Hazahoztad a családod,aztán téged emelt haza,Mert így él és él örökké,az Apa, és a jó apa. Látom, amint rám kacsintasz,és nevetsz a felhők között;„Van itt is köményes kolbász,Székelyek, gyerekek, romák!Kányádi-versek, barátok,a rendszerekbe felfércelthazugságon túl és fölött.” Látod, amit szem nem látott.Tudtad köztünk is barátom,hogy nem a rendszer a kincsnem az érdek és hatalom,megkísértő intézmények,hanem pont a csetlő-botló,dühítően szánni való,frusztrálóan aljas-nemes,megvezetett ember. Ember. A Menny kincse már az ember.Az örökös,Aki Jézusban lám,fénybe is öltözött. A kereszttel hol megálltál,gyöngyök lettek a rögökbőlCsaba, Sarkad, Doboz, Vésztő,szájas romák, bús magyarokFelsegített, jó haverok. Eső voltál. Fentről jöttél,termő földeket öntöztél.A Nap visszahívott magához.Pofon vágott a hiányod. Azt gondoltam lesz még időmegbeszélni, megérteniamit tudtunk: A barátságtöbb mint…

Ha találkoznánk, a szemünkegymásra sem ismerne.Nincsen már „mi”.Az „én” maradt, meg a „te”.Meggyógyult seb,Múlik a heg. Széttéptük, mi együtttermett.Rókák dúlták szét akertet. Igen, álmodom mégveled,Nem ismerlek már,mert nem láttalak meg.És mertnem is ismertelek. Mint oly sokan,álmodoztunk.Aztán mindentelrontottunk. Mint oly sokan. Kincseinket Isten hozta,végülember szakadékba tolta. Nem futok már.Szembenézek.Ennyi az, hogy „mindörökké”.Magunkban hát ennyi vagyunk.Ennyi. Élünk.Továbblépünk. Ahol vagy, süssön rád a Nap!Legyél boldog! Nem bántalak.Köszönöm, mit lehet,józanságot, gyermekeket. Már önmagamat sem bántom.Nyugalom fénye pihen megnyugaton, a láthatáron.Nem bántalak. Vége.Bánom. Bánom, ahogy eső pereg,megöntözve a földeket.Kukorica, búza, meg rozs,Adva ételt, adva magot.Csöndes eső, állhatatos.Élő cseppje szíveket mos. Néha álmodommég veled.Bánom, hogy nemismertelek. Merül már a Napnyugaton,Ha bánom is, nemsiratom.

Most tovább kell állnom,hogy veled maradjak.Most felhőkig szállnom,hogy le ne zuhanjak. Most durva leszek, hogyátölelhesselek.Most haragszom rád, hogymég szerethesselek. Most rettegek, hogy majda hősöddé legyek.Becstelenné válok,így igazzá leszek. Visszakereng, vissza a légkerék.Amerre nem, arra még, arra még!Sziklahangok, aztán kicsiny kövek.Parkban, padon, csöndes öregek. Most örökre vége,hogy elkezdjük újra.Most mázsát emelek,így nulla a súlya. Porrá omló patak,Felhőkbe hulló vízesés,Lefelé csak,úgy feljebb, feljebb még. Alászállás, szép, józan törpeség.Merülés a repülés. Merülés.Mélységbe emelkedés. Visszakereng, vissza a légkerék.Amerre nem, arra még, arra még!Sziklahangok, aztán kicsiny kövek.Parkban, padon, csöndes öregek. Alázat a józan törpeség.Merülés után repülés. Hozzád repülés.

Tyúktojásnyi madárka süvölt mint egy dalárda.Óriás hangon kiabál,Kismadár, apró madár. Míg nem láttok, nagy vagyok.Lombok közül ordítok.Ha megláttok, jaj nekem!Oda az önérzetem…

Ó szezsöm lesz, te ó lihemm,Andamány, lalallaki sem.Mer dobogság szűdhibidhob.Fonnyarág jaj benyörögbeCsöpkönyfoly olmegyötrönce Mehmm fályvan gamánylihilomnés ó lilihomm. Lönék ehkép argamász, mely dül egye varugyla.

1. Vállad ingedbe már nem fér.Nagyobb vagy, mint ami lettél. 2. Arany, siker, és csillogás;Kicsi törpén jó nagy kabát.Más vetette,mit arattál.Nevetséges is maradtál.

(Olvasási tanácsadó; Kérem asztalra könyökölni, fejet tenyérbe hajtani,pár órán át a falat bámulni.) Hmmmm?!Mejmér smik kép vagylik a hogyanság?A nincsmény vagyásabá. Hom. Aszág.Ködröm leléhk. Búvlik,svajhom lagorda? Dazejn nyöszre. Észvész,ó, schwatzsh.! Rhethortha.Vajhaj hajvaly… sprützenlósz bivákmány.Hollot vagylagS ázmány végle ésvranga csak vranga… Deám zork vélgem, vélgem.Hasój megleg dehámémá?Máháméde.Tova. Té és tova. Dr . Prof.Mél Ázvány pojéta

Szárnyain madarak, Susogva simogat. Mosoly suttogása Titkokba hívogat.  Szerelmeslevél hullám ringatta Időpalackban. Szél szavai, Széllel szólt szavak. Kerengő áhitat, Elpihent gondolat. Ugrás előtti pillanat, Megfagyott hullám, Kőben rekedt mozdulat. És dúdol nekem És hívogat. És édes. Megmerít, átitat.  Ó te Szél, annyira szeretlek! Te földön túli Lehellet! És átölelsz, És betöltesz. Elfed a csend. Tompa zaj csak Minden küzdelem. Béke odakint. Béke idebent. Rendben. Minden rendben

Árok partján buborékból Vakondocska mászik elő. Vaksin néz a fénylő Napba, És hirtelen szárnya nő, Felröppen, elnyeli felhő. Kisvakondból kismadár! Csodálatos csoda már! Csodálatos csoda már! A vándor száját tátva áll; „Vakondokból ég lakója? Hernyóból rét pillangója? Aztán: „Sasmadárból föld túrója? Lehet-e? Lehet-e?” De az esze fel nem érte, Mert mindig a Napot nézte.

Löttyed a hó, szürkén  roppan a talpak alatt. Lám ami tiszta, mi jó így vége szakad. Kása tavacska. Torpan a lépés, átgázol az ember. Át a tavaszba. Túl pocsolyán nyár, szikrázik a reggel!