Szárnyain madarak, Susogva simogat. Mosoly suttogása Titkokba hívogat.  Szerelmeslevél hullám ringatta Időpalackban. Szél szavai, Széllel szólt szavak. Kerengő áhitat, Elpihent gondolat. Ugrás előtti pillanat, Megfagyott hullám, Kőben rekedt mozdulat. És dúdol nekem És hívogat. És édes. Megmerít, átitat.  Ó te Szél, annyira szeretlek! Te földön túli Lehellet! És átölelsz, És betöltesz. Elfed a csend. Tompa zaj csak Minden küzdelem. Béke odakint. Béke idebent. Rendben. Minden rendben

Árok partján buborékból Vakondocska mászik elő. Vaksin néz a fénylő Napba, És hirtelen szárnya nő, Felröppen, elnyeli felhő. Kisvakondból kismadár! Csodálatos csoda már! Csodálatos csoda már! A vándor száját tátva áll; „Vakondokból ég lakója? Hernyóból rét pillangója? Aztán: „Sasmadárból föld túrója? Lehet-e? Lehet-e?” De az esze fel nem érte, Mert mindig a Napot nézte.

Löttyed a hó, szürkén  roppan a talpak alatt. Lám ami tiszta, mi jó így vége szakad. Kása tavacska. Torpan a lépés, átgázol az ember. Át a tavaszba. Túl pocsolyán nyár, szikrázik a reggel!

Képzeli-e a féreg hogy majd szárnya lebben? Emlékszik e a pillangó; Hernyóból lettem? Az élet hogyha benned élhet, még hosszú is a földi élet. Míg itt jársz, álmodsz valójában, s csak felébredsz az elmúlásban.