Megvan az Isten népének a szombatja 1.

Sokszor tapasztaltam a gyülekezetben, hogy a testvérek nem tudnak megnyugodni Krisztusban. Megpróbálják megoldani az ádámi természet problémáit a test szintjén, cselekedetekkel. Ugyan Jézus nevében űznek, kötöznek, és megvallanak, de olyan problémákat akarnak megoldani, amikre a megváltás megoldást adott. Úgy tekintenek a megváltásra, mint ami lehetőséget adott, de mégis cselekedetekkel kell kierőszakolni az ígéretek megvalósulását az ördögtől. Azonban bármennyit is harcolnak, rendszerint eredmény nélkül teszik ezt. Miközben a keresztények állóháborút folytatnak az ördöggel, nem veszik észre, hogy a Biblia teljesen más képet fest az újszövetségről.

Zsidó 4:8-11 (CSIA)
„Következőleg hátra van még az Isten népének egy szombati nyugalom. Hiszen aki az ő nyugalmába bement, az szintén megnyugodott a maga munkáitól, amint Isten is a magáéitól. Legyünk hát serényen rajta, hogy abba a nyugalomba bemehessünk, hogy valaki az engedetlenségnek ugyanabba a példájába ne essék.”

Zsidó szempontból nézve mit jelent ez? Józsué nem vitte be Izrael fiait a nyugalomba, amikor bementek a Kánaán földjére és elfoglalták azt.
Van egy olyan nyugalom, egy olyan szombat, ahova a másik Józsué, az Isten Fia képes csak bevinni az ő népét hit által. Arra buzdít az Írás, hogy nagyon legyünk rajta, hogy bemenjünk a nyugalomba, mégpedig az által, hogy megmaradunk a hitben, és nem leszünk hitetlenek (az engedetlenségnek fordított szó hitetlenséget is jelent). Az Izrael fiai úgy gondolták, hogy nem fogják tudni elfoglalni a Kánaán földjét, ezért vissza akartak menni Egyiptomba. A levél írója nyilván nem ettől féltette az első századi olvasót, hanem attól, hogy nem tartanak ki Jézus mellett, és inkább visszamennek a régi szövetségbe (ami akkor még lehetséges volt). Vajon a mai pogány hátterű keresztények számára mit jelen az, hogy hitetlenség miatt nem mennek be a nyugalomba, a szombatba? Sok mindent el lehetne mondani, de mindenképpen szemléletesebb Jézus öt szombati gyógyítását megnézni, így beleég a szívünkbe a kép. Elsőként nézzük meg a meggörnyedt nő esetét.

Lukács 13:10-17. (CSIA)
„Az egyik zsinagógában szombatnapon tanított. Volt ott egy asszony, akin tizennyolc esztendő óta erőtlenség szelleme ült, össze volt görnyedve, egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Mikor Jézus meglátta őt, magához szólította, s ezt mondta neki: „Asszony, szabad vagy erőtlenségedtől.” Ezzel rávetette kezét. Az azonnal felegyenesedett és dicsőítette az Istent. Ekkor bosszankodván azon, hogy Jézus szombaton beteget gyógyított, megszólalt a zsinagógafő. „Hat nap van arra, hogy dolgozzatok – mondotta a tömegnek –, azokon jöjjetek orvoslásra, és ne szombatnapon.” De megszólalt az Úr: Képmutatók – mondotta nekik –, közületek bárki eloldja ugye ökrét vagy szamarát a jászoltól szombaton is, és elvezeti, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a leányát azonban, akit a sátán immár tizennyolc esztendő óta megkötözött, nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől? Az, amit mondott, megszégyenítette mindazokat, akik vele szembeszegültek, az egész tömeg ellenben örvendett mindazoknak a dicsőséges tetteknek, melyeket ő véghezvitt.”

Nézzünk túl egy pillanatra a gyógyuláson, hogy meglássunk egy mélyebb jelentést. Képzeljük el ezt a nőt, aki tizennyolc éve úgy járt az utcákon, hogy össze volt görnyedve, és a földet, a port nézte, nem tudott felegyenesedni, hogy az égre tekintsen.
Azt a port bámulta, amiből az ember a teremtéskor vétetett. Sok keresztény is meg van görnyedve és tanulmányozza a port, az ádámi természet maradékát önmagában. Amikor önmagára gondol, annak van tudatában, hogy kik voltak és mit tettek az ősei. Ebből vezeti le, hogy milyen átkok működnek az ő életében; megfigyeli, hol vannak nehézségei, amiből további következtetéseket von le, és harcot folytat, hogy megszabaduljon az ádámi természet maradékaitól, a testben jelenlevő bűntől.
Eközben egyre jobban összegörnyed, és már nincs tudatában, hogy Jézus Krisztus kivé tette őt, hanem egy reménytelen alaknak látja magát, aki nem tud megszabadulni bizonyos bűnöktől, rossz szokásoktól, nem tud megfelelni a gyülekezeti elvárásoknak, érzi, hogy némelyek gyanakodva figyelik. Néha eltölti a lelkesedés, összeszedi az erejét és szellemi harcol, űz, kötöz, de továbbra is a port bámulja, eltűnik egy apró gond, de hirtelen egy nagyobb támad máshol. A régi természet maradványai, rossz szokások, szüleinktől látott minták követése mind olyan dolog, amit vizsgálhatunk, erőlködhetünk, a saját erőnkből nem tudjuk levetni magunkról. Figyeljük meg, hogy a sátán kötözte meg ezt a nőt, a sátán az, aki a figyelmünket a porra, az ádámi természet maradványaira vonja. Ha el tudja érni, hogy a testünkben lakozó bűnre koncentráljuk a figyelmünket, akkor eléri azt is, hogy sose nézzünk fel Jézus Krisztusra. Amikor Pál szembesül ezzel a romlottsággal a testében (ez nem kimondottan a fizikai testünk, hanem a lelkünket is magába foglaló valóság), akkor felkiált:

„Én nyomorult ember! Ki fog kiragadni e halálos testből?” (Róma 7:24. CSIA).

A válasz pedig az, hogy hála Istennek Jézus Krisztus szabadít ki belőle. Jézus Krisztus szabadított meg minket az apáinktól örökölt hiábavaló élettől
(1 Péter 1:18-19). Vagyis mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem vagyunk már meggörnyedve, hanem felegyenesedtünk, felnézhetünk az égre és dicsőíthetjük az Istent, aki megszabadított az ádámi természetünk maradványaitól.

Nincsen már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak (Róma 8:1).

2 Korinthus 5:14-17. (CSIA)
„Mert a Felkent szeretete szorongat minket, miután azt az ítéletet hoztuk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, következőleg mindenki meghalt. S az az egy azért halt meg mindenkiért, hogy azok, akik élnek, többé ne maguk által éljenek, hanem Az által, aki értük meghalt és feltámadott. Így hát mi mostantól kezdve senkit sem ismerünk hús szerint. Ha a Felkentet ismertük is hús szerint, most már többé nem ismerjük. Úgy hogy ha valaki a Felkentben van, új teremtés: a régiek elmúltak, íme új állt elő.”

A megváltás lényegi aspektusa, hogy Jézus Krisztussal együtt meghaltunk, hogy innentől kezdve neki éljünk. További következménye, hogy senkit, még magunkat sem ismerjük hús (vagyis test) szerint, mert Krisztussal együtt meghaltunk. A Felkentben, Jézusban vagyunk, tehát új teremtések vagyunk. Ezért nem szabad arra néznünk, amikor megnyilvánul az ádámi természet maradványa bennünk. Ehelyett azt kell szem előtt tartani, arról kell gondolkozni, és egymást is úgy kell látni, akik a Krisztusban vagyunk. Szabadságot ad ez a bűnre? Dehogyis, éppen ellenkezőleg, hogyan is maradhatnánk meg a bűnben mi, akik meghaltunk a bűnnek (Róma 6:2). Ha nem úgy tekintünk magunkra, mint akik meghaltak a bűnnek, soha nem is fogjuk meglátni azt a gyakorlatban.

Miután Jézus meggyógyította a meggörnyedt nőt, a következő példabeszédeket mondta:

Lukács 13:18-20. (CSIA)
Ezt követőleg így szólt: „Mihez hasonló az Isten királysága? Mivel is vessem össze? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember a kertjében elvetett. A mustár felnőtt és fává lett, az ég madarai pedig fészket raktak az ágai közé.” Majd újra szólott: „Mihez hasonlítsam az Isten királyságát? Kovászhoz hasonló, melyet egy asszony három mérce finom liszt közé rejtett, várva, míg az egész megkel.”

Mi a közös a két példázatban? Az elsőben a madarak szempontjából nézve, ők semmit nem tettek azért, hogy legyen helye a fészküknek, a magvető vetett, és onnantól ment minden a maga útján, hatalmas fa nőtt a magból. A másodikban pedig az asszony a kezdő lökést adta meg, onnantól ment magától a folyamat.
Az Isten magja bennünk van az újjászületés óta, és nem maradt tétlen, hanem működik bennünk. Ebből származik a változás és nem abból, hogy minduntalan amikor szembesülünk a régi természet maradványaival, megpróbáljuk megváltoztatni magunkat. Hiába tanulmányozzuk a port, abból nem lesz előre lépés. Ha viszont felnézünk az égre, ha Jézusra emeljük a tekintetünket, ha az ő megváltói munkájára figyelünk, akkor elváltozunk az ő hasonlatosságára.

Még négy embert gyógyított meg Jézus szombat-napon: az elszáradt kezű férfit, a 38 éve beteg embert a Bethesda tavánál, a vízkórost és a születésétől fogva vak embert. Ezek mind az Isten népe szombatjának egy-egy aspektusáról beszélnek. A következő részben ezekről fogok írni.