Tartoznak-e a keresztények megtartani az erkölcsi törvényeket?

Nemrég látott napvilágot egy tanítás a neten, mely a törvénnyel foglalkozott, és aminek eredményeképpen sokan elbizonytalanodtak a hittel kapcsolatban. A törvény és a kereszténység viszonya egy örök téma. Sajnálatos módon a felekezetek jelentős részében – vagy teológiájukban, vagy gyakorlatukban –, megtalálható az a gondolat, hogy megfelelő cselekedetek által igazul meg az ember, vagy pedig a hitből kapott megigazultságát cselekedetekkel tartja meg. Néhol hirdetik, hogy hit által vagyunk igazak, és nem vagyunk törvény alatt, de azt is mondják, hogy közben tartozunk megtartani a törvényt. Elismerik, hogy senki nem tudja megtartani a törvényt, viszont mégis célként kell magunk előtt látni a törvény megtartását. Ezek a gondolatok mind eretnekségek, lerombolják a Jézus Krisztusba vetett hitet. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a pokol mélységeiből származnak ezek a tanítások, az eredményeik pedig jól látszanak a különböző felekezetekben: az emberek kárhoztatás alatt vannak; gyümölcstermés helyett csupán erőlködnek, hogy valami kis savanyú, éretlen, kemény gyümölcs megjelenjen az ágaikon; sokan bűnökkel küzdenek; legtöbben nem tudják, hogy mi a szeretet. Ebben az írásban és néhány következőben szeretném ezt a kérdést mélységeiben is megvizsgálni, hogy a hitünk az apostoli kinyilatkoztatáson alapuljon.

Először is nézzük meg, hogy kinek adta Isten a törvényt? Csak a zsidóknak, vagy a nemzeteknek is?

Róma 2:14-16. (RÚF 2011)

„Mert amikor a pogányok, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük, jelezve, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe; lelkiismeretük és egymást kölcsönösen vádoló vagy mentegető gondolataik is erről tanúskodnak majd azon a napon, amelyen Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által.”

Ezeket a verseket sokszor olvastuk, de valószínűleg nem fogtuk fel a jelentésüket. Pál világossá teszi, hogy a pogányoknak, vagyis a nem zsidó nemzeteknek nincsen törvényük. Ha nincs törvényük, akkor mégis miért teszik meg néha a törvény dolgait? Pál azt állítja, azért mert a törvény cselekedete a szívükbe van írva, amit bizonyít a lelkiismeretük és a gondolataik egymással való szüntelen vitája. Tehát bár nincs törvényük a nemzetekből valóknak, mégis tisztában vannak a jó és a rossz fogalmával. Ez a képesség akkor került be az emberbe, amikor evett a jó és a rossz tudásának fájáról. Attól a naptól kezdve olyan lett az ember, mint Isten: jónak és gonosznak tudója. Ez az ismeret benne van az ember szívében. Amikor valaki rosszat tesz, akkor a lelkiismerete vádolja, a gondolatai viszont mentegetik, hogy mégsem tett annyira rosszat. (Persze a lelkiismeret a bűn miatt torzul, így sokszor már nem is vádol). Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzetekből valóknak is adatott a törvény.

Hallottam egy alattomosabb megállapítást: a törvény egésze nem vonatkozik a pogányokra – a rituális és államigazgatási törvények semmiképp – csupán az erkölcsi parancsolatai. Azért alattomos ez az érvelés, mert miközben nem veszi figyelembe, hogy a törvény fel nem bontható – a felosztása legfeljebb didaktikai célokat szolgálhat – a bűnbeeséskor az isteni tiltás ellenére megszerzett képességet mutatja be úgy, mintha Isten rendelte volna a pogányoknak az erkölcsi törvényeket. Meg kell értenünk, hogy hiába tudja az ember, hogy mi jó és mi rossz, a bűnös természete miatt képtelen arra, hogy ne tegyen rosszat, hanem következetesen jó dolgokat csináljon. Azok a hit által igaz emberek pedig, akik abban hisznek, hogy meg kell felelniük az erkölcsi parancsoknak, minden igyekezetüket arra fordítják, hogy elkerüljék a rossz tetteket, eközben pedig megfeledkeznek a jóról. A kereszténység ugyanis nem külső parancsolatok megtartásáról szól.

Mindehhez egy megjegyzést szeretnék fűzni. A törvény hármas felosztása rabbinikus hagyomány, amelynek oka éppen az, hogy a templom lerombolásával a törvény objektíve is megtarthatatlanná vált. A hármas felosztással sikerült elkülöníteni azokat a törvényeket, amiket nem kell megtartani azoktól, amik továbbra is kötelezőek. Ehhez azonban Istennek semmi köze. Mi akik hiszünk Jézus Krisztusban, mint a megjelent Messiásban pontosan tudjuk, hogy a zsidóság a Messiás elutasítása miatt került ebbe a helyzetbe. Ezért az ő próbálkozásuknak ne akarjunk isteni tekintélyt adni. Azt azonban ne feledjük, hogy az ő elutasításuk értünk, nemzetekért van, és csak ideiglenes, amíg a nemzetek közül valók bemennek az üdvösségbe. A majdani felvételük pedig élet lesz a halálból.

Elterjedt egy másik hasonlóan csalárd érv is, amellyel a keresztényeket az erkölcsi parancsolatok alá akarják vinni. Ez az érv azt állítja, hogy a jeruzsálemi zsinaton hozott döntés valójában csupán a rituális és államigazgatási parancsok megtartásának kötelezettsége alól mentette fel a hívőket, a törvény erkölcsi parancsait azonban meg kell megtartani, valamint még négy parancsot, amik lényegében a Noéval kötött szövetséghez való visszatérést jelentik. Ez ugyanolyan eretnekség. Az ellenség akarja rávenni a hívőket, hogy levegyék Jézusról a szemüket és a törvény parancsaival foglalkozzanak. Az ellenség jól tudja, hogy akik törvény alatt vannak, azokon uralkodik a bűn (Róma 6:14.). Ezek a tanítások az ólálkodó ördög ordításai, mert keresi, hogy kit nyeljen el. A hit harca pedig az, hogy ellenállunk ennek, kitartunk a mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus mellett, és az ördög el fog futni tőlünk.

ApCsel 15:4-5. (RÚF 2011)

„Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadták őket, ők pedig elbeszélték, miket tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”

Jól látható, hogy itt szó sem volt arról, hogy a törvénynek csak a rituális részét kéne a pogány hívőknek megtartani. Ezért az apostolok elutasító döntése sem vonatkozhatott csupán ezekre. A körülmetélkedés egyébként is azzal jár, hogy a teljes Mózes törvényét meg kell tartani (Gal. 5:3.). A mai farizeusok ugyanazt teszik, mint a kétezer évvel ezelőtti társaik: elmondjuk nekik, hogy mit tett Isten az életünkben, erre a válasz az, hogy jó, de most már meg kell tartani a törvényt, legalábbis az erkölcsi törvényt. Isten maga tesz bizonyságot a hitből való megigazultságunk mellett, amikor cselekszik az életünkben, de a farizeusoknak ez nem elég. Ők el akarják hitetni velünk, hogy valójában csak akkor fogad el Isten, ha megfelelünk egy szabályrendszernek.

ApCsel 15:8-11. (RÚF 2011)

„A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert nekik éppúgy megadta a Szentlelket, mint ahogy nekünk is, és semmi különbséget nem tett közöttünk és közöttük, mert hit által tisztította meg a szívüket. Most azért miért kísértitek Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Mert hisszük, hogy mi is az Úr Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülünk, éppen úgy, mint ők.”

A farizeusok szeretnének különbséget tenni azok közt, akik igyekeznek megtartani a törvényt és azok közt, akik nem. Péter azonban felismerte, hogy Isten nem tesz ilyen különbséget. Ezt bizonyítja, hogy odaadta a Szent Szellemet azoknak, akiknek eszük ágában sem volt a Mózesi törvény megtartása. Ma is úgy pecsételi el Isten az embereket, hogy a Szent Szellemet adja zálogul a szívükbe (2 Kor. 1:22).

Péter másik érve az, hogy a törvény olyan iga, amit sem ők, sem az elődeik nem tudtak megtartani. Az Istent kísértik azok, akik mégis el akarják érni, hogy a nemzetekből megtért hívőknek követeleményként, vagy célként állítsák a Mózesi törvényt. Ennél csak egy árnyalattal jobb az, amikor valaki azt állítja, hogy tartozunk a törvényt megtartani. Ez az evangélium meghamisítása, Pál azt mondta, hogy aki más evangéliumot hirdet, legyen átkozott. Pál nagyon jól tudta, hogy Jézus Krisztus evangéliumát egyetlen módon lehet lerombolni egy ember életében: ha azt tanítjuk neki, hogy szabályokat is meg kell tartania.

ApCsel 15:28-29. (RÚF 2011)

„Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne tegyünk több terhet rátok ezeken a feltétlenül szükséges dolgokon fölül: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a fulladt állattól és a paráznaságtól. Jól teszitek, ha ezektől őrizkedtek. Legyetek egészségben!”

Vagyis maga a Szent Szellem parancsolta, hogy ne tegyék rá a pogány hívőkre a törvény terhét. Akkor ma, miért akarják emberek újra rátenni a törvény és más szabályok terhét a Jézus Krisztusban hívőkre? Maga a Szent Szellem találta úgy, hogy csupán négy feltétlenül szükséges dolog van, amitől a nemzetekből jött hívőknek tartózkodni kell. Ez azonban nem a Noéval kötött szövetséghez való visszatérés, bármilyen jól is hangzik. A Noéval kötött szövetségben az embernek két dologra kellett odafigyelnie: ne ontsa ki másik ember vérét, és a húst ne egye meg az azt éltető vérrel együtt. Azonban Isten semmit sem mondott Noénak a bálványoknak áldozott húsról és a paráznaságról.

Figyeljük meg továbbá, hogy Jakab még ezt a négy szabályt is tehernek nevezi. Minden szabály, még a feltétlenül szükségesek is terhek. Isten azt akarja, hogy ne legyenek rajtunk terhek, hanem teljesen szabadok legyünk. Bárcsak megértenénk és megízlelnénk azt a szabadságot, amiben a korai egyház élt. Persze igaz az is, hogy csak nehogy ürügy legyen ez a szabadság a testnek. Azonban én úgy látom, ma a fő probléma az, hogy amit az emberek evangéliumként ismernek, valójában nem az igazi evangélium. Majd ha már megismerték az igazit, belemerültek, és felszabadultak, akkor jön el az ideje a figyelmeztetésnek.

Testvérek ne hagyjuk magunkat félrevezetni mégoly tekintélyes tanítók által se! Harcoljuk meg a hit nemes harcát, maradjunk meg az eredeti evangélium mellett, és növekedjünk Jézus Krisztus kegyelmében, jóindulatában! Övé minden dicsőség, ne hagyjuk, hogy emberek vegyék azt el!