A tanítás akármi szele – a szövegösszefüggés

Pál azt írta az efezusiaknak,

„hogy ne legyünk tovább kiskorúak, kiket hullámok sodornak el, s a tanítás akármi szele találomra ide-oda hajt úgy, ahogy azt az emberi szeszély és ravasz tévelygők fogásai diktálják” (Efezus 4:13, Csia).

Hogyan lehetséges az, hogy a tanításnak különböző szelei vannak ahelyett, hogy egyirányba fújna a szél? Hogyan lehetséges az, hogy ugyanabból az Írásból teljesen különböző konklúzióra jut két ember, akiket állítólag vezet a Szent Szellem?

Az egyik oka ennek az, hogy az Írások értelmezésekor a prédikátorok nem veszik figyelembe a szövegösszefüggést. Nem figyelnek arra, hogy amiből olvasnak az egy levél, amelynek van egy gondolati íve, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor egy-egy igeverset értelmeznek.
Ugyanaz a vers a szövegösszefüggésből kiragadva teljesen más értelmet is kaphat.
Természetesen nemcsak a levelek esetében van ez így, hanem akár az evangéliumok esetében is.
A három szinoptikus evangélium némely esemény sorrendiségét megváltoztatja; vannak események, amik nem szerepelnek mindhárom szinoptikus evangéliumban, hanem csak egyben, és nem véletlen, az sem, hogy melyik két másik történet közé lettek beágyazva. Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor gyakran az eredeti szövegtől teljesen eltérő értelmezést kapunk.

Mielőtt megnéznénk erre egy példát, szeretnék megemlíteni egy sokat hangoztatott érvet, melyet a szövegösszefüggésből való kiragadás jogossága mellett szoktak felhozni.
Nevezetesen azt, hogy előfordul, hogy a Szent Szellem egy más értelemben akarja megeleveníteni a Biblia egy adott szakaszát, mint az a szövegösszefüggésből következik. Ez nagyon jól hangzik, de több probléma is van vele. Egyrészt nem ellenőrizhető, hogy valóban a Szent Szellem akarja ezt. Másrészt elég valószínűtlen is, hogy a Szent Szellem nem talál olyan igerészt, amely a szövegösszefüggést tekintve is alátámasztja, amit mondani akar.
Ha tényleg nincs ilyen szöveg a Bibliában, akkor az nem éppen azt bizonyítja, hogy ez nem is a Szent Szellem akarata? Nem lehet, hogy csupán emberi szeszélyről, érdekről van szó, amint az idézett vers állítja?
Sőt lehet az akár egy ravasz tévelygő jól kiszámított értelmezése is.
Az ilyen téves értelmezések aztán kis Lego-építőkockákként építik fel azt a falat, ami eltakarja a hívők elől a Biblia valódi értelmét, és ezen keresztül az élő Istent.

Nézzünk most egy konkrét példát. Közismert történet az evangéliumokból, amikor a szegény özvegyasszony, bár csak két fillért adott, mégis mindenkinél többet adott, mert az egész vagyonát bedobta a kosárba.
Ezt a történetet általában arra használják fel a prédikátorok, hogy adakozásra buzdítsák a gyülekezet számára a tagokat, kiemelve, hogy
(1) Jézus nagyon is figyeli, hogy ki mennyit adakozik;
(2) ne a fölöslegéből adjon a hívő, hanem úgy adakozzon, hogy az ténylegesen áldozat legyen;
(3) aki csak keveset tud adni, az is adjon erején felül, mert Jézus meg fogja dicsérni őt, hisz tudja, hogy az a kevés is mekkora áldozattal jár.
Ez az értelmezés elsőre nagyon jól hangzik, pedig csak egy ravasz tévelygő fogása arra, hogy sok pénzt húzzon ki az emberekből.
Ez akkor lepleződik le, amikor a szövegösszefüggést is figyelembe vesszük.

Az özvegyasszony története a Márk és a Lukács evangéliumban is megtalálható, mind a két evangéliumban hajszálpontosan ugyanabban a szövegkörnyezetben. Olvassuk el egyben az egészet, eltávolítva a fejezethatárt is.

Lukács 20:45-21:6. (Csia)

Az egész nép füle hallatára így szólt tanítványaihoz: „Őrizkedjetek az írástudóktól, akik szívesen járnak palástosan, akiknek kedvesek a piacon hallott köszöntések, zsinagógáikban az első hely, és lakomákon az elöl ülés, akik feleszik az özvegyek házát, de színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet fognak kapni.” Mikor feltekintett, látta, hogy a gazdagok hogyan dobálják adományaikat a perselybe. Látta, hogy egy szegény özvegy két fillért dobott bele. „Igazán mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy mindannyiuknál többet dobott. Mert azok valamennyien abból dobták adományaikat, amiből feleslegük volt, de ez a maga szegénységéből, ami a megélhetésére kellett, mind bevetette.” Mikor egyesek beszélni kezdtek a szent helyről, hogy mily szép kövek és áldozati ajándékok díszítik, Ő így szólt: „Jönnek napok, amikor ezekből, amiket most szemléltek, kő kövön nem fog maradni, melyet le ne rombolnának.”

Így egyben elolvasva azt hiszem már ki is bontakozott a valódi értelme a történetnek. Az elején Jézus figyelmezteti a tanítványait, hogy őrizkedjenek az írástudóktól, akik alapvetően szeretnek a rivaldafényben sütkérezni, és végül, de nem utolsó sorban felemésztik az özvegyek – eredeti görögben özvegy nők – házát. Annyit mond Jézus róluk, hogy súlyos ítéletük lesz, majd azonnal egy újabb jelenet kerül a szemünk elé: emberek adakoznak a Templom előtt. Az adakozók közt feltűnik egy özvegy – eredetiben ismét özvegy nő -, aki nem a feleslegét, hanem azt dobja be, ami az ételre kellett volna.
Vagyis miről szól ez a történet?
Valójában egy illusztráció a korábban elhangzottakhoz.
Az írástudók úgy emésztik fel az özvegy nők házát, hogy kihasználva istenfélelmüket, manipulálják őket, hogy lehetőségeik fölött adakozzanak.

Ha mindez nem lenne elég, a folytatásban az is kiderül, hogy amire adakoztak, a Templom, már nem sokáig fog állni. Rengeteg erőfeszítéssel, hatalmas adakozásokkal, munkával építették fel, de végül a rómaiak lerombolták. Az özvegy nő bedobta az utolsó két fillérjét egy teljesen értelmetlen ügybe.

Mi ebből a tanulság? Több tanulság is van, de a legeslegfontosabb tanulság az, hogy nem szabad kiragadni verseket a teljes szövegösszefüggésből, és úgy értelmezni, mintha magában állna.
Ez a gyakorlat súlyos tévtanítások okozója lett, sok őszinte hívőt vezettek félre ilyen módon, és sajnos az így gyereksorban tartott hívők nem értik a Bibliát.
Mikor Bibliát olvasnak, szinte minden sor mögül kikandikál egy tévtanítás, ami megakadályozza azt, hogy az Írás eredeti, a szövegösszefüggésbe illeszkedő, logikus értelmét felfogják.
Így lesznek vallásos emberek.

Nyilván vannak további tanulságok is az adakozással, vagy a klérussal kapcsolatban, de a mondandóm lényeg nem ez, hanem az, hogy úgy olvassuk a bibliai szövegeket, mint bármely más írásművet is tennénk. Vegyük figyelembe a szövegösszefüggést, a nagyobb gondolati ívet, és tegyük fel az újszövetség szemüvegét is.