A szeretet – házasság 2

A legutóbbi írásom után többen hiányoltak olyan fontos dolgokat a házasággal kapcsolatban, amikről nem írtam. Sajnos két oldalban nem fér bele minden. Talán tíz oldal is kevés lenne. Ezért a mostani írásom sem fog minden igényt kielégíteni. Kaptam olyan kérést is, hogy ki kéne egyensúlyoznom, amit a múltkor írtam. Gondolkoztam rajta. Értem én sok férfi frusztrációját, akikkel tényleg hajmeresztő dolgok történtek a házasságukban, de azt továbbra is fenntartom, hogy elsősorban a férfin múlnak a dolgok, hisz ő a fej. Amikor ezt állítom, akkor azt is feltételezem, hogy a feleség együttműködő és nem obstruálja a házasságot. Viszont úgy döntöttem, hogy a felszín kapargatása helyett továbbra is mélyre ások, különben sosem lesz békesség. Talán segít a frusztrált férfiaknak is, illetve azoknak, akik még nem házasodtak meg.

A karizmatikus gyülekezeteknek sikerült a házasságot olyan akadálypályává tenni, amin lényegében lehetetlen végigmenni. A prédikációk sokszor azt sugallják a hallgatóknak, hogy olyan szellemieknek kell lenniük, ami egyrészt messze túlmutat a Biblián, másrészt teljesen lehetetlenné teszi a normális házasságban való élést, sőt még a világban való mozgást is. Ilyen akadály a szerelemhez való negatív viszony; a házasság, mint szolgálati kapcsolat, vagy munkakapcsolat értelmezése; a közös imádkozás és bibliaolvasás, mint a házasság minőségének fokmérője; a feleség engedelmességének katonai értelmezése; az elvárt gyerekszám ráerőltetése a házaspárokra; a férjek elvonása a gyerekneveléstől a szolgálat felé (ez utóbbi azt is eredményezi, hogy nagyon kevés idő marad a házastársak közti intimitásra). A keresztény házasságok így olyan elvárások fogságába esnek, amelyek lehetetlenné teszik a boldog, örömteli házasságot.

Az első akadály a szerelemhez való negatív viszony, amely már a párválasztáskor okoz olyan hiányokat az alapoknál, hogy később aztán düledezik minden. Sajnos magukat az érzelmeket is valami legyőzendő rossznak állítják be prédikátorok, kivéve, ha örömről van szó. Sokszor hallottam, hogy „ez csak egy érzés”, mintha az érzések a bűnös világhoz, a sátán birodalmához tartoznának. Hát pedig nem! Az érzések lényegi részét képezik a személyiségünknek, lelkünknek ugyanolyan megnyilvánulási formái, mint a gondolataink, és a szándékaink. Erre mondja egy jól tréningelt karizmatikus hívő, hogy igen, de nekünk a legfontosabb részünk a szellemünk. Nem tudom, hogy ezt melyik ige alapján állítja. Az ige szerint az ember élő lélek, akinek van szelleme és teste. Ezek a részeink mind egyaránt fontosak. Így vagyunk Isten képére teremtve. Istennek is vannak érzései. Tud haragudni, örülni, szomorú lenni, stb. Vagyis az érzéseink nem afféle szükséges rossz dolgok, hanem fontos megnyilvánulási formánk. Érzéseink hatnak a gondolatainkra, tetteket motiválnak, ezek mind visszahatnak egymásra, és ily módon egy kibogozhatatlan sokdimenziós teret alkotnak. Csak a karizmatikus hívők hiszik, hogy mindezeket steril módon szét lehet választani. Szerencsére nem, az ember nem olyan egyszerű logikus lény, mint azt a bibliaiskolákban próbálják beállítani.

Minden karizmatikus hívő tudja, hogy olyan bizonytalan és illékony érzésre, mint a szerelem nem lehet házasságot alapítani. A házasság valójában elkötelezett szövetség, amit odaszántan, kitartóan, végig kell küzdeni az életben. Én ezt a szívem mélyén soha nem hittem el. Elég megnézni az ilyen tanítás nyomán steril körülmények közt létrejövő házasságok történetét. Amikor egy házasság a természetes ismerkedés és szerelem (szenvedélyes lángolás) helyett a pásztor és felesége közvetítésével jön létre, amikor szerelem nélkül lép szövetségre a férfi és a nő (a nő sokszor csak a rosszul értelmezett engedelmesség miatt mond igent), akkor annak többnyire katasztrófális következményei lesznek. Nem állítom, hogy minden ilyen házasság rossz. Előfordul, hogy sikerül beletrafálni, és két egymáshoz való ember lép házasságra ilyen módon, akik közt fellángol a szerelem a későbbiekben. Sajnos azonban többnyire nem így van. Évek múlva két frusztrált ember él egymás mellett, akik el nem válhatnak, viszont egymás idegeire mennek; a házaséletük sivár, nem kielégítő, előfordul, hogy a feleség megtagadja a szexet a férjétől; napokig nem beszélnek egymással, mert az egyik megbántotta a másikat. A helyzetet súlyosbítja, amikor professzionális házassági tanácsadó (pszichológus) helyett felkeresik a pásztort, aki szakképesítés hiányában képtelen kivitelezhető megoldás felé terelni a párt (gyakran a pásztor házassága is borzasztó), sőt a legtöbbször azt adja megoldásnak, hogy a feleség legyen engedelmes. Ez csak olaj a tűzre, a bajok csak még jobban elmérgesednek.

Énekek éneke 8:6-7. (RÚF 2011)

„Tégy engem mint pecsétet szívedre, mint pecsétet a karodra. Mert erős a szeretet, mint a halál, kemény és buzgó a szerelem, mint a sír. Lángjai tűzlángok, az Úr lángjai. Sok víz sem olthatja el a szeretetet, folyók sem boríthatják el azt. Ha az ember háza minden kincsét kínálná is a szeretetért, mégis kevesellnék.”

A házasság nem gazdasági munkaközösség, nem is szolgálati munkaközösség, nem azért van, hogy legyen kivel együtt imádkozni, és nem is a gyerekek nemzése a célja. A házasság egy szerelmespár döntése arról, hogy együtt fogják leélni az életüket jóban-rosszban, hogy örököstársak lesznek az élet kegyelmében, hogy életre-halálra szeretni fogják egymást. A szerelem nem illékony, mert a szerelem lángjai az Úrnak lángjai. Az Úr lobbantja be a szerelmet, és bár annak intenzitása változik az idők folyamán, mégis Jézus időről időre erőteljesen fellobbantja azt. A szerelem intenzitása egyénenként más és más, de arról meg vagyok győződve, hogy a házasság szerelemmel kezdődik, és a boldog házasság alapja a szerelem. Nem kell ettől félni. A szerelem nem az ördögtől van, hanem Istentől.

Érdemes elgondolkodni az ágápé és a szerelem közötti kapcsolaton. A szerelem nem pusztán testi kívánság. Amikor szerelmesek vagyunk, az egész lelkünket betölti a tudat, hogy mindent odaadnánk a szeretett emberért, és csak vele akarunk lenni, az egész életünket vele akarjuk eltölteni, és bármire képesek lennénk érte. Amikor Isten agapéja megnyilvánult felénk, akkor valami hasonló történt. Jézus otthagyta a biztonságot, az örömöt, és emberré lett, hogy az életét adja értünk. Aztán amikor feltámadt, felült a mennyei trónszékre, hogy a mi dolgainkkal foglalkozzon, hogy értünk járjon közbe az Atyánál. De nem akarta, hogy magunkra maradjunk, ezért elküldte a Szent Szellemet – értsük meg, hogy a Szent Szellem Isten szelleme, vagyis Jézus Krisztus szelleme, aki beköltözött a testünkbe. A szerelmes pároknak a vágya, hogy valahogyan egymásba tudjanak bújni és össze tudjanak olvadni, de erre az ember nem képes. Viszont Isten igen. Azzal, hogy a szelleme bennünk van, éppen ez történt. Károli úgy fordítja, hogy „Isten kiöntötte a szerelmét a szívünkbe a Szent Szellem által”. Akkor most Isten szerelmes belénk? Talán nem ez a legjobb megfogalmazás, de valami ilyesmiről van szó. Az ágápé ugyanúgy nem törődik a kifizetendő árral, mint a szerelem; bizonyos szempontból ugyanolyan vak, mint a szerelem; ha elolvassuk az 1 Korintus 13-ban a szeretetről írottakat, akkor azt találjuk, hogy az a leírás pontosan ráillik a szerelemre is. Tudom, hogy ez megdöbbentően hangzik, és nehezen fér be a macsó világunkba, de ha előítéletek nélkül vizsgáljuk meg a kérdést, akkor arra jutunk, hogy az ágápé és a szerelem minimum nagyon hasonlítanak egymásra.

A fent idézett igében – és számos más helyen -, ahol az ahavá szó (vagy annak igei alakja az aháv) szerepel a héber szövegben, a Septuaginta fordítói az agapé (agapaó) szót használták. Habár előfordul, hogy a fileó igével fordították az aháv héber igét, mégis a legtöbben esetben nem így van. Például amikor Jákob hét évig szolgálta Lábánt Ráhelért, mert annyira szerette őt – eredetiben aháv szerepel, amit agapaónak fordítottak. Még sorolhatnánk a hasonló példákat. Érdemes elgondolkodni az ágápé és a szerelem hasonlóságain, mert így sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a gondolkodásunk a házassággal kapcsolatban is.

Egy másik komoly akadály, hogy sok karizmatikus keresztény azt várja, hogy Isten kijelentést ad arról, hogy ki legyen a házastársa, vagy majd elé hozza, mint Évát Adám elé. Sokan nem bíznak magukban, ezért pásztori segítséget is kérnek. Mindez a gyereksorban tartás következménye. Egyrészt az újszövetségben sehol nem olvassuk, hogy Isten fog adni feleséget a férfinak. Szerintem Ádám és Éva példája rossz ebből a szempontból, hiszen Ádám úgy élt a földön, hogy egyetlen nő sem volt körülötte. Isten kiszakított belőle egy darabt, és abból alkotta meg nőjét, akit aztán elé vezetett. A mi helyzetünk teljesen más. Érthetetlen, hogy amit világi, hitetlen emberek meg tudnak tenni (én magam is megtérésem előtt házasodtam meg – nagy szerencsémre), vagyis képesek eldönteni, hogy kivel házasodjanak össze, az miért ilyen probléma a hívők számára. Illetve érthető: a hamis tanítások miatt van ez így. Pásztorok és presbiterek szeretnék kontrollálni a hívők házasságát, pedig ehhez semmi joguk nincsen. Lehet, hogy meg kell ismerkedni több férfival illetve nővel, beszélgetni, közös programot szervezni, mire az ember találkozik azzal, akiről tudja (és ez kölcsönös), hogy vele akarja leélni az életét. Ez azonban nem bűn, ez így normális. Nem arról beszélek, hogy szexuálisan kell egymást kipróbálni, de muszáj az ellenkező nemmel társalogni, időt tölteni, hogy megértsük önmagunkat, hogy kiderüljön, hogy ki a megfelelő számunkra. Nincs kijelölve egyetlen ember házastársunknak, hiszen ha ez így lenne, akkor, aki özvegyen marad, nem házasodhatna újra, nehogy valaki más társát ragadja magához. Tehát forgolódni kell társaságban, és egyszer fel fog lobbanni a kölcsönös szerelem és a mindent betöltő érzés és tudat, hogy ő az.

Nem állítom, hogy a jó házasság csupa öröm és bulizás. Vannak megpróbáltatások, vannak viták, nézeteltérések, vannak kemény helyzetek. Az egymás iránti kölcsönös szerelem, az egymás iránti tisztelet, elismerés, és Jézus Krisztus kegyelme mindezen átsegít. Nem csupán átsegít, hanem ezek a kemény szituációk meg is erősítik a kapcsolatot. A szerelem keményebb a sírnál.

Ezek után mi a helyzet az engedelmességgel? A férj dolga a tenyerén hordozni a feleségét, és minden kívánságát teljesíteni? Egyáltalán nem ezt mondom. Ettől nem is kell félni, mert úgysem tudná senki megcsinálni. A feleségek engedelmességének a kérdése szerintem túlzottan ki van élezve. Sok férfi úgy viszonyul ehhez, mintha katonai értelemben vett engedelmességről lenne szó. Ne felejtsük el azonban, hogy a hadseregben nincs szeretet, viszont van életveszély, és ezért fontos a kérdezősködés nélküli engedelmesség. A házasság viszont nem ilyen. A házasság szereteten alapszik, nem parancsuralmi rendszer. Az esetek többségében a férj és a feleség könnyen vagy nehezen, de végül konszenzusra jut. Azonban minden családban vannak olyan ügyek, amiben nem értenek egyet és valakinek meg kell hoznia a végső döntést. Ez pedig a férj, mert ő a fej. Ezek gyakran nehéz szituációk, és a férj is sokat vívódik, hogy melyik ujját harapja meg. Aztán sokszor nehéz szívvel hoz egy döntést. Ilyenkor van szükség a feleség engedelmességére, ami leginkább abban áll, hogy nem kezdi el nyaggatni a férjét, hogy mégis mást kellene tenni, ugyanis ilyenkor könnyen elfordítható a férj a döntésétől.

Még hívő életünk elején egy baráti házaspárral nyaraltunk, akik fél éve voltak házasok. Miután megérkeztünk a szállásra, felmerült a probléma, hogy először együnk és utána menjünk el szétnézni, vagy fordítva. A barátom felesége elkezdett lamentálni, hogy így vagy úgy legyen, mire a férj rászólt, hogy „most enni fogunk, én vagyok a férj, én mondom meg mi legyen”. A feleségemmel összenéztünk, hogy milyen marhaság ez! Az ilyenfajta megnyilvánulás mutatja, hogy a férfiak rosszul értelmezik az engedelmesség kérdését. Az engedelmesség a nagy döntések idején nyilvánul meg. Az ilyen apró dolgokban könnyen lehet konszezusra jutni, illetve meg kell tanulni a férjnek is és a feleségnek is engedni a másik akaratának.

Az engedelmesség kérdésével kapcsolatban fontos azt is megemlíteni, hogy a férj vezetőként azt is tudja, hogy neki sokkal könnyebb a dolga, ha a feleségével egyetértésben hoz döntéseket. Ezért hajlandó beletenni azt a plussz energiát, ami ahhoz kell, hogy meggyőzze a feleségét. Ez sokkal simábbá teszi a házasságot, mint amikor autokratikus módon akar a férj vezetni. Sajnos a gyülekezeti tanítások efelé terelik a férfiakat, maguk a gyülekezeti vezetők is autokratikus stílusban vezetnek, a gyülekezeti férfiak ezt az egy vezetési modellt látják példaként. Az autokratikus vezetés helye a katonaság és más olyan helyek, ahol rendszeres életveszély van, nincs idő a meggyőzés folyamatára. A család nem az autokratikus vezetés helyszíne. Ott sokkal inkább megegyezéses vezetés vezet célra. Így is lesznek olyan szituációk, ahol nincs egyetértés, és mégis dönteni kell. Éppen elég kihívás ez a férj számára, nem kell mesterségesen gerjeszteni ezeket a szituációkat.

A döntések során – mielőtt a feleséget engedelmességre szorítanánk – érdemes a családtagok teherbíróképességét is felmérni és aszerint hozni a döntést. Vegyünk példát Jákobról, aki az apró jószág tempójához szabta az egész csapat haladási sebességét, nehogy a kicsik elhulljanak. Egyszer megszólt minket valaki a gyülekezetben, hogy miért attól tesszük függővé, hogy elmegyünk-e valahova pihenni, hogy az akkor két éves fiúnk bírja-e a hosszú autóutat: „nehogy már a gyerek mondja meg, hogy mit csinálunk”. Pedig bármennyire is ellentmondásos a leggyengébbhez kell szabni a döntéseket. Nem jó vezető az, aki úgy rohan előre, hogy észre se veszi, hogy mögötte hullanak az emberei. A családban ez különösen így van, hisz szeretet-kapcsolat van a család tagjai közt. Ezért az a normális, hogy a szülők – és elsősorban az apa – figyelembe veszi a család teherbíróképességét.

Sok mindent csak érintőlegesen említettem, ebben az írásban, amellyel a célom a gondolkodás serkentése. Nem állítom azt, hogy én tudom a tutit, és azt a látszatot is szeretném elkerülni, hogy az én házasságom tökéletes. Távolról sem az, mindennap tanulnunk kell mindkettőnknek a feleségemmel, és sokat gondolkodunk, hogy egyes nehéz helyzeteket hogyan oldjunk meg. Ez a legfontosabb dolgunk. Ne hagyjuk, hogy leegyszerűsített sztereotípiákat kényszerítsenek ránk, biblikusnak gondolt, de valójában félreértelmezett tanításokkal kössenek gúzsba, hanem tartsuk meg a szabad gondolkodás képességét, és akarását. Az ige nem kényszerzubbony a házasság területén sem. Néhány alapvetéstől eltekintve szabadon hagyja a házastársakat, hogy úgy vezessék az életüket, ami nekik és gyerekeiknek akkor és ott a legmegfelelőbb. Isten kegyelme velünk van, a Szent Szellem folyamatosan támogat abban, hogy a házasságunkat, a családunkat boldoggá, kielégítővé és élvezetessé tegyük.