Mit tehetünk a szentebb életmódért? 2.

Szabad legyen a kereszténység!

Az újszövetségi, Istentől származó elvárásoknak kegyelemből tudunk engedelmeskedni akkor, ha tudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk, hogy igaz emberekké váltunk hit által, hálásak vagyunk, keressük az Urat, szeretjük Őt, együtt vagyunk Vele és Ő szól személyesen, kegyelemből hozzánk.
Így győzünk a bűn felett. Kegyelemből. Magunkat, szeretettnek, elfogadottnak látjuk, de ezen felül még hasznosak is akarunk lenni. Jó bizonysága Jézusnak és közel is lenni Hozzá. Ám tisztában vagyunk azzal, hogy a bűn kiöli bennünk az Isten iránti szomjúságot ezért elhagyjuk azt, kegyelemből. Nem félelem, nem jutalom késztet erre, hanem a szívünkben növekvő szeretet Isten és embertársaink iránt.

Péter, miután elárulta Jézust, lemondott magáról. Visszament halászni, de Jézus nem mondott le róla. Utánament személyesen és helyreállította. (Jn. 21. fej)                                                                                            
A korinthusi gyülekezetben a mostoha anyjával együtt élő férfi meghallotta Pál figyelmeztetését, megszomorodott, keresni kezdte az Urat. A második levélből kiderül, hogy teljesen elhagyta botrányos, erkölcstelen életmódját, még vigasztalni is kellett.

2 Kor. 7.-8. 
Olyannyira, hogy most éppenséggel ti bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok, nehogy valahogyan a túlságosan nagy bánat eleméssze az ilyet.
Azért kérlek titeket, hogy tanúsítsatok iránta szeretetet.  
                                                                     

Miért tudta elhagyni a szexuális bűnt, melyben életvitel szerűen élt? Nem azért, mert az üdvösségét féltette, és a pokoltól rettegett.

1 Kor 5. 5.
Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék (üdvözüljön) az Úr Jézusnak ama napján

Amíg a bűnében élt hívőként, addig sem a pokolba akarta őt lökni Pál „szent” haragjában, hanem arra törekedett, hogy, ha nem akarna is megtérni, üdvözüljön a hétpróbás, „tökgáz” tesó, mert tisztelte benne az Úr kiválasztását. Végül nem is kellett „átadni a Sátánnak”. Az újjászületett szíve, szelleme ösztökélte a tisztulásra, mert valószínűleg belátta, hogy őt Jézus vére szent állapotba hozta, már Istennek elválasztott ember, és nem volt békessége abban, hogy az életmódja nem tükrözi ezt. A testvéri közösség korlátozása ezt a felismerést volt hivatva elősegíteni.
E kijelentés megszületését, és a nyomában járó változást, nem pedig a „felsőbb gyülekezeti kaszt” védelmét, álszent gőgjük hizlalását szolgálta a korlátozott kirekesztés.

1 Kor 5. 11.
Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.

Nevelő, nem büntető és megbélyegző célzatú volt. Az Úr is biztosan szólt hozzá személyesen, hiszen Korintusban működtek, a pont ilyesmire adott szellemi ajándékok, és teljesen megtért a bűnéből. Feltehetően démontól is szabadult. Ez a módja a bűnöktől való elszakadásnak. Egyrészt a hit, hogy meghaltunk a bűnnek.

Róm 6. 11.
Így tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban

Másrészt az a reménység, hogy teljesen szentek leszünk életmódunkban is, mert Isten ezt elvégezte.

Róm 8. 30.
Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Ő pedig „nem száll le rólunk” nem legyint, hogy „ááá..hagyjuk!” Ő egy jó apa és szól, szól, addig, amíg meg nem halljuk a személyes üzenetét. Az egész megszentelődés, életmódbeli tisztulás motívuma pedig a szeretet. Nem a jutalom vágya, vagy a büntetéstől való félelem.

A Jn 14. és 15. fejezetében több variációban előfordul hogy, „Ha szeret (agapaó) engem valaki az megtartja/tartsa meg a parancsolataimat.”

Jn. 14 .15.
Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat

Általános értelmezése az, hogy: „Tessék, bizonyítsad be, hogy szereted Jézust, a parancsoknak való tökéletes engedelmességed által!
Péter esetére hívnám fel a figyelmet a szeretet minősége kapcsán.
(Jn 21. fej.)
Jézus itt háromszor kérdezi Pétert „Szeretsz-(agapaó) engem?” Kétszer az isteni, tökéletes, érdek nélküli szeretetre vonatkozó „agapaó”-igét, végül a „phileó”=kedveli, örömét leli benne, a baráti szeretetre alkalmazott szót használva. Péter mind háromszor ez utóbbival válaszol. „Szeretlek, de csak phileóval.” Kigyógyult az öncsalásból. Jézus Pétert annak tökéletlen szeretete ellenére állítja itt helyre, erősíti meg elhívásában és jelzi, hogy el fog jutni az agapé-szeretetbe utalva tanítványa későbbi mártíromságára.

A Jn 14 és15-ben előforduló „Aki szeret (agapaó) engem, az megtartja/tartsa meg a parancsolataimat”, több módon is értelmezhető:
„Aki agapé-szeretettel szeret, az abból látszik, hogy megtartja a parancsolataimat.” „Aki, úgy gondolja, hogy agapéval szeret, azt úgy ellenőrizheti, hogy akkor tökéletesen engedelmes.” „Ha valakiben csírázik már az agapé-szeretet az meg is fogja tartani a parancsaim (ahogyan erősödik benne ez a fajta szeretet)”. A szeretetet nem lehet elválasztani az engedelmességtől. Aki nem szereti Jézust agapéval, nem tud engedelmeskedni, ahogy Péter sem.
Akiben benne van már az agapé-szeretet, az ennek növekedése arányában engedelmeskedni fog, ugyanis törekszik engedelmességre, de nem félelem, vagy jutalom miatt, hanem a szeretetétől motiváltan. Akiről úgy látszik, hogy nagyon szereti az Urat, az engedelmessége mértékéből ítélhető meg mennyi a látszat és mennyi a valóság szeretetében. Engedelmesség alatt természetesen nem a mózesi törvénynek való engedelmességet kell érteni.

Például, ha valaki annak vélt, vagy valós teológiai tévedése miatt rágalmazni kezdi és megutálja testvérét, annak nagy problémája van a Megváltójával való viszonyában is.
Jakab és János szamariaiakat elégetni vágyó kegyetlensége van benne, mert torz még az Isten-képe. (Lk 9. 54.) Ez a fajta kegyetlenség fogalmazódik meg abban a türelmetlen elvárásban is, hogy „Gyerünk, mutasd meg az elvárásoknak való engedelmességed által, hogy szereted Jézus!” „ Ha bűnt követtél el, akkor te nem szereteted a Megváltót!”
Ezek az állítások farizeusi kegyetlenségből születtek és nem igazak. Azért nem, mert elválasztják a szeretetet az engedelmességtől, (azonnal menjen az autó benzin nélkül!) és mert tagadják, hogy az agapé-szeretetet egy folyamatosan növekvő valóság bennünk.
Ha valaki újjászületett az akar engedelmeskedni, de nem tud azonnal, tökéletesen pedig csak akkor, ha új testben lesz. Rengeteg szenvedést és sebet okoz a hívőkben a fenti durva és vulgáris gondolkodásmód.
Mivel nagy álszentség és képmutatás is van mögötte valójában az uralkodás eszköze. Kivonja a hívőt az Úrral való közösségből: „Méltatlan vagy!” és emberi uralmat épít ki.
Lehet-e jobban kétségbe ejteni, tönkrezúzni egy gyermek lelkét annál, mint mikor valaki azt bizonygatja neki, hogy mert nem volt tökéletesen szófogadó, ezért ő igazából nem is szereti a szüleit.
Ki képes ilyen elvetemültségre? Miért gyakorlat ez a keresztény közösségekben? Az engedelmességre törekvő, de megfélemlített, hibái, vétkei által sakkban, néha kétségbeesésben tartott hívő aztán vagy elmegy a közösségből, vagy képmutató lesz, de leggyakrabban az emberi rendeleteknek, a közösség tradícióinak, elvárásainak is meg akar felelni igyekezetében.
Elveszítheti képességét, hogy különbséget tegyen Isten szava és tekintélyes emberek véleménye, nézetei között. Gyermekkorban konzerválja önmagát. Ha szól is hozzá az Úr, vezetni nem tudja, mert nem mer már egyedül dönteni. A tökéletes engedelmesség csak szabadságban valósulhat meg.

Jn. 8. 32. 
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.                                           

Nem értelmi meggyőződés az itt szereplő „megismerés”, hanem döntés, egyesülés a valósággal, igazsággal, annak megértése után. Bátorság és szeretet van benne.
Az így átölelt, szorosan tartott igazság vezet be a szabadságba.