Kiskorú szolgák vagyunk, vagy nagykorú örökösök?

A galatákhoz írt levél harmadik fejezete azzal a gondolatmenettel zárul, hogy a törvény feladata volt a zsidókat elvezetni Krisztushoz, hogy hitből váljanak igazakká. Azonban miután eljött a hit – és eljött kétezer évvel ezelőtt – akkor többé nincsenek ők sem a vezérlő mester alatt. Sőt mindnyájan a Jézusba vetett hit által Isten fiai vagyunk, hisz Jézust, az elsőszülött Fiút öltöztük magunkra, és egyben Ábrahám utódai vagyunk, így örökösök. A negyedik fejezetben Pál egy másik szempontból közelíti meg a törvényhez való viszonyt: a törvény idejét a kiskorúsághoz kapcsolja.

Gal. 4:1-6. (RÚF 2011)

Azt mondom pedig, hogy ameddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek, hanem gyámok és gondviselők alatt van az apja által előre meghatározott ideig. Így mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaként. Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa és elnyerjük a fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a szívünkbe, aki ezt kiáltja: Abbá, Atya!

Először is fontos leszögezni, hogy ezek a versek is a zsidók közül megtért emberekről szólnak. Mi, akik más nemzetekből származunk, sose voltunk örökösök, sőt egészen távol voltunk az örökösöktől, Izrael társaságától idegenek voltunk (Efez. 2:11-12.). Amikor az Izrael fiai kiskorúak voltak, az apjuktól rendelt ideig gyámok és gondviselők alatt voltak. Olyanok voltak, mint a szolgák, bár örökösök voltak. Meddig éltek kiskorú örökösként a törvény alatt? Van egy időpont, amit az idő teljességének nevez a Biblia, amikor Isten elküldte a Fiát, Jézust, hogy megváltsa Izrael fiait. Eddig az időpontig Izrael fiai kiskorúként a törvény alatt éltek, ekkor azonban azok, akik elkezdtek hinni Jézusban, elnyerték a fiúságot (hüiotheszia – nagykorú fiúság). Innentől a zsidó hívők már nem számítottak többé kiskorúnak, hanem nagykorú örökösök lettek, akik már nem voltak a törvény alatt.

Hallani olyan tanításokat, hogy a Messiáshívő zsidók – szabad választásuk alapján – megtarthatják a törvény rendelkezéseit. Bár a Biblia semmi ilyesmit nem állít, mégis jól hangzó gondolat. Azonban ha az előző gondolatmenet fényében nézzük meg, akkor azonnal kiviláglik az abszurditása. Ha egy Messiáshívő zsidó elkezdi megtartani például a tisztasági szabályokat, az pontosan olyan, mintha mi felnőttek tartózkodnánk a kés használatától, mert az veszélyes, esetleg nem vezetnénk autót, nem nyitnánk bankszámlát, és anyukánkat kérnénk meg, hogy vegyen nekünk ruhát. Ezeknek az embereknek szólnak a galata levél negyedik fejezetének további szakaszai, amint azt hamarosan látni fogjuk.

(Felmerül a kérdés, hogy akkor Jakab és a Jeruzsálemben levő gyülekezet miért tartott meg sok törvényt. Miért kérte meg Jakab Pál apostolt, hogy azzal bizonyítsa be, hogy nem a törvény ellen prédikál, hogy kifizeti négy nazireus áldozatának a költségeit? Az igazi nagy kérdés azonban az, hogy Pál miért tette meg ezt? Vajon abban hitt, hogy a zsidók közül megtérteknek meg kell tartaniuk a törvényt? Esetleg más miatt tette meg? Az elhamarkodott válasz helyett érdemes ezen elgondolkodni.)

Mi a helyzet akkor velünk, más nemzetekből kijött hívőkkel? Mikor voltunk kiskorú örökösök? Soha. Mi szegény gyerekek voltunk, örökség nélkül. Abban a pillanatban, hogy elkezdtünk hinni Jézus Krisztusban, nagykorú örökösökké váltunk (ez nem keverendő össze azzal, hogy vannak Krisztusban gyermekek és érett felnőttek). Ezt bizonyítja, hogy mi ugyanúgy megkaptuk az Isten Fiának a szellemét, a Szent Szellemet, mint a zsidókból lett hívők. A Szent Szellem pedig a mi szívünkben is úgy kiált Istenhez, hogy Apuci – mert az Abbá valójában ezt jelenti. Tehát mi egyből nagykorú örökösökké lettünk!

Gal. 4:9-11. (RÚF 2011)

Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és gyarló elemekhez, hogy újból azoknak szolgáljatok? Megtartjátok a napokat, hónapokat, időszakokat, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam értetek.

Amikor a nagykorú örökös visszatér, vagy magára veszi a mózesi törvény követeléseit, akkor valójában erőtlen és gyarló elemekhez fordul, hogy azokat szolgálja. Az itt szereplő görög sztoikheion kifejezés alapelvet, alapelemet jelent. A zsidók, amikor a törvény alatt éltek ezeknek az elemeknek vagy alapelveknek voltak alávetve szolgaként (Gal. 4:3.). Nem könnyű megértenünk, hogy vajon mik ezek az elemek? A Kolosseieknek írt levél is beszél ezekről, szintén a törvény rendelkezéseivel kapcsolatban, ami segít élesebbé tenni a képet.

Kol. 2:6-8. (RÚF 2011)

Azért, amint elfogadtátok a Krisztus Jézust, az Urat, úgy járjatok is őbenne, meggyökerezve és benne felépülve, megerősödve a hitben, bővölködve a hálaadásban, ahogyan arra tanítottak titeket. Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen titeket valaki bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely emberi hagyományokon és a világ elemi tanításain alapul, és nem Krisztus szerinti.

Pál ebben a részben ugyanazt a problémát igyekszik kezelni, amely a galaták közt is felütötte a fejét: Bölcselkedés, üres megtévesztés, emberi hagyományok és a világ elemi tanításai (sztoikheion), mely magában foglalja a mózesi törvényt is. Ma is ugyan ezekkel nézünk szembe Magyarországon és más országokban is. Ma is törvények, és szabályok alá akarják vetni azokat akik, hisznek Jézusban, akiket szabadságra hívott el az Isten. Ilyeneket tanítanak: ezt ne tedd, oda ne menj, ezt ne egyél, azokkal ne barátkozz, ne is szólj hozzájuk, és hasonló szabályok sokaságát. Sokszor azzal motiválják az embereket ezen szabályok betartására, hogy ellenkező esetben démonizálódni fognak, átok jön rájuk, vagy akár el is kárhoznak. Mindezekkel az elemek szolgálatára kárhoztatják a hívőket, és kiskorúságban tartják őket. Az ilyen kiskorú hívők, nem tudják átvenni az örökségüket, embereknek és szellemi lényeknek vannak kiszolgáltatva. Az eredmény pedig az, hogy a gyülekezet vezetői könnyedén uralkodnak a nyájon.

A hívők egyetlen fegyvere ennek az elkerülésére az, hogy felépülnek és megerősödnek a hitben, meggyökereznek Krisztusban. Ehhez ki kell dobni minden korábbi hamis teológiát, amik megtévesztettek, le kell porolni az Írásokat, friss szemmel olvasni Pál leveleit, ily módon felfedezni a valódi evangéliumot. Nem kell félni Isten kegyelmétől, nem új dolgot tanítanak azok, akik Isten kegyelmét hangsúlyozzák, csupán újra felfedezték azt, amit korábban Pál, Luther és mások tanítottak.

Kol. 2: 13-15. (Csia)

Titeket is, akiket halottakká tettek az elesések, és húsotok körülmetéletlen volta, ővele együtt megelevenített, azután, hogy minden elesésünket megbocsátotta, azután, hogy az ellenünk kézzel írt és tételekbe foglalt kézírást kitörölte, és azt a kereszthez hozzászegezve eltolta az útból, amennyiben a fejedelemségeket és fennhatóságokat lefegyverezte, és ezzel diadalmenetben meghurcolta.

A bűneink miatt halottak voltunk, de amikor Jézust feltámasztotta Isten a halálból, akkor vele együtt minket is. De még ezelőtt történt két fontos esemény: minden bűnünket megbocsátotta, és az ellenünk tételekbe foglalt kézírást a keresztre szegezve eltolta az útból. Ez két olyan tény, amit a legtöbb keresztény nem hisz, vagy nem mer elhinni. A mai napig azt hirdetik a legtöbb gyülekezetben, hogy amikor bűnt követünk el, akkor azzal Isten haragját vonjuk magunkra, és ez a bűn elválaszt minket Istentől. Bár ez teljesen logikusnak tűnik, mégsem igaz állítás. Ugyanis Isten már minden bűnünket megbocsátotta. Csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy ízlelgesse ezt a valóságot, kérdezze meg Istent, hogy tényleg így van-e, és az igaz-valóság Szelleme ki fogja ezt jelenteni. A másik tény pedig az, hogy a tételekben foglalt kézírást, mely vádolt bennünket, vagyis a mózesi törvényt Jézus odaszegeztette a fára – amennyiben ő maga volt a bűn a kereszten és így a törvény minden büntetése is rajta volt –, és így eltolta azt az útból. A törvény már nincs ott, hogy vádoljon minket.

Kol. 2:16-23 (Csia)

Senki meg ne ítéljen hát titeket evés és ivás, ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában, melyek az eljövendőnek árnyékai csak, míg a testi valóság a Felkenttől való. Alázatoskodással vagy angyalok tiszteletével tetszelegve meg ne fosszon titeket a pályadíjtól senki, aki látomások után indul, és akit ok nélkül felfuvalkodottá tesz a hústól vezetett értelem, ki nem kapaszkodik bele erősen a Főbe, noha az egész test belőle kapja növekedését! Amennyiben kapcsokon és kötelékeken át ellátva és egybekötözve Isten adja a növekedést. Ha pedig a világ elemeitől elszakadtatok, s a Felkenttel együtt meghaltatok, miért állítotok fel, mintha még a világban élnétek, ilyen tételeket: Ne fogd meg, meg se ízleld, hozzá ne nyúlj! Emberi tanításból folyó parancsolatokat követtek velük, s olyan dolgokhoz tapadtok, melyek elhasználás útján mind romlásra vannak szánva, amikben van ugyan a bölcsességnek valami rendszere, összekötve önkényesen választott istentisztelettel, alázatoskodással, a test nem kímélésével, de értéktelen dolgokra vannak alkalmazva, melyek a hústest megtöltésére szolgálnak.

Miről szól ez a rész? A lényege az, hogy a korábban leírtak ellenére vannak emberek, akik nem Krisztushoz ragaszkodnak, nem belé kapaszkodnak, hanem testi rendelkezésekbe. Egyfelől a törvény, vagy a törvény alapján hozott emberi rendelkezéseket követnek, amik bölcsnek és alázatosnak tűnnek, de valójában értéktelenek és csak a test megtöltésére, a testi természet megerősítésére szolgálnak. Másfelől visszafordulnak a világ elemeihez, a már lefegyverzett fejedelmek és hatalmasságok miatt hozott szabályokhoz. Ezek nem az erkölcsi parancsolatok, hanem a tisztasági szabályok. Nagyon sok keresztény van még mindig ezekhez kötözve. Olyanokra gondolok, mint: nem megy be a katolikus templomba esküvő esetén sem, nem eszik a buli negyed éttermeiben, nem eszik disznóhúst, nem vesz olyan holmit, amiről tudja, hogy homoszexuális ember tervezte, stb. Mindezek célja, hogy a démonizálódást akarja elkerülni vele az ember. De értsük meg, hogy amikor ezeket tesszük, akkor a legyőzött és lefegyverzett ellenséget állítjuk be nagynak. Amikor ezeket tesszük, akkor ismét önmagunkban bízunk, és a testi természetünket erősítjük. Mi csak Jézus Krisztusba kapaszkodhatunk bele, mert ő a Megváltó. Ha meghaltunk vele együtt, sőt fel is támadtunk vele együtt, akkor miért ragaszkodnánk azokhoz a szabályokhoz, amik arra valók, hogy a kiskorú örököst megvédjék a világ alapvető gonosz erőitől? Ezek a szabályok csupán árnyékok, a valóság a Krisztus, aki legyőzte ezeket, és bennünket kimentett a halálból. Most már ne a hatalmas hullámokra, ne a mennydörgésre, a villámokra, az üvöltő szélre figyeljünk, hanem Jézusra, a Felkentre. Őt nézzük és kezdjünk el járni a vízen, hittel támaszkodjunk rá a keresztáldozatára, a botrányra, ami kiakaszt sok embert, de ami nekünk az életet jelenti. Támaszkodjunk bátran az evangéliumra, mely Isten ereje, és ami megszabadít mindenkit, aki hisz.

Hatalmas szabadságunk van – ízlelgessük ezt a szabadságot. Élvezzük az Istennel való kapcsolatunkat. Örüljünk, szeressünk, szenvedélyesen tegyük a dolgainkat – lélekből, ahogyan a Biblia fogalmaz -, ne féljünk semmitől, legyünk bátrak, és figyeljünk oda, hogy a szabadság ne legyen ürügy a test számára. Mindeközben pedig tartsuk a szemünket Jézuson, a mi hitünk elkezdőjén és bevégzőjén, és kitartással fussunk a hit pályáján.