A mester

A dédapja is ékszerész volt. Tudományuk, művészetük apáról- fiúra szállt, és akárcsak a családi vagyon, összegződött is az új nemzedékben. Áron idejére a Goldsmidtheké volt az ország legnagyobb és legmodernebb műhelye és boltja. Aki valóban igényes, eredeti, gyönyörű ékszert akart venni, vagy csináltatni, őket kérte fel, akár több száz kilométerről is. Minden megrendelésre készült gyűrű, nyaklánc, karkötő, fülbevaló költemény is volt egyben.

Ahogy apjától tanulta, Áron is a megajándékozni kívánt személy felől érdeklődött legelőször. Van- e róla fénykép? Mi a kedvenc időtöltése? Munkája? Milyen könyveket olvas? Mi a szavajárása? Csak ezek tisztázása után tért rá az anyagiakra. Ha a megrendelő elfogadta a javaslatait, biztos lehetett ajándéka sikerében. Legjobb barátjának feleségét Áron remekművű jegyűrűje nyerte meg. A lány kezére egy ismert zenész is igényt tartott. A lány meg is szédült a hírnév, a siker vonzásától és kész volt elhagyni gyerekkori szerelmét. Ekkor azonban meglátta a neki készült gyűrűt. Megértette, hogy Áron barátja nem csak szereti, hanem megismerve szereti. Azt, aki valójában ő. A gyűrű mondta el neki. Húsz éve boldog házasok. A zenész negyedik feleségénél tart az óta.

Az üzlet, a műhely virágzott. Goldsmidth Áron boldog, elégedett emberként élt. Volt szép családja. Volt küldetése is.

Az idők azonban változnak és változnak az emberek is. Az ország vezetését évek óta az SP (Sötét Párt) gyakorolta és nem lásztott semmi esély politikai fordulatra. Sötét képek ömlöttek a TV-ből, sötét szavak folytak a rádióból és az emberek gondolkodása, vágyai, kultúrája is sötétedni kezdett. Hinni kezdték az értéktelenről, hogy kiváló és rákaptak, hogy magasztalják is azt. Megváltozott az emberek ízlése is. Sötét ruhák, sötét haj, sötét dalok szóltak a sötétszínű okostelókból. Zavaró lett az ékszerek csillogása is. A matt színű ezüst kivételével minden más nemesfém, drágakő minden, ami fénylett, minden, ami ragyogott „ciki” lett.

Óriási üzletté vált a fekete, szürke, sötétkék műanyagból készült bizsuk forgalmazása. A bevásárló központok előtt konténerekből lehetett turkálni az ezerféle csecsebecsét. Boldognak érezte magát az a szerencsés, aki olyat talált, mint amit az esti valóságshow, vagy szappanopera ügyeletes sztárja is hordott

Goldsmidth Áron elképedve, keserűen szemlélte a dolgok alakulását. Munkája megfogyatkozott. Naphosszat csak ült és búslakodott. Gyermekeivel, feleségével ingerült lett. Előfordult, hogy haza sem ment a boltból. Aztán a sarki hentesboltban vett egy nagy adag csontot és kifőzte majd kifaragta. Gyűrűk, karkötők, fülbevalók kerültek ki a keze alól. Csontból, kőből, keményfából. Vették is. Vitték is. Más volt, mint a dömping- bizsu. Áron mégis sorvadozott. Lefogyott, arca szürkévé vált, egykor élénk, vidám szemei tört fénnyel, tompán néztek a vevőkre.

Egy napon hatalmas terepjáró állt meg az üzlet előtt. Négy fiatal lépett ki belőle. Fekete bőrruhát viseltek arcuk halálosra fehérítve, szájuk durván piros színűre rúzsozva. Rengeteg pénzt ígértek és gyűrűket akartak. De hozott anyagból. Emberi csontból. Áronnak hideg futkosott a hátán. Végül mégis elvállalta. A fiatalok egy sporttáskát adtak át. Csontokat rejtett. Amint eldübörgött a dzsip, kiment a közeli kiserdőbe, elföldelte a maradványokat, pár percig csukott szemmel állt a hevenyészett halmocska fölött, csak szája mozgott hangtalanul. Hazaérve leült a munkaasztalához és a hentesnél vásárolt csontok közül vett elő egyet. Elégedett mosollyal az arcán farigcsálni kezdte. Fél óra alatt készen volt a masszív karika. Ekkor hajszálpontosan a közepénél kettévágta. A kapott két félgyűrűbe körben bemélyedést maratott. Miután ez megvolt aranyat vett elő. Csak most kezdődött az igazi munkája. Újra- meg újra felidézte az egyik fiatal arcát, beszédét, hangját, szemét. Keze közben lázasan dolgozott. Hosszú- hosszú órákon keresztül. Éjszaka volt mire elkészült. A nagyítón át elégedetten nézte munkáját. Az aranygyűrű peremét finoman vésett virágok borították. A két galamb is jól látszott. Belülre egy név volt vésve „Appi”. Áron nem tudhatta, de a fiatalember kamaszkoráig így szólította édesapját. Egészen addig, míg találkozott a bőrruhás társasággal…

A mester az aranygyűrűt a fél csontkarika mélyedésébe helyezte, majd ráillesztette a másik darabot és összeragasztotta. A csontgyűrűn közben fekete festékkel vonalat húzott, amely elfedte az összeillesztés helyét.

Az elkövetkezendő néhány napban még három hasonló gyűrűt készített. Arcának színe, szemének fények fénye és jókedve is visszatért közben.

Amikor a négy fiatal az üzletbe lépett, mint régen, jogos büszkeséggel tette eléjük a gyűrűket. Azok elégedetten csettintettek, majd felpróbálták a csontkarikákat. Csodálkozva jegyezték meg, hogy milyen nehéz

„Hja- mondta Áron- Egy ember életének bizony súlya van!”

Ezen nevettek egyet. Aztán fizettek.

Az üzlet újra beindult. A mester neve az új éra sznobjai közt is fogalommá vált.

Megrendeléseket csakis előjegyzés után tudott felvenni.

Goldsmidth Áron nagyobbik fia már naponta eltöltött egy- egy órát apja műhelyében és kíváncsian és megilletődötten figyelte a jól ismert ujjak, szerszámok mozgását a csillogó és szürke karikákon, függőkön. A vevők kivétel nélkül elégedettek voltak. Talán csak az ékszerek súlyát sokallták, de nem tették szóvá. Hiába, a minőség, a márka a legfontosabb…