Házasság – szeretet

Akárhány írás, prédikáció jelenik meg a házasság témájában, a reakciókból jól látható, hogy milyen nagy problémák vannak a házasságokban. A világban ezt már megszoktuk. Mindenki látott már grafikonokat, amik a házasságkötések számának csökkenését, és a válások számának növekedését mutatják. Ma már a házasságok több mint fele válással végződik. Ezek közismert tények, azonban azt várnánk, hogy a keresztény gyülekezetekben ez máshogyan van. Amennyiben csupán a statisztikát nézzük, talán tényleg kevesebb a válás, mint a világban. Ha így van ennek az oka valószínűleg az, hogy sok keresztény úgy értelmezi a Bibliát, hogy Jézus egyáltalán nem engedte meg a válást, csak a fizikailag elkövetett és szexuális értelemben vett házasságtörés esetén. Az ilyen módon kissé torz statisztika mellett, többször is hallhattuk gyülekezeti vezetőktől, hogy a keresztény házasságok példaértékűek a világ számára, és hasonlókat. Azonban ha a számok és a propaganda mögé nézünk – akár személyes beszélgetéseket folytatunk, akár facebook kommenteket olvasunk a témában -, akkor kiderül, hogy hatalmas gondok vannak a keresztény házasságokban.

A hálószobákból sokszor jönnek napfényre a szexualitás területén jelentkező bajok. Amikor ezekkel kezdünk foglalkozni, valójában a felszínt kapargatjuk. A szex olyan, mint a lakmuszpapír: jól jelzi, hogy a házassággal, mint az adott két ember kapcsolatával komoly probléma van. Lehet tanácsokat adni, mit hogyan kellene megváltoztatnia az adott párnak, de a mélyben levő gond megoldása nélkül, nem fogunk tartós javulást elérni. A jó szex nem megy parancsszóra, valaminek az alapoknál kell megváltoznia ahhoz, hogy a szexuális életben, és a házasság más területein is hosszantartó változások történjenek.

Meggyőződésem, hogy az alap probléma a szeretet hiánya. Mit értek ezen? Rendszeresen látom a kommentekből, hogy az emberek egymást kárhoztatják a különböző bajok miatt. Azért nincs jó szex, mert a feleségem olyan az ágyban, mint egy fadarab. Azért nincs jó szex, mert a férjem egy erőszakos érzéketlen bunkó. Aztán előkerül a sok sérelem, ami az évek alatt összegyűlt: nem főzött, nem dolgozott, egy jó szava nincs hozzám, nem engedelmeskedik, varázsol, nem foglalkozik a gyerekeinkkel, stb. Ezek mindkét oldalon a szeretet hiányáról árulkodnak. A szeretet ugyanis hosszútűrő, nem keresi a maga hasznát, nem rója fel a gonoszt, nem vádol, nem kérkedik, mindent eltűr és mindent hisz, és ami a legfontosabb: a szeretet soha nem fogy el. A világ szerint a szerelem elmúlik – a szerelemnek múlnia kell. Csak azért mondják ezt, mert nem ismerik Jézus Krisztust. A szerelem, az ágápé, nem fogy el soha.

Kereshetjük az okokat, hogy hogyan jutott a kereszténység oda, hogy a házasságokban nincs meg a szeretet, de ha eredményt akarunk elérni, akkor a Krisztushoz, a fejhez kell fordulnunk. Biztosan szerepe van a bajokban az irgalmatlan igehirdetők tanításainak is (a házasság mint szolgálati közösség, az engedelmesség túlhangsúlyozása, a szexről való tévtanítások stb.). Azonban hasonló gond a gyülekezetekben levő hitetlenség, ami elsősorban a szószékekről, a pulpitusok mögül árad. Azt értem ezalatt, hogy célnak jelölik meg azt, amit Krisztus már elért. Azt hirdetik, hogy a Krisztusi természet elérése végtelen munka által lehetséges. Azt hirdetik, hogy most már tartsuk be a mózesi törvény erkölcsi szabályait, mert képesek vagyunk rá. Ezzel a már Jézus által lerombolt tételes szabályokra és önmaguk képességeire fordítják a hívők figyelmét, ahelyett, hogy a mi hitünk elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra fordítanák azt. Amikor azt mondja Pál, hogy Jézus adatott nekünk bölcsességül, akkor ez azt jelenti, hogy a krisztusi élethez (ha úgy tetszik a keresztény élethez) szükséges képességeink, szakértelmünk mind Krisztusban van. Ezek természetfeletti dolgok.

Értsük meg a keresztény élet lényegét!

Gal 2:17-21. (RÚF 2011)
„Ha pedig Krisztusban keresve a megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája? Semmiképpen! Mert ha amiket leromboltam, azokat ismét fölépítem, törvényszegőnek bizonyulok. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem. Nem teszem érvénytelenné az Isten kegyelmét, mert ha törvény által van az igazság, akkor Krisztus hiába halt meg.”

Amikor úgy értelmezzük a keresztény életet, hogy mi most már képesek vagyunk magunktól betölteni a tételes törvényt, akkor mindig bűnösnek, törvényszegőnek fogunk bizonyulni. Ekkor nem használ semmit Krisztus, sőt kimondatlanul is azt állítjuk hogy Krisztus hiába halt meg. Értsük meg, hogy meghaltunk Krisztussal együtt. Amikor Jézus Krisztust keresztre feszítették, akkor minket is keresztre feszítettek. A keresztény élet lényege, hogy többé nem mi élünk, hanem él bennünk a Krisztus. Sajnos prédikátorok sokasága tette és teszi ezt elérhetetlen messzeségben levő céllá, amire minden erőnkkel törekednünk kell. Ezzel ítélik sikertelenségre a hívők tömegeit, ezzel döntik romba a hívők házasságát, és süllyesztik azt le a világi házasságok szintjére. Pál azonban önmagát állítja példának elénk, de nem azért, hogy mi azt mondjuk, hogy: „hát igen, Pál nagy Isten embere volt, neki sikerült. Megpróbálok én is meghalni önmagamnak és valahogyan elérni, hogy úgy látszódjon, mintha Jézus élne bennem.” Pál önmagáról szól, de amit mond, az igaz minden hívőre. Amikor elkezdtünk hinni Jézus Krisztusban, és belemerítettek a vízbe, akkor meghaltunk Jézussal együtt. Onnantól kezdve már nem mi élünk, nem az az ember él, aki korábban voltunk, hanem a Felkent él bennünk. Itt a földön még testben élünk, de az Isten Fiába vetett hitből élünk. Az elkövetett hibáinkból és vétkeinkből nem a testi erőlködés fog kihozni, hanem az Isten Fiába vetett hit. Az a hit, hogy mindezek ellenére igaz emberek vagyunk, mert Jézus halt meg helyettünk. Az a hit, hogy mi magunk is meghaltunk vele, és most már Jézus Krisztus él bennünk.

Amikor a figyelmünket Jézus Krisztusra fordítjuk – de nem mint távoli Istenre, aki a mennyei trónon ül, hanem arra a személyre, akiben benne vagyunk, és aki mi bennünk van -, akkor fognak elkezdeni megnyilvánulni a Krisztus dolgai rajtunk keresztül. Jézus Isten, és maga a szeretet. Ha ő él bennünk, akkor ez a szeretet él bennünk. Az ő szeretete fog belőlünk kiáradni a házastársunkra, és a házastársunkból is Jézus szeretete fog ránk áradni. Ez a szeretet pedig félresöpri a házasság gondjait, mert nem önmagára fókuszál, hanem a házastársra. Csak az Úr Jézus Krisztus szeretete képes helyrehozni a házasságokat. Az ő szeretete tudja megérinteni a közelünkben levő embereket, csak ez a szeretet fog változást hozni az életükben.

A gyülekezeteknek is éppen ez a problémája. Nem hisznek, ezért megpróbálnak úgy tenni, mintha Krisztus élne bennük. De csak izzadságszagú erőlködés zajlik a gyülekezetekben, miközben a hívők egymással harcolnak a pozíciókért, igyekeznek kiszorítani vagy távoltartani egymást a jobb helyekről (pulpitus, színpad, szolgálatvezetés, a pásztor környezete), eközben képmutató módon különböző ideológiákkal és hazugságokkal igazolják önmagukat. Addig nem lesz ebben változás, amíg nem kezdik el végre az evangéliumot hirdetni a pulpitusokról. Nem az az evangélium, hogy ha elég elszántan próbálkozol, akkor eléred, hanem az, hogy Krisztus már elérte, és amit ő elért, az hit által a mienk is. Már most. Nem a jövőben valamikor, nem a mennyben, hanem most, itt a földön.

Egyetlen harcunk van: a hit harca. Akkor is, amikor úgy tűnik nem él bennünk Krisztus, akkor is kitartunk emellett a kijelentés mellett. Nem azért mert valamit el akarunk érni, vagy Istentől akarunk kikényszeríteni valamit, hanem azért, mert ez a valóság. A látható valóság csak ideig-óráig tart, az igazi valóság viszont örökké. Jézus Krisztus él bennünk – ez az örökké tartó valóság.