-
A nyár vége.
Madarak, madarak,délre tova szállnak.Szárnyukkal intenekbúcsúzkodó fáknak. Mint tyúk puha farafészeknyi tojásra,terült az ősz újraa fortyogó nyárra. Elmúlt a nyár, múljék!Semminek nincs vége.Ellibben az emberNapsütésbe, délre. Mi fogant egyszer, annak soha nem lesz már vége,a Kezdet csak átrobbana Kiteljesedésbe.
-
Egy különös álom. /”Álmokat álmodnak.”/
A nyírott fűvű park kezdett megtelni emberekkel. Plédek kerültek a földre, rájuk telepedtek, palackok kicsavarodó nyaka sziszegett. A napsütésben gyerekek zsivajogtak, kergetőztek vidáman, gurultak a zöld hasú dombokon, pancsoltak a három kis szökőkút vízében. Szüleik és az idősebbek ültek, vagy hevertek a fűben, beszélgettek, Bibliát lapoztak, vagy okostelefonokon nézegették Isten szavát.Mások csak ültek a füvön és vártak.Várták, hogy elkezdjek beszélni. Egy kis halmocska tetején volt pár kihangosító.Ott álltam, kezemben mikrofon.Az evangéliumot készültem hirdetni, mint annyiszor.Elkezdtük. Jött a szép hangú, szép arcú énekesnő és hangja felemelte Jézust a szívekben.Aztán beszélni kezdtem.Gomolygott, feszített belül az üzenet. Jót vártam, jó hírt mondtam.Az emberek mosolyogva figyeltek, szemük csillogott. Még a gyerekek játéka is lassult.…
-
Menóra
A rügy bimbóvá, a bimbó virággá. A virág gyümölccsé, fénnyé, ragyogássá. Hogy láss: Van kenyér és rólad a Felkent illata száll. Láss: Túl a meghasadt függönyön, hol nincsenek kordonok, Hogy lásd: Ott van az otthonod.
-
Az egyértelműség vége.
“Ej haj a világegyértelmű volt.élő volt az eleven,hallott volt a holt, jelen volt a jelen idő, tavaly a tavaly,ripacs volt a ripacsbagó,hős a Bitaraj.” Szécsi Margit verse a történések egyszerű magyarázatának végét, az értékek megrendítésének korát jelzi. Amikor semmi sem az ami, amikor a tálalás, a kommunikáció ad magyarázatot az eseményekre, tettekre.A manipuláció, megtévesztés, konteók, és az érzelmileg aládúcolt hazugságok kora. Ebben élünk.A világ egyértelműsége megy veszendőbe.A tényeket a kommunikáció alakítja, formálja, értelmezi, gyúrja, ferdíti, érdekek, célok mentén. Nem tradicionális erkölcsi-emberi értékekre, nem is a meggondolásra, tapasztalatra alapoz ez a tényeket csűrő-csavaró kommunikáció, hanem a nagyon erős, de gyorsan változó emberi érzelmekre. “Haragudjunk együtt! Gyűlöljük együtt! Rajongjunk érte közösen!”Hogy miért,…
-
Menóra
A rügy bimbóvá,a bimbó virággá.A virág gyümölccsé, fénnyé, ragyogássá. Hogy láss: Van kenyér és rólada Felkent illata száll. Láss: Túl a meghasadt függönyön, holnincsenek kordonok, Hogy lásd: Ott van az otthonod.
-
Hajdú Sanyi.
Hazahoztad a családod,aztán téged emelt haza,Mert így él és él örökké,az Apa, és a jó apa. Látom, amint rám kacsintasz,és nevetsz a felhők között;„Van itt is köményes kolbász,Székelyek, gyerekek, romák!Kányádi-versek, barátok,a rendszerekbe felfércelthazugságon túl és fölött.” Látod, amit szem nem látott.Tudtad köztünk is barátom,hogy nem a rendszer a kincsnem az érdek és hatalom,megkísértő intézmények,hanem pont a csetlő-botló,dühítően szánni való,frusztrálóan aljas-nemes,megvezetett ember. Ember. A Menny kincse már az ember.Az örökös,Aki Jézusban lám,fénybe is öltözött. A kereszttel hol megálltál,gyöngyök lettek a rögökbőlCsaba, Sarkad, Doboz, Vésztő,szájas romák, bús magyarokFelsegített, jó haverok. Eső voltál. Fentről jöttél,termő földeket öntöztél.A Nap visszahívott magához.Pofon vágott a hiányod. Azt gondoltam lesz még időmegbeszélni, megérteniamit tudtunk: A barátságtöbb mint…
-
Te, a gyermekeim édesanyja, és én.
Ha találkoznánk, a szemünkegymásra sem ismerne.Nincsen már „mi”.Az „én” maradt, meg a „te”.Meggyógyult seb,Múlik a heg. Széttéptük, mi együtttermett.Rókák dúlták szét akertet. Igen, álmodom mégveled,Nem ismerlek már,mert nem láttalak meg.És mertnem is ismertelek. Mint oly sokan,álmodoztunk.Aztán mindentelrontottunk. Mint oly sokan. Kincseinket Isten hozta,végülember szakadékba tolta. Nem futok már.Szembenézek.Ennyi az, hogy „mindörökké”.Magunkban hát ennyi vagyunk.Ennyi. Élünk.Továbblépünk. Ahol vagy, süssön rád a Nap!Legyél boldog! Nem bántalak.Köszönöm, mit lehet,józanságot, gyermekeket. Már önmagamat sem bántom.Nyugalom fénye pihen megnyugaton, a láthatáron.Nem bántalak. Vége.Bánom. Bánom, ahogy eső pereg,megöntözve a földeket.Kukorica, búza, meg rozs,Adva ételt, adva magot.Csöndes eső, állhatatos.Élő cseppje szíveket mos. Néha álmodommég veled.Bánom, hogy nemismertelek. Merül már a Napnyugaton,Ha bánom is, nemsiratom.
-
Most, hogy majd…
Most tovább kell állnom,hogy veled maradjak.Most felhőkig szállnom,hogy le ne zuhanjak.Most durva leszek, hogyátölelhesselek.Most haragszom rád, hogymég szerethesselek.Most rettegek, hogy majda hősöddé legyek.Becstelenné válok,így igazzá leszek. Visszakereng, vissza a légkerék.Amerre nem, arra még, arra még!Sziklahangok, aztán kicsiny kövek.Parkban, padon, csöndes öregek. Most örökre vége,hogy elkezdjük újra.Most mázsát emelek,így nulla a súlya. Vízehulló patak, pisztrángesés,Lefelé csak, feljebb, csak feljebb még,alászállás, szép, józan törpeség.Merülés a repülés. Merülés.És repülés.
-
Egy politikusról.
Tyúktojásnyi madárka süvölt mint egy dalárda.Óriás hangon kiabál,Kismadár, apró madár. Míg nem láttok, nagy vagyok.Lombok közül ordítok.Ha megláttok, jaj nekem!Oda az önérzetem…
-
Reménytalan szerhelem.
Ó szezsöm lesz, te ó lihemm,Andamány, lalallaki sem.Mer dobogság szűdhibidhob.Fonnyarág jaj benyörögbeCsöpkönyfoly olmegyötrönce Mehmm fályvan gamánylihilomnés ó lilihomm. Lönék ehkép argamász, mely dül egye varugyla.