, amit osztasz nekik.
Ahogy meginogsz, elfutnak.
A fejsze meg a Teremtő kegyelme, hogy visszatalálj az identitásodba.
Abból, amivé váltál, abba. aki tényleg vagy.
Mert képzeld, ó Fővezérkirály és Országgazda, hogy tényleg létezik az az Isten, akiről egykor annyit beszéltél. De te csakis saját érdekeidből tanítottál, beszéltél róla, hivatkoztál rá meg a Bibliára, erkölcsre, nem azért hogy Őt megismerjék.
Ravaszul úgy dícsérted, hogy te dicsőülj meg.
Ezért zuhant rád az égi balta és lett belőled tuskó.
És tuskó maradsz, ó Kamukodonozor addig, amíg istennek képzeled magad.
Istennek állítottad magad, ezért ember sem maradhatsz tovább.

A Maxigeneralissimus Uraló vonásai megfeszülnek. Lázasan gondolkozik, aztán megkérdezi:
– Mit tegyek szerinted ha így van?
Tartsd tiszteletben a jogot. Ne írd magadra át az Isten törvényeit. Se az emberi jogot.
Az álnok öncsalásból pedig a szegények, az elnyomottak, a nincstelenek, a jogfosztottak iránti irgalmasság által tudnál kijönni.
Kapsz egy évet.

Agyonhazudozol Birodalmi Táltospásztor estére, a fogadáspartyra már is felejti az álmát.

Egy év múlva is éppen ilyen VIP szalon-dubaipartyn ül a főhelyen, amikor felszolgálják a tökös-mákos rétesbe göngyölt, kaviárzselével lakkozott, fokhagymás borjúfület erdei tündérpálesszel.
Kamukodonozor ahogy ránézett a fogásra, öklendezni kezd. Majd felpattan, mindenkit félre lökve kirohan a rafinált-izgatóan kivilágított, airkondis parkba.
Ott négykézlábra ereszkedik és beleharap a reggel sörtésre nyírt angol pázsit füvébe.

Mindenki zavarban van.
De a Leuralkodominus állapota nem változik. Aztán rém kínos lesz mindenhol.
El is tűnik az udvarból, mert hagyják. Azért fel-felbukkan, füves hegyoldalakon, mezőkön. Egy csordás gondjaira bízzák. A gulyával él.
Ordít, vicsorog, néha szelíden legel.
Akkor nyugodt, ha friss, zsenge tyúkhúrt talált. Azt nagyon szereti.

Hét év múlva majd felnéz az égre. Akkor történik valami. Dús szőrzete kihullik,, ruhát és rántottát fog kérni.
Azt mondja majd: “Jó hogy ember. És csak ember. Mint a többiek.”