Virágnevű a meseülésben.
Nem mindenki tudja, de egy Virágnevű budai kislány mindenki helyett is jól tudja, hogy a mese úgy vesz körül bennünket, mint a levegő. Vagy, mint amikor nyáron nekifutásból bombát csobbanunk a medence vizébe, hogy csak úgy sajog a popónk!
Aztán ugye, benne vagyunk a vízben. Mindenestől és mindenhol és mindenünkkel.
Hát ez a Virágnevű budai kislány tudta ezt. Hogy egy kisgyerek egy mesével teli medencébe születik bele. Nekifut aztán beleugrik. Bombát. Néha meg is csípi a víz a popsiját. A felnőttek miatt, akik nem hallják a mesét.
Mert mindenhonnan mese folyik.
Mese jön a kiskutyából
és
mese jön a nagypapából.
Mesél a fű, a fa, a kanál és a Dumbó fáncsi,
és
mesél a padon ülő, szakállas, szegény bácsi.
És tudta ezt a Virágnevű kislány. Búvárkodott is. A mesék tengerében.
Úgyhogy mindenki elképzelheti, nem voltak unalmasak a napjai!
Mi felnőttek, felkelünk, elkezdjük a napot.
A Virágnevű reggel kinyitja a szemét és csak átlép a nappali mesepalotájába. Hiszen gyerek.
Elindul kalandról-kalandra, szobáról-szobára. A jó krokodilok szobájába, meg a rosszakéba is. De nem kell félteni mert csodanővé meséli közben magát. Féljenek csak a rossz és buta krokodilok! És így telnek Virágnevű napjai. Soha nem unatkozik. Ilyen kislány a Virágnevű. És Budán lakik.
A legjobb nap mégis a péntek. Na, persze nem mindegyik péntek!
Hanem azok a péntekek, amiknek a délutánján őt a várja különleges és csodálatos meseülés.
A sárga iskolabusz 7-es ülése.
Pénteken, iskola után a gyerekek általában elalszanak a buszon. Mert elfáradtak. De ezek csak olyan gyerek-alvások. Szuszognak, nyammognak és picit alszanak.
Még a Virágnevű is.
De amikor övé a 7-es ülés, az ám egész más!
Olyan mintha apa egy nagy párnát tett volna az ölébe, arra ráültette volna Virágnevűt és halkan mesélt volna, csak neki, bele a kis fülébe.
Ha belecsücsül a buszon a 7-esbe és felbrummog a motor, a meseülés rögtön mesélni kezd. Csak neki, halkan, bele egyenesen a kis fülébe.
Ma péntek van. És délután. A Virágnevű itt ül a meseülésben, a 7-esben. Az ülés már mesél is. Halkan, neki, egyenesen a fülébe:
A buszok egy hatalmas garázsban laknak.
Oda járnak aludni.
Ott alszik az 1-es busz, a 10-es busz is, ott horkol a 26-os, mert a 26-os horkolós.
Ott pihen a 32-es, meg a 102 E is. Elalvás előtt még beszélgetnek.
A fiú buszok úgy, hogy szavakban is versenyeznek.
– Én vagyok ám a leggyorsabb! – mondja az 1-es, nagy-nagy szélvédőjét villogtatva.
– Persze! – mondják a többiek. – Mert neked csak egy nagy megállót kell menned!
– De mit szóljak én?- pöfög fáradt hangon a 196-os.
Ráadásul ő éjszakai járat is és mindjárt mennie kell.
– Én megyek naponta legalább 300 km-t! Nem is csoda, hogy elfáradok! – sajnálja kicsit magát és ablakát törölgeti.
– Igen, elfáradsz, mert nem sportolsz! – mondja a 2-es busz izmos kerekeit feszegetve. – Látod, én milyen edzett vagyok?
A lánybuszok meg arról beszélnek melyiküknek legszebb a színe.
Hát, bizony ők is csak versenyeznek, mint a fiúk.
Persze majdnem mindegyik buszlány kék ruhát hord.
De azért sokat vitatkoznak.
– Miért nem mosod le az ablakodat? Tiszta piszok! – mondta a 76-os a 92-esnek és közben büszkén mutogatja új, szívecskés reklámmatricáját az oldalán.
– Még te szólsz rám? – vág vissza a 92-es – Te meg eléggé meghíztál!
– Persze, – védekezik a 76-os – mert egyszerre mindig legalább 50, vagy 100 utas is van bennem! Nőbusz létemre én vagyok a legzsúfoltabb járat! Kicsit ki is nyomta a kasznimat az a rengeteg utas. De nem vagyok dagi. Csak úgy tűnik. Aztán, próbálok fogyókúrázni is. 7 literrel kevesebbet fogyasztok már 100-on! És az is lehet, hogy nemsoká csak áramot fogok enni! – magyarázza a 76-os.
Ekkor felkapcsolják a világítást és begördül közéjük egy sárga iskolabusz.
– Sziasztok! – köszönti a többieket. – Ma én is itt aludnék.
– Hát te elég öregecske vagy! – mondják a lánybuszok lefelé görbítve a fénylő hűtőrácsaikat.
– Az lehet, – válaszol sárga iskolabusz – de én gyerekeket viszek ám!
– Milyen gyerekeket viszel te? – kérdezik a kíváncsi buszlányok.
– Hát aranyosakat, meg okosakat! Például a Virágnevű kislányt is! – válaszol büszkén a sárga sulibusz.
– Hú, de jó neked! – kiáltanak kórusban a fiúbuszok, meg a lánybuszok. – Tényleg te viszed a Virágnevű budai kislányt? Aki annyi izgalmas mesét talál ki? – De jó neked!
– Sok mesét én súgtam ám neki… – dünnyögi halkan a sulibuszból a 7-es, a meseülés. Mert szerény is volt ez a 7-es. Meg, bizony, alig várta, hogy Virágnevű újra az ölébe üljön. Mert ő a kislány mesemondója. Ezért ő lett minden buszülések között a legelégedettebb ülés. Meseülés.
Ám eddigre már lekapcsolják a villanyt és a buszok mind-mind elalszanak. Köztük a sárga iskolabusz is. Aki nem éjszakás, az szundikál addig, míg fel nem keltik a frissen finomított, jó szagú gázolajjal. Mert a buszok azt reggeliznek.
Mire idáig ér meseülés a mesélésben, Virágnevű fel is ébred. Meg is érkeztek.
Apa és anya a kistestvérével már ott várják őt a megállóban.
A kislánynak ma is lett egy új meséje.