A túlhangsúlyozott kegyelem

Sokat hallani mostanában a kegyelem evangéliumáról. Érvek repkednek pro és kontra. Hallunk a „túlzásba vitt módon hirdetett”, „túlhangsúlyozott” kegyelemről is, amit ki kell egyensúlyozni a többi bibliai tanítással, el kell helyezni az őt megillető helyen. Bölcs, érett gondolat első hallásra. Nézzük meg alaposabban.

Az Apostolok cselekedetei 20. 24-ben Pál apostol az Isten kegyelmének evangéliumáról beszél.

De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.

 Tehát az evangélium a kegyelem evangéliuma, a kegyelem az evangélium által hozzáférhető az ember számára. A két dolog elválaszthatatlan. Szinte szinonim fogalmakként értelmezhetjük az Újszövetségben. A kegyelem az evangélium által érhető el, az evangélium pedig csak kegyelem által működőképes, „igazi” evangélium.

Róm 1. 16
Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma (ereje, képessége) az minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először meg görögnek.

A Galata-levél 1. 6-ban Pál szintén az azonosítás irányában fogalmaz.

 Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok.

Azt mondja, hogy a gyülekezet elhívása a kegyelem által történt, ám most egy másik „evangéliumot” hallgatnak. Itt szinte teljes a két fogalom azonosítása: Pál Galáciában az evangéliumot hirdette és az evangélium beszéde által hívta el Isten a gyülekezetet, amit levelében Pál kegyelem általi elhívásnak nevez. Ám ők nem maradtak meg a kegyelemben, hanem egy másik, törvénnyel kevert evangéliumot kezdtek követni, ami már nem a Krisztus evangéliuma. A hívő szellemi teljesítményének evangéliuma, az nem Jézus Krisztus evangéliuma. Azért nem, mert elhagyták az evangélium lényegét, az ingyenes kegyelmet.

Ahogyan a Logosz, az Isten szava Jézus Krisztusban lett testté, úgy az Ő szeretete és kegyelme az evangéliumban a vált megfoghatóvá, hozzáférhetővé az ember számára. A kegyelem nem egy a keresztény alaptanítások, vagy tanítások között. Nem lehet feltenni a polcra, beskatulyázni a házasságról, áldásról, vízkeresztségről, szolgálatról szóló tanítások közé. A kegyelem az maga az evangélium, ezért ha a sokféle keresztény tanítás között, azonos rangúként, fontosságúként látjuk, akkor ez csorbítja az evangélium tekintélyét. Lefokozzuk Isten kegyelmét. A kegyelem evangéliuma a forrása minden jó dolognak, amelyet Isten az emberiséggel tett, tesz, és tenni fog.

Az evangélium és a kegyelem örök.

Jel. 13. 8 
Annak okáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta.

A kozmosz alapítása óta a Bárány megöletett, az állatáldozatok erre az örök kegyelemre, áldozatra és nem a Golgotára előre nézve voltak legitimek. Az ószövetségi hívők (Dávid, Gedeon, Sámson, Ábrahám stb.) is emiatt voltak bizalmuk, hitük által igazak, bűneik hibáik ellenére. Az evangélium is örök, korszakokon átívelő, múltra, jelenre, jövőre vonatkozó.

Jel. 14. 6
És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot,

Az evangélium örök terve Istennek, a benne megjelent kegyelem pedig örök tartalma az evangéliumnak.

Amikor már nem lesz bővölködésről szóló tanítás, erkölcsi tanítás, gyógyulásról stb. szólók sem, mert ezekben már benne élünk, a kegyelem evangéliumáról akkor is beszélni fogunk, mert ez Isten lényege, ez a Krisztusban megfoghatóvá vált szeretete Istennek.

 Ahogy nem mondhatjuk, hogy az evangélium megismerése és az abban való hit azonos értékű a munkához való viszonyról, a kapcsolatokról, az imáról szóló tanításokkal, úgy azt sem mondhatjuk, hogy a kegyelem megismerésével azonos súlyú, értékű lenne a többi keresztény alap-, és egyéb tanítás. Az evangélium az az élet, amelyben Isten kegyelme megjelent, elérhetővé vált az emberiség számára. A kiegyensúlyozás, a tanítások, üzenetek közötti harmónia szükségességének a hangsúlyozása nem más, mint az evangélium a kegyelem botrányának hárítása, fel nem vállalása. Az üdvösség csak az evangélium, csak a kegyelem által érhető el. Nem kell félnie azoknak a jó szándékú nagyszerű Isten szolgáinak, akik áldozatokat hoztak, hoznak, jól teljesítenek, szolgálnak, mert áldozatuk, amit az Úrért hoztak, teljesítményük jutalmat nyer, de az üdvösségükért ők sem tehetnek semmit. Tulajdonképpen ezek a jellemes  nemes lelkű emberek  is megbotránkozhatnak a keresztben, éppen úgy, mint a törvény és a szabályok megszállottjai.

Amikor a kegyelmet egy polcra helyezzük a többi tanítással, megtévesztjük a keresztényeket. Kialakítunk egy hozzáállást: „Túl sok ebből a kegyelemből, ki kell egyensúlyozni, másról is kell beszélni!” Azonban a kegyelem hirdetése magának az evangéliumnak a hirdetése! (A Jézus evangéliumától elszakított kegyelem ugyanis nem az élő Isten kegyelme, hanem csak a fogyasztói igényekhez igazított, kasztrált üzenete a népszerűséget akaró igehirdetőknek.) Isten Krisztusban adott kegyelemének hirdetése viszont magának az evangéliumnak a hirdetése. Ha a kegyelem evangéliumát halljuk és azt hirdetjük, akkor a mi szívünkben és a hallgatók szívében, életmódjában, gondolkodásában Jézus Krisztus lesz az első. Az evangélium, a kegyelem Őt emeli fel, Róla szól, az iránta való szeretetben újítja meg az egyházat. Veszélyes más tanításokkal egy szinten kezelni, mert az evangélium, a kegyelem, a fundamentum maga Jézus. A kőszikla. Rajta alapul minden más, amiről a Bibliából tanítani lehet.
Az evangélium Isten örök terve. Örök tanítás, ami egyedül az embernek adatott, és amely megismerteti a mennybeli lényekkel is Isten lényegét, azt, hogy Ő a szeretet. Szeretete a gyakorlatban a kegyelemként működik. Amikor minden tanítás, látás, prófécia el is múlik a teremtés kezdetétől meglévő evangélium és a benne dokumentált, feltárulkozó kegyelem meg fog maradni, mert Isten lényegét, szeretetét tükrözi.
Mert az evangélium, nem a „jó erkölcs evangéliuma”, nem a „prosperitás evangéliuma”, nem a „sikeres házasság, a gyógyulás, a sikeresen társadalmat formáló gyülekezet, egyház evangéliuma, hanem a kegyelemé. Ahogy Pál írja a „kegyelem evangéliuma”.  

A Gal. 4. Hágárt a törvény szövetségével, Sárát az új szövetséggel felelteti meg.

 24 . Ezek mást példáznak: mert azok [az] [asszonyok] a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szülő, ez Hágár,

 25. Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.   

26. De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,

 Sára, az egykor meddő, az ígéret és az öröm, Izsák megszülője. A 29-es versszak az ószövetségi történethez új dimenziót ad, mondván hogy a test szerint való, azaz Izmael üldözte Izsákot.

29 – De valamint akkor a test szerint született üldözte (zaklatta, követte megfigyelte, beépülve bíróság előtt vádolta) a Lélek szerint valót, úgy most is.

 A test szerint született a szellem szerint valót. Ezért mondja: Dobd ki a szolgálót és az ő fiát, mert ők nem örökölhetik azt, amit Izsák örököl.   Olvassuk az ószövetségi történetben, hogy Abimelek elragadta Sárát és bekényszerítette a többi nő közé a háremébe. Isten ezen úgy felbőszült, hogy majdnem az ártatlan, Ábrahám által becsapott Abiméleket ölte meg, illetve büntette meddőséggel háza népét. Miért is? Mert Sára Ábrahámhoz tartozik. A kegyelem és a hit általi megigazulás, azaz az evangélium elválaszthatatlanok. Nem lehet a kegyelmet betenni a többi tanítás háremébe. Nem lehet Sárát betenni a hárembe. Ábrahám alakja a hit általi megigazulást jelenti, melynek alapja a kegyelem szövetsége. A kegyelem, a hit általi igazzá válással egyesülve szüli és tartja meg az ígéret megvalósulását, az örömöt a nevetést, az üdvösséget. Ábrahám és Sára, kegyelem és evangélium elválaszthatatlanok.

Amikor a régi ruha szakadozik és itt-ott látható lesz a test meztelensége, tökéletlensége, rútsága, némely vezető úgy próbálja ezt orvosolni, hogy a másoknak adott, másokra szabott új ruhából foltot vág, majd rávarrja a régire. A folttól a régi, a tradíció, a szervezet, stb. izgalmasabbnak eredetibbnek kezd látszani. Ez történik, amikor a Szentlélek által beindított új mozgalmak elemeit, rész-kijelentéseit próbálják a régi rendszer, szervezet túlélése érdekében használni. Nincs kijelentése az önkéntes szabónak, a prédikátornak az újról, jelen esetben a kegyelem evangéliumáról, nem vette azt a kenetet, ami működik a mozgalomban. Ismerete azonban van, és mivel az üzenet vonzó, és az emberek érdeklődnek, úgy használja fel az ismeretet, ahogy a színpadot, a kivetítőt, vagy a gyülekezeti házat: Eszközként. Igen ám, de a hallgatóságból némelyek, hallva a csak foltnak szánt rész-üzenetet, kijelentést kapnak, veszik azt a kenetet, amit az üzenet egésze hordoz, mert a kijelentést nem a prédikátorok adják, hanem Isten Szelleme. Akik pedig kijelentést vettek a prédikátor által csak díszletként használt üzenetből, azok betüzesednek, új ruhát kapnak, fel is veszik, elkezdenek „kilógni a sorból” és feszegetik a régi kereteket. Ilyenkor jön az ijedtség, hogy elvész a szolgáló, vagy a gyülekezet kompatibilitása a régebbi kijelentésen felépült szervezettel, intézményekkel, amelyek a státuszát biztosítják. E helyzetben előjön a vágy, hogy a „Krisztus keresztje miatt ne üldözzék őket” (Gal.6.12). Elkezdődik a kiegyensúlyozás, a kegyelemnek a többi tanítás közé való besorolása, visszaigazodás a régihez. Magyarázatok születnek, terjednek arról, hogy mi a baj az új kenettel, az új mozgalommal, a tüzessé, szenvedélyessé vált emberekkel, (baj persze mindig van) különösen, ha elmennek a régiből, vagy eltávolodnak attól.

Olyan ez, mintha egy hajó tőkesúlyát akarnánk a hajótestben elhelyezett, azonos súlyú nehezékekkel kiegyensúlyozni. A hajó biztosan felborul, mert a tőkesúly szerepe az, hogy megmaradjon viharban is a vízen ezért az a legnehezebb a hajótest stabilitásának záloga. Az egyház hajóján ilyen tőkesúly a kegyelem, a kegyelem evangéliuma, amely Jézus Krisztus személyét emeli fel, Róla beszél, Róla akar hallani és ehhez képest mindent másodlagosnak, illetve következménynek lát. A kiegyensúlyozás, a szokások, szabályok, törvények, emberi teológiák hangsúlyozása és a kegyelem evangéliumával való egyenjogúsításuk a magaválasztotta istentisztelet termékei. Bölcsességnek látszik, mert valódi célja is ennyi csak: A látszat fenntartása. Lényegileg a testi természet hízlalását, megerősítését eredményezi. Kol.2.23.

Manapság sok közösségben, gyülekezetben, még virtuális közösségekben is a kegyelemről beszélnek, és sokan hallgatják ezt az üzenetet. Ez nem fülviszketés miatt van, (2. Tim. 4.3) hanem folyik az evangélium helyreállítása és az egyház felkészítése a Nagy Találkozásra.