Hogyan lettem nagy bölcs pár óra alatt?

Ma ismét volt időm néhány órán át a könyvtár csikorgó, szigorú székét melegíteni.
Aforizmákat, bölcs mondásokat, szentenciákat olvastam.
Hát történt, hogy ezeknek, a múltban élt és messze repült, görög-német bölcs baglyoknak az elhullajtott elme-magvait csipegetve, olyan iszonytatóan megbölcsültem magam is, hogy e délutánon bármerre járok, bárhova nézek, hullanak belőlem is a bölcsesség nagy kenyerének apró morzsái. 
Hogy ezek a Salamonéira, vagy Besenyő I.V. István, azaz Besenyő Igazam Van Pista bácsi okosságaira hasonlítanak, azt majd a nagytiszteletű olvasó eldönti.
El is hajítok íziben hármat, hátha okosságfa hajt ki belőlük:

 1 Csak azért, mert valaki beszélni képes, még nem sokat tud a nyelvről.
Ugyanígy: Attól, hogy valaki éli, élvezi Isten kegyelmét, jóságát, lehet, hogy semmit sem tud arról, semmit sem ért abból. Tudniillik a nyelv és a kegyelem is működik azok részletes ismerete nélkül is.

2. Előttem fiatalok ülnek a metrókocsiban. Szűk szárú nadrág, edzőcipő, mobil a kézben, füles a fülben.
Nézek magamra: Szűk szárú nadrág, edzőcipő, a mobilon pötyögök.
A divat, a trend, a működésben lévő tradíció pillanatfelvétele.
Egy rövidke pillanat valami erős tendenciából, irányvonalból.
És az erős trendek kisebb-nagyobb mértékben mindenkit bedarálnak.
Lám csak, engem is.

3. Kemény arcú fiú ül szemben, mellette kisírt szemű lány, talán a barátnője.
Más irányba néznek. A fiú szája feszesen elhúzott, haragosan keskeny.
A lányé lefelé görbül, remeg.
Látszik, hogy összetartoznak, de most szemem láttára növekszik közöttük az idegenség a távolság. Határ épül éppen. Fallal, szögesdróttal, őrséggel.
A lány a kétségbeesettebb, a fiú azonban tudatosan eteti-táplálja belül a haragját sértettségét.
Nyomkodja lelkén a sebeket, amiket a lány okozhatott valamivel. Bár lehet, hogy csak vélt sérelem ez a srácban.
Hadd fájjon! Így őszintébben tud haragudni. A haragtól meg erősnek érzi magát. Tudja, hogy neki van igaza. Miért? Hát mert sértett, mert haragszik.

Belőlem meg, mint a degeszre tömött, lukas búzás-zsákból, előtör a vékonyka bölcselet gabona-folyás és az ujjaimon keresztül a telómba áramlik:
Ha nem nézünk a másikra, nem törünk át az épülő határsávon, csak befelé figyelünk a sebeinkre, akkor a sértések, bántások, mellőzések darazsaitól megdöfött szeretet-kapcsolatok, testvériségek, elkötelezettségek, szövetségek, olyanná válnak mint egy holttest.
Elszáll az élet, a szellem belőlük.
Mint az evangéliumi Lázár testéből.
Már szaga is van.
Gyakran a tudatosan, sérelmeink emlékével felerősített-feltáplált, makacs büszkeségünk állja el a Megváltó útját a most eltemetett kapcsolat friss sírjához.
Nem engedjük Lázárt feltámadni. Nem engedjük a Szelet a holttesthez, a száraz csontokhoz, nem engedjük, hogy újra éljen.
Így hát elporlad és szétesik. Az is, amit lehet, hogy Isten maga teremtett és épített és óvott.

Nos, tehát így váltam példabeszéd-íróvá íziben, ma délután, holott csak az olvasmányok lendülete sodor tovább.
Sok szempontból is érdekes szerkezet az emberi lélek.