Kegyelem – valóban kegyelmet kaptunk?

Már sok éve nagy vita zajlik az egyházban az Isten kegyelmét illetően. Az elmúlt hetek írásaira kapott reakciók is mutatják, hogy harc folyik az emberek elméjében arról, hogy mit jelent Isten kegyelme, illetve hogyan lehet az Isten kegyelmét egyensúlyba hozni az ítélettel.
Hiszen a Biblia beszél arról, hogy Isten ítéletet fog gyakorolni. Sajnos az sokszor homályban marad, hogy Isten kiket ítél el, kiket fog örök kárhozatra ítélni: angyalokat, a világot, a világ fejedelmét, bűnös embereket, vagy minden embert? Meg lesznek-e ítélve a Jézus Krisztusban hívők is?
Ezt a témakört szeretném körbejárni, melynek során először a kegyelem mibenlétét vizsgálom meg.

A kegyelem kifejezés a magyar nyelvben félrevezető. A magyar kegyelem szó annyit tesz az értelmező szótár szerint, hogy megtorlás vagy büntetés elengedése.
A közbeszédben azonban ezt mindig olyan értelemben használjuk, hogy bár az ítélet megszületett és jogerőre emelkedett, mégis egy hatalomban levő személy kegyelmet adott az elítéltnek, akin így nem hajtják végre a kiszabott büntetést. Az értelmező szótár megemlíti Isten szeretetét és bűnbocsánatát, mint régies értelmezést.
Azonban a ma élő magyar emberek sokkal inkább az első jelentésre asszociálnak, mint a másodikra.
Nézzük meg az eredeti görög és héber szavakat, amiket Károli kegyelemként fordított.
A görög khárisz (χαρις) szótári jelentésének semmi köze a fenti magyar értelmezéshez. A valódi jelentése az alábbi: öröm, élvezet, gyönyör, báj kedvezés, szívesség, jóindulat, kivételezés, hála, elismerés, jutalom, viszonzás. A bibliai értelmet talán leginkább a kedvezés, jóindulat, esetleg a kivételezés adja vissza.
Ugyanez a szó héberül heszed (חֶסֶד) amely a következőket jelenti: Szeretet, jóindulat, jóakarat, jóság vki iránt, alacsonyabb sorsú ember felé tanúsított kegy, Izrael felől Isten felé tanúsított kegyesség, istenfélelem, bájos kellemes megjelenés. Ezekből a jelentésekből újra csak a jóindulat, jóakarat, esetleg a szeretet tűnik alkalmasnak a szó lefordítására.
Tehát mindezeknek a lényege az, hogy ahol a Bibliában kegyelmet olvasunk ott valójában jóindulatot, jóakaratot, kedvezést kell értenünk. Lehetséges, hogy ez szokatlan az egyházi tanításokon felnőtt emberek füleinek, de ez az igazság.
Ebből az következik, hogy a hívő ember nem a már kiszabott büntetés alól kapott kegyelemet Jézus Krisztus által, hanem Isten jóindulatával, jóakaratával, kedvezésével találkozott. Ezen a ponton sokan felkapják a fejüket és azt gondolják, hogy átértelmezem a Bibliát és olyan embereknek adok hamis tanítást, akiknek viszket a fülük, hogy valami új dolgot halljanak. Ez azonban csak abból a nézőpontból tűnik így, amelyiket az elmúlt 30-40 év felekezeti tanításai alakítottak ki.
De miből gondolja bárki, hogy az a helyes, szemben a Biblia friss szemmel és értelemmel való olvasása alapján történő megértéssel?
Az evangélium nem a halálra ítéltnek való megkegyelmezésről szól. A halálos ítélet – valójában örök kárhozatra való ítélet – majd a jövőben lesz csak kimondva a fehér trónon ülő bíró, Jézus Krisztus által.
Ott fogja Jézus megítélni a halottakat és az élőket. A hagyományos értelmezésből annyi igaz, hogy miután valaki meghalt, már nem tud a sorsán változtatni, determinálva van arra, hogy meg kell jelennie a fehér trón előtt, ahol Jézus az éltében tett cselekedetei alapján fog vele kapcsolatban ítéletet hozni.
Az egyetlen reménysége annyi, hogy Jézus igazságos. Ez az igazságosság azonban jelentheti a biztos kárhozatot is az ilyen ember számára. Amíg élünk, addig van lehetőségünk arra, hogy alakítsunk a sorsunkon, ez azonban csak és kizárólag Isten jóindulatából, jóakaratából, kedvezéséből lehetséges. Ha ő nem küld hozzánk valakit, aki az evangéliumot hirdeti, akkor semmi esélyünk, hogy elkerüljük a végső ítéletet.
Amíg élünk nem vagyunk ítélet alatt. Ezt sehol nem írja a Biblia. Sokan a következő ige téves értelmezésével jutottak arra a következtetésre, hogy a még élő ember is már kárhoztató ítélet alatt van.

Ján. 3:18. (RÚF 2011)Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

Sokan úgy értelmezik ezt, hogy azok az emberek – függetlenül attól, hogy hallották-e az evangéliumot vagy nem -, akik nem hisznek Jézus nevében, azok már el is ítéltettek, vagyis jogerős kárhoztató ítélet alatt vannak.
Ez nyilvánvalóan nem igaz. Ha Jézus a fehér trónon fog ítéletet mondani az elé kerülők cselekedetei alapján, akkor hogyan mondhatja valaki, hogy olyan emberek, akik nem is hallották az evangéliumot, így esélyük sem volt hinni Jézusban, már kárhozat alatt vannak?
Ha így lenne, Isten nem volna igazságos. Fenti ige sokkal inkább azt jelenti, hogy az az ember, aki hallotta az evangéliumot és mégsem hisz Jézus Krisztus nevében, már el is ítéltetett, vagyis e cselekedete, a „nem hívés” miatt biztosan kárhoztató ítéletet fog kapni a fehér trónon ülő Jézustól.
Az ítélet teológia hirdetői pedig teljesen megfeledkeznek a fenti mondat elejéről: aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre.
Aki hisz Jézusban nem fog a fehér trón előtt állni, azt várva, hogy vajon hogyan ítél felőle a bíró. Ha ez nem így lenne, akkor az evangélium nem lenne örömhír.Az evangélium tehát nem eldöntött büntetés alól való felmentést jelent.
Az a szomorú, hogy egy ateista regényíró, Mark Twain jobban megértette ezt, mint korának babonás vallásos emberei, sőt mint a mai kor vallásos emberei. A Tom Sawyer című regényében található egy jelenet, ami majdnem tökéletesen leírja az evangélium mibenlétét. Tom, a kiskamasz beleszeret Beckybe, az osztályába járó kislányba. Először úgy tűnik, jól megértik egymást, de aztán összevesznek. Nem sokkal később Tom tanúja lesz annak, amikor a kislány megnézi a tanító úr titkolt és nagy értékű orvosi könyvét, és véletlenül eltépi egyik lapját. Amikor később a tanító úr az óra alatt lapozgatni kezdi a könyvet, észreveszi az eltépett lapot.
Elkezdi egyenként kérdezgetni a gyerekeket, hogy ki tépte el. Mindnyájan tudják, hogy irgalmatlan verést fog kapni az elkövető. Sorban jönnek a nemleges válaszok. Tom látja, hogy Becky arcán egyre jobban kiütközik a félelem. Amikor a kislányhoz ér a tanító úr, Becky könyörgő tekintete minden elmond. Ekkor Tom hirtelen ötlettől vezérelve felugrik és azt mondja: Én voltam. A tanító úr kiosztja a valahol volt legborzalmasabb fenyítést, de Tom tudja, hogy ezzel kibékült a lánnyal, örömmel nézi annak hálás arcát.
Ha nem is tökéletesen írja le az evangéliumot ez a történet, mégis valami ilyesmi történt a kereszten. Mielőtt Isten kiszabhatta volna jogos büntetésünket. Jézus felállt és azt mondta: Én voltam.
Ő, aki bűnt nem ismert (Tom viszont igencsak ismerte a bűnt), bűnné lett értünk, hogy mi igaz emberként jöhessünk ki az ügyből. Mark Twain könyvében is Becky volt a bűnös, mégis mindenki úgy tekintette, hogy Tom a bűnös, és Becky az igaz.
A hívőkkel is így van: valójában mi voltunk a bűnösök, Isten mégis úgy tekinti, hogy mi vagyunk igazak, és a Fia, Jézus az, aki bűnné lett. Mindez Isten jóindulata, jóakarata, szeretete miatt történt így.

Efezus 2:4-9 (RÚF 2011) De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett, minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített – kegyelemből [jóindulatból, jóakaratból, kedvezés miatt] van üdvösségetek -, és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő időkben az ő kegyelmének [jóindulatának, jóakaratának, kedvezésének] felséges gazdagságát, irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből [jóindulatból, jóakaratból, kedvezés miatt] nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki ne dicsekedjék.

Ez konkrétan az evangélium. Az ember a bűnei miatt halott, vagyis, ha nem kap új életet, akkor az útja egyenesen visz a fehér trón elé. Az evangélium azért örömhír, mert Isten Jézussal együtt megelevenített minket ebből a halálból, majd felültetett a mennybe.
Mindezt azért tette, mert jóindulattal volt felénk, és meg akarja mutatni az ő jóindulatának, jóakaratának felséges gazdagságát.Isten ilyen. Az örök élet azt jelenti, hogy megismerjük Istent. Megismerjük, hogy jó akarattal, jóindulattal van felénk, megismerjük, hogy kedvez nekünk, amikor hiszünk Jézusban, amikor hitet ébreszt a szívünkben az evangélium hallgatása által. Hogyan szeretne örök életre jutni az ember, aki úgy ismeri Istent, hogy ő az ítélő Isten, aki a bűnöst elítéli?
Hát nem éppen az a megtérés, hogy megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és olyannak látjuk Istent, ahogyan Jézus Krisztus bemutatta őt?
Isten jóindulata, jóakarat, kedvezése és az igazvalóság Jézus által érkezett meg az emberek közé.
Miből látjuk, hogy János nem a levegőbe beszélt, amikor erről tudósít? Abból, hogy Jézus mindenkit meggyógyított, kiűzte a démonokat, feltámasztott halottakat és megbocsátotta a bűnöket. Észrevette, hogy Izrael fiai olyanok, mint a pásztor nélkül való juhok: soványak, elvadultak, rühesek és agresszívek. Ezeknek a juhoknak lett jó pásztora, ezeket szelídítette meg újra, gyógyította meg őket, adott nekik nyugalmat, békességet.
És emlékezzünk meg arról is, hogy két nyája van Jézusnak. Van egy másik nyája is, akiket majd egyesíteni fog Izrael fiaival. Ez a másik nyáj vagyunk mi, akiket a pogányok közül hívott ki, az örömhírrel és nem fenyegetéssel.