A nyelveken szólásról.

A Márk 16-ban, Jézus a hit ismertetőjelének mondja, amely követi a hívőt. Természetesen, ha hisz a nyelveken szólásban is.
Az 1 Kor. 12. 13 szerint minden hívő be lett merítve részévé letéve a Szellem által Krisztus testének és meglettek öntözze itatva minden hívő a Szent Szellemmel.

Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Ugyanez a fejezet 30. versben azt mondja kérdés formájában. hogy nem minden hívő szól nyelveken.

Avagy mindnyájuknak van-e gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-e nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-e?

Több igehely van arra nézve. hogy a Szent Szellemmel való legelső betöltekezést, ami nem azonos a Krisztus testében való megkeresztelkedéssel, a nyelveken szólás követte.
Vagyis ha valaki nem is szól nyelveken, teljes értékű keresztény, tagja Krisztus testének.
Akkor mi a célja a nyelveken szólásnak?

1 Kor. 14.2.
Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.

Istennek beszél a nyelveken szóló misztikus, elrejtett dolgokat.
A 4. vers azt állítja, hogy aki nyelveken szól, saját magát építi fel.

Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi.

A közösség szempontjából ezért fontosabb a prófétáló. illetve a nyelveken szólást értelmező.
Ezért 13. versszak javasolja, hogy ha közösségben nyelveken szólunk, kérjük Istent, hogy meg is tudjuk magyarázni, értelmezni tudjuk. Ez az értelmezés nem úgy (vagy nem csak úgy) történik, hogy bejelentem, hogy most magyarázom valaki nyelveken átadott üzenetét, hanem ha prédikátor az ember, prédikálásban jöhet ki a magyarázat, vagy a büfében, beszélgetésben, telefonon, máshol is.
Olyan mondatok ezek, amelyek a Mennyből valók és nagy épülést, megoldásokat hozhatnak testvéreknek.
A 15. vers Szellem által inspirált éneklésről illetve a zene-szolgálatról, gitárpengetésről beszél.

Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek (húrt pengetek) a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.

A 22. versszak szerint a nyelveken szólás nem a hívőknek szóló ismertetőjel.

A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.

Nem ebből tudom, hogy Krisztushoz tartozom, de mindenképpen fontos és hasznos dolog a nyelveken szólás. Itt a 14. fejezet további verseiben Pál a valószínűleg kisebb csoportban történő használatát magyarázza el a nyelveken szólásnak. Úgy, hogy az építő legyen a többieknek is és figyelmeztet is, hogy ne tiltsák a nyelveken szólást
Ugyanitt mondja Pál a 18. versben hogy annál amit ti birtokoltok a nyelveken szólásból én jobban, sokkal jobban, többet, helyesebben szólok nyelveken.

Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni;

Két fejezet foglalkozik legtöbbet a nyelveken szólással a 12. és 14. az 1. Korinthoszi levélből. A kettő között található a 13. fejezet, amely a nyelveken szólásnak az értelmét lényegét is megadja.
Ez nem más, mint az agapé-szeretet növelése, áradásának segítése a közösségben, a személyes életben.
Nem csilivili-csecsebecse, ahogy a többi khariszma sem, hanem a Krisztus szeretetének az agapénak az egyik forrása, kútja és a célja is egyben a nyelveken szólás, szerintem.
Ha az ember nem használja személyes ima-életében rendszeresen, és hosszan, akkor úgy tekinthet rá mint valami furcsa érthetetlen sallangra, mert a gyülekezetben való használatnak nincs sok látható haszna.
Ám ha életmódunkká válik a nyelveken való imádkozás és éneklés, akkor úgy látjuk, mint Isten óriási és nélkülözhetetlen ajándékát.

Hiába ad az Úr egy gyönyörű nőt feleségül egy férfinak, vagy egy nőnek egy nagyon jóképű férfit, ha az esküvő után külön laknak, vagy együtt ugyan, de csak a telefonjaikat nyomogatják és simogatják. Soha nem fogják megérteni és megtapasztalni micsoda kincs a másik, még zavarni fogja egy idő után az „ajándék.”
Ilyen a nyelveken szólás ajándéka is. Vagy érthetetlen, furcsa, kissé haszontalan dolognak látjuk, vagy, ha használjuk, rendkívül intim mélységbe vezet az Úrral való együttlétben.

Végezetül elmondok két bizonyságot erről.

1989 márc. 15.-én Marilyn Hickey első magyarországi útja során találkoztam az Úrral, a Hit Gy.-ben.
Teljesen és meggyőződésesen ateista voltam, de súlyos drog- és alkohol-függő is.
„Kicibáltak” a színpad elé. Már erős rosszulléteim voltak az elvonás miatt. Egy amerikai férfi vezetett be a megtérő imába tolmáccsal. Utánamondtam. Közben elkezdett „rámcsúszni” a Menny.
Az utolsó mondatokat már nem magyar, hanem valami más nyelven mondtam. Minden ilyen szó közelebb vitt ahhoz a gyönyörűséghez, amit akkor ismertem meg. Jézus volt, és az Ő jelenléte.
Énekelni kezdtem ezen a nyelven, extázisba kerültem.
Ott is hagytak, én meg csak énekeltem. A Bibliát egyáltalán nem ismertem. Hazafele a buszon, a metrón is ment a „sikabala”. Nem nagyon törődtem azelőtt sem azzal, hogy ki mit gondol rólam.
Az elvonás miatt 5 napon át nem aludtam, csak „elájulgattam néha”. Nyelveken szóltam, énekeltem.
Azóta számomra a nyelveken szólás, éneklés nem valami izgalmas „csodabigyó”, vagy azok előszobája, hanem a lábaim, bemenni az Úr jelenlétébe, a szellemből éneklés meg a turbófokozat.
Amikor a kegyelem evangéliuma leterített és „Pacsay-Descartes” barátom nyomán elkezdtem mindent újragondolni, fentiek jutottak eszembe és hogy a lábam jó helyen van, ott ahol van.
Talán csak a „csoda-imázs” iránti vágy szűnt meg és múlt el a Szellem működésével kapcsolatban, az, hogy „Figyu, srácok én most magyarázom a nyelveket, most prófétálok, ez a hit ajándéka volt, ez meg a tudomány beszéde…na szóval nem kispályás tesó vagyok, látjátok”
De a nyelveken szólást életfontosságúnak tartom, a nyelveken éneklést, meg mint a turbófokozatot az Úr (általam ismert) legmélyebb jelenlétébe, ahol gyakran minden megszűnik, és csak Ő van.
Pont ezért rendkívül intim, bensőséges dolognak látom, ami csak a hívőre és az Úrra tartozik, mert ha elfecsegnénk a történéseket, meg amit akkor kapunk, érzünk, valahogy besároznánk az egészet.
A legfőbb inspiráció- és erőforrás, a legnagyobb rendszeres élmény az életemben. Eszköze pedig a nyelveken szólás.
Nagyon hálás vagyok érte.

Borzasztóan hasznos is. Nagyon sok bizonyságom van erről. Egy közülük:

3-4 éves hívő voltam, négy kisgyerekkel, nevetségesen kevés fizetéssel, amikor lehetőségünk támadt eltölteni egy hetet a Balatonnál. Pár nappal korábban szerettem volna felvenni a fizetésemet, hogy úgy menjek szabadságra. A főnök nem adta oda. Valahogy az volt bennem, hogy mégis sikerül. Eljött a hétvége. Indulni kellett volna. Ekkor szólt a főnököm, hogy elromlott a kocsija, és ha megcsinálom, akkor ő odaadja a fizetésem és mehetünk nyaralni. Megnéztem. Egy Dacia volt és ventilátorról leesett a rögzítő csavar, ami ugye ellentétesen van menetezve, mint általában a csavarok. Tehát különleges és ritka. Az autósboltok zárva voltak. Elbújtam, nyelveken szóltam. Egyszer csak egy villanásszerű kép jelent meg a lelkemben. Négy-ötutcányira csatornafedelet láttam, mellette az említett csavar. Odamentem ott volt. Megcsináltam a kocsit és indultunk nyaralni. Ez például nagyon személyes, de még jobban működik nyelveken szólás keretében az evangélium hirdetésekor és más szolgálatoknál is az ilyesmi.

Jézus a János evangéliumában hosszan beszél a Vigasztalóról, Isten szelleméről és elmondja, hogy amikor eljön a Szent Szellem róla fog bizonyságot tenni, róla fogja meggyőzni az emberi szíveket.
A Szent Szellem valóban ilyen. Soha nem tolja magát előtérbe. Mindig Jézusról beszél, az ő arcának a képét élesíti szívünkben, felé lökdös, felé vonz, iránta ad szeretetet, vágyat, és amikor betölt, akkor is Jézusra gondol az ember, ő pedig háttérben marad.
Talán e rejtőzködése okozza, hogy nem kerül gyakran a tanítások a prédikációk reflektorfényébe sem Ő, sem amiket ajándékba hozott.

Viszont nekünk tudni kell, hogy nélküle semmit nem tudunk kezdeni.