Elvárás és ellátás

Elmélkedés a bizalomról 2

Ez a bizalom fékezte a Józseffel zuhanó liftet kívül és a lelkében belül is, hogy össze ne törjön emberi karaktere, majd ez a bizalom emelte fel, hiszen ő a kút, a tömlöc mélyén is az volt, aki előtt földig hajolnak az áruló testvérek, és az, akiknek ő képes megbocsátani, sőt szeretni őket. Az ábrahámi hit, az izsáki ellátás és a jákób-izraeli karakterformálódás így stabilizálódott, ment végbe, sorsa, útja le-föl liftezésében.

József liftje szállította az Isten embereinek szinte mindegyikét életük egy szakaszában. A józsefi zuhanás alapélménye volt a gőgös Saulnak, aki Pálként azokhoz csatlakozott, azokat szolgálta, akiket Saul megvetett, lenézett, utált. Mózes ugyanígy. Ábrahám, Dávid, a próféták, apostolok sorsában is működött József liftje legfeljebb a liftakna volt rövidebb. De akár lefelé haladt, akár fölfelé, a benne ülök ugyanazok voltak, mert a bizalmuk adta az identitásukat Isten szemében mindenkor, jó esetben állhatatosan az övékében is. (Illésnél egy ponton ez az önidentitás megreccsent, de Isten továbbra is annak látta őt, aki valójában volt. Ezért jött a depressziós Illésre a kegyelem.)

Miért ne ragadna magával minket is ez a lift? Mi adja az identitásunkat? Az emelet magassága, vagy a pince mélysége ahonnan a többieket nézzük? Vagy a bizalmunkban őrzött, minket minősítő Isteni szó? Egyszer kőszáli sasnak, máskor pincebogárnak érezzük-e magunkat?

Hab. 2. 4. Az igaz pedig az ő hite által él.

1 Ján. 3. 2. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.

Ez a bizalom hordozta Dávid életében is a lényeget: szívében a Krisztust magát, a Megváltást és lett e bizalomnak a hiposztázisnak a gyümölcse Dávid sorsában, hogy „Góliátölő hősként, Izrael dalainak a sztárjaként”nem került be az üldöztetések, a kiégések, a motívumvesztettségek idején egy veteránkórházba, elmeosztályra, nem lett drogos. Ha kiégett is néha, mindig kihúzatta magát a lélek önsajnáló (meg)emésztőgödréből Azzal, Akiben bízott, mert tényleg Benne bízott. Szívében. Nem a fejében. Nem tudta csak, hanem élte a bizalmat. Nem csak tanította, nem csak hirdette, nem csak énekelte, élte is. Ezért olvassuk évezredek múltán is. (Vajon fogják-e olvasni, hallgatni korunk némely nagy sztár-szolgálójának írásait, tanításait, sorozatait? Azokéit, akik vágyaikban, értékrendjükben a korszellemhez igazodtak, prioritásaikat a világ alakítja, döntéseikben az érdek és az önérdek a mérleg nyelve, akik a hitet, az ajándékukat, a szolgálatot elsősorban jól látható, csillogó luxusfészkeik, kialakítására használják és nem is ismerik az énoki randevúk gyönyörűségeit?) Aztán Dávid vállalta azokat, akiket az Úr adott mellé: Keserű, eladósodott, igazságtalanságokkal sújtott, lealázott emberek közösségét.

Bizalom az Isten szavában. Tulajdonképpen ez teremti meg a számunkra, hogy már most hordozzuk magunkban a jövőnk őssejtjeit és birtokolhatjuk azokat a dolgokat, (mintegy granulátumként), melyek, ha a Szent Szellem vizét felszívják, elnyerik eredeti formájukat, tapinthatóvá, érzékelhetővé válnak. A nevük megigazultság, kegyelem, egészség, siker, pénz, gyógyulás, szabadság, jókedv satöbbi lesz. A mi győztes hitünk, ami egyszer adatott a szenteknek (Júdás 3), rejti magában a jövőnk és a jelenünk minden áldását, a kereszt minden áldását. Foganásakor alaktalan, de mégis létező formában, ahogyan az egyesült hímivarsejt és petesejt tulajdonképpen már az ember maga, vágyaival, adottságaival, sorsával, úgy rejti magában a mi bizalmunk is mindazt, amit az Isten beszéde, a rhéma ígér, közöl számunkra.

Róm. 8. 29. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.

30. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Így válik érthetővé a fenti ige és az Efezus levél állítása is, hogy itt vagyunk a földön, de egyben ülünk a Mennyekben is. Isten látja a megtermékenyült sejtben a felnőtt embert jellemmel, sorssal, látja bennünk a megdicsőült szentet: nem válik el számára a múlt, a jelen, és a jövő. Ahogy anyánk méhében alaktalanul bár, de Mi voltunk, és most már látszik is hogy Mi, – Mi vagyunk, úgy a mostani botladozós, aggódós, néha dühös, máskor csüggedt alaktalan karakterünk, az, aki fent fog ülni dicsőségben. Nem OLYAN még, de AZ. Hiposztázisában, lényegét tekintve.

Cselekedetek, tettek, döntések is vannak a bizalmunkban elrejtve, amelyeket nem bármikor tudunk felszínre hozni, megérteni. Csak adott időben, a rhéma által. A Zsidó 11 alapján ezek a cselekedetek nem a törvény, hanem az Isteni szó, sugallat, inspiráció hatására megértett, eldöntött, majd megtett cselekedetek. Nem a törvény tettei, sőt úgy tűnik hogy rendszeresen az elvárásokkal, a hagyományokkal szembemenő, non konform, sokakat kiakasztó, és az ezen cselekedetekre ösztönzöttek lelkében is, a döntés érésekor, tetté válásakor, konfliktusokat, félelmeket generáló cselekedetek ezek.

Gedeon minden józansággal ellenkező, szent hadászati blöffje, Ráháb hazaárulása (Jak.2.) Sámson indíttatása, gerjedelme a filiszteus nők iránt, és a többiek… A szívünkben egy olyan világ dolgainak a granulátumát, spóráit, ivarsejtjeit hordozzuk a bizalomnak nevezett anyaméhben, ékszerdobozban, amely világ értékrendje, elvei, törvénye szemben áll azzal a korszakéval, amelyben a mindennapjainkat éljük a gyülekezetben, vagy azon kívül.

Isten emberei nem vagányok voltak, nem polgárpukkasztóak, hanem a szívükben, bizalmukban hordozott valóság lényegileg állt szemben az emberi berendezkedésekkel, rendszerekkel, az intézményeket szervező, irányító gondolatokkal, szokásokkal, prioritásokkal, és az ebből származó döntéseik tették őket a kívülvalók, a Rend Őrei és Alattvalói szemében vakmerővé, vagánnyá, kormányozhatatlanná, gyanússá, rendszer-idegenné. Ők csak követték, amit bizalmuk diktált és így lettek gyanúsak, felforgatók… Mózes, Sámson, Dávid nem gondolom, hogy vagánynak tartották önmagukat, hogy ilyen képük volt magukról. Tették, amiben bíztak, Annak a szavát, Akiben bíztak és kívülről szemlélve ez egy vagány sorsot-életutat hozott létre. Ők csak hitben jártak. Nem akartak hatást gyakorolni. Nem imázs építés volt.

A fejezet utolsó verse egy kalap alá veszi azokat, akik a földön csak szenvedtek, és akik győztek. Azt állítja, hogy nem nyerték meg az ígéretet, mert a mi hitünk-bizalmunk nélkül nem voltak képesek eljutni a teljességre. A MI bizalmunk, a MIhitünk nélkül. Mert a mi bizalmunk a hitünk Jézusban, a megváltás tökéletességében, maga a győzelem minden e világban megélhető veszély felett, és ezt a jót, ezt a beteljesedést nekünk tervezte Isten. Így mi, a bizalmunkban hordozunk egy olyan elemet is, amit ők még nem. Gyakorlatilag minden nyitott számunkra. Már minden lehetséges. Győzhetünk. Ha akarunk el is költözhetünk az Úrhoz. Megbeszélhetjük. Járhatunk Énokként az Úrral szenvedélyesen égve Őérte, de építhetünk földi karriert is azzal, amit Ő adott. Csili-vili VIP-fészket. Ha Isten azt akarja, hogy lássanak-halljanak sokan és ez van belül a szívünk bizalmában is, akkor ez a korszellem technikái nélkül is menni fog. A különbség az Úr építette befolyás, és az emberi izzadtsággal, manipulációkkal kiépített befolyás között abban van, hogy az előbbinél az ÚR marad a szerelem, a szenvedély tárgya, míg utóbbinál maga a MŰ válik azzá. De megtehetjük mindkettőt, mert a hitünk a győzelem. Lehetünk teremőrök az Egy Igaz Kijelentés Múzeumában, de ha szól a rhéma és akarjuk hallani, nekivághatunk Ábrahámmal a sivatagnak is. Az üdvösségünk megmarad és a közösség is Vele.

( Legfeljebb teremőrként kedvünk nem lesz randevúzni Vele a múzeum hideg termeiben). A mi bizalmunkban hatalmas a szabadság: választhatjuk a kínlódásokkal teljes, mégis hűséges hívő életet, de győzhetünk is minden próbában. A bizalmunk maga az üdvösségünk.

Zsid. 11. 39. És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.

40. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk ( a miénk nélkül, a nélkül amit mi kaptunk )nélkül tökéletességre ne jussanak.

A mi hitünk, a bizalmunk nélkül tökéletességre nem juthattak a hit hősei. Jelenti, hogy együtt fogunk bemenni a Városba, abba, amit az Isten készített, de jelenti, hogy a mi hitünk Jézus Krisztusban, a keresztben, foglalata és betetőzése mindannak a hitnek, bizalomnak, amit Ábrahám, Mózes, Dávid gyakoroltak. Így a mi hitünk, amit kaptunk, jelenti a hit tökéletességét, a bizalom tökéletességét. Ebben a bizalomban, amit az evangélium írt be a szívünkbe, benne van minden egyéb is: a gyógyulás, a siker, az egészség stb. Nem mi vívjuk ki a hitünk győzelmét hősies harcaink révén, hanem bennünk van, érik, nő, felnőtté válik a hittel együtt a győzelem is, az áldás, a siker, a bajokból való szabadulás, minden, mert ez az a hit, ami nekünk adatott az, ami legyőzi a világot. Maga az üdvösség ez a bizalom, mely kiszakít a gonosz befolyásából, hisz ez a bizalom teszi igazzá az istentelent egy szempillantásban. A teljes győzelem pedig szerintem nem a gigagyülekezet, a befolyás, a csoda-összejövetelek, a társadalom átformálása, hanem az, hogy tudom, élem, részeg is vagyok attól, hogy már soha-soha semmi nem képes elszakítani Jézus Krisztus személyesen rám irányuló szeretetétől. Ebből a perspektívából aztán minden más mellékes: nagyságom, vagy kicsinységem, nagy emberek, vagy megkeseredettek, megvetettek társasága. Gazdagabb vagyok, mint a milliárdosok enyém a Krisztus: ha nincs pénzem, a Krisztus velem van. Ha sok van, akkor is velem van. Ez a tőkesúly, a biztonság, a shalom. Nem borul fel viharban sem a hajóm.

Ezért folytatja úgy a 12. rész hogy tegyük félre a bűnt, az akadályokat és menjünk tovább, Jézus felé, mert a mi bizalmunk a hit kezdőjét és bevégzőjét, Jézus Krisztust hordozza magában, így tulajdonképpen az Isten életünkre vonatkozó akarata megvalósításában, a VALÓSÁGBAN, nincsenek korlátaink, a láthatókban, pedig ha vannak is, áttörhetőek.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük