A világrendhez való viszonyunk

Tapasztalataim szerint gyakran okoz gondot a keresztényeknek, hogy hogyan viszonyuljanak a jelenlegi világhoz. Az egyik véglet, hogy amennyire csak tehetik, kivonulnak a világból: csak keresztény munkaadóval dolgoznak, elutasítják a művészeteket, filmeket, színházat, Biblián kívül semmit nem olvasnak, okkultnak, melegnek, vagy antiszemitának gondolt emberek termékeit nem vásárolják, stb. A másik pedig a világban való teljes elmerülés: tolerancia mindennel szemben, minden világi ötlet, ideológia befogadása, az élvezetek hajszolása, stb. A két véglet között természetesen végtelen lehetőség áll rendelkezésre. Sok keresztényt láttam, akik az első végletnek megfelelő vagy ahhoz közelálló életmód mellett tették le a voksukat, és kevesebbet, akik a másik véglethez álltak közel. Mindenkinek megvannak a maga érvei, de jó lenne megvizsgálni, hogy mit mond erről a Biblia.

1 Kor 7:29-31. (RÚF 2011)

„Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert az idő rövidre van szabva. Ezentúl azért, akinek van is felesége, úgy legyen, mintha nem volna, és aki sír, mintha nem sírna, és aki örül, mintha nem örülne, és aki vásárol, mintha semmije sem lenne, és aki él a világgal, mint aki nem élne vele, mert elmúlik a világ ábrázata.”

Ez a rész egy hosszabb gondolatmenet része, aminek fő témája a házasság kérdése. Pál kifejti, hogy jobb egyedül lenni, mint házasnak, hisz aki egyedül van, annak nincs gondja semmire, csak az Úrra. Ebben a gondolatmenetben hangzik el az idézett rész, amelyben kifejt egy elvet, amit első sorban a házasságra alkalmaz, azonban még más területeket is hozzátesz. Az elv maga az, hogy az életünk célja nem földi, itt csak ideiglenesen rövid ideig tartózkodunk, ezért ha élünk is a földi dolgokkal, ne nagyon merüljünk ezekbe bele. Ezt az elvet kiterjeszti a világhoz való viszonyra is: aki él a világgal, úgy tegye, mintha nem élne vele. Talán jobb lenne úgy fordítani (mert szó szerint ezt jelenti), hogy aki használja a világrendet (koszmosz), mintha nem használná. Sok keresztény számára ez a kijelentés eléggé meredek abból a szempontból, hogy miért is használná egy újjászületett keresztény ezt a világrendet. Hiszen ez a világrend Isten ítélete alatt van (Róma 3:19), sátán a világ fejedelme (Ján. 12:31.), a világ gyűlöl bennünket, mert nem a világból valók vagyunk (Ján. 15:18-19.). Jézus figyelmeztet arra, hogy ezen a világon nyomorúságunk lesz, de legyen reménységünk, mert Jézus legyőzte a világot (Ján. 16:33.). Akkor hát, miért és hogyan használnánk ezt a világot, világrendet, amelyet a gonosz, a bűn teljesen eltorzított, illetve annak ma látható rendjét, maga a gonosz alakította így, és amely velünk ellenséges. Nemcsak a világ ellenséges velünk, hanem aki szereti ezt a világot, világrendet, az is ellenséges a Mennyei Apánkkal (Jak. 4:4), illetve abban nincs meg az Atya szeretete (1 Ján. 2:15.). Nem az lenne a helyes magatartás egy keresztény ember számára, ha minél távolabb tartaná magát ettől a világtól, világrendtől? A válasz erre a kérdésre egyértelműen az, hogy nagyon is jó lenne. De van egy bökkenő. A keresztény ember nem tudja magát távol tartani ettől a világrendtől, mert maga Isten hagyta benne ebben a világban.

Ján 17:15-17. (RÚF 2011)
„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba. Én odaszentelem magamat értük, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban.”

Ezek alapján a keresztény ember nem úgy tudja magát távol tartani a gonosztól, szentségben tartani a testét és a lelkét, hogy kivonul a világból, és remete lesz. Maga Isten őriz meg minket a gonosztól, miközben ebben a világban élünk, következésképpen használjuk is ezt a világrendet; Isten pedig az igéjével szentel meg, vagyis választ el bennünket a világ szennyétől. Ne tévesszen meg bennünket az írott ige. Az ige elsősorban nem betűk halmaza, hanem élő valóság. Nem a betű szentel meg, nem a betű választ el a világ szennyétől. A farizeusok és szadduceusok hiába tudták fejből az írott igét, nem választotta el őket a pénz szeretetétől. Az ige azonban elsősorban nem írás. Az ige testté lett Jézus Krisztusban. A belé vetett hit, a vele való kapcsolat szentel meg bennünket és választ külön a világtól Isten céljaira. Az ige, Jézus Krisztus valóság, ezért képes elválasztani. Tehát az ige olvasása, bár jó és szükséges dolog, nem választ el a világ szennyétől. A prédikált ige hallgatása, bár jó, sőt szükséges is, mégsem elég arra, hogy megszenteljen. Maga az Atya szentel meg bennünket, Jézus Krisztus által.

Most vizsgáljuk meg részletesebben, hogy miért használhatja a világrendet egy keresztény ember, illetve pontosan mit jelent ez. Kezdjük a kérdés vizsgálatát Ádámnál és Évánál.

1 Móz. 3:16-19. (RÚF 2011)
„Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján. Tövist és bogáncskórót teremjen neked, s a mező füvét egyed. Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel.”

Mindez nem Isten átka, hanem a bűn következménye. Azonban a bűnös ember, érthető módon, nem törődött bele ebbe a sok rossz dologba. Éppen a bűn miatt, és azért, mert ennek a világnak a sátán a fejedelme, minden kísérlete csak igazságtalanságot, halált és nyomorúságot szült. A társadalmi berendezkedések célja mindig is az volt, hogy egy kisebb csoport elkerülhesse a verejtéket és a bogáncskórót azáltal, hogy mások dolgoznak, és a munkájuk gyümölcsének a nagyobbik részét odaadják nekik. Jobb esetben a dolgozók kaptak valamiféle védelmet a javakból való kisebb részesedésért cserébe. Tekintettel arra, hogy ez egy zérusértékű játszma, ha valaki nyer, valaki más veszít. A történelem során különböző rendszereket alakítottak ki azért, hogy hosszú távon fenn tudják tartani a viszonyokat. Pál idejében rabszolgatartó társadalom uralkodott. Voltak szabad polgárok, akik úgy kerülték el a bogáncsokat, meg a verejtéket, hogy a megvásárolt rabszolgáik dolgoztak helyettük. Pál leveleiből kitűnik (pl. Ef. 6:5-9), hogy a hívők közt voltak rabszolgák is és rabszolgatartók is. A rabszolgatartók voltak azok, akik használták a világ rendszerét. Ezekre érti Pál, hogy úgy tegyék, mintha nem is használnák azt.

Az azóta eltelt évszázadok során az igazságtalanságok miatt igyekeztek kiszélesíteni azok rétegét, akik ha nem is úszták meg a bogáncsot és a verejtéket, legalább elfogadható életszínvonalon élnek. Ma is megvannak azok, akik a világ rendszerét a javukra használják: a vállalkozók, céges vezetők, politikusok, befektetők, stb. Ők, ha nem is ússzák meg teljesen a bogáncskórókat és a verejtéket, legalább minimalizálni tudják azokat. Pál kétezer éves intése ma is érvényes: úgy használják a hívők a világot, mintha nem is használnák. Mit jelent úgy használni, mintha nem használná? A hívő is azért használja ezt a rendszert, mert abból haszna van. Pál tehát megengedhetőnek látja, hogy egy keresztény ember használja a világot, a világ rendszerét a maga és hívőtársai hasznára. Viszont fontos, hogy a használat során a hívő ne szeressen bele ebbe a rendszerbe. A rendszer ugyanis romlott, igazságtalan, sőt gonosz.

A világ rendszere mögött van egy láthatatlan réteg, amit a Biblia görögül sztoikheion-nak nevez: a világ alapelvei. Miközben használjuk a világot nem szabad, hogy az megigézzen – a gondolkodásmódunk ne alakuljon át a világ szerintivé, hanem maradjunk meg a Krisztus mellett, akiben van az istenség teljessége testileg, akiben mi magunk is be vagyunk teljesedve – a boldogságunk, örömünk és biztonságunk forrása nem a világ, hanem Jézus Krisztus. Jézussal együtt meghaltunk, eltemettettünk és fel is támadtunk. Azok a lények, akik ma fenntartják a világ rendszereit, bukott angyalok, akiket Jézus lefegyverzett. Ragaszkodjunk a főhöz, a Krisztushoz, mert ő a mi életünk forrása és nem a világ. Amikor meghaltunk Krisztussal, akkor megszabadultunk a világ alapelveitől, ezért már nem kell magunkat szabályokkal terhelni, mintha a világ által élnénk (en koszmosz – de ez azt is jelentheti, hogy a világ által, a világgal, a világ segítségével élnénk). Mivel mi Krisztusban élünk, ezért nekünk nem kell rendelésekkel terhelni magunkat: mit foghatunk meg, mit ehetünk, mit nem. Használhatjuk a világ rendszerét a javunkra, de a bizalmunk nem a világban, hanem Jézusban van. (Kol. 2:8-21)

Miközben használjuk a világot, ne szeressünk bele. Miközben a világban pénzt csinálunk (akár munkaadóként, akár vállalati vezetőként akár munkavállalóként) ne szeressünk bele se a pénzbe, se a módszerekbe. Amikor hatalmat gyakorlunk, ne szeressünk bele a hatalomba, ne élvezzük azt, hogy másokon uralkodunk.

A világnak és annak rendszerének a veszélyessége abban áll, hogy kísértést jelent a test számára.

1 Ján. 2:15-17. (RÚF 2011)
„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”

Ami a világrendszerben van, az nem az Atyától van. Az Atya teremtette a világot, de a bűn miatt a világban már egy olyan rendszer működik, amit Isten és az ember ellensége talált ki, épített fel és működtet. A rendszer alapjait képezi a test kívánsága – ne kelljen verejtékezni, fáradtsággal enni a kenyeret – , a szemek kívánsága – a szem a szépségre vágyik, ezzel csábítják el az embert -, és a biológiai élet, vagyis a létezés hetvenkedése – mi meg tudjuk oldani a problémáinkat, sőt én meg tudom oldani a ti problémáitokat. A valóság pedig az, hogy a test beteg és nyomorult, akárhogyan is kíméljük, előbb-utóbb meghal; a szépség tönkremegy és elrothad; a létezés pedig megszűnik. Az egész egy illúzió. Ezt pedig a használat közben sem szabad elfeledni egyetlen pillanatra sem. A valóság a Krisztusé. Az Ő kereszthalála szabadított ki minket a világ rendszerének a fogságából, a bűn és halál törvénye alól. Ő fog új romolhatatlan testet adni nekünk. Ő fog tartós szépséget adni, amikor új eget és új földet teremt, és ő adja az örök életet a létezés helyébe mindenkinek, aki hisz benne.

Mindeközben Isten mégis szerette ezt a világot, hiszen ő teremtette, és annyira szerette, hogy a Fiát adta érte oda, hogy aki csak hisz benne, ne vesszen el. Maga a világ is nyög és várja a szabadulást, az Isten fiainak a megjelenését. A világnak ez a kettőssége nem érthető a fekete-fehér logika számára. Az Isten megértéséhez el kell távolodnunk ettől a hagyományos keresztény logikától. A világhoz való helyes viszonyt csak így fogjuk tudni kialakítani az életünkben.