Az egyértelműség vége.

“Ej haj a világ
egyértelmű volt.
élő volt az eleven,
hallott volt a holt,

jelen volt a jelen idő,

tavaly a tavaly,
ripacs volt a ripacsbagó,
hős a Bitaraj.”

Szécsi Margit verse a történések egyszerű magyarázatának végét, az értékek megrendítésének korát jelzi. Amikor semmi sem az ami, amikor a tálalás, a kommunikáció ad magyarázatot az eseményekre, tettekre.
A manipuláció, megtévesztés, konteók, és az érzelmileg aládúcolt hazugságok kora. Ebben élünk.
A világ egyértelműsége megy veszendőbe.
A tényeket a kommunikáció alakítja, formálja, értelmezi, gyúrja, ferdíti, érdekek, célok mentén. Nem tradicionális erkölcsi-emberi értékekre, nem is a meggondolásra, tapasztalatra alapoz ez a tényeket csűrő-csavaró kommunikáció, hanem a nagyon erős, de gyorsan változó emberi érzelmekre.

“Haragudjunk együtt! Gyűlöljük együtt! Rajongjunk érte közösen!”
Hogy miért, azt majd a vélemény-vezérek megmondják.
Nem az a lényeg, ami történt, hanem a harag, a gyűlölködés, vagy a rajongás.
Abból van profit.
Magyarul hazudozás, manipuláció kezdi uralni illetve uralja az agyakat, a gondolattalan hír-fogyasztás és a hazugság növekvő szeretete miatt.
Manipuláció és ócska, közönséges hazugságok puffadt, óriás, de tartás nélkül virágai nőnek az igénytelen érzelmi azonosulás, gyűlöletkeltés, ellenségkép-állítás, a hamis politikai- és termék-messianizmus ingoványából.

Az élőt simán halottnak hazudják és fordítva.
Rossznak a jót és jónak ami rossz.
Pénz, elegendő csatorna kell csak, és el is hiszi a közönség.
A múltat jelennek, a jelent múltnak, az elszegényedést gazdasági teljesítménynek, a gyilkos indulatot keresztény erkölcsvédelemnek, a bűnözőket megmentőknek, a közönséges politikai manipulációt isteni próféciának hazudják.
Az önkormányzati választást például háború vagy béke, élet vagy halál közti választásnak.
A tények nem számítanak.
Jó és rossz, igaz és hamis, szeretet és gyűlölet, felelősség és önzés, felelős vezetés és félrevezetés…
Ezek az ellentétes fogalmak üres mekis zacskóként hullanak a korszak szelektív hulladék gyűjtőjébe.
Tartalmukat vesztetten.
A fehér fekete lesz ha elég sokszor és elég agresszíven mondják,
a fekete pedig fehér.

József Attila amiatt búsult hogy:
“agancsom rég elhagyám
törötten ing az ágon,
szarvas voltam hajdanán
farkas leszek azt bánom.”

Nagy László, Szécsi Margit férje ugyanezt fogalmazza meg:
“Születtem felnőttem
durva gaz-erdőben
virág vagyok, attól félek:
csalán lesz belőlem.”

A korszak nemcsak fogalmakból hanem a személyiségből is ki akarja lopni a tartást, az emberi identitást, az erkölcsi erőt.
A manipulátorok elemi érdeke hogy korrupt legyen mindenki, és aki nem korrumpálható arról legalább elhigyjék hogy korruptá vált.

Öreg cápák, akiknek lejárt az idejük, de döglődve még egy utolsót, egy óriásit akarnak harapni abból, ami nem az övék.
Már se tudják nyelni, de a szájukban akarják érezni még utoljára a nagy falatot.
Az áldozat vérével pedig sötét homályba burkolni azt, aki nem vált velük együtt ragadozóvá.
Higgyék csak őket is cápának:
„Ócska ostobaság a tartás, a jellem. Mindenki ragadozó mint mi.
Aki mégsem, arról meg bebizonyítjuk hogy mégis.”
Haszna már nincs sem a le nem nyelt falatnak, sem másik lejáratársának, hogy “lám ő is korrupt, ő is egy cápa.”
Mert süllyednek, végük lesz hamar, de még szeretnék látni:
Nem maradt senki szarvas, farkassá vált mindenki és minden virágból csalán lett.
Vagy ha mégsem, higyjék csak azt, hogy de. Mégis.
A halottat élőnek, az elevent holtnak, a jelent múltnak és így tovább.
Ha már ők eldobták az emberséget a tisztességet.
Süllyednek de utolsó uszonycsapásaik, harapásaik súlyos károkat okoznak.